Távolról indított, és sehová nem érkező poszt a Vasas elé

Vasas – Honvéd @ Fáy, 20h

Sok éves tapasztattal azt figyeltem meg, hogy kétféle nyaralás létezik: a pihenős, lazulós, és az intenzív, pörgő, élménygazdag. Esetleg valami vegyes típus, de az nagyon ritka.

Az előbbi előnye, hogy elmegy valahova az ember pár napra, majd valamivel később kipihenten, feltöltődve tér vissza a hétköznapjaiba. Hátránya, hogy a nyaralás alatt egyedül az idő telt, és többek nem, csak pihentebbek lettünk.

A másik nyaralástípus viszont szaladgálós, nyáron napszúrásgyanús, kissé kockázatos a nyitva tartások és hozzáférhetőségek miatt, azonban ha szerencsénk van, akkor a végén ugyan fáradtak leszünk, és valamikor ki kell pihennünk magát a nyaralást, azonban egyben jóval többek is.

Évről-évre elsüthető szóvicc

Ahogy szoktuk, az augusztus 20. környéki napokat, vagyis a bajnokitól bajnokiig tartó hetet ismét Kolozsvárott töltöttük a Kolozsvári Magyar Napok ürügyén, azonban inkább az ismerőseinkkel, hovatovább barátainkkal találkozva, és a város újabb és újabb érdekességeit, történelmét felfedezve. A Farkas utcai közel három órás séta Lukács József történész vezetésével; a frissen felújított Szent Mihály templom szinte kőről kőre átnézése (pro tipp: másnaposan semmiképp se menjetek fel a toronyba, mert erősen tériszonyos az átlátszó lépcsőivel); egy hosszú séta során beslisszolni az esküvőre készülő Kakasos templomba a Monostori úton; miközben még a majd ezeréves kolozsmonostori apátság hatása alatt vagy, amit egészen érdekes módon a kilencvenes évek elején közösen használtak az ortodoxok és a római katolikusok; román görög katolikus pappal beszélgetni a Bob (Kismester) utcai templomukban, aki a mindennapok eseményeként meséli el, hogyan foglalták vissza a kilencvenes évek elején, szinte erőszakkal a Deák Ferenc utcai egykori minorita templomot az ortodoxoktól, és hát bizony, ő is egyike volt a foglalóknak; görögök magyar nyelvű sírfeliratait olvasni a Görög templom utcai ortodox Szentháromság templom kertjében, ami templom távolról egyáltalán nem tűnik úgy, hogy egészen a XX. század elejéig a helyi ortodoxok püspöki székhelye lett volna, sokkal inkább tűnik egy átlagos szabolcsi református templomnak. Órákon át sörözni a Babes-Bolyai egyetem főépülete előtt, mintha újra a Trefort kertben lennénk1, nemzetközi vonatjegyet venni a román vasúttársaság weboldalán a Nagyvárad és Puespoekladany (sic!) között közlekedő MÁV-os vonatpótló buszra a törzshelyünkön: a Bleriotban, majd ugyanott részt venni hangos háttérzajként a helyi szurkolókkal, ahogy a Kolozsvári Rádió munkatársai helyből közvetítik a CFR Maribor elleni meccsét, áhh, csodálatos évről-évre.

Elképesztő történetek és történelem. (Most van újabb egy évünk felkészülni a következő etapra. Ha minden igaz, akkor a második bécsi döntést követő újabb impériumváltásnak köszönhetően szinte kipusztuló kolozsvári zsidóság2 emlékei lesz a következő feltárandó terület, vagy a szintén eltűnt szászok nyomai, netán az 1920 után, a megjelenő román főhatalom által átformált terek, esetleg a Román Kommunista Párt hatása a városképre.)

1 apró kiszólás: nem, nem fogjuk sajnálni, hogy egyetemre jártunk, sőt, néhányan nem is egy egyetemre, egy szakra, hanem egyenesen többre, és máig kötődünk vagy a tudományossághoz, vagy a tanításhoz, vagy egyenesen magukhoz az egyetemekhez. és nem, próbálunk nem beleállni bármiféle párbeszédbe azzal a sötétséggel, amely zsigerből nem képes másra, csak a parttalan gyűlölködésre, mert a szellemi horizontja egyáltalán nem ugorja meg a vitaképesség küszöbét, hiszen halvány, de tényleg halvány fogalma sincs az őt körülvevő – bár azt önmaga szerint biztos lábakon állva ismerő – világgal. és igen, eljutnak hozzánk innen-onnan egyes megnyilvánulások, és mélységesen szarunk rájuk, mert egyszerűen méltatlannak érzünk minden rá pazarolt szót, azonban ezt a ziccert nem lehetett kihagyni. (ugyanit kérdés: hol húzódik a jajj, annyira védett szólásszabadság határa? egy alkalmi drapi már nem fér bele? nahát, addig lehet tehát, amíg nem bánt minket? ennyire csak a safe space, a magunk világa? szevasztok, szánalom.) (és végül egy megjegyzés az érdekes és nem feltétlen ismert tények sorából: a paks elleni kiírások mindegyikének szövegezése ugyanahhoz az három-négy emberhez köthető, függetlenül attól, hogy hol lettek kilógatva. a tudatlanság nem érdem, hanem állapot.)

2 utólagos javítás [2022.08.23.]: a mondat – bár történelmileg helyes, hiszen a magyar hatóságok részvétele szükséges összetevője volt a deportálásoknak – mégis félrevezető lehet. A romániai, és így az erdélyi zsidóság a román impérium alatt nagy valószínűséggel hasonló sorsra jutott volna.


De miért ez a hosszú és kissé öncélú bevezető? Kolozsvárra hosszú évek óta visszajárok, és úgy érzem, ennyi idő alatt talán ha egy kicsit megkapargathattam a felszínét. Elképesztő mennyiségű réteg, a magyarok, az egykori zsidóság, az egykori németség (szászok), az impériumváltással valamennyire szintén vesztes egykori helyi románság, a később betelepülő, majd betelepített románok, illetve a mai, az országban Bukarest, Iasi (Jászvásár) és Temesvár mellett leggazdagabb környékek egyikének tekinthető városba beköltözők – mind-mind más és más szociokulturális háttér, már aki még létezik közülük, és mindezek élnek egy térben, ahol a tér közepe egyértelműen magyar, illetve szász gyökerekkel bír.

Miközben mi az első meccsünket játszottuk, a Szent Mihály templom főharangozóját Májer Lászlónak hívták – derül ki a felújított torony belső faláról

1916-ban rendezték az első Vasas-Kispest meccset. A Monarchia második városában, az első nagy háború alatt. Ferenc József már pont nem élhette meg, mert a december 3-i meccs előtt pár nappal november 21-én elhunyt. A magyar hadsereg ezekben a napokban a történelmi határokon túl vívta harcait, a nagyvárosokban pezsgett a szellemi élet, hogy alig pár év, és elkezdődjön a nagyon hosszú és gyötrelmes, talán még mindig tartó XX. század, amely teljesen felborította az addig érvényes világrendet. Az első Vasas-Kispest történelmi évben nem, azonban történelemben elképesztően messze van tőlünk.

Száznál is több év, 174 bajnoki az NB I-ben, micsoda történelem, és nem csak nevekben, eredményekben.

A Vasas volt, hogy jelentett valamit, vagy legalábbis feltételezték róla, hogy jelenteni akar. A munkásság, az elnyomott osztályok csapata, ami mögé beállva megmutathatjuk, hogy létezünk mi is, hogy az úri Magyarország nem több pár Kabos filmnél, a buta antiszemitizmusnál, a saját nagyságba vetett hitnél, miközben észre sem vesszük, hogy mi játszottunk el mindent, a saját hülyeségünk, tehetetlenségünk, alkalmatlanságunk, miközben gyűlöltünk, elnyomtunk bárkit és bármi, aki és ami tenni akart valami előremutatót. (Ajánlott olvasmány: Bánffy Miklós Erdély trilógiája, ahol nagyon szépen kirajzolódik, mekkora álomvilágban éltek már a századfordulón a mának azok az emberek, akik tehettek volna valamit az összeomlás ellen.)

A Vasas létezése és felemelkedése valahol egy reakció a történelemre, miközben – hozzánk hasonlóan – szintén az első világháborúnak köszönhetik, hogy először felkerültek az első osztályba.

A háború alatt szükségszerűen megerősödő munkásság, a Magyarországon hagyományosan erős szociáldemokrácia, a politika elnyomottság természetes válaszokat szül, és a Vasas, mint felület remekül volt azár erre is használható. A második háború után már ott volt körülötte a legenda, viszonylag könnyű volt magáévá tennie az új rendszernek.

Durva, hogy mennyire megcsapta a történelem ezt a két klubot az együtt töltött mintegy száz évben. Rétegek egymáson, megszakítottságok, újrafazonírozások, hiszen a Honvéddal egyesülés kicsit olyan lehetett a Kispestnek, mint amikor Kolozsvárott egyszer csak megjelent a román állam, és kijelentette, hogy mostantól ő diktál. Azóta pedig együtt kell élni velük, és a kispestiség kezd eltűnni, kihalóba vész, miközben a honvédosság, amihez korábban semmi közünk sem volt, nem csupán rátelepedett, hanem szinte teljesen átvette a narratívát, a szó- és térhasználat jogát. Tessék, itt egy impériumváltás kicsiben, primer tapasztalatokkal.

Teljesen más úgy ránézni egy Vasas-Honvédra, hogy előtte egy héten át szívtad magadba a történelmet, beszélgettél sok-sok helyben, és nem helyben élő ismerősöddel, vagy ismeretlennel.


Itt most vége a posztnak, pedig nyilván szóba került volna,

  • hogy a Vasas tele van egykori kispestivel (Baráth Boti eltiltott, páran létszámfelettiek);
  • hogy fogalmam sincs a héten történtekről, mert tényleg nem követtem a híreket, és úgy általában semmit;
  • hogy mit várhatunk magunktól, mit láttunk a Paks ellen, amiben lehet most reménykedni,
  • hogy szinte több meccset játszottunk az NB I-ben a Fáyban, mint a Vasas,

szóval ilyesmik.

Na, ezek nem lesznek most, hanem maradunk egy torzó a bevezetővel, mert mindjárt kezd az NB III., ahol Horváth Feri Dunaújvárosával játszik Szamosi Honvédja, vagyis az előző idény edzőpárosa.


címlapkép: az ezresről is jól ismert Mátyás szobra Kolozsvárott.

🗣️ a hozzászólás // előmoderált
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||