Mastodon

Napiubi 2022/01/10

Samuel Asamoah

játékoskeringő // állítólag (idén ezt a szót tényleg komolyan kell venni) nagyon szeretnénk az FC U Craiova 1948 védekező középpályását, a ghánai Samuel Asamoah-t. (via zte.hu, gsp.ro, transfermarkt)

  • 27 éves korára // nem rossz nyers adatnak, hogy van benne 140 belga egyes (8 gól, 7 gólpassz), 93 belga kettes (10/1), és 20 román egyes (0/2) meccs.
  • mielőtt Romániába // igazolt volna, stabil 20-25 meccses játékos volt a Sint-Truidenben. Viszont érdekesség, hogy a 2020/21-es szezonban a 17. forduló környékén került ki a csapatból, amikor a Sint-Truiden az utolsó helyen állt. Végül sikerült a bennmaradás a belga egyben, azonban Asamoah ezt a lelátóról nézte végig.
  • Romániában // a másik Craiovához igazolt (nem velük játszottunk, sőt, a két klub között komoly vita van arról, hogy melyikük az igazi U Craiova. a sztori annyira kelet-európai, sőt, talán annyira román, hogy érdemes utánaolvasni), itt ismét alapember, viszont a frissen feljutott csapat képtelen elmozdulni a legalsóbb házból.
  • ha jön // nem lesz számára ismeretlen, hogy egy 1,1-1,2 pontos átlagra képes, a tabella végén szenvedő csapatban kell játszania.

? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||

34 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
Daniel Petz
Daniel Petz
3 éve

Feri mar most jatszatja a kifogasok Best of lemezet, pedig meg harom het van az elso meccsig.

Most a fiatalok es a korona jon, aztan majd az edzotabor hianya, aztan az idojaras, a vegen meg a szar jatekoskeret, az idiota VAR meg a csalo biro…

Igazi balszerencse, hogy csak nalunk van Korona, Feri!

Ha Ferencnek egyszer veget er a balsors, akkor mi bizony BL-t nyerunk.

Kerdes: van olyan futball-klasszikus kifogas amit eddig az edzozseni kifelejtett?

Blaser Ferenc
Blaser Ferenc
3 éve
Reply to  Daniel Petz

Talán még az, hogy vasárnap-péntek ritmusban játszunk, nem úgy, mint a többiek ezért, sok a sérültünk, kényszermegoldásokat kell alkalmaznia, mert rövid a pad…

medvepuszi
medvepuszi
3 éve
Reply to  Daniel Petz

Tornyival egyszer már nyertünk, a távozása után csupa győztes meccsel számolták a kifizetendő fizuját ?

marklar
3 éve

aszonta Ferenc, hogy 12 játékosnak tart edzést, amiből 3 fiatal, ebből kispályás bajnokságnak nekifutni is karcos

soskifli
3 éve

HF már nagy szavakat használ… Olyanokat, mint „taktika”. Sajnos így, hogy sok a covidos, nem tudjuk begyakorolni a cipruson kitalált világmegváltó strégiáját. Utolsó percben hibázott most is a csapat.
comment image

Andreas Mikitovics
Andreas Mikitovics
3 éve
Reply to  soskifli

Bika mondja nyihaha!
Az idézett nyilatkozata is azt bizonyítja hogy hiányzik belőle a rugalmasság, a kreativitás, az alkalmazkodás stb. Egyfajta beismerő vallomás az alkalmatlanságára.

Gergő Tarczi
Gergő Tarczi
3 éve

https://honvedfc.hu/hirek/ujratervezes/2022-01-10

Egy kurva szó nem esik új igazolásokról. Nesze semmi fogd meg jól! ?

Szabolcs Szilágyi
Szabolcs Szilágyi
3 éve
Reply to  Gergő Tarczi

De legalàbb megtudtuk,hogy van 3 oltàsa,bika a horoszkópja,taktikàt is gyakoroltat,nem könnyű fiatalokat beèpìteni tehàt ezen a téren sokat ne vàrjunk.Mièrt nem tudsz te a kicsinek is örülni??

Ray
Ray
3 éve
Reply to  Gergő Tarczi

Velünk kapcsolatba Topolyáról Petkovicot emlegették. Ennek ellenére egyenlőre tényleg lófasz van itt esti fénybe.

Gergő Tarczi
Gergő Tarczi
3 éve
Reply to  Ray

Rajković középső védő. Sajnos arról eddig nem volt szó

Andreas Mikitovics
Andreas Mikitovics
3 éve

Amíg Nyihaha Feri a vezető edző a csapatnál addig én semmilyen pozitív változásokat nem várok.
A védelmünk tiszta átjáróház, középpálya ismeretlen csapat rész, taktika 0, tudatosság 0, elképzelés 0. Duma, ígérgetés, fogadkozás 100%.
Hamar hozzá fognak szokni ezekhez a „komoly” elvárásokhoz és könnyen beilleszkednek az újonnan igazolt játékosok (már ha lesznek).
Lehet nem vagyok túl optimista, de miért is kellene annak lennem…

Laca
Laca
3 éve

nalam ott elbukik Fercsi, hogy szemmel lathatoan a fel csapat a picsajan veszi a levegot az 55 perc kornyeken, de keptelen cserelni a 85 perc elott. MIT NEZ????

Döme Sanya
Döme Sanya
3 éve
Reply to  Laca

De érthetetlen vagy. Ő se tudja nézni, azért felejt el cserélni

Laca
Laca
3 éve
Reply to  Döme Sanya

köszönöm az interjút

Szabolcs Szilágyi
Szabolcs Szilágyi
3 éve
Reply to  Laca

nálam ott bukik el, hogy 55ik perc végén a seggén veszi a fél csapat a levegőt. Kérdezem, hol az állóképesség? Hol a megfelelő felkészítés? Gondolom Csercseszovnál ilyen gondokkal nem kell foglalkozni.

Laca
Laca
3 éve

fogalmam sincs. sajnos nem latom hogy miben ter el egy kulfoldi ligas csapat es a hazai csapatok eronleti felkeszitese. mert az ok ,hogy nem annyira tehetseges, de az allokepsseget azert lehet fejleszteni, eronleti edzovel, dietetikussal stbstb

bataati
bataati
3 éve

Nem lehet egyszerű ilyen magassággal csajoznia, hacsak másban nem adott neki plusz centimétereket a természet…

Laszka
Laszka
3 éve
Reply to  bataati

HBB szerint minden kis ember nagy bottal jar….(csip csip csipkerozsika, minden törpe….)

dixneuf
dixneuf
3 éve
Reply to  Laszka

Apám mondta erre: fiam, ezt a kis emberek találták ki :-))

jnkzln
jnkzln
3 éve
Reply to  dixneuf

„De én tőled hallottam, apa!”

Döme Sanya
Döme Sanya
3 éve

A sok alacsony játékossal, nehogy alacsonyabb osztályban találjuk magunkat.

Laszka
Laszka
3 éve

Azon kuncogok magamban, hogy ha ez a Asamoah is idejön, akkor a csaptban Nagy Dominik a maga 174cm-vel oriasnak szamit majd. Zsoter 168cm, Böle 171cm Nagy Geri 172cm, Asamoah 166cm lassan mi leszünk a Ho.Ferencke es a het törpe…

Lassie Tizenkilenc
Lassie Tizenkilenc
3 éve

Facebook csoportokban 5 játékost említenek akik állítólag aláírnak a héten. Jurina a Kövesdből, egy szerb jobbhátvéd, valami ukrán csávó, romániából Asamoah nevű kölök meg még valaki. A fene tudja mennyire igazak ezek a hírek.

Csaba Horváth

Igen, ez így már jobban hangzik. :) Reméljük értelmes emberek fognak érkezni.

FerikeKispest
FerikeKispest
3 éve

Az ukránról miket láttál, hallottál?
A többiekről volt már info innen-onnan!:)

Gergő Tarczi
Gergő Tarczi
3 éve

A facebookon az a még valaki Holender. Égető szükségünk lenne rá, de nem lennék meglepve ha jönne is csak fél max egy évre írna alá.

Szabolcs Szilágyi
Szabolcs Szilágyi
3 éve
Reply to  Gergő Tarczi

Holendert nem kerestük…

trackback

[…] játékoskeringő // állítólag (idén ezt a szót tényleg komolyan kell venni) nagyon szeretnénk az FC U Craiova 1948 védekező középpályását, a ghánai Samuel Asamoah-t. (via zte.hu, gsp.ro, transfermarkt) 27 éves korára // nem rossz nyers adatnak, hogy van benne 140 belga egyes (8 gól, 7 gólpassz), 93 belga kettes (10/1),…Napiubi 2022/01/10 […]

Csaba Horváth

Azért ez így komoly…indítunk egy Cverena Zvezdás, BL-t megjárt játékossal…aztán az kuka, folytatjuk egy lengyel bajnokságban vitézkedő Vidával…ami szintén kuka, és most már ilyen román kiesőjelölt csapat hol padozó, hol nem padozó játékosánál tartunk….mi lesz vajon a következő szint? Csákvár tarcsiból fogunk szemezgetni?

Snowflake
Snowflake
3 éve
Reply to  Csaba Horváth

A románoknál alapember a srác.

Pelso
Pelso
3 éve
Reply to  Csaba Horváth

szerintem várjuk meg, hogy kik írnak alá a héten, fölös minden újság-pletykára reagálni

Szabolcs Szilágyi
Szabolcs Szilágyi
3 éve
Reply to  Csaba Horváth

…mert a többi NB1-es csapathoz igazoló játékosok, azok mint topligából érkeznek és ott folyamatosan játszanak. Őszintén te mit vársz, honnan jöjjenek játékosok? Remélem ezen aggodalmat akkor is kifejezted, amikor Hemy és Pini alatt jöttek a bálás játékosok. Nekem is van kritikám a klub felé, de várjuk ki a végét.

CSAKAttila
CSAKAttila
3 éve

3 éve várjuk a végét, de az elején sem tartunk…

Futo Lada
3 éve
Reply to  Csaba Horváth

.Simán életszerű lenne ha Vaskót vagy Takács Tamást igazolná le a Honvéd. „Két rutinos NB1-es játékos csatlakozott ma , Horváth Ferenc vezetőedző régóta figyelte a két játékost, akik komoly erősítést jelenthetnek a tavasz folyamán.”