Mastodon

Azért jó letudni pénteken a fordulót, mert így marad két napunk izgulni az eredmények _megfelelő alakulásáért, és ha valamihez nagyon ért a magyar szurkoló, akkor az a vég nélküli számolgatás

ZTE – Honvéd @ Zalaegerszeg, 20:00

T-nek van egy elmélete. Szerinte azért játszunk rendszeresen péntek este Zalaegerszegen, mert nem akarják, hogy sok szurkoló legyen lent.

T. elméletét a valóság részben igazolni láttatja, hiszen nem ez az első péntek este nyolcra kiírt meccsünk Egerszegen.

Némileg viszont ellentmondani látszik, hogy a péntek nyolc óra egy létező tévés időpont, amit vélhetően nem azért tart fenn a közvetítési jogokat birtokló tévétársaság, illetve az MLSZ, hogy azzal az ún. nemkívánom szituációkat kezelni lehessen. Például plusz pár tucat kispesti leutazását Zalába.

A mai ZTE-Honvéd lesz az idei bajnokság huszonnegyedik pénteki meccse, és olyan pikáns párharcok mezőnyébe kerül, mint a Paks-Mezőkövesd, Gyirmót-MTK, vagy a félelmetes hírű másik Gyirmót-MTK, esetleg az MTK-Gyirmót.

Amúgy valóban érdekes, hogy mindkét Gyirmót-MTK mellett minkét ZTE-Honvédot is pénteken rendezik. (A Gyirmót-MTK oda-vissza pénteken volt.)

A ZTE péntekenként rajtunk kívül a Paksot, a Gyirmótot és a Mezőkövesdet fogadta.

Házigazdák eddig:

  • 5 ZTE
  • 4 MTK
  • 3 Paks
  • 2 Gyirmót, Mezőkövesd, Újpest
  • 1 DVSC, Felcsút, FTC, Honvéd, Kisvárda, Videoton

Vendégek eddig:

  • 5 Gyirmót
  • 4 Honvéd, Kisvárda
  • 3 Mezőkövesd, Paks
  • 2 MTK
  • 1 Felcsút, ZTE
  • 0 DVSC, FTC, Újpest, Videoton

Összesen:

  • 7 Gyirmót
  • 6 MTK, Paks, ZTE
  • 5 Honvéd, Kisvárda, Mezőkövesd
  • 2 Felcsút, Újpest
  • 1 DVSC, FTC, Videoton

T. elmélete ott látszik megdőlni, hogy az amúgy szintén kockázatosnak tekinthető táborokból három is rettentő ritkán játszik pénteken, miközben a Gyirmót, MTK és a Paks kiemelten sokszor.

A péntek tehát vélhetően egy szar időpont tévés szempontból, így oda nem feltétlen teszik be a forduló rangadóját.


Mendelényi Dániel és Bozó Zoltán (tulajdonosok) a bemutatkozó satjótájékoztatójukon

Három év

_2019. április 8-án, tehát ma három éve jelentették be, hogy a Honvéd FC Kft-nek új tulajdonosa van.

Azóta nyertünk egy kupát, és megannyi szép sikert értünk el.

Fénykor, na.


Egyéb

A ZTE meccsek óta nem kap gólt. Egész pontosan hat meccse. Viszont csak kettőn lőtt, szóval náluk tényleg igaz, hogy a meccs null-nullról indul, és onnan bármi megtörténhet. Egerszegen például a semmi.

Sajnos a mi mérlegünk se jobb sokkal: az elmúlt hat meccsből hármon nem kaptunk gólt, és hármon nem lőttünk.

Szóval, amíg a ZTE nem lő gólt (távozott a közelmúltban: Zimonyi, Koszta), addig nincs nagy baj. A kérdés, hogy mi képesek leszünk betalálni egyáltalán?

Az elmúlt meccseknek ugyanis az a tapasztalata, hogy Traroé sajnos vicckategória, mert bár úgy tűnik, mint aki, de sajnos nem, továbbra is tüpptüp-türürüp-tüp-tüp-tüp, Lukicnak pedig látványosan nem megy a Vignjevic-féle rendszerben. Harmadik opció viszont nincs, mert még a fakó középcsatárait is kölcsön/eladtuk a télen (Németh Barna, Rácz Balázs).

Ja, erről jut eszembe, az megvan, hogy a coub mégsem szűnik meg?

Másik ja, hogy lemaradt a minap: Rácz bemutatkozott a Debrecenben az NB I-ben, és ezzel a nagyon sokadik akadémistánk lett, akinek ez összejött. Ebben a bajnokságban eddig: Szűcs Tamás nálunk, a tavaly még Ajkán kölcsönben lévő Soltész Dominik szintén Debrecenben, a tavaly nyáron eladott Kovács Dominik és Csörgő Viktor a Gyirmótban, és legutóbb, ugye, Rácz.


A számolós rész

ezúttal elmarad, mert pont egy olyan forduló van, ahol a közvetlen vetélytársaknak azért jóval nehezebb lesz nyerni, mint nekünk:

  • Kisvárda – Mezőkövesd
  • Gyirmót – Felcsút
  • FTC – DVSC
  • Paks – Újpest
  • MTK – Videoton

Egy megfelelő kombináció esetén erősen megnyugodhatnánk vasárnap estére a bentmaradást illetően. Három évvel a tulajváltás után minden apróságot meg kell becsülni. (Ugye, átmeneti időszak, költözés, koronavírus, vagyis KÖ-RÜL-MÉ-NYEK!)


Nagyjából ennyi, mert kismillió dolgom van még a hármas indulásig.


Még annyit, ha már coub, akkor az megvolt nektek, hogy Ázsia keleti részén egészen komoly irodalma van/volt az O-Zone együttes Dragostea din tei c. számának?


🗣️  a hozzászólás // előmoderált.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||