Mastodon

Akadémistáink az NB I-ben 28 forduló után

Az megvan, hogy az NB I. őszi szezonjában

  • a gólok 55,1%-át légiósok szerezték, miközben
  • az összes játékperc 48,5%-a köthető hozzájuk?
  • és a csapatok kereteiben csak 40,55%-nyi helyet foglalnak el?

Ezt csak érdekességként raktam ide, mert minket pont a maradék, a magyar játékosok érdekelnek, és azon belül is a kispesti akadémisták.

Annyi azért jól látható, hogy 12 csapat átlagosan 30 fős kerettel nagyjából 360 játékos (bakker, tényleg van ennyi NB I-es szintű játékos itthon?), és ennek kerekítve 60 százaléka magyar, vagyis 216. Ebből természetesen lejönnek a honosított játékosok (Lovric, Tujvel etc), azonban hasraütésre még így is maradnak mintegy 180-an.

Vajon ebből mennyi legalább részben kispesti nevelés?

Ez a táblázat következik most, illetve terjedelmi korlátok miatt

erre a hiperhivatkozásra kattintva.

Vagy a képre (Gergényinél a gólok száma _természetesen a sárgák száma, csak elcsúszott.)

megjegyzés a táblázathoz: prod%: az MLSZ produktivitási rendszerében ekkora százalékkal veszik figyelembe a játékost a Honvédnál. nagyjából az MLSZ rendszerébe bekerüléstől a 19. szülinapjáig a klubnál eltöltött napjainak aránya az összes naphoz képest. 19 alatt: 19 éves koráig változhat egy játékosnak az egyes kluboknál töltött képzési ideje. például a télen Kispestről Debrecenbe igazolt Rácz Balázs jelenleg 28,45%-ban számít kispesti nevelésnek, azonban mivel nem töltötte még be a 19-et, ezért ez a szám csökkenni fog, hiszen tél óta a Debrecennél ketyeg az életkora. || remélem nem hagytam ki senkit.

Néhány érdekességet ennek ellenére ide is beteszünk:

  • a legtöbb meccset és a legtöbb percet Sajbán Máté (Paks) játszotta.
  • a legtöbb meccset és a legtöbb percet a Honvédban Baráth Boti.
  • ezzel percre bontva Boti a 7., pályára lépésben pedig a 9. legtöbbet foglalkoztatott akadémistánk az NB I-ben.
  • a Honvéd (7) után érdekes módon az FTC és a ZTE (4-4) foglalkoztatja a legtöbb exikispestit. A további sorrend: DVSC, Gyirmót (3-3).
  • a klubok játékpercei szerinti sorrend:
    • ZTE 4049 perc
    • FTC 2414 perc
    • Paks 2083 perc
    • Honvéd 1927 perc
    • Gyirmót 1305 perc
    • Videoton 970 perc
    • DVSC 508 perc
  • a kép akkor se néz ki sokkal szebben, ha a játékosok összes játékpercét arányosítjuk a Honvéd produktivitásban képviselt arányára (vagyis a játékos játékpercei osztva százzal, szorozva a kispesti százalékukkal):
    • ZTE 2678 perc
    • FTC 1598 perc
    • Honvéd 1390 perc
    • Paks 1032 perc
    • Gyirmót 717 perc
    • Videoton 676 perc
    • DVSC 378 perc

Na, de a mennyi a kispesti kérdésre válaszolva: a hasra 180 magyar-magyar játékosból 23 legalább részben, ami az összesnek nagyjából a nyolcada, vagyis a Honvéd, mint képzési hely erősen felülreprezentált az NB I-ben. (A teljes rendszerben egyébként 616 nevelőegyesület és 1371 játékos található. Innen nézve viszont egyenesen brutális, hogy az NB I-ben mennyi kispesti nevelés található.)

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||