- Lukic, Drazic, Tamás és Petrusenko maradt a hévégi kezdőnkből, ami azért annyira nem meglepő, mert Lukettó helyett egyszerűen nincs más, Drazic és Nagy Dominik helyett jelenleg Májer és a semmiből újra előkapott Gale, Tamás helyett senki, Petrusenkóhoz pedig – gondolom – azért ragaszkodott, hogy ne a Nagy Geri/Hidi/Pantelic hármasból kettővel kelljen kezdenie, amit egyelőre még nem tudom mit jelent.
- magyarul: továbbra sincs igazán mélysége a keretnek, se darabra, se minőségre.
- valahogy megfordítottuk és továbbjutottunk.
- a meccs előtt a pont ezen a napon 35 éves Lanzafame bejelentette a visszavonulását.
- este pedig Sowunmi kihúzta nekünk a Fradit a március 2-i következő körre.
Valahol éreztem, éreztük, hogy a nap fénypontja az Átrium kávézó teraszán egy sör mellett elfogyasztott balkáni ételek lesznek, és sajnos így is történt.
A meccs talán legnagyobb pozitívuma (a büfé valóban széles, azonban hamar kimerülő kínálatán kívül), hogy mennyien lementünk. Nem vagyok egy jó tömegbecslő, de úgy három-négyszáz környékére teszem magunkat, ami nem rossz egy hétközi, vidéki, bár legalább Budapesthez közeli kupameccshez képest.
Így legalább jó sokan szenvedhettük végig az első, és nagyrészt a második félidőt. A tévé előtt, ha tudnám, hogy hogyan kell tévében nézni a meccseinket, akkor lehet, mindenféle pironkodás nélkül elkapcsolok húsz perc után, vagy ha nem, akkor csak azért, mert már rég békésen alszom.
A közel nézhetetlen szenvedésünket legalább megmentette a társaság. Elbeszélgettük az időt, cserébe az haptákba vágta magát, és kellemes tempóban csordogált.
Valamikor közben Tamás fölélő valamit, Machach mittudomén, Májer pedig fejesét nem is értem, olyan pózból indult.
Félidő.
Nyilván kapunk egy gólt, nyilván becseréljük Nagy Dominiket, nyilván jön Lukic Nagy Dominik labdájából, nyilván kapunk egy tizit Nagy Dominik felvágásáért, nyilván belövi Lukic, majd nyilván kihagy egy hatalmas ziccert, hogy izgulhassunk a végére, pedig nagyon nem akarunk, hiszen a kellemes labdarúgóidőben ez lett az első érzelem, amit primer kiváltott belőlünk a mérkőzés. (Az első félidő az unalmat cseppenként adagolta, a hatását viszont jórészt elnyomta a társaság.) A kapott gólnál még csak elkenődtem, igen, mélyen belül szarul érintett, érzelmileg belémmarkolt, ilyesmik. Valamivel több, mint egy póz, tényleg, na, nem szeretek vesztésre állni, viszont a vége, hogy nem vezetünk kettővel, hogy a Kecskemétnek még van sansza, az olyasmire kényszerített, amit futballmeccseken szoktunk átélni: szurkolás, izgalom, feszültség.
Pedig ennyit nem érdemelt az egész.
A második félidőben egyébként
- Machach le, lövünk kettőt. (Kisvárdán Machach be és kaptunk kettőt.)
- Májer kapott egy félidőt, és egyre kevésbé értem, hogy miért foglal egy helyet a huszonötös keretből. (Jó, amíg nem vagyunk meg darabra, addig nem zavar – feltéve ha nem játszik.)
- Gale dettó. Gyors, felrúgják, azonban mintha egy másik játékot játszana, mint a többiek, mintha nem értené mi a feladata. (Vagy az is lehet, hogy egyedül ő érti?)
- Félelmetes, hogy Tamás mekkorákat tud hibázni még egy NB II-es ellenféllel szemben is.
- Lovric örök.
- Reméljük Baráth sérülése nem komoly.
Esküszöm, az esti sorsolásnál jobban izgultam, mint magán a meccsen. Mobilon követtem egy buszmegállóban, és reméltem, hogy nem a Fradi vagy a Videoton, esetleg nem a Békéscsaba, mert szerda este valahogy nem lenne egyszerű túra. A busz közben közelít, első ajtós, bérletem a mobil hátlapja mögé csúsztatva, Sowunmi épp minket húz ki, várjál, várjál, mindjárt felszállok. Fradi, bzmg, itt a bérletem. Screenshot.
Legalább otthon, mert ott talán valamivel eredményesebbnek számítunk ellenük, mint az Üllőin. (Megjegyzés: muhahahahaha.)
hmmm, vajon a bérletek jók lesznek a kupameccsre? az előlapján azt írja, hogy „Minden hazai mérkőzésre érvényes a 2021/22-es szezonban. Elővásárlási jogot biztosít az MK-elődöntőre, az MK-döntőre és a nemzetközi mérkőzésekre.”
ha jól értem, akkor igen, mert a Fradi még csak negyeddöntő, és talán benne van a „minden hazai mérkőzésben”, ha már a Bozsikban rendezik.
? a hozzászólás // előmoderált.
? az offtopicot // az offtopicba.
Lényeg hogy hátrányból tudtunk fordítani és a továbbjutás. Szerintem Vignjevic megakarta ismerni a többi játékos meccs alatti teljesítményét. A kezdőt is azért küldte így fel. Gondolom a gyenge félidei teljesítmény miatt és mikor hátrányba kerültünk kénytelen volt behozni olyan játékosokat akiket pihentetni akart. Talán ezért nem játszhatott Kerezsi és Benczenleitner. Zsótér tegnap nagyon gyenge volt. Májert max időhúzó csereként kellene játszatni, amíg az újonnan igazoltak miatt ki nem kerül a keretből. Gondolom mára kiderült a Mester számára hogy kikre építhet és kikre kevésbé, valamint milyen posztokat kell megerősíteni új játékosokkal. Igaz akad még pár játékos a keretben akik nem léptek meccsen pályára.
Baráth Boti sérülése remélem nem súlyos.
Most úgy gondolják ez az állomány tutira elég a bennmaradáshoz? Balogh Norbi miért nem játszik? Ha jövőre igazol a Dac-ba addig pihen, hogy megne sérüljön?
Szerintem qrva jól elvan a kb. 6 M Ft/hó fizujával így is.
Csak fél órát láttam a tegnapi meccsből. Drámai volt. NB2-es színvonalon focizunk. Sőt…talán még azon se. Ha kaptunk volna egy 11-est az első félidőben kezezésért, egy szót sem szólhatunk. A mi 11-esük pedig igencsak véleményes volt, hiszen a kapus a labdát találta el először és nem Dominik lábát.
Szekunder szégyen.
Ráadásul Tamásnak akkor már volt egy sárgája… ha lett volna VAR, már mehetett is volna zuhanyozni.
Igen, ha van VAR, akkor megint emberhátrány…
A tavaszi bérletakciónál már ezt írták:”A bérletek hazai NB I-es és Magyar Kupa-mérkőzésekre érvényesek, a nyolcaddöntőtől kezdve pedig elővásárlási jogot biztosítanak az idegenbeli MK-meccsekre, illetve az esetleges 2022-es nemzetközi mérkőzésekre” – tehát elvileg érvényes a hazai meccsekre a bérlet, akár az elődöntőre is, ha Kispesten játszunk. https://honvedfc.hu/tartalom/belepok