további pályafutásukhoz //
- Horváth András // a legutóbbi szezont az NB II-es Budafoknál töltötte kölcsönben a Honvédhoz 2014-ben érkező, később bajnok és kupagyőztes kapus. Az érdekesség vele kapcsolatban annyi, hogy a távozását tavaly júniusban egyszer már bejelentette [archivált oldal] a klub („Horváth Andrásnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!”), erre kiderült, hogy mégsem úgy volt, és csak kölcsönben játszott Budafokon. Ellenben most már aztán tényleg! („Horváth Andrásnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk.” – ahogy nézem, a mondat egyedül a központozás szintjén változott tavalyhoz képest.) Viszlát, bajnok!
- Berla Attila // saját nevelésű kapus, 23 éves, és igazából nem sikerült neki. Craiován, miután Levkovich megsérült, hozott egy parádés meccset, majd az NB I-et is vele kezdtük, és bár azt lehet mondani, belehibázott, nem kapta meg a bizalmat, inkább érkezett Tujvel. Azóta az NB III-as csapatban játszogatott, és néha padozott az NB I-ben. (via honvedfc.hu)
- Irimiás Gergő // saját nevelésű középpályás, 21 éves. Fiatalon bemutatkozott az NB I-ben, később az NB II-es Ajkában szerepelt kölcsönben, tavaly pedig nálunk játszott a fakóban. (via honvedfc.hu)
- újabb érkező // nincs.
- a játékoskeringő // állását itt találjátok.
hali, nem vennék rá mérget, de megnéznéd még egyszer a játékoskeringőt, nekem az alábbiaknál nem jön ki a matek (összes meccs, kezdő, becserélés, lecserélés): Pantelic, Bőle, Machach. köszi és bocs, ha tévedek
Meg, persze, köszi, hogy szóltál.
jogos. néhány játékosnál összekevertem a kezdett és a végig játszott mezőket az adatbázisban, és hol az egyik, hol a másik került át a játékoskeringőbe. előbbire javítom mindegyiket.
A teljesség kedvéért: a jobbon a Kazincbarcika sosem volt BSC, a B a Barcikát jelöli a rövidítésben, plusz már a címer sem ez. :)
https://kbsc.hu/includes/images/kbsc.svg
Mondjuk tökmindegy, mert úgy néz ki elmarad, csak a Honvéd még nem szólt róla: https://kbsc.hu/hirek/kbsc-hirek/2022-06-24/hat-felkeszulesi-merkozest-jatszik-a-kazincbarcika
Irimiásban sokkal több volt, volt valami betegsége is asszem”, de nem kapta meg a lehetőséget.
Majd az idő eldönti, hogy igazam volt-e vele kapcsolatban, vagy sem, de elég kombinatív és technikás játékosnak tűnt, amikor láttam játszani az nb2-ben és párszor az nb1-ben.
Rosszindulatú vagy. Most komolyan, szerinted egy ilyen profi médiagépezet, mint az Azurák vezette Budapest Honvéd sajtóosztály tévedhet? Ha azt írták hogy Horváth Andris 2021-ben elment, akkor, akkor el volt menve, Traoré is annyira MLS1, hogy még mindig itt van. Szóval nem kell itt okoskodni, vannak profik, hagyjuk őket „dolgozni” …. röhej, de mit várjon az ember azért a pár milliós havi fixért?
Személy szerint elégedett vagyok azzal, hogy nincs bejelentve 6új igazolás. Jobban örülnék, ha az új szakmai vezetés látná a rendelkezésre álló játékosokat és ennek tudatában igazolnának a megfelelő helyre a megfelelő játékost. Azt már láttuk, hogy kapkodva, hogy tudunk igazolni, majd egy adott keretre ráeröltetni egy taktikát. Szenvedés és kín. Úgyhogy most hajrá fiataloknak és igazolni csak a kezőbe! Nyilván ezzel csekély esélyük van a dobogóra, de az építkezésre idő kell, vagy temérdek pénz.
TOPkomment…feltéve (és reményeim szerint is), hogy az a folyamat megy, amit leírtál.
Már megy a felkészülés, jövő héten edzőtábor, és még szinte csak távozók vannak.
Amennyiben komolyan gondoltuk ezt a nyarat, akkor már kész kéne lennie a távozók/érkezők listájának, B, C és D-tervekkel, ha valami nem jönne össze. Ehhez képest a 16 távozóra van 2 érkező, utolsó pillanatban kirúgott edző, új szakmai modell, vagyis semmi nem arra mutat, hogy itt bármi tervezetten történne. Azt nagyon nehéz elhinni, hogy mindezt már korábban kitalálták, hiszen annyira össze-vissza zajlanak az események.
Ugyanígy, nem hiszem, hogy a fiatalokban gondolkodnának, egyszerűen nem vagyunk meg két csapatnyian, hogy edzést lehessen tartani.
Szóval szerintem itt semmiféle folyamatról, legalábbis semmiféle tervezett folyamatról nem lehet beszélni.
(Ja, és normál esetben már télen el kellett volna kezdeni a készölődést, erre Ferivel mentünk neki a bajnokságnak, majd egy hét után repült. Semmi, de tényleg semmi koncepció nincs ebben a klubban.)
Ezt 1 hét fizikia felmérés és 1 hét az új edzővel időszak után megállapítani….fura. :)
hogy csináltad volna ezt tervezetten ennyi idő alatt ?
Miért hoztak volna fiatalokat preferáló szakmai vezetőt és edzőt, ha nem akarnának fiatalokban gondolkodni ?
Tudjuk,
utálod/nem kedveled az új tulajokat és még azt se mondanám h valamilyen mértékben nem dolgoztak meg érte…De ha már koncepció, mivel nem ment nekik a mutatvány, nem az a koncepció, hogy (mindnyájunk örömére) kiadták a kezükből a szakmai részt ?
Nekik (Kepcija) az első pont volt az edző kérdés…kirúgták.
Most itt vannak 1 ill. 2 hete és mennek, akikre nem számítanak, jött 2 új, 1 tuti a kezdőbe.
2-3 ember kell még és megvagyunk, darabra.
Szappan-Doka, Batik, Gomis(??),Tamás- Petrus(Hidi), MAxi, Bocskay- Zsótér, Luki, Kerezsi(?)
(Jónsoon)
pad: Banó, Hidi, Lovre, Petkovic + a gyerekek.
Amikor idejött Kepcija és „csapata” türelemről beszéltél, de úgy tűnik h elég gyorsan elfogyott.
ui.
amúgy alapos koncepciót szeretnék én is…de én feltételezem h már van is vagy épp ránk szabják a náluk bevált formulát
A koncepció adott volt, a rendszer működött! Nem hogy a stabi alapok, a lábazat, a fal, a tető is készen állt már! Pénz kellett -volna- már csak, amiből szépen kifestünk / jó, az meg van Azurákkal /, bebútorozunk és már csak élvezni a munka gyümölcsét!
Erre, nagyokosan porig rombolnak mindent, majd odáig sem jutnak a 4. szezonra hogy egy normális tervrajzot készítsenek úgy, hogy mielőtt megvették a kecót, kb 1-1,5 évig mustrálgatták azt, elmondásuk szerint!
Tehát, ezek ismeretében, te még mindig azt várod el itt, hogy gyakorlatilag 5. éve tartó mutyizás után se fogalmazzon meg senki kritikát, mert az türelmetlen, újvilágellenes!
Nem olyan régen vettem egy házat. Kitaláltam, megterveztem hogy mit fogok csinálni – nem sok átalakítás, sima ügy. Az alapok betonbiztosak. Aztán februárban elkezdődött az építkezés… Azóta folyamatosan tervezem át és alkalmazkodom az új helyzetekhez és a nem várt eseményekhez. Sztem ez nem így működik, ahogy leírod.
Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok a helyzettel.
Nem tudom! Ha valaki 1-1,5 évig mustrál egy házat nem bontási szándékkal / elméletileg jól átvilágítja, akár még épületszerkezeti szakértő is véleményez, ahogy az bizonyára itt is megtörtént, és ez a szakértői véleményezés, apró korrekciókkal kiegészítve, kiválóan alkalmasnak találja az épületet további használatra/ , majd sok-sok pénzért meg is veszi azt, akkor szerintem az nagy gáz, ha 4-5 év után is ott tart a szitu, hogy esetleg egy ablakcsere, vagy jakuzzi beépítés helyett, leromboltunk mindent és most kezdjük az alapozást!
Szerintem igen szigorúan nézne rád az asszony, ha valami hasonlóan zongoráztál volna le egy házvásárlási projektet, mondjuk baba várás közepette!
Ez jó! :)))
Éppen várandós volt a feleségem, amikor a házat megvettük, most pedig 15 hónapos a kislányom és építkezünk. Én építőmérnök vagyok, alaposan átnéztük a házat. Ennek ellenére lehetnek az épületben olyan hibák, melyekről az épület tulajdonosa tud (vagy éppen nem tud, mert nem Ő építette), jól menedzseli, Te viszont nem tudod észrevenni, mert az Ő szándékai mások az épülettel mint Neked. Pl be szeretnél építeni egy épületrészt, de az alapozása nem alkalmas rá. Egy vásárlás esetén egyszerűen nem tudsz, nincs lehetőséged mindent megvizsgálni pl. alapfeltárásokat végezni. Kívülről az látszik hogy betonfal, betonalapok. Az esetek 99%-ban no problem. Aztán jön az 1%, hogy beomlott az alapgödör 1975-ben, ezek meg belebetonoztak és nem alaptest van, hanem valami földbeton szerűség, ráadásul elveszed mellőle a takarást… De erről még a tulaj sem tudott, de eddig kis teherrel használta és nincs más szándéka.
Ezzel csak annyit szeretnék mondani, hogy az új tulajdonos – lásd én – nem biztos hogy úgy szeretnék élni abban a házban, ahogy az előző tulajdonos élt. Mert nagyobb terveid vannak, bővülni szeretnél, máshogy létezni, a saját igényeid szerint. Ez pedig kockázatokkal jár, ha egy működő és hibáival együtt menedzselt rendszerbe belenyúlsz. Sajnos ha nincsenek meg a megfelelő eszközeid, akkor ez nagyon rossz irányba elmehet. Ez most a szeretett Kispestünk esetében sajnos így történik.
Ha most valaki ránézne a házamra kiröhöghetne, hogy ez így szeret élni, félkész házban, szétverve? Még nincs kész, de remélem egyszer kész lesz. És tudod hányszor változott meg a terv?! :))) már követni sem tudom, folyamatosan csiszolni kell a kőművesek képességei, munkamódszerei, az építőanyag árak és elérhetősége valamint az anyagi lehetőségeim miatt.
Én azt látom, hogy próbálkoznak szinte kényszeresen megfelelni a szurkolóknak. Most úgy tűnik jön a „fiatal irány”, ami iránt az elmúlt két évben mindenki epekedik. Amíg lesz lóvé, addig nincs baj, lehet sokszor próbálkozni :))) Ráadásul most tanulják, hogy a fociban mindenki ki akarja venni a másik zsebéből a pénzt, kezdve a játékosokkal. Hemynél is volt tanulópénz vastagon. Itt is van…
Én nem vagyok új tulaj párti, én Kispest párti vagyok. De valahogy azt érzem, hogy ezek tényleg jó Kispestet akarnak építeni, csak nem megy nekik :))))
bocsánat…nem neked szántam, ha kíváncsi leszek a véleményedre, tőled fogom kérdezni.
köszi a türelmet!
Vagyis az a koncepció, hogy nem mi adjuk a koncepciót? Kezdem nem érteni.
Tehát rájötte, hogy nem megy nekik, ezért csinálja inkább más, viszont az csak most kezdődött, tehát legyünk türelmesek? Akkor ki hozta a mostani két igazolást? Az még a régi rendszerből jött? Vagy ki küldte el a játékosokat, ki nem hosszabbított a lejáró szerződésűekkel? Szintén még a régi koncepció?
Katyvasz az egész, és megy a kapkodás. Kifelé az látszik, hogy nagy nehezen rávették magukat egy szakmai igazgatóra, és kinézték a horvátot (a káderezése alapján egy remek szakembert), aki nem vállalta, vagy nem úgy vállalta, ahogy szerették volna. Viszont cserébe beültette egy fiatal haverját a klubházba, ő pedig levelező tagozaton segíti (lehet nem akar jönni, lehet máshol van élő szerződése, és megvárja, hogy az kifusson, nem tudhatjuk). Ekkor még Vignjevic volt az edző bőven, és szó sem volt edzőváltásról. Majd teltek a napok, egyre közeledett a felkészülés kezdete, hogy előtte pár nappal, egy késő esti órán jelentsék be: Vignjevic távozik. És nem úgy, hogy azonnal lett új edző, hanem napokkal később. (Oké, lehet, addigra már megegyeztek a szintén haver Courtsszel és nyugodtak lehettek, viszont ez azért nehezen hihető, mert a sajtó szerint megjárta közben Rijekát is.) Közben pedig önjáróan valahogy döntöttek mindenféle játékosok szerződéséről, hosszabbításáról, nem hosszabbításáról.
Mi ez, ha nem kapkodás még akkor is, ha csak pár hete vannak itt?
Akkora multikulti van a stábban, hogy az legenda. Hogy mi lesz ebből… Vajon tudják Kambin kívül, hogy hol vannak, és mi a tét?
Atttol fuggetlenul, hogy a mostani vezetes szerintem eddig kudarc, azt azert el kell ismerni, hogy a kieses veszelye miatt a tervezes ilyenkor nem egyszeru. Konkretan majus 15-en vagyis 5 hete dolt el, hogy bennmaradunk.
Mivel folyamatosan a vonal korul voltunk, igy nem igazan lehetett elkezdeni tervezni – mivel a szabalyok es a koltsegvetes sokszor teljesen mas a masodosztalyban, mint az elsoben. Azok a kulfoldiek akikkel az ember megallapodik az elso osztalyu csapathoz azokat mar nem tudja alkalmazni a masodik vonalban. Az a szakmai vezeto akit erdekel egy NB1-es projekt az nem biztos, hogy idejon a masodosztalyra.
Tovabba szerintem az utolso 6-7 fordulo sikertelensege miatt lett NV idoszaka ennyire rovid – nem hiszem, hogy a tulajok ismet edzovaltasban gondolkodtak addig. A folyamatos kudarcok, pontok elszorasara – az elso 1-2 honap pozitiv fejlemenyei utan – gondolom a vezetoseg nem volt felkeszulve es vegul a kirugas mellett dontottek.
Ami szerintem itt a fo hiba volt az a kommunikacio. Ahelyett, hogy Hemire kezdik tolni a felelosseget valakinek ki kellett volna allnia, hogy ‘Sracok az utobbi 3 ev nagyon nem ugy sikerult, ahogy szerettuk volna, ez foleg a mi hibank. A kovetkezo 6 honapban megprobalunk egy jo szakmai vezetot es vezetoedzot talalni es ujradefinialni, hogy mi is a mi klubmodellunk. Nem akarunk kapkodni es valodi hosszu tavu megoldast keresunk. Ebben az atmeneti idoszakban pedig lehetoseget adunk majd tobb fiatalnak – meg ha ez az idoszak nehez is lesz az eredmenyesseg szempontjabol. A rovid tavu fellangolasok helyett, mi hosszu tavu sikert szeretnenk es ahhoz most sajnos az alapoktol kell mindent ujraepiteni. Ebben remeljuk, hogy a szurkolok partnerek lesznek..’
Ebben az NB I-ben a tervezés nyilván nem könnyű, mert télen a tizenkettőből tizenegy csapat legalább számolhat a kieséssel matematikailag, és nyolc reálisan is. Tehát mindenkinek rendesen kell terveznie, és igen, baromira nehéz stabil alapok nélkül már télen elkezdeni igazolni, hiszen ahhoz fixre kellene tudnod, hogy mi lesz ősztől. Márpedig ezt nem sikerült három év alatt megteremtenie a klubnak, és most reménykedünk, hogy a legújabb, szintén kapkodva hozott döntések (új szakmai szervezet, stáb, erősen lecserélődő játékoskeret) majd megoldja a problémákat, és kellő alapot teremt az esetleges későbbi építkezéshez (amit nem nézek ki belőlük, hiszen látványosan elbuktak rajta folytatólagosan).
Nem az új stáb és szerkezett miatt vagyok szkeptikus, hanem mert erre szoktatott minket a klubmodellünk. Inkább nem reménykedek, és legfeljebb kellemes csalódás ér.
Ne erts felre, en eleg pesszimista vagyok a klub kozeljovojet illetoen. Szerintem az irany amibe elmentunk („igazoljunk sok tapasztalt legiost jo penzert aztan majd jo lesz valahogy”) az nem klubmodell, legalabbis a mi korulmenyeink es szakmai tudasunk mellett egy nem mukodo klubmodell.
A problema itt az, hogy ok minden evben eredmenyt akarnak, meg nemzetkozi kupat, emiatt kozep vagy hosszu tavra senki nem tud tervezni.
Ha vegre belattak volna, hogy ez az eredmenykenyszer es az arra alapulo tomeges legiosigazolasok eddig teljesen bebuktak, akkor tudtak volna modellt valtani. Ez sajna elmaradt. Most minden megy tovabb csak mas szereplokkel.
Ezzel csak annyiban nem értek egyet, hogy ha van egy szakmai koncepció, akkor annak nem sok köze van szerintem ahhoz, hogy pontosan hol van a csapat a tabellán, hiszen onnantól már nem beszélhetünk tervezésről és tudatos építkezésről. Nekem még mindig példa az MTK, ahogy fent is írtam és azzal együtt is, hogy nem egy osztályban gurítjuk majd a lasztit ..
pontosan. ahogy az elso mondatodban te is irod… „ha van egy szakmai koncepcio” – itt olyan sajnos nincs, de majd most lesz. szerintuk.
Közben epekedve nézem az MTK-t, még akkor is ha NB2-esek lesznek .. Jövőre szinte biztos a hátukat nézzük, aztán .. de lehet ők jönnek fel és mi megyünk le, de ekkor is igaz, hogy a hátukat nézzük, na mindegy