Mastodon

Hosszabb interjú jelent meg a csakfocin az Öreggel (Hemingway-jel)

Pár apróságot azért talán érdemes kiemelni //

  1. pont jókor jött, mert csütörtökön (április 8-án) lesz két éve, hogy a metALCOM átvette a Honvédot.
  2. “Várszegi Gábor eladott nekem valakit, az egyetlen játékost, akiért pénzt fizettem” – mondja. Erre nem pont így emlékszünk, mert a Debrecenből vett Zsolnaira mondta azt, hogy egy “belvárosi lakás árát fizettem érte”. Most akkor több játékost is vásárolt?
  3. A bérplafonnal sajnos máig igaza van. A játékosok fizetésének emelkedése és a teljesítményük között nem fedezhető fel egyértelmű pozitív együttjárás.
  4. Vólent.
  5. “Távozásom egyetlen oka a honvágyam volt.” – ezt a mondatát azért hajlamos vagyok kétkedve fogadni. Az akadémia és a stadion költségeit, valamint a versenytársak miatt elszabaduló ár/bérversenyt valószínűleg nem tudta volna kitermelni a klub külső forrás bevonása nélkül, és itt számít igazán egy későbbi mondata: “az utolsó 5-6 évben már nem kellett pénzt betenni a klubba”.

  • figyelmeztetés // a fenti bejegyzés nem esett át semmiféle előzetes ellenőrzésen, így alkalmas lehet egyes Kispest-szurkolók félrevezetésére. 
  • hozzászólás // a poszthoz kizárólag előmoderációt követően lehetséges hozzászólni.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||