Mastodon

A Haladást kaptuk a kupában

Utazós, viszont nem új hely. Sebaj, ápoljuk legfeljebb a barátságot.

A meccsnap október 19., szerda környéke.

Egyébként az előző körhöz hasonlóan most is sikerült pár egészen érdekes párosítást összehozni, ami felveti lassan a kérdést, hogy valóban nem irányított?

  • a Felcsút az előző körben a fiókcsapatával, a Csákvárral játszott, most pedig a Videotonnal.
  • a Fradi az előző körben szintén egy Fejér megyei NB III-as csapattal találkozott (Bicske, most Iváncsa).
  • DEAC – DVSC, vagyis ismét találkozik egy klub a saját fiókcsapatával.
  • A Szeged-GA a Diósgyőr után megkapta az NB I. másik tavalyelőtti kiesőjét, a Budafokot.
  • A Haladás és a Kispest évtizedes barátsága.
  • valamint a távolságot, mint üveggolyót, még e lángoktól ölelt csonka országban is:
A képen a légvonalat rajzoltuk be, a valóságban természetesen minden út Budapestre, a körgyűrűre vezet!
NB INB II
DebrecenAjka (Újpest)
Felcsút (Videoton)Békéscsaba
FTCBudafok (Szeged-GA)
Honvéd (Haladás)Csákvár
Kecskemét (Győr)Diósgyőr
Kisvárda (Mosonmagyaróvár)Dorog
MezőkövesdGyirmót
PaksGyőr (Kecskemét)
Újpest (Ajka)Haladás (Honvéd)
Vasas (Nyíregyháza)Kazincbarcika (ZTE)
Videoton (Felcsút)Kozármisleny
ZTE (Kazincbarcika)Mosonmagyaróvár (Kisvárda)
MTK
Nyíregyháza (Vasas)
Pécs
Siófok
Soroksár
Szeged-GA (Budafok)
Szentlőrinc
Tiszakécske
A már kiesett NB I-es és NB II-es csapatok, illetve a házon belüli sorsolások a kupa negyedik körére

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||