Mastodon

Napikispest 2021.04.14.

  • osztályozókönyv vs. ZTE // Lovric, Mezghrani, Klemenz, Nagy Dominik, Tujvel
  • Schön Szabival // van egy hosszabb interjú (nagyon nehéz ezt linkelnem*) az indexen. Benne:
    • “Tudni kell, és kispesti srác vagyok, ott születtem, és most is ott lakom, nekem a Honvéd volt a mindenem, és jelenleg is, ha éppen nem a Honvéddal játszunk, nekik szurkolok. Amúgy persze ha játszom, csak az MTK számít, de amúgy a pályán kívül megmaradtam kispestinek. Abba a húsz percbe, amikor Rossi beállított a nagyokhoz, mindent bele akartam tenni, ami bennem volt, sőt még annál is többet.” – Schön emlékszik jól, tényleg nem Ligakupa-meccs volt, ahogy Rossi egyszer lenyilatkozta.
    • “Úgy gondoltam, nekem 18-19 évesen felnőttcsapatban kell játszanom, és erre itthon nyílt lehetőség. Az MTK ideális célállomás volt, egyrészt Fülöp Feri maga is itt játszott annak idején, jó a kapcsolata a klubbal, másrészt tudtam, hogy az MTK-ban előszeretettel játszatják a fiatalokat, szinte evidens volt, hogy ide szerződök. Nekem játéklehetőségre volt szükségem.”
    • mielőtt bárki // kombinálni kezdene, az igazolólapja szerint Schön 2019 februárja óta az MTK játékosa. Akkor még bőven benne voltunk a Hemingway-érában, a padon Supkával, és pl. Urbányi csak egy évvel később tűnt fel Kispesten.
    • Schön // egyetlen kispesti felnőttmeccséről egyébként van videónk: itt.

*_ [megint egy] mielőtt bárki // félreértené. Az indexszel nem tartalmi problémáim vannak, nem is lehetnének, hiszen egyáltalán nem olvasom. A háziDNS-em megfogja, és betölteni sem engedi az oldalt. A problémám szimplán naívan erkölcsi jellegű azokkal szemben, akik beültek a mások által kiseggelt székekbe és elérésbe. Nagyon sok exindexes barátom, cimborám van, és igen, van közöttük gyengébb képességű újságíró is (hogy finoman fogalmazzak), van közöttük szarokbele típus is, azonban a többségük tényleg hivatásként, életstílusként, és nem csak egy munkaként tekintett a lapra. (vö.: hogy nézne ki a Csaklbog RW és hanta nélkül? lenne úgy egyáltalán értelme? vagy ott van a Lengyelországban gyártott Pilóta keksz. ugye?)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||