Három napon belül játszunk az utolsóval és az elsővel is, hogy a helyzetünk még nehezebb legyen. Ráadásul mindkétszer otthon, ahol március óta képtelenek vagyunk nyerni.
A Fradit akár el is engedhetjük (bár ilyet nem mond egy sportember), a mi helyzetünkben felesleges álmodozni, ha egy Mezőkövesd ellen is reménytelenek vagyunk. Mondjuk Klafuric* azt mondta, hogy
(…) győzni akarunk, minden meccsre ebben a szellemben készülünk, akár az utolsó, akár az első helyezettel szemben lépünk pályára.
Hiszek neki, na. Mert miért ne? Számít bármit?
*_ csak mert sokan még nem jegyezték meg, Klafuric az új edzőnk neve.
A Vasas alig egy pontra van mögöttünk, ha nyernének a Bozsikban, akkor szinte tutifix, hogy az utolsó helyen telelünk. Ha viszont győzünk, akkor négy csapat is 16 ponttal és 4 győzelemmel áll majd a 8-11. helyeken, így közöttük ideiglenesen a gólkülönbség fog dönteni. (Videoton -6, Mezőkövesd -7, Újpest -8, mi egyelőre -11. Ha néggyel nyerünk, akkor átmenetileg előzhetünk egyet, ha öttel, akkor kettőt, ha hattal, akkor hármat!)
Világvicce derby
Szóval az van, hogy nekünk 13, a Vasasnak 12 pontja van, együtt játszottunk 28 meccset, miközben a 15 meccses Kecskemétnek van 25, annyi mint a két mai félnek összesen. Alig negyven bajnoki cím van jelenleg a tabella utolsó három helyén, nincs rá nagyon szó, hogy mennyire sikerült ezt a magyar futballt mind részleteiben, mind együttesen elcseszni. (Mínusz a légiósokból álló Fradika, és a külföldi játékosokra, valamint a honosításokra alapozó válogatott. Ez a két csapat legalább eredményes, viszont nagyon sok közük nincs az országon belüli struktúrához.)
Pont nem az az érdekes, hogy hol van egy Kisvárda, vagy Felcsút, hanem a Nagy Kép. Ahogy belenyúltak kívülről a rendszerbe, ahogy einstandolták, ahogy eltorzították az arányokat, hogy a nagy dolgok nem a klubházakban és a képességeken dőlnek el, hanem mindenféle háttéralkukban, hogy ugyanott vagyunk lassan, amiért rendszert váltottunk 1989-ben: bárhova nyúlsz, vagy az államot, vagy valami állami szabályozást találsz.
Amíg a pénz jót is tehet a focinak, addig az ingyen pénz egész biztosan nem. Komolyan elhisszük, hogy a játékosok teljesítményének ellentételezése, az ún. fizetések valós mérőszámok és visszacsatolások alapján emelkedett a többszörösére az elmúlt években? Tényleg elhiszi bárki, hogy az Átlag Magyar Futballista, akit a piac éveken át belőtt két-háromezer euróra, az most nyolc-tizenöt? Hogy a Tucatlégiós nem vinnyogó röhögéssel meséli a haverjainak: gyerekek, ezek bárkinél többet fizetnek, gyertek ide! (És vegyük észre, valóban megjelennek a rokonok, ismerősök, ha nem is feltétlen ugyanannál a csapatnál, de a ligában elég nagy számban.)
Beleszarás van nagy ívben, és talán a fosztogatás szóval sem állok messze, amikor jellemezni kell a folyamatokat. Kurvasokért, haveri alapon, semmit.
A Vasasnál se jobb a helyzet, pepita, legfeljebb magyarokkal a keretben, mert ez a tulajdonosi elvárás. Hirtelen kinyílt a világ, kinyíltak a csipák, megteremtődött a lehetőség (a bankszámlán), és a futballisták egy jelentős részét már nem a teljesítmény, a még több lehetséges kereset kezdte érdekelni, hiszen azt már megkapták, hanem élni akarnak – egyedül az a sok edzés meg meccs a zavaró. Két bulika között.
Honvéd-Vasas az NB I. utolsó helyéért.
Tök mindegy most a történelem, és igazából a Vasasra is szarok a magam részéről, hiszen a Honvédka van most nagy bajban, azonban csak ki kell mondani, hogy ezért a fent kiemelt mondatért nem igaz, hogy nincs egyetlen k*b*szott felelős sem?
Mert nem az van, hogy olyan, de olyan erős lett a magyar foci, hogy egy Honvéd és egy Vasas már kevés hozzá, hiszen Kecskemétek, Zeték, Paksok vannak súlyos pontokkal előttünk, hanem a struktúrával van a baj.
Tényleg elhisszük, hogy egy Vasasnak, a világ minden pénzével a háta mögött, miközben volt tél, hogy két NB I-es gólkirályt igazolt (Feczesin, Radó) négy év kell a visszajutáshoz, majd ott stabilan csontutolsó?
Tényleg elhisszük, hogy a Honvédnak, szintén elképesztő pénzhalommal a háta mögött négy év alatt nem jön össze semmi, és mindig az edző, a játékosok, az aktuális sportigazgató a felelős?
Tényleg elhisszük, hogy a Videotonnál (…)
Folytathatnám, azonban nyilvánvaló, hogy ennyi véletlen egyszerre nem létezhet, vagy ha mégis, annak valami elképesztően kicsi valószínűsége kell legyen.
És még Karakót is beszoptuk (ugye, a körülmények áldozata IS vagyunk)
- eleve hét meccse nyeretlenek vagyunk vele (3 döntetlen, 4 vereség);
- 18 meccsen 18 pont, pont egyes pontátlag, ami az aktív sporik mezőnyében az egyik legalacsonyabb; (nála csak Káprállyal rosszabb a mérlegünk: 0,67)
- aztán hat éve fújt ő már Honvéd-Vasast, akkor két játékosunkat is kiállította (Gazdag, Eppel);
- és mintha utazna ránk, ezen a 18 meccsén 7(!) játékosunkat is kiállította;
- persze az is lehet, csak úgy látszik, mert ez a szerencsétlen a 104 NB I-es meccsén eddig 510 sárgát és 32 pirosat szórt ki, amivel az egyik leglaposabb bírónak számít. (csak Farkas és Bogár szór több sárgát nála, pirosban pedig Pintér, Vad II., és szintén Farkas)
A végére
Ha nem nyerünk, akkor sanszos, hogy a tabella alján telelünk, és bár sűrű a mezőny, ezzel a háttérrel, ezzel a klubfelépítéssel nincs igazán miben reménykedünk.
Ha nem nyerünk sorozatban harmadszor(!!!) sem az aktuális utolsó ellen hazai pályán, ahogy eddig sem nyertünk a korábban itt tanyázó Újpest, vagy Mezőkövesd ellen, akkor mit lehet egyáltalán mondani? Takarodjatok? Vegyétek le a mezt?
Számít bármit?
Tényleg hánynom kell ettől a bagázstól, mindegy, hogy klubház, játékos vagy háttérember (tisztelet pár kivételnek), esetleg malacpofi, hogy három és fél év alatt ennyit tudtak hozzátenni a Honvéd történelméhez. Egészen undorító emberekről beszélünk, hiszen egynek sem volt gerince kiállni valaha a szurkolók és a közvélemény elé: igen, ezt mi csináltuk.
Legyenek kurvára büszkék rá.
És hogy a rendszer szánalmasságát tovább fokozzuk, akit innen elzavarnak vagy magától elmegy, mert alkalmatlan, mert féreg, mert, annak nagyrészt lesz helye máshol a magyar futballban, esetleg találnak neki valami elfekvő posztot a mindenféle haveri cégeknél. Pont szarnak ők a fejünkre.
A meccs botrányosan szar volt, vallatni lehetett vele. Ha nincs Szappanos, újabb sima gyufa lehetett volna. Egyetlen szerencsénk, hogy a Vasas védelme előbb fáradt el, mint Lukic, aki a második gólnál csúnyán megmajmolta őket.
Sajnos nem értem ki a meccsre, 6-ig dolgoztam.
De a tévében láttam kb a 10. perctől. Iszonyú volt. Enbékettő, de lehet, hogy enbéhárom. Nincs középpályánk. Mitrovic valami elképesztően gyenge, lassú, pontatlan. Zsótérnak egy jó passza volt 90 perc alatt, abból speciel Lukic gólt lőtt. Bocskay egy hártyásszárnyú zümmögő. Elhessegetik és kész.
Ennin megint semmi. A középpálya netto emberhátrány. Ha Ennin is játszik, akkor négy emberes emberhátrányban vagyunk.
Lukettő!!!
Fardit megbasszuk.
Grat!
LUKIC A FELKOVER ISTEN
És van még a mezőnyben akit összeszorított fogakkal le tud futni!
Nem hiába ez a Bohóc Szuperlíg…
Botit… :((
Putto.. 😊
hát ez nagyon megalázó
Ket gyalazat-fos-hugy csapat
Ezek után csak szépen csendben kérdezném: megbasszuk a zöld parasztokat, mondjuk egy Kerezsi Zalán góllal kb a 94. percben ;-))
Na ki a király?!?!?!?!
N E N A D L U K I C
Az egész MFA nem ér annyit mint a dagadt puhos!
Gyere RW mondd a magadét! 😁
Ki a király? Mracskó Mihály.
Hiányoztál már, mint idolodnak a napi 2 edzés. Továbbra sem értem, hogy ilyen igényekkel (álló mellbimbók egy random beleszaró légiósra, saját nevelések bő nyállal szidása okkal, ok nélkül) miért nem egy kerülettel arrébb szurkolsz? Ezzel a szemlélettel ott sok barátra lelnél. Még nem késő.
Nagyon egyszerű a válasz!
Nálam a teljesítmény a mérvadó s nem az hogy valaki melyik kutya kölyke?!
Ettől mert a Kispestnek legtöbb gólt, ergo eredményt szállító játékost tartom idolomnak még nem leszek fagyista!
Lukic dagadt, puhos, néha beleszarik igen, de még így is az egész keret legkiemelkedőbb tudású, s ami mégfontosabb legjobb eredményekkel rendelkező játékosa, szemben pl a kaput bevenni képtelen húdeszépencselezgető nullagólos kis Kocsissal!
Két meccs alatt kétszer verte meg a csodálatos néhai focista bajnokainkat Hidistől, Baráthostól, Holcsikástól, Cipfestől meg mittudoménkistől!
Második gólja előtt Baráth akkora hintát kapott tőle hogy még mindig forog!
Lassan lehet eltépkedni a vasas bérleteket!
Más ellen nem is lőtt akciógólt egész szezonban, csak a tökutolsónak. Ezért méltán jár a kiemelt fizetés.
Nem bírom kihagyni annak a felidézését, hogy Holcsikát tavaly télen még te követelted vissza habzó szájjal az egyik kommentedben az „ilyen Hidik és Baráthok helyett akiket hazahoztunk”. Gondoltam akkor beírom neked, hogy minek haza „Holcsika” ha fél év múlva ugyanígy gyalázod, de minek keltsem a feszkót, inkább csöndben maradtam. Erre tessék.
Zseniális figura vagy, néha azon merengek, őszintén írod a hsz-eket vagy valami mestertroll haverom talált ki magának egy kamuprofilt arra hogy próbáljon meg (sikertelenül) felhúzni engem? :)
Nem vagyunk haverok RW de mindketten a Kispestnek szurkolunk csak mások a nézeteink a csapatról!
Te is én is jó Honvédot szeretnénk!
Nekem mindegy kikkel, ha saját nevelés akkor azzal ha légiós akkor azzal!
Nekem nem a vergődő 8-12 ik Honvéd a HONVÉD!
Robert Warzycha az avatarod is kiemelkedő képességű labdarúgó volt mint Lukic bár mindezt kb fél évig mutatta meg nálunk!
Az ilyen tudású játékosok miatt érdemes (szerintem) meccsre járni!
Az a kemény, hogy bizonyára a legutóbbi „vitátok” óta, olyan 2 hónapja várja szegény, hogy Lukettónak legyen végre egy épkézláb meccse, ami után beszólhat neked. Erre mondják, hogy „ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna”… :)
Akkor én is fel lettem kérdezve méghozzá topic írásban nem hozzászólásban s most igen ugyanazzal a mondattal jöttem visszakérdezni!
Lukicnak kellett két hónap igen az akadémistáknak vagy az öregedő bajnokainknak fél (egy-kettő) év is kevés még-már!
Értem!!!! Biztosan így van, mert sok felkiáltójellel írtad!!!!! Ahogy szoktad!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De ha már… erről az őszi szezonos nb1-es statisztikáról mi a véleményed:
Lukettó 880 perc, 3 akciógól, 2 gólpassz (arról ne is beszéljünk, hogy eddig a meccsig ez 790 perc, 1 akciógól, 2 gólpassz stat volt)
Kerezsi 260 perc, 1 akciógól, 1 gólpassz
Az én véleményem az, hogy mindkettő kibaszott gyenge egy támadótól (Kocsis statjáról ne is beszéljünk), csak az egyik 30 éves és szerb, a másik meg 19 éves és magyar, ráadásul bizonyára tizedannyit sem keres, mint kedvenced. Szóval engedtessék már meg nekünk, hogy kimondjuk, hogy amit Lukics ebben a szezonban művelt, az egy kibaszott nagy nulla, még a tegnapi két góljával is.
Látom szereted a statisztikákat!
Statisztikázzunk!
Lukic a csapat 16 góljából 6 ot szerzett ami 38% vagyis minden 3. Kispest gól az övé!
Lukic a csapat 16 pontjából 10 et szerzett ami 62 % ami majdnem kétharmad, vagyis minden 3 pontunkból kettő az övé!
Segítek:
Vasas 1 győztes gól 3 pont
Vasas 2 2 gól 3 pont
Kisvárda győztes gól 3 pont
Paks 2 gól 1 pont
Ebbe jól beleszaladtál!
Erre kijelenteni hogy kibaszott nagy nulla nem vall sok hozzáértésre!
Kerezsi és Kocsis együttesen elért 1 (AZAZ EGY!) gólja na az kibaszott nagy nulla!
Ebben egyetértünk!
A mérkőzés előtt Lukic 0,11-es mutatójával a hatodik volt(!!!) a csapatban a kilencven játékpercre vetített gólok számában. Az általad kiemelt Kerezsi (az adata hibás az Fbref-en, mert valamiért két sorban szerepel, de ha egyberakjuk, akkor) 0,35-ös értékével azon túl, hogy háromszor jobb, mint Lukicé, a keretben is a harmadik. https://fbref.com/en/squads/8cac5dfa/Honved-Stats
A tizikkel együtt Lukic mutatója 0,46, ami szintén csak a harmadik helyre elég. A tavaszi számai még ennél is rosszabbak voltak, szóval igen, csoda ez a játékos, csoda, hogy nem baszták még ki, ahogy egy normális klubnál illett volna. Pláne, hogy látványosan szarik az egészre.
https://uploads.disquscdn.com/images/3c4090f0949e9332b9288827e03361e696480ab5ad334b1f5014a38f3064275a.png
4 meccset nyert a Kispest ebben a bajnokságban!
Ebből hármat Lukic góljaival!
Tények magas dolgok…
13 bajnoki meccsen kapott ki a Honvéd 2022-ben, mert Lukic szart az egészre.
A tények tényleg nagyon magas dolgok.
Ezek szerint ha kikapunk az Lukic bűne egyesegyedül de ha nyerünk az ő góljával góljaival az a csapat érdeme neki semmi köze hozzá!
Azt hiszem ez kimeríti a demagógia fogalmát!
Konkrétan azt írtad le, hogy 4-ből 3 meccset nyert meg nekünk bajnokságban, vagyis EGYEDÜL.
Ha a meccseket EGYEDÜL nyeri, akkor feltételezem, a veszteseket is EGYEDÜL veszti el, legalább ugyanebben a 3/4-es arányban.
Szerintem a demagógia helyett a funkcionális analfabéta fogalmát kéne körüljárni ebben az esetben :(
Azt úgy mondják: makacs. :) Szívesen.
A csapat 16 pontjából 16-ot Szappanos és Tujvel szerzett. A tegnapi hármat is.
Kapus maximum 1 pontot tud szerezni egy meccsen!
A büntetőket pedig nem csak kiharcolni hanem értékesíteni is tudni kell!
(Ellenpélda: Zsótér a fagyi ellen)
Donkihótei küzdelem ez. Aki magyar-, fiatal-, sajátnevelés gyűlölő, valamint légiósszopkodó, azt soha nem fogod holmi egyértelmű statisztikákkal összezavarni. :)
Látod ezért jó nekem, én a légiósokat meg az akadémistákat sem szeretem, mert egy igazi szemétláda vagyok. :D De CSAK A FELKIÁLTÓJEL kollégát még náluk is kevésbé, gondoltam feldobok neki egy statisztikát, hátha megnyugszik, de nem. Még azt is ki tudta hozni alább, hogy azokon a meccseken, amiken Lukettó csak sétálgatott végig, majd más által kiharcolt büntetőt belőtt, azokat a pontokat Ő HOZTA. :) Ezzel kár vitába szállni, vaslogika. :) Még azt is ki tudta hozni, hogy a kisvárdai győzelmünk, mikor Kerezsi felrúgása miatt lőtt büntivel nyertünk, az a 3 pont is Lukettónak köszönhető, Kerezsinek köze nem volt hozzá. :)
ZTE 0 : 2 KISPEST
Mindkét gólpassz Lukicé
Akkor azt a meccset ki hozta?
A gólokat Samperio rúgta de ugye az nem számít!
Akkor most hogy van ez?
Nézd, lehet, hogy én hugyozok széllel szemben a forgalommal szemben haladva egy autópályán, azonban az osztályozókönyvünk (nyilvános!) adatai alapján az idei évben Lukicra érkező szavazatok százaléka (ugye, három játékost lehet jelölni, tehát már százalék, ha top3-ba kerül) a következőképpen alakult:
tavasszal: 37, 8, 7, 6, 4, 6, 7, 2, 5, 6, 2, 31, 0, 45
ősszel (az egyelőre még nem lezárult Vasas nélkül): 3, 3, 25, 35, 3, 3, 5, 2, 18, 5, 4
Vagyis a 25 értékelhető meccséből mindössze 6(!) alkalommal ugrotta meg egyáltalán a 10 százalékot. Ez valami egészen szánalmas, legalábbis a közösség szemében.
Talán az még jobban mutatja, hogy mennyire eltrógerkedte ezt az évet, ha megnézzük az összpontszámának változását:
2021 ősz: 21,67 (1,44-es átlag)
2022 tavasz: 3,79 (0,27)
2022 ősz: 1,77 (0,16)
Egészen elképesztő visszaesés, és jól látszik, hihetetlen, hogy van egyáltalán pontja, mert
– tavasszal kétszer is (Gyirmót 0-1, Felcsút 2-1) harmadik tudott lenni (az őszi mutatója: 6-4-3)
– ősszel viszont eddig egyetlen alkalommal sem(!) fért fel a dobogóra.
Vagyis lehet, mégsem én hugyozok széllel szemben.
Itt a Csakblogon konstans Lukic és általában légiósgyűlölet van, meg aztán rohadjon meg mindenki aki kiszorította Kispestről az azóta sehol máshol sem bizonyító 17-es egykori focistákat!
Jórészt igazatok is van de egyet ne feledjetek el!
Tavaj is Lukic 13 góljának (főleg az utolsónak csúton) köszönhettük hogy az MFA s gyerekek elsőosztályú levegőt szívhatnak és az idei 6 gólnak és gólpasszoknak is azt lehet köszönni hogy a csapat még egyáltalán versenyben van!
Igen, az van. És ha nem a blogon, akkor otthon, a sarokban szurkáljuk a vudu-bábuját.
Na látod, ahhoz a győzelemhez sokkal több köze volt, mint a kisvárdaihoz.
Nem akarok beleszólni a csevejbe, csak a partvis bajúszos Mracskó előtt tisztelegnék egyet :
Az a típusú játékos, akit mindenki kedvelt, még az ellenfél szurkolói is…talán azért mert szerény volt, Keller Józsi volt még ilyen a szomszédból
Azért Romanek Janit ne kérdezd meg, kedveli-e Kellert. :)
mindenkinek vannak nehezebb napjai, de általanosságban nem volt durva játékos. És arra is emlékszem, hogy nem állították ki utána, de azonnal cserét is kért. Romanek is visszatért utána és évekig tolta még :)
Az az Évszázad Csodája volt, hogy nem állította ki a bíró. Illetve az lett volna, ha nem fradi játékossal történik a fradi pályán. :)
fiatalabbak kedvéért: https://www.youtube.com/watch?v=R3IbnS_qweM&t=30s
Ez tuti, ő kért cserét? Eddig azt hittem, Nyilasi hozta le.
úgy emlékszem, hogy utána pár percig bolyongott a pályán, de nem igazán volt magánál, meg kéne nézni mégegyszer, úgy emlékszem, hogy kiintett, de valószínűleg Nyilasi magától is lehozta volna. Tévedés joga természetesen fenntartva :)
Kis erőt rakhatott volna bele. Na mondjuk a gólpassz sem volt utolsó!
Jajj. :D
Az hejesen úgy hangzik, hogy lyally. 😀😀😀
ujra Enin a csapatban,megértem ő legalább gyors és tud cselezni is „csak focizni nem tud „
Bekerült a vb keretbe?Tudni már?
Otthon hagytam a rohadt kurva szájbabaszott pohárzsetonjaimat, van vagy 20. Ez a méreg.
Pókerezni fogtok az első 20 percben, ahhoz kellene 20? :)
Van egy olyan érzésem, hogy nem először történt. 20 db?
Hst igen, nem tudok jol safarkodni veluk, maradjunk annyiban… :)
A bohócliga törvényszerűségeiből következően megveritek ma a vasast.
Amennyiben igazak a pletykák, sehogy. Na és vajon milyen lelkesedéssel futunk neki a mai meccsnek akkor, mikor ilyenek lehetnek a háttérben, mert ha igaz, akkor szerintem az is valószínű, hogy vaskosan csokiznak az egészre. Áh, azt hiszem el vagyok keseredve :(
Ma nyerünk!…
Az a baj, hogy a mai eredmény és a mai tüntetés elhalványul a héten eddig nyilvánosságra került jövőbeli gondok mellett… Még ha a pénz hiányát nem is vesszük, Szappanost, Zsótért és Tamást érdekes lesz látni, kikkel fogjuk pótolni…
Tamást bárkivel, akinek van érvényes sportorvosia. Zsótér helyére a rajzfilmekből ismert Tasmán ördög érkezhetne vagy valaki, akinek 30-ból nem 1, hanem 2 indítása pontos és tud futni.
Szappanost nehéz lenne viszont tényleg.
Tamást majd nézd meg felcsúton,ahol megfelelő szakmai kezekben lesz és majd nyilatkozz utána.
Ugyanez Zsótér.
Ugyanezt gondolom.
Mindkettő értékelhetó ha van mellettük szakma.
Zsótér lelkes, Tamás meg legalább fut. Nyilvánvalóan nyakig benne vannak az elmúlt pár év vergődésében, és pont tőlük kettőjüktől én sokkal többet vártam, mikor idejöttek. De látva, milyen képességű embereket vásároltunk az utóbbi 1-2 évben, nem bizakodok, hogy legalább ezt a szintet meg fogják ütni…
… egy Baráth-Hidi hátvédsor megállíthat-e egy Kerezsi-Kocsis csatárduót ? Szabó Alex le tudja -e védekezni Holendert vagy Cipf mire képes Bocskai ellen? …. kicsit jobb „man management” -el ezt edzésen is ki lehetett volna próbálni a hátsó salakoson, nem kellett volna a Vasast belekeverni.
De mindkét kispadon új edző, szóval ez új meccs lesz az augusztusihoz képest.
Nem is ez a fontos kérdés, hanem hogy az említettek milyen csapatot alkotnának, csak a jelenlegi helyezésből (utolsó és utolsó előtti) az is látszik NB2-s szintű eddig.
Kik ezek a bugrisok, kiesunk a gcibe, Hemi bacsi gyere haza
És akkor Hemit még nem is szeretjük. Mindenesetre ez a mondatod valahogy szállóigévé vált a fejemben. :)
Én közben azon röhögök, hogy mennyire ment a sajnálkozás, amikor Hidi meg Holcsika, meg Boti elhúzott, hogy mekkora erősítések lehetnének most.
(és milyen lehet en-general Vasasosnak lenni, na az is egy végtelen szopóroller, ott szerintem még mindig a Malac az Isten…)
Hát jah, valójában az van, hogy mivel ez a rendszer soha nem hibázik (legalábbis ilyet én nem hallottam never) ÉS minden rosszért egy korábbi rendszer avagy személy a hibás, ezért számomra az is egyenesen arányos, hogy az eredmények alapján szándékosan tették ezt velünk (is) amit. Nem látok kiutat egyelőre, csak a szerencsében bízhatunk sajnos, akár a lottón, amihez nagyon nehéz akár az ember idejével is asszisztálni.
Éppen ezért annak sincsen értelme, hogy azon gondolkodjak akár csak magamban, hogy ki lenne ide jó tulajdonosnak, szakmai vezetőnek avagy bármi, mert pont semmi értelme nincsen, ugyan úgy számomra sajnos annak sem, hogy a családtól elvett időmet arra áldozzam, hogy kimenjek végtelenül gyenge szintű mérkőzésekre (mert akkor vagyok szurkoló, ha ott vagyok, egyébként nem), hangot adjak annak, hogy valami nem tetszik (miközben akiknek szól annyira nem méltatják a szurkolót, hogy kiálljanak bizonyos időközönként eléjük, és őszintén beszéljenek velük).
Szép lassan leszarom már az egész magyar focikát, járjon meccsre a fradista, izgi bajnokságot csináltak nekik és a 20 felcsúti nyuggernek (nem kell izgulni, jön hamarosan a prémium bónusz nyugdíj is), szuper, vastaps, hányok
On line Chat-et kell követelni Kun Gáborral :) Mendelényi meg blogolhatna hetente :) Helló kiesők címmel. Bozó úrnak már csak egy podcast marad, Helló stromanok néven :)
„Helló Kiesők!”… Te állat! :D
„Hello Kiesők”, sírok
Az az érdekes, hogy a Várda, a Kövesd stb. is ugyanaz a rendszer, náluk miért működnek a dolgok?
A Várdánál megvan az a személy, aki ha nincsen teljesítmény, akkor akár az öltözőig is elmegy (akár Urbányi anno haha) .. A Kövesd szerintem dettó nulla, egy vegetáció
Nagyon kiváncsi vagyok a mai meccsre.
Elképesztő módon örülnék egy sokgólos győzelemnek, de a baj, hogy egyre jobban megyünk abba az állapotba (gyanítom többünknek ismerős az érzés), mikor focizol egy csapattal, és a Te csapatod annyira széthullott, hogy az ellenfél minden támadása gól….és olyankor jön az az érzés, amikor már szinte azért játszol, hogy minél több gólt kapjatok, mert annyira elveszítetted a kontrollt a játék felett….na én lassan így kezdek érezni a Csapatunkkal….régebben egy kínos vereség után napokig emésztett a szégyen, ma már egy 20. perces 0:2 ellenfél vezetésnél szemrebbenés nélkül kapcsolok át valami főzős műsorra….és úgy gondolom ez aligha az én szégyenem….
Egyetertek megint.
Talan annyit, bár szemelyes, ennelfogva kisse erdektelen, en a masik oldalon leirtam, hogy egy szot sem szolok az uj edzorol amig nem lesz 10 meccse. A nevet sem jegyzem meg, Edzovics urnak hivom. Merthogy valami szlavféle.
Még jó, hogy nem angolból nevezted el Coachic-nak, folyton kevernéd fiatal támadónkkal.
Vajon Kufirc úr tisztában van azzal, hogy 2023 februárjában nagy valószínűség szerint már nem ő fog a padon ülni? Nálunk, ha „hozni kell” egy meccset az sosem szokott sima lenni, egyedül a szerencse faktorban bizhatunk talán. Perverz fintora lesz a sorsanak, hogy ex kispesti gólokkal dől el a roncsderbi. Persze lehet, hogy Mitrovic, Johnson, Ennim, Lukic, Doka és Plakushenko (micsoda nevek!) megtáltosodik és átérzik a súlyát a mérkőzésnek :)
Pontosan tudja ő azt.
fölösleges megjegyezni a nevét, tavasszal már nem hinném hogy a horvát kóklerfasz ül a padon. Lanzával tippelem a kiesést.
Lanzának van PRO vagy mi a bánat licensze?
Én Kis Karcsit vagy Pintér Attilát várom, szerintem a Merkantil Bank Ligát fogjuk majd Lanzával kezdeni.
Szerintem annyira szar lehet a hangulat a klubbon belül hogy ide magyar edző be se tenné a lábát. És ez a szokásos edzőkeringőt figyelembe véve igen nagy szó.😁😁
Supka most is jönne tuti.
A strómanok országában minek az? Majd felvesznek egy strómant akinek van.
Mintha mostansag lett volna ilyen🙂
Ez még a világ vicce nálunk, az „edzői team-ek”… :D
„kinek mit intézett a strómanja” gyorskomment
Nagyon átfogó kép az egész országról . Olyan emberek irányítanak akik soha nem dolgoztak a való világban . Romantikus almokat kergetnek és képtelenek cselekedni amikor kell .
Mikor volt ez másképp?