Mastodon

Hol sikerült jól az edzőváltás?

Mindössze három NB I-es csapatnál nem volt a 26. fordulóig edzőváltás, mégpedig Gyirmóton, Felcsúton és a Paksnál. A korábbi edzők többségtől megváltak, kivéve Waltner, aki múlt héten magától mondott fel Egerszegen, és Janeiro, aki jobb ajánlatot kapott a Kisvárdánál.

Vignjevicről mostanában sokat beszéltünk, hogy nekünk bejött az élet vele, legalábbis a korábbiakhoz képest, mert a másfél pontos átlaga az egyelőre Rossi és Supka hosszútávú szintje, vagyis annyi, amennyihez erősen hozzá vagyunk szokva.

Az edzőváltás nem feltétlen csodafegyver (nálunk az volt, bár nálunk tényleg szinte minden megoldás az lett volna), van ahol bejött, és van, ahol nagyon nem.

Ha nem értenétek, akkor ez egy olyan grafikon, ami az elmozdulás irányát és mértékét mutatja a korábbi és az új edző átlagpontszáma alapján. A számolásnál nem vettük figyelembe az ideiglenesen kinevezett edzőket (Máté, Vaszilisz, Jeremiás), csak azokat, akiket fixre kineveztek a klubjaik. Valamint nem szerepel a Waltnert váltó Molnár sem, mert egy forduló után értelmetlen lenne.

Jól látható, hogy a legjobban az Újpest járt, hiszen egy elképesztően alacsony értékről (Oenning, 1 ppm) indulva Kruscic 1,78 pont per meccses mutatója maga a csodának tűnik. Simán dobogóközeli átlag - ha egész évben hozni tudnák, és nem a tizedik fordulóig várnának az első győzelmükkel.

A Debercen is jól járt Carillóval (náluk Husztinak hívták a Horváth Ferit, és a magyar hangja Toldi Gábor volt, mert Husztinak nincsenek edzői papírjai), hiszen pont ugyanott állnak, ahol mi. Ahogy egész évben.

A harmadik nyertes mi vagyunk, de erről már volt szó. A negyedik pedig a Mezőkövesd, ahol Supka váltotta Pintért, és lett közel harminc százalékkal eredményesebb, azonban azt hallani, a vezetőségnek még ez is kevés. A valóság megértése sajnos nem túl gyakori vendég a magyar fociban.

A Fradinál Stöger helyett a szovjet ember egyelőre hatalmas bukta, bár a bajnokságot így is behúzzák valószínűleg. Kisvárdán hasonló a visszaesés a nullkilométeres (ráadásul papírmentes) Erőssel és a helyben maradt Révésszel, ami azt jelenti, hogy a dobogó valószínűleg meglesz, azonban az ezüsthöz annak ellenére is szerencse kell, hogy csak egy ponttal vannak lemaradva a Felcsúttól.

Videotonban pedig nagyon nagy a baj. Bár Szabics és bandája kóklernek tűnt, Borisszal se feltétlen működik a keret és az öltöző. Sebaj. Legalább nem csak rajtunk röhögnek a népek.

Az első grafikon itt van számokkal és nevekkel:

A második grafikon azt mutatja, hogy mennyi lenne a várható pontszáma egy-egy klubnak, ha meghagyják a régi edzőt, vagy már eleve az újjal futnak neki az idénynek.

Kezdjük ott, hogy a Fradi nem biztos, hogy bajnok kenne. A téeszelnökök-bajusznak igazságot adó Chechesov 1,77 pontot hoz jelenleg, míg Hornyák 1,8-at Felcsúton. Sőt, ha marad Janeiro, simán behúzza a bajnokságot, ráadásul az új Újpest is ott kibicelne egészen közel.

Costantino (41,3) várhatóan benntartaná az MTK-t, mert 41 pont bármelyik idényben elég hozzá, miközben Mártonnal sima kiesés.

Érdekesség, hogy a lista utolsó öt helyén a várható pontszám szinte garantált kiesést jelentene, mégis két frissen kinevezett edzőt is találunk közte: Mártont és Boriszt.

Egyetlen következtetésem van a végére: a kispesti klubházban az utolsó utáni pillanatban legnagyobb szerencsénkre mégis inkább a bentmaradást választották.


🗣️  a hozzászólás // előmoderált.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||