Edzői nyilatkozatok I.
Még Fradi-edző koromból emlékszem, mennyire nehéz volt megverni a Honvédot.
mondta Moniz a meccset követő sajtótájékoztatón. (NSO)
Az igazság az, hogy annyira nehéz volt, hogy Moniznak konkrétan ez az első győzelme a Honvéd ellen. Korábban:
- 2012.08.25. FTC – Honvéd 0-2
- 2013.04.16. Honvéd – FTC 1-0
- 2013.10.06. FTC – Honvéd 1-2 @ Népstadion
Edzői nyilatkozatok II.
A héten szurkolói ankétot tartottunk, ahol elmagyaráztuk, merre akarunk haladni a csapattal. Még az út elején járunk. A szurkolók pénzt fizettek a jegyükért, nyilván joguk van a véleménynyilvánításhoz.
Tam Courts ugyanott.
Jap, történt valami hasonló, amit Tam mondott, azonban nem nevezném ankétnak, ugyanis az új stáb (Courts és Docherty) kereste meg a szurkolók képviselőit, hogy bemutatkozna nekik, és beszélgetne velük, felvázolva, hogy mit szeretnének, aztán a szurkolók majd eldöntik, hogy türelmesek lesznek, vagy sem.
A beszélgetésen nem hangzott el egyetlen kérés sem a szurkolók irányába. Az eseményt nevezzük amolyan háttérbeszélgetésnek, ahol a stáb két fő figurája bemutatkozott.
Amennyiben a klub szándékozik teljesen nyilvános ankétot tartani, akkor gondolom lesz ankét, az ilyen beszélgetéseket viszont ne nevezzük annak, mert jóval kötetlenebbek.
Itt jegyezném meg, hogy nem ritka jelenségről beszélünk, ugyanis az elmúlt évtizedekben a legtöbb edző szervezett hasonló találkozót. Valamint az esemény kötetlen, és nem teljesen nyilvános (tehát meghívásos) jellege miatt nem érzem azt, hogy be kéne számolnom az elhangzottakról, még erősen finomított verzióban sem egészen addig, amíg a meghívók erre engedélyt nem adnak, vagy egyéb közléssel nyilvánvalóvá nem teszik, hogy az elhangzottak a széles nyilvánosságra tartoznak.
MFA vs Akadémia
A ZTE-ben három MFA-nevelés összesen 193 percet, a Honvédban szintén három MFA-nevelés összesen 191 percet játszott.
Vagyis ha őket kinullázzuk egymással, akkor a ZTE igazolásai egy góllal jobbak voltak, mint a mi igazolásaink.
A Metalcom-éra rajtjai
Sorozatban a negyedik bajnokságot kezdjük vereséggel, vagyis a Metalcom-érában az összeset:
- 2019/20 Diósgyőr – Honvéd 2-1
- 2020/21 MTK – Honvéd 3-1
- 2021/22 Honvéd – DVSC 1-4
- 2022/23 Honvéd – ZTE 0-1
A helyzet egyébként valamennyire javuló tendenciát mutat az elmúlt években, ugyanis 2019/20-ban ötödikre szereztünk pontot, majd negyedikre, aztán harmadikra, vagyis kérdés, idén összejön-e másodikra?
Egyébként a ZTE elleni volt a Metalcom-éra 100. olyan meccse, amit egyértelműen ők visznek, vagyis 2019/20 nyarától számolva. A mérleg:
31 győzelem, 26 döntetlen, 43 vereség, 130-144-es gólkülönbség, és meccsenként átlag 1,19 pont. (Sannino, Pisont, Bódog, Pisont, Horváth, Vignjevic, Courts)
Nem szeretném összehasonlítani a legutóbbi éra első száz meccsével, ezért csak ideteszem az akkori számokat:
33 győzelem, 26 döntetlen, 41 vereség, 137-143-as gólkülönbség, és 1,25 pont per meccs. (Dolcetti – bár őt még a kettővel ezelőtti tulajdonos nevezte ki, tehát a váltás nem annyira éles 2005/06 nyarán, Supka, Vass, Borgulya, Pölöskei, Sisa)
Ja, és ha már itt tartunk, a Metalcom-érában egyetlen fixre kinevezett edző se tudott meccset nyerni a bemutatkozásakor:
- Sannino, Diósgyőr 1-2
- Bódog, MTK 1-3
- Horváth, FTC 0-1
- Vignjevic, Kisvárda 2-3
(Zárójelbe: Pisont viszont nem tudott meccset veszteni: Debrecen 3-1, Kisvárda 0-0)
Az Örök Fogadkozás
Idén alig egy meccset kellett várni rá:
”Sajnos olyan hibát követtünk el a gól előtt, amit elkerülhettünk volna. Legközelebb ilyen nem történik meg, ebben biztos vagyok. Viszont nem tehetjük meg, hogy sokáig bánkódunk, felemeljük a fejünket és megyünk tovább. Javítani kell a Fehérvár ellen!“
Lovric (honvedfc.hu)
Legközelebb
ilyen
nem
történik
meg.
A büfé
továbbra is vállalhatatlan.
Nevetséges, hogy az NB I. második legdrágább jegyárakkal rendelkező stadionjában húsz perceket kelljen sorban állni egy-egy sörért vagy üdítőért a családi szektorokban. És nem, nem a félidőben, hanem rendesen a játékidő alatt.
Vagyis ha lemész a 15. percben, akkor ha szerencsés vagy, visszaérsz a helyedre a 30. környékén.
Én már ott tartok, hogy egyetlen tokent viszek magammal, és ha meglátok egy ismerőst a sorban, akkor a tokenért kérek egy üres poharat, amit majd feltöltök a mosdóban, mert a francnak sincs kedve a meccs helyett egy kibaszott büfésorban tölteni az idejét.
Sört kint is tudok inni.
Érthetetlen, hogy egy éve reklamálnak a kiszolgálás minősége miatt az emberek, és semmit nem tettek az ügy érdekében.
Mondjuk annyiban igazuk van, hogy ha folyadékot fogyasztasz, akkor azt ki is kell majd esetleg pisilned, és a wécékben a lámpák továbbra is elalszanak pár másodperc után, és te meg állhatsz a sötétben. Mert ezt is képtelenek voltak megjavítani az ország prémium stadionjában.
Taps.
Nekem szerintem összeállt a lényeg: Hantat és a blogot megvettek kilóra, innentől a csakblog lesz a mi személyes Origonk.
Jön majd a propaganda, a veresegeinkert a brüsszeli bürokraták lesznek a hibásak, Hanta meg előbb feldúlja az RW háloszobájában található Hemy-oltárat, utána megvonja tőle az admin jogot, végül a mi pénzünkből elköltözik a Rozsadombra
Szerencse, hogy kilóra vettek meg és nem karakterre, mert a nyárra felszedtem párat az előbbiből, szóval az első utalásból vehetek bővebb nadrágokat :(
Nem azzal van a baj, hogy volt egy ilyen találkozó, hanem azzal, hogy a klub évek óta nem tart semmit, mióta nincsenek eredmények, azóta nem is szeretik magukat mutogatni, nehogy kellemetlen kérdésekkel találkozzanak. Gerinctelen társaság ez.
https://telex.hu/zacc/2022/08/01/tokeletes-csodalatos-szimbolikus-a-focistadion-toveben-zoldell-a-fu-mindenhol-masutt-kidoglott
Ez így van már jó ideje. Érdekes lenne tudni, hogy mi az oka.
Mondjuk, hogy a sétány egyik oldala a stadioné, a másik az önkormányzaté?
Ennek ellentmond, hogy amikor láttam, a füvet a kiégett részen ugyanazzal a géppel nyírták, mint a többit.
Locsolás mégsem jutott oda, ami valamiféle spórolásra enged következtetni. Fúrt kút esetén villanyszámláról lenne szó, valamint munkaidőről. Nem fúrt kút esetén viszont jelentős többletköltségről.
Ennek ellenére béna, hogy az egyik oldalon zöld fű van, a másikon viszont kiégett.
(A fúrt kút hiánya egészen nagy baklövés lenne egy nagyjából 17 milliárdos stadion költségeihez, pláne üzemeltetéséhez képest. A régi Bozsiknak volt.)
Tudod a csecsemőnek minden vicc új. Nem jártam még az új Bozsikban és nem is hiszem, hogy mostanában fogok…
Ilyen drága gyepet, mint ami a stadionban van kétlem, hogy szimpla fúrt kútból táplálnák. Oda biztos komoly szűrőberendezést építenek kénes a sokszor kissé szennyezett rétegvíznek. Sztm. a tulajdoni lapon( térképszelvényen) kell a választ keresni. Az, hogy ua. a fűnyíró jár rajta nem sokat jelent, nyílván nem hagyják ott ha a sajátjukat is nyírják.
Eltávolodva az ankét/nem ankét témától, ti milyen NSO címlappal harangoznátok be a következő meccsünket?
Egy ötlet tőlem: Kiesési rangadó Fehérváron, az utolsó helyezetthez látogat a Kispest.
Ez szerintem teljesen jó :D
„TAMadás” az új jelszó Kispesten
House of Courts!
aztán másnap a tudósítás:
House of Pain: Same as it ever was
Mekkora album!!!
Tam Courts-Mahler: Aki megért, megbocsájt
Ez így remek. 😀
Természetesen „Cacas non vendetur”!
Xanax, és kevesebb az indulat. Igaz, engem már anélkül se érdekel ki mit mond, mert azzal nem lehet bentmaradni. Csak számolom, 1 meccs, 1 elvett gól. Var-Honvéd 1:0
ezzel áltathatjuk magunkat, de kezezett előtte Ennin baba. De tudom, Kispestet az ág is húzza, 1909 óta. Főleg a kiesős idényeinkben.
Az MLSZ szabálykönyv szerint nem!
Mert a kezezés a mez vonala felett történt… vicc egyébként, mert nyilván ez kéz, de majd a fagyinak megállapítja a var, hogy gól! Ennyike
Én egy másik nyilatkozat részletet emelnék ki a mestertől (Tam Courts):
„Még időre van szükségünk, nem volt túl sok idő a felkészülésre, ennek ellenére lehetett már látni a pályán azokat az elképzeléseket, amelyeket szeretnénk megvalósítani: játsszunk energikusan, legyenek meg a minőségi játékok, folyamatosan tudjunk helyzeteket kialakítani és ezzel szórakoztatni a szurkolókat.”
(Kiemelés tőlem)
Minden bántás, hőzöngés és lázongás nélkül: Ti láttátok, hogy mi lenne az elképzelés?
Én nem láttam semmit. :( Ugyanaz az IFF játék (ívelgetős fos foci), mint évek óta…
Nincsenek rövid passzos labdakihozatalok, nincs futás, üres területre bemozgás, nincs széleken megbontott védelem, nincs letámadás, semmi. És isten igazából ez a szomorú, nem az, hogy kit hívtak meg egy kis beszélgetésre a skótok és kit nem.
Megértem, hogy kevés volt a felkészülési idő, megértem, hogy nehéz minőségi játékosokat igazolni, de egy meccsen legalább percekre (!!!) tudatosságot, begyakorolt elemeket elvárni egy professzionális labdarúgó csapattól már indokolatlan elvárás lenne egy szurkoló részéről?
Hát lehet meg leszek kövezve, de nekem most tűnt leginkább tudatosnak az, amit próbáltunk csinálni, eddig Vignje egy-egy meccsét kivéve, pl. Újpest idegenben, nem sokszor éreztem, hogy azt csináljuk a pályán mint ami a terv.
Az más kérdés, hogy ennyi idő édes kevés szerintem, voltak hibák is, sajnos látszik, hogy még szokják egymást a srácok, de mindenki saját idegi felépülése érdekében muszáj időt adni a skót vezetésnek (nem Kunciéknak), mert ha minden meccs előtt-közben és utána menni fog a kurva gyenge, akkor azzal tuti nem fog senki sem elérni egyetlen célt sem .. ezt most már végig kell nyomni, legyen bármilyen is a vége … :/
pedig eléggé látványosnak tűnt, hogy a széleket próbáltuk forgatni, hogy ott a zte védelme mögé bevigyük a labdát. más kérdés, hogy többnyire nem tudtuk eredmémyesen megoldani a szituációkat.
Csak egy javaslat. Legközelebb hasonló esetekben a beszélgetésen résztvevőktől kérj felhatalmazást az elhangzottak közzétételére vonatkozóan. Így mi Jóskapisták is hozzájuthatunk némi infóhoz, konkrétabb benyomáshoz rajtad keresztül.
Amúgy (nem neked, de ide írom a választ, mert ez van előttem éppen) baromira nem értem a felháborodását egyeseknek, hogy őket nem hívták meg. Az edző szeretett volna adott emberekkel találkozni, ezért adott embereket hívtak meg. Ha nekem szülinapom van, akkor én is azokat hívom meg, akiket szeretném, hogy ott legyenek. Ez az ő döntése volt, tiszteletben kell tartani.
Egyébként a kérdésedre a válasz, hogy akkor nem lenne kötetlen a beszélgetés, és egy semmitmondó, feszengős, kimért valamire a francnak van kedve időt áldozni az életéből. Például sajtótájékoztatóra sem járok évek óta, mert egyszerűen nem lehet mit mondani ilyenkor.
Remélem mára mindenk lehiggadt már kicsit.
Bennem is sok kérdés felmerült, az egyik pl. hogy nem gondoltál rá ott menet közben(esetleg felvetetted) , hogy ha nem lesz semmi tájékoztatás, akkor ez megint megosztottságot és feszültséget okoz a táborban?
Azt sem értem, hogy Courts is milyen megfontolásból beszélt róla, ha nem volt publikus az egész.
+ persze ez az egész megint felhoz alapkérdéseket…ki hozza ezeket a döntéseket (pl. hogy ilyen jellegű megbeszélés legyen), mi a célja vele, kinek milyen hatásköre van a szakmai vezetésben, ki dönt igazolásokról…stb.
ilyenekről pl. volt szó ?
Nem.
Ha meghívnak téged valahova, akkor arról mindig tájékoztatod az egész közegedet, vagy elfogadod a meghívód kérését?
Amióta világ a világ vannak ilyen találkozók, viszont amióta van internet (facebook, etc), azóta egyeseknél hisztit vált ki. Érthetetlen.
Anno a Baráti kört bárki felkérdezte, ha Komoráékkal találkoztak? A Kispesti közepet, ha Mayer Béláékkal? Az elhangzott információk mégis eljutottak így vagy úgy mindenkihez, aki érintett volt (vagy magát érintettnek gondolta), de se megafonba nem mondták be, se a főtéren nem dobolták ki, se az újság nem hozta le. Mindennek megvan a maga hagyományos formája.
Mondok egy példát: mi nagyrészt mindent nagyfatertól tudtunk a nyolcvanas-kilencvenes években, mert ő eljárt az öregfocisták rendszeres találkozójára a KMO mögötti étterembe (érdekes, ide se mindenki volt meghívva), viszont ezeken az alkalmakon megfordult Bányai Nándi, Puskás, Piroska, satöbbi, vagyis olyanok is, akik valamilyen formában vagy tagjai voltak a klub elnökségének, vagy az egyéb napi döntéshozókkal tartották a kapcsolatot. Nálunk aztán elmondta faternak, fater az ismerőseinek, azok pedig még tovább. Némelyik már tudott róla máshonnan, akkor megerősítettnek vélték az információt. Ankétnak nevezhetjük ezeket a vacsorákat? Nem. Mozgott az információ? Igen.
Nem azt írtam, hogy miért nem borítottad az elfogadott feltételeket, hanem azt h nem merült-e fel kérdésként, hogy vmi tájékoztatást** majd intézni kéne a tömeg felé is, mert az lófax, ami céges oldalon lejön napról napra. (**nyilván NEM szószerint azt ami ott elhangzott, hanem vmi kivonatos publikus verziót)
Amit írsz a végén, hát kissé más idők voltak, ill. nem kissé…még népsport volt és ebből többet lehetett megtudni a csapatról Komoráék idejében,mint most a hivatalos, naponta többször „frissülő” oldalról. És alapvetően nem volt ilyen kibaxott zűrös a világ és a magyar foci, mint ma… Mayer Béláék kora pedig 1 másik dimenzió mindenben.
Ugyanazt tudom mondani továbbra is: ilyen mindig volt és mindig lesz, és sosem volt róla tájékoztatás, mert miért is lenne? Az edző szeretett volna találkozni adott emberekkel egy kötetlen beszélgetésre, és ennyi.
Tegyük fel, hogy véletlenül egy helyen nyaralsz mondjuk az egyik játékosunkkal, netán edzőnkkel, és néha elbeszélgettek a szálloda bárjában, esetleg pár sör mellett. Az ott és akkor elhangzottakat nyilvánosságra hozod? Vagy furán nézel, ahogy emberek reklamálnak, mert milyen alapon tartod vissza a tájékoztatást, ami megilleti őket?
Ez így logikus, de szerintem másról beszélünk.
Tiszta sor, hogy nem publikus egyeztetés volt, megtörtént rendben, nincs tájékoztatás, minden faxa ezen a vonalon.
És innentől a további kérdésekben nyilván nem vagy kompetens, csak erősen a témához kapcsolódik, hogy miért nem érzékelik a klubban, hogy qrva nagy igény lenne a tájékoztatásra/nyitott ankétra a tömeg felé is?
Ebben a helyzetben,amikor elcsesznek éveket a koncepciók váltogatásával vagy ennek teljes hiányával, majd 1 teljes fordulattal idehoznak akkora stábot, ami 2-3 csapatnak is elég lenne?
Közben hullanak a játékosok, mint a legyek és megint csak találgatások és pletykák mennek, hogy miért is…?
Itt az első meccs és látszólag jobb minőségű játékosaink ülnek a padon(vagy keretben sincsenek), mint akik a kezdőbe kerülnek és nem tudjuk, hogy sérülés vagy el akarják adni, mert kevés a zsé ?
és folytathatnám, de a lényeg, hogy semmit nem tudunk, hogy mi miért van!?
Aztán megint zakó…és senkinek sem jó, ha jön a „qrva gyenge” (főleg nem a fiatal srácoknak), de miért is kellene mindenki kussban maradjon, amikor 3. éve kapjuk ugyanazt a xart a képünkbe és az illetékesek nem mondanak semmit ?
A klubnál komoly, tapasztalt kommunikációs szakember vezeti a stábot, tehát valószínűleg minden pont úgy jó, ahogy van.
Feltételezem számukra is tiszta, hogy reménytelen lekommunikálni a szurkolók felé az elmúlt évek változásait, kapkodását, történéseit, mert egyszerűen ha nem az őszintét mondanák, akkor a kutya se hinné el. Az őszintét pedig valószínűleg nem merik. Marad helyette a parasztvakítás, amit úgyis benyalnak sokan, hiszen nem véletlenül érkezett a kereskedelmi propagandatévétől a kommunikációs vezetőnk. Ha valamiben, ebben kell, hogy legyen tapasztalata.
Amúgy ez a tudás is túl van értékelve a mai zajos világban. Ha ugyanazt a mondatot mondod néhány embernek, például, hogy az ég kék, az pont annyiféleképp csapódik le bennük, ahányan vannak. Valaki hazugságnak fogja hinni, és akkor is tagadja, ha a szemével látja, hogy kék, valaki szerint azért kék, hogy kevésbé látsszon rajta a chemtrail nyoma, ésatöbbi. Mindenki tudása kurvabiztos, és mindenki azt hiszi, az övé a tuti.
Vannak bajok, de ha valami, akkor egy ankét tuti nem lesz megoldás. Bájcsevely, mosolyogva mondott hazugságok, satöbbi. A legutóbbin konkrétan megtörtént, hogy bemondták, nem lesz többet zártkapus edzőmeccs, legalább az akadémián nem, erre másnap kihirdetik, hogy zártkapu, majd napokkal később kiderül, hogy inkább be sem jelentettek egy edzőmeccset, nemhogy nézők előtt. Stream azóta sincs. Történt mindez még Bódog bemutatkozásakor, majd megerősítették Ferinél is, bár akkor csak egy interjúban. Tényleg min változtatna egy ankét? Szarnak ugyanúgy a fejünkre. Egyedül az érdekli őket, hogy meglegyen a megfelelő minőségű és mennyiségű VIP vendégkör a hazai meccseken.
Addig pedig vegyük meg a kommunikációs szinten olcsósított, tehát drágább bérleteket, és nyaljunk be mindent, amit mondanak.
„Az őszintét pedig valószínűleg nem merik.” – pedig lassan bele kéne kezdeni, mert nincs más út hosszabb távon.
1 ankétnak, ha csak annyi előnye lenne, hogy kapna 7-8 meccs türelmet a csapat és a fiatalok nem qrva gyengével vonulnak az öltözőbe, már megérné.
Amúgy szerintem, nagyon alulértékeled a szurkolókat, ha azt gondolod, hogy a többség beveszi a propagandatévé tempót.
Hahaha, kezdődik ott, hogy autonóm tulajokról beszélnek :)))))
Kik? Hol?
hát, baszki, üdv a ner-ben, ez zajlik országos szinten, te elvileg ezt imádod:D
kurvára semmi köze a szurkolók képviselőivel folytatott háttérbeszélgetésnek ahhoz, hogy nincs ankét, sőt,inkább örülj, hogy annyi információ szivárog, ami egy ilyen beszélgetésből kicsepeg a szurkolóknak (mert egyébként, ha jársz meccsre, akkor ez igenis jön). az ankét hiánya klasszik ner-tempó, 0 egyeztetés, 0 előzetes tájékoztatás, 0 kérdési lehetőség, döntés van, amihez tapsolhatsz.
szerintem ez túlzás. az ankét inkább amolyan látszatizé, mint egy nemzeti konzultáció, ahol úgy teszünk, mintha érdekelne minket a Sorsotok. a témát természetesen mi irányítjuk, utána jöhet a közös fotó, és ha jól sikerült az esemény ki akkor hivatkozhatunk rá akár minden más témában is, hogy ott megbeszéltük, közös akarat. ha pedig nem, akkor sincs semmi, hiszen eddig sem érdekelt minket az ún. tömeg/lakosság/szurkoló.
ja, viszont most nincs szükség ankétra, mert éppen nem szeretnek minket, tehát nem tenne jót, ha azzal lenne tele az internet, hogy felkérdeztek minket. szóval inkább nem szólalunk meg hivatalosan.
hiszek benne, hogy létezik valahol az univerzumban értelmes szurkolói ankét, valódi válaszokkal.
amúgy, ja, legalább a csoportos felkérdezésre jó, mint egy sajtótájékoztató vagy egy lakossági fórum
„hát, baszki, üdv a ner-ben, ez zajlik országos szinten, te elvileg ezt imádod:D”
jaja, mert nyilván ismersz… :D és érdekel is a másik véleménye, nem csak a prekoncepciódat tolod.
Ja. Biztos te tudod,hogy ő mit imád és mit nem. 😄
„Döntés van,amihez tapsolhatsz…”
Áááhhhhh…. 😄😄😄
Ezt meg úgy általánosan mindenkinek:
Ankéton nem akarnak a vezetők maguknak kellemetlen pillanatokat,tehát felejtse el mindenki kb.
„miért nem érzékelik a klubban, hogy qrva nagy igény lenne a tájékoztatásra/nyitott ankétra a tömeg felé is” – szerintem nagyon is érzékelik, ezért keresik a kapcsolatot kicsiben először. Ahhoz nincs elég bátorságuk, hogy egy az egyben kiálljanak egy nagyobb tömeg ellen, mert annál kényesebbek, minthogy házhoz menjenek a lóf…szért. Nagyon is tudják, hogy amit csinálnak az szánalmas, de egy lakógyűlés hangulatú közmeghallgatást nem mernek bevállalni. Ami valahol érthető, mert sejteni lehetne mit kapna mondjuk egy Kun Gabesz az emberektől
Próbáld megnyerni, lenyugtatni a hangadókat egy nem hivatalos ankéton. Ez egy logikus kommunikációs trükk. Ahogy többen írták, egy rendes ankétot biztos, hogy nem fognak bevállalni.
Alapvetően nincs azzal probléma, ha a szurkolói képviseletek vezetői felé nyitnak, ez természetes. Csak megint az a fránya nyíltság, kommunikáció, ami problémás. Pl leírni, hogy volt egy ilyen esemény, és röviden kb erről volt szó. Ez az elhallgatjuk, majd anketnak hazudjuk dolog, ami bánt sokakat, nem pedig az, hogy kik vettek rajta részt.
[ne értsd félre, nem személyes, nem is feltétlen neked, de itt pattant el valami nálam, szóval ömlesztve repül be minden.]
Édesistenem, most akkor ez fog menni? Valaki kitalált az elborult agyában valamit, a többi meg megy utána, mint a birka, mit sem törődve a valósággal.
Igen, SZÁNDÉKOSAN EL LETT HALLGATVA AZ ANKÉT, mert itt helyben kaptuk meg a borítékokat Kunéktól, hogy ne szidjuk őket. Bár a hétvégi kurvagyengézés miatt volt némi prémiummegvonás, de így sem lehetünk elégedetlenek, és még egy kis szoboravatás is belefért, de az már tényleg suttyomban, az egyik asztal alatt, hogy más meg ne lássa.
Gondoljátok már végig miket írogattok:
– el lett hallgatva – egyes emberek lettek meghívva. nincs ezen mit elhallgatni. én sem hívlak meg a szülinapomra, mégsem panaszkodsz, hogy elhallgattam, pedig előfordulhat, hogy egy sereg szurkolónk ott lesz.
– ankét – egy szerencsétlen fordítási, vagy értelmezési hiba. Courts egyértelműen arról beszélt, hogy találkozott a szurkolók képviselőivel. ennek sikerült hatalmas feneket keríteni, mindenféle tényellenőrzés nélkül.
– szervezés – nem a klub szervezte, hanem az edző akart bemutatkozni nekünk, és megismerni minket.
– megtervezett kommunikációs trükk – látom mögötte a mestertervet. mégis mi a franc trükk egy olyan dologban, ami a világon kb. mindenhol normális és létező intézmény évtizedek óta, amióta foci a foci és vannak szervezett szurkolói? mindegy, hogy magyar vagy külföldi az edző, vannak ilyen találkozók, ahogy volt kuuselával, úgy van courtsszel is, vagy supkával, horváth ferivel, mindenkivel. itthon és külföldön egyaránt.
– bánt sokakat – páran hisztiznek, miközben volt a szurkolók szervezésében egy valag rendezvény, ahol a nagy melldöngetős kispestiséget ugyanúgy meg lehetett volna élni, mégis basztak elmenni az emberek. ugyanaz a pár tucat ember volt ott rendre, hiába lett meghirdetve, akár heteken át, mint akik nagyjából ezen a találkozón is képviseltették magukat. amíg a hisztiző emberek nagy része nem fogja felemelni a seggét a balatonról, vagy a messzi budáról még egy kibaszott meccs miatt sem, akkor ne hisztizzen, hogy személyesen nem hívják meg mindenhova. és eleve mégis kit hívnának meg? embereket, akiket a kutya se ismer, már bocsánat, de akivel nincs egyetlen általunk ismert embernek közös ismerőse mondjuk a facebookon? egy kósza nicknevet? tényleg, mégis hogyan, mit képzelnek ezek az emberek?
Ha annyira akartok valami tájékoztatást, hogy foglalkozzanak veletek, tessék megszervezni, írni, keresni a klubot, az edzőt, bárkit. Tett bárki egy fűszálat is keresztbe ezügyben az utóbbi években? Komolyan kérdezem. Bármit, de tényleg bármit tett valaki, vagy csak a pofázás, az irigykedés és az elégedetlenkedés megy a billentyűzet elől?
[már kibaszott bocs, de tényleg megy a hiszti pár embertől, és észre sem veszik, hogy mennyire szánalmas, amit művelnek. felőlem aztán csináljanak tábort, hangulatot, szurkolást, szervezzenek túrákat, utazásokat, látványt, írjanak dalokat, csináljanak szurkolói mörcsöt, ésatöbbi, mert a hiszti az kurvára megy, hogy nincs eléggé kinyalva a seggük.]
vesd össze: ha nekem mindennel bajom van, ami a klubnál történik, legyen az bármilyen piszlicsáré, addig a Hisztiző Szurkolónak mindennel baja van, ami nem tetszik neki éppen. egyik percben még élteti a vezérszurkolót, hogy húzza a száját a kurvagyengézésre, majd pár perccel később a vérbe elküldi, mert lefizetett figura, akit meghívnak az Ankétra, miközben a pórnépet nem. világ vicce az egész. ilyenkor aztán mindennel baj van, és egyik birka megy a másik után, az egyik agymenést követi a másik, és a végére egy olyan komplex rendszer áll össze, hogy ahhoz képest a Qanon háttérsztorija egy rész a Bogyó és Babócából.
amúgy meg kurva érdekes, hogy nem a hagyományos közeg raplizik éppen hangosan, hanem a a fene tudja kicsodák, akiket tényleg nem ismer senki a hagyományos közegből. a hagyományos közeg vagy tud az ilyen találkozókról, vagy tudja, hogy szoktak ilyenek lenni, és hogy miként jut majd el hozzá az információ, valamint mit kell azért tenni, hogy ha szeretne, akkor legközelebb ő is ott lehessen.
Nem veszem magamra. 😃 Inkább csak sajnálom, hogy ez lett belőle. Sok igazság van abban, amit most idegből leírtál, még ha el is túloztad pár helyen. Nekem leginkább az a tanulság, hogy nem lehet mindenkinek megfelelni, de meg kell találni a normális középutat. Ami tény az elmúlt 3 évben a kupán kívül nem sok pozitív élmény jutott se a foteleknek, se a kijaróknak, sem pedig a szurkolói vezetőknek, így a kollektív frusztráció érthető.
Abból is látszik, hogy pár idióta raplijánál nem több az egész, hogy azóta többen is leírták szó szerint a jelenlévők közül: nem volt ankét, és ez a találkozó annyi volt, amennyi. Érdekes, máshol nincs semmi hőbörgés belőle, pedig senki sem írta le, hogy miről esett szó a találkozón, ami pedig, ugye, elvárható lenne az ott lévőktől.
Amint nem a saját kis safe spacenek hitt helyen megy a hőbörgés, hirtelen elhalkulnak a népek, mert kiderül, a safe spacen túl ott a Csúnya Külvilág, netán – úristen! – a személyes jelenlét, az ún. beszélgetés, ahol bizony teljesen más szabályok érvényesülnek, és előfordulhat, hogy nem véletlenül veszik semmibe szegénykémet. :(
Erre mondtam/írtam korábban, hogy nem emlékszem, ragadt e már valamelyik vezető / pl Mendelényi, Kun / a stadionban, mert nem mert kimenni a szurkolók dühe miatt? Köpték e már le valamelyiket / mint az egyik suttyó pl Nono-t / számonkéréskor? Szurták e már ki a kocsiját vezírnek bosszúból, mint anno Hemingway ét?
Talán a lelátói kurvagyenkézés meg játékosok mefélelmítése mellett már kijárna nekik is az üdvözlégy! Nem? Vagy azt nem merjük megtenni? Pedig, mindig fejétől büdösödik a ..lábfej!
@veghhanta: az szerintem rendben van, hogy konkretumokat nem osztotok meg, mert erre nem lettetek felhatalmazva. A szemelyes, szubjektiv velemenyetekre viszont kivancsi lennek en is – meg gondolom mindenki.
Tehat engem az erdekelne, hogy rajtad az elhangzottak hogy vetultek le, mennyire tunt atgondoltnak a koncepcio es te most szemely szerint mennyire vagy turelmes az uj rendszerrel szemben?
Türelmes? Hogy őszinte legyek, egyedül a kívülről érkezett Courts miatt vagyok türelmes, ugyanis a rendszer többi szereplőjében egyszerűen képtelen vagyok bízni ennyi év tapasztalata után.
Courtsről egyébként sütött, hogy valóban utánajárt a témának, hogy hova érkezik, nem felkészületlenül jött. Innen már csak az a kérdés, hogy mekkora mozgásteret kap ő és a stábja, valamint az új szerkezet a klubtól. Utóbbi a nagy kérdés, és fogalmam sincs, hogy ezen a téren mennyire lehetek reménykedő.
Szilágyi Szabi! [szerk. – vh] idézlek: „…. volt egy találkozó, amin részt vett vezető bloggerunk is, akitől elvártuk volna, hogy tájékoztasson bennünket ezen eseményről…”
Értem én a vágyadat, felháborodásod csak akkor ennyi erővel jogos lehet /- ne / más mezei szurkerek elvárása pl felétek, benfenntesek felé, hogy a csapattal kapcsolatos szerzett infóitokat, tudást megosszátok itt velük!
Miért is nem teszitek meg? Csak nem némileg hasonló okok miatt, mint Hantáék?
Tegnap beszéltem az Uristennel aki elmondta a Honved jövőjét meccsrol-meccsre. Kar, hogy ez egy kotelen beszelgetes volt, nem istenitelet, ezert az engedelye nelkul nem erzem feljogositva magam, hogy rsszleteket osszak meg. Egyebkent mindenkit erdemei szerint biral el, ti ennyit ertek.
Az Ur legyen veletek (nem lesz). Bucsuzom, megyek csodakat tenni.
Csak halkan megjegyzem, hogy amúgy lehet dolgozni, tenni azért, hogy az ember meghívást kapjon.
A szurkolósdi valamiért nem úgy működik mint a hit, hogy mindenkit meghallgatnak.
Utóbbi mondatodra reagàlva,akkor kèrlek mond ezt el azon szurkolóknak is,akik megvetteznek,klubházból irànyítottaknak nevezik azon szurkolókat akiket meghívnak az ehhez hasonló esemènyekre,vagy egy szobor avatóra.
Én ezt tényleg nem értem, csak magamat tudom ismételni: „Ha egy sok résztvevőt elérő rendszert tervezel átalakítani, vagy bemutatni magad nekik, akkor nyilván az érdekképviseletekkel kezded a beszélgetést.”
Komolyan, bárhol a világon egy átalakítás általában úgy kezdődik, hogy az összes lehetséges érintettel egyszerre akarnak beszélni?
Azt gondolom,hogy esetlegesen ez egy olyan talàlkozó volt,amiről talàn jó lett volna megemlèkezni,leírni a benyomásaid,mert sztem ez is èrdekelt volna sokakat,mert mondjuk ki,hogy az elmúlt évek soràn asztalra letett,magasszínvonalú munkáddal vèlemènyvezér lettèl.Azt elmúlt èvek kilàtástalansága utàn,pedig,amikor azt hallani,hogy olyan drasztikus vàltozások lesznek,amik nagyban befolyasolhatjàk a klub életét mi is szívesen kaptunk volna infókat.
Jó, de semmi felhatalmazásom nincs, hogy a találkozón elhangzottakat nyilvánosságra hozzam. Ilyenkor mit lehet tenni? Szerinted miért nem volt erről infó eddig sehol?
Vagy akkor most kérjük számon azokat a tartalmakat is, ha mondjuk Supkával találkoztam, találkoztunk, vagy Bódoggal, és a többivel? Ha külön kérték, hogy háttérbeszélgetés legyen, akkor nem lesz róla szó, és kész, mert így működik a dolog.
Tényleg, akkor legyen az a következő, hogy mivel Kispest és mindenkire tartozik, üljünk be az öltözőbe is az edzéseken, meg a meccsek előtt? Mi a határ?
Nem tudom hogy ez a felhatalmazas dolog a te olvasatodban mit takar,de ha az úgymond vèlemènyvezèrek voltak meghívva,akiknek a dolguk lenne a nagytömeg felè közvetìteni az új vezetők kerését,akkor azt gondolom,hogy lehetett volna erről infót kiadni,plàne ilyen időszak utàn.Azt gondolom,te ezt meg tudtad volna írni úgy,hogy azt mindenki megértse.Megírni,hogy amit mondjuk Docherty lenyilatkozott azt tovàbbra is bullsithnek tartod,vagy Courts tovàbbra is alkalmatlan.Uccsó mondatot egy kicsit túlzás,természetesrn nem ezt vàrjuk.Mindegy maskèpp látjuk.
A háttérbeszélgetés fogalmával nem vagy tisztában úgy látom. A háttérbeszélgetések nem arról szólnak, hogy azokat megírják, elmondják az emberek, hanem, hogy olyan információk is előkerüljenek esetleg, vagy az adott szereplők habitusa ismert legyen a másik előtt, ami segítheti a később felmerülő és nyilvános információk megértését. Vagyis a későbbi ok-okozati összefüggések miatt fontosak, hogy egy okozat kiváltójaként ne blődli okot, vagy okokat fogalmazzon meg a sajtó, vagy az adott szereplők. (Esetünkben a dolog kétirányú, hiszen így pl. az edző is jobban megérti, hogy miért és miként reagál a szurkoló.)
És igen, van olyan fél, aki ilyenkor egészen őszinte, viszont ha onnan kimennek részletek, akkor azzal nem csak a saját munkáját, hanem esetlegesen a csapat- vagy klubérdeket is kockára teszi. Cserébe viszont, amikor valami történik, akkor a magyarázatok nem légbőlkapottak lesznek a sajtóban, hanem a helyzettől függően értelmesek. Volt, hogy olyan elképesztő sztorikat hallottam évekkel ezelőtt, amit egyszerűen nem akartam elhinni, majd hetekkel-hónapokkal később jött egy aztakurva pillanat, hogy bazzz, ennek bizony valahol itt kell keresni az alapját.
Megjegyzem, ezek az ún. háttérbeszélgetések addig fenntarthatóak, amíg az íratlan szabályaival tisztában vannak a felek, és azokat be is tartják.
Képzeld van nèmi fogalma róla.Halkan jegyzem meg,hogy amit Preetz-nek írtàl vàlaszt na vmi olyan dolgot tudtam volna elkèpzelni leiratnak.De bocs,hogy zavartalak és akadèkoskodtam!
De basszus, ha az sem nyilvános, hogy volt egy ilyen, akkor miről írjon az ember?
Már most megy a hiszti, hogy miért megint a kiváltságosoknak szerveztek valamit. Pont ugyanez lett volna, ha megírom: hiszti.
Vagy most akkor publikáljam az egész jegyzettömböm, amibe gyűlnek és gyűlnek a háttérinfók? Hozzak mindent nyilvánosságra, amit esetleg tudok? Tényleg nem érem most mi az elvárás.
Ez a világban már csak így működik, és nincs is ezzel gond.
Én sem látom problémának. Ha egy sok résztvevőt elérő rendszert tervezel átalakítani, vagy bemutatni magad nekik, akkor nyilván az érdekképviseletekkel kezded a beszélgetést. l. Parragh és az iparkamara :D
Még csak az első forduló után vagyunk, de már megelőztük a Vidit!
A fejlődés megkérdőjelezhetetlen !
+ a Felcsútot
Azt nem azzal csak hóóóótverseny…
Egy jó védelemmel kevés kapott és 0 rúgott góllal is bent maradhatunk ?
Furcsa dolog a hatalom. Az információ birtoklása napjaink legnagyobb hatalmi ága. Ha Tam véletlenül nem szólja el magát soha nem tudunk a találkozóról. Maga Hanta is úgy fogalmazott a blogjában “az új vezetés kereste meg a szurkolók képviselőit” . Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy olyan emberek vettek részt a kötetlen hangvételű beszélgetésen, akik különböző szurkolói csoportokat képviseltek. Gondolom a képviselt szurkolói csoportok nem azt érdemlik, hogy az információk birtokosai elegánsan kitérjenek azok átadásától, semmitmondó mismásolással a résztvevő másik oldalra terelje a válaszadás kötelezettségét. Gondolom szórakoztató, hogy mi a nem bennfentes szurkolók a hírmorzsák összeállítása után próbálunk rájönni, hogy mi történt szeretett csapatunkkal, mi a háttere a sok érthetetlen történésnek. Az információ hatalom! A hatalom furcsa fegyver, nagyon kevesen tudnak élni vele! Csak a Kispest!
Figy, nem mondtak semmi részletet, mert az a belügyük. Ez egy beszélgetés volt az elképzeléseikről, és egy ismerkedés azzal a közeggel, aki hatással van a többi szurkolóra.
Valószínűleg nem véletlenül nem Jóska Pistát és az egyéb meccsrejárókat keresték meg, ugyanis velük mire mész? Arra ott vannak az ankétok, ahol ugyan lehet kérdezni, de nem korlátlanul, nem feltétlen kötetlenül, és amit biztosan moderálni fognak a pódiumról. A két műfaj teljesen más.
Hát ha nem jóskapista vagy legyél hatással ránk és mond el kérlek a benyomásaidat, mi az elképzelése az uraknak, mert mi eléggé vakon vagyunk
Amennyit Courts is mondott: „A héten szurkolói ankétot tartottunk, ahol elmagyaráztuk, merre akarunk haladni a csapattal. Még az út elején járunk.”
Ezen kívül ugyanazt mondanám, amit máshol is lenyilatkozott, saját nevelés, piacképes, de jól körüljárt igazolások, agresszív és dinamikus foci.
Köszönöm.