A horoszkópom szerint bika vagyok, szeretem, ha úgy mennek a dolgok, ahogy megtervezem

mondta Ferenc, egy másik bika.

István vagyok. Szintén bika.

Nem szeretem a változásokat. Félek az újtól, az ismeretlentől, viszont pontosan tudom, semmi sem tarthat örökké. Tudom, azonban a mindennapok során nem vagyok hajlandó elfogadni, ezért folyamatos önáltatásban élek.

István vagyok, bika.

Horoszkópokat egyáltalán nem olvasok, a babona távol áll tőlem, mindössze pár, kívülről irracionálisnak tűnő megszokás keseríti az életem.

Pedig ebben a bizonytalan világban talán mégis kellene horoszkópokat olvasni. Az egyik például ezt írja a mai napra a bikáknak:

Az önmegvalósítás most az egyszer fontosabb, mint a környezet elvárásainak való megfelelés.

István vagyok, bika. Elemem a föld, a stabilitásom szilárd, a bolygóm a Vénusz, és a polaritásom negatív. Az aszcendensem oroszlán.

Az előrejelzések szerint 2022 egy jó éve lesz a bikáknak:

Tőled szokatlan módon, a megszokott, rutinból végzett feladatokat már unalmasnak érzed, de épp ezért is érdemes váltani, és valami egészen új munkába kezdeni. Új céljaidban a bolygók támogatnak téged. Határ a csillagos ég az új esztendőben!

A bolygók is támogatnak minket, bikákat. Ha a bolygók velünk, ki ellenünk?

Talán mégis babonásnak kellene lennem, és horoszkópokat olvasnom. Talán nem butaság, ha naponta újra és újra megerősítenek kívülről, menni kell, csinálni, hiszen egyre közelednek a jó dolgok. Ha sokat olvasok pozitív, kifejezetten nekem szóló szövegeket, akkor talán hinni kezdek magamban, és levetkőzhetem, megszabadulhatok végre az életemet megkeserítő rigolyáimtól.

Az úton általában elindulni nehéz, azonban ha már ráléptünk, nem érdemes megállni az első pihenőnél. Tovább kell menni, nem félni a változástól. Elő a számmisztikával, a numerológiával!

Ferenc

33 = 6 – Rád vonatkozó további részletek:

Sokkal felszínesebb és barátkozóbb típus, mint a többi 6-os. Sokkal lazább, nyitottabb, szórakoztatóbb egyéniség. Van humorérzéke, és anyagiassága sem olyan erős, mint a 24-esnek, vagy a 42-esnek. Szeret szórakozni érdek nélkül is. Képes másokra is költeni a pénzét. Vendégszerető, partit rendez, barátokat hív. Nagyon jó az ízlésük, az otthonuk is kellemes. Szép emberek, általában meleg, barna szemekkel.

Fontos nekik a külvilág, hogy mit mondanak a szomszédok, a barátok. Sokkal hiúbbak viszont, mint a többi 6-os, és a legbizonytalanabbak is a 2 db 3-as miatt. Tele vannak szeretettel, sokkal mozgalmasabb életet élnek. Annyira felszínesek, hogy mindig társaságra van szükségük. A látszat, a felszín nagyon fontos. Kíváncsiak. Fiatal korában valami trauma is érheti, emiatt lehet benne sok bizonytalanság, ezért először mások mozgató rugóit akarja feltérképezni, mert így érzi magát biztonságban az információk alapján. Iszonyatosan hiú. Folyamatosan beszél, nem kontrollálja magát, pletykás is lehet. A médiában és a művészvilágban nagyon sokan vannak közülük. Talán a legkedvesebb, legbarátságosabb emberek.

István

22 = 4 – Rád vonatkozó további részletek:

Nem átlagember, vele született intelligencia jellemzi. A bennük lévő konfliktus oka: 22 = 4, a felső világ és a földi világ összeütközése. A legtöbb 22-est zavarja ez a nagy idegfeszültség, a hatalmas frekvencia. A médiumitás és az intuíció a 11=2-esnél erősebben jelentkezik. Akár a legalacsonyabb sorból jön, kiemelkedik a környezetéből, nem mindennapi ember.

Nagyon erős lázadó szellem van bennük. A belső feszültségük kivetítődik a külvilágra. A kritikai érzéke megvan (4-es), ami párosul lázadó szellemiségével, intuitivitásával. Nem könnyű az élete, nem mindig találja meg a helyét a magas fokú intelligenciája miatt. A két Kettes is anyagias szám. Ha karriert fut be, biztos, hogy a pénz is fontos neki. Tudja, hogy a pénz nem boldogít, de keresi. Van benne egy folyamatos elégedetlenség, mintha lázadna saját maga ellen is folyamatosan.

István vagyok, bika, 22=4, van még kérdés?


? a hozzászólás // előmoderált
? az offtopicot // az offtopicba.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||