Mastodon

Kezdem sejteni, hogy mi alapján válogatták ki a maradó és távozó játékosokat

Persze simán lehet, hogy csak látszólagos az együttjárás.

Egyszerűen nem hagyott nyugodni a Nagy Nyári Selejtezés összetétele, hogy valóban azokat tettük ki a keretből, akik mihasznák voltak, esetleg negatív hatással voltak az eredményességünkre.

Minap megnéztük, hogy az elérhetőségek és a játékpercek hogy viszonyultak egymáshoz, most pedig újabb mutatókat mutatunk, hátha közelebb kerülünk valamiféle megoldáshoz, hogy a végén akár tudatosnak nevezzük a nyáron történteket.

Plusz-mínusz mutató

Kezdjük egy egyszerű mutatóval, a plusz-mínusszal. Itt az a lényeg, hogy ha a játékos a pályán volt és a csapat lőtt egy gólt, akkor a játékos kap plusz egyet, ha a csapat kapott egy gólt, akkor mínusz egyet. Másképpen: a játékos pályán töltött ideje alatt mért gólkülönbség.

Lukic, Nagy Dominik és Batik. Miközben a Honvéd összesített gólkülönbsége -3, addig a kiemelt játékosoké legalább +4. Lukiccsal a pályán konkrétan kilenc góllal jobbak vagyunk, mint nélküle.

A most elküldött játékosok közül egyedül Hidi pozitív, a megtartottak közül pedig Tamás az egyetlen, aki masszívan negatív.

Pontátlag

Most képzeljük el azt, hogy a meccsnek az a végeredménye, ami a játékosok pályán töltött ideje alatt kialakult. Vagyis lehet, hogy kikaptunk egy csapattól 3-2-re, de mondjuk az egyik játékosunk csak 2-1-ig volt a pályán, akkor az neki 3 pontot ér, a többieknek pedig nullát.

Talán annyira nem meglepő, hogy a lista élén a második félidő elején, tehát a kipukkanásaink előtt lecserélt Machach található Lukiccsal holtversenyben. Amíg ők a pályán voltak, addig 0,23 pont per meccsel voltunk eredményesebbek, ami egy egész bajnokságra vetítve 7,59 pont. Ha ezt hozzáadjuk a végül megszerzett 38 pontunkhoz, akkor 45,59-et kapunk, ami az ötödik helyre lett volna elég.

Érdekes, hogy a lista végén két olyan játékost találunk, akikről azt hittük, pozitív hatással vannak a csapat teljesítményére. Nono ugyebár gólok, gólpasszok, mégis vele gyengébbek voltunk az átlagnál, és az "általában jól beszállónak" gondolt Baráth, akivel egészen penetránsan alulteljesítettünk.

Ha nem tettük volna meg a legalább tíz meccsen, legalább 30 percet szereplést minimum feltételnek, akkor

  • Mezghrani lenne a lista alján. Miközben a Honvéd 1,15 pontot szerzett meccsenként, addig Mezhgrani mindössze 0,17-et! (Mezhgrani plusz-mínusz mutatója -9.)
  • de nem lenne jobb helyzetben Eppel (0,33) és Nagy Gergő (0,86) sem.
  • sőt, a lista legutolsó 12 helyezettjéből mindössze Tamást és Tujvelt tartottuk meg, míg Kovács Nikolasz, Mezhgrani, Eppel, Talys, Baráth, Nagy Geri, Bardea, Gale és Nono távozott.

A túloldalt, tehát az alig játszók, de pozitívak listája is érdekes:

  • Balogh 1,8 pont/meccs, ami brutálisan felülmúlja a csapat egészének 1,15 pontos értékét.
  • Drazic 1,43, Kadiri 1,4, pedig nem sok értékelhető megmozdulásukra emlékszünk.

Egyre inkább hajlok arra, hogy főszabályként valamiféle statisztikai elv mentén válogatták ki azokat a játékosokat, akik mennek, és akik maradnak, mert nagyon komoly együttjárást mutatnak az általunk is közölt mérőszámoknak.

Nyilván vannak kivételek, hiszen a balhátvéd Tamás jelenleg pótolhatatlannak tűnik (Benczenleitner, illetve végszükségben Zsótér az alternatívája), Klemenznek hosszútávú szerződése van (bár két játékost is igazoltunk a posztjára), és Doka, akit kivásároltunk nyáron a szerződéséből, mert ahogy bal-, úgy jobbhátvédünk sincs nagyon.

Traorét viszont szimplán csak nem értjük.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||