Mastodon

Kispesten már december 27-én április elsejébe oltott szilvesztert tartottak

A boszniai Dusko Vranesevic a Honvédnál tölt valamilyen szakmai gyakorlatot, és ezzel kapcsolatban jelent meg egy anyag a klubhonlapon. A képernyőképet is innen lőttem.

Annyira mókás a szöveg, hogy idézem is, nehogy elvesszen:

(…) a bosnyák Dusko Vranesevic a Budapest Honvédot választotta szakmai gyakorlat eltöltéséhez. Az UEFA pro licenc, a legmagasabb szintű edzői végzettség megszerzésének feltétele, hogy a képzésben résztvevő edző bizonyos időt el kell töltsön egy csapatnál, majd a dolgozatában be kell számolni adott klub strukturális felépítéséről, filozófiájáról és az ott történő munkáról.

(…) a dolgozatában be kell számolni adott klub strukturális felépítéséről, filozófiájáról és az ott történő munkáról.


Nem tartozik ide szorosan, de azért elmesélem.

Pár éve a kezembe került egy magyar pro licences edző dolgozata, és ami Vranesevicnek a Honvéd, az ott egy manchesteri látogatás volt, mégpedig a Unitednél. Mármint a látogatás képei, mert szöveget nem sokat olvashattam azon túl, amit hasra ütve, esetleg kicsit böngészgetve az interweben, itthonról ne tudnák megírni. Tartalom helyett volt közös kép Ferguson mesterrel, átkarolós fotó Rooneyval, és még pár apróság. Mintha kinyomtatták volna egy nyaralás instagramját. Bónusz az elmaradhatatlan rettenetes helyesírás.

Egy NB I-ben is padot kapó edzőről beszélünk egyébként.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||