Mastodon

Nem történt semmi különös, csak odadobtunk egy meccset, ahol aztán kikaptunk

Vasas – Honvéd 2-0

  1. Sajnos Lukicnak már a Vasas ellen sem megy, így elmaradt az általában csak neki köszönhető győzelem. (Lukic a bajnokságban szerzett négy akciógóljából hármat is a Vasasnak lőtt.)
  2. Az első két percben egész jók és veszélyesek voltunk. Utána azonban pályán tötlöttünk további nyolcvannyolc percet.
  3. Kabaré, hogy a meccsen szemre többen voltak a vendégben, mint az összes hazai szektorban együtt*, és utólag mégis azt lehetett hallani, hogy a televízió a zajmikrofonokat inkább a hazaiban lézengők előtt hangosította fel, meghamisítva ezzel a történteket.
  4. Ha már 800 forint a sör a vendégben és Soproni (dobozból és csapról is), akkor legalább annyit meg kéne oldani, hogy a kiszolgálás gyors legyen. Nevetséges, amit cateringnek neveznek a magyar stadionokban.
  5. Kiestünk, kár értünk.

*_ mondhatnánk, hogy a széknek öltözött többiek valószínűleg a büfében voltak a fénykép készítésének pillanatában, azonban a Fáyban, természetesen a vendégszektor kivételével, irigylésre méltó módon mindenhol a lelátó tetején helyezték el a büféket. Vagyis a képen a büfében lévő szurkolók is látszanak, tehát nincsenek. Hihetetlen, hogy ekkora az érdektelenség a Vasasnál.


Tujvel
Szabó Alex, Prenga, Lovric (csk)
Eördögh, Plakushchenko, Gomis, Tamás
Krajcsovics, Ennin, Kocsis Dominik

Így kezdtünk, vagyis alig kilenc helyen változtatott Klafuric a Kisvárda elleni meccshez képest. Csak Prenga és az akkor egy félidőt kapó Plakushchenko maradt.

Aztán a hatvanadik perctől fokozatosan cserélni kezdett, és az utolsó fél órát mer ezzel a csapattal játszottuk:

Tujvel
Szabó Alex, Prenga, Lovric
Jonsson (82.), Mitrovic (61.), Plakushchenko, Tamás
Samperio (61.), Lukic (61.), Domingues (67.)

Mindeközben a Vasas behozta Radót (57.), Berecz Zsombot (57.), Novothnyt (67.), vagyis nem csak mi próbáltunk meg valamerre kimozdítani a játékunkat.

Amúgy apró érdekesség, hogy a legendásan hosszú padú Vasas több hétvégi játékperccel rendelkező játékossal kezdett, mint mi, ahol viszont legendásan rövid a pad:

kezdőcserék
Vasas6 játékos 298 perc5 játékos 349 perc
Honvéd6 játékos 198 perc5 játékos 395 perc

Vagyis a cserék mindkét csapatnál a legerősebbnek vélt csapat felé mozdulások voltak, miközben mi nagyobbat rotáltunk a kezdőbe, mint a Vasas.

Ennek ellenére ők találtak egy gólt, pedig akár mi is találhattuk volna

– és ezzel össze is foglaltam lényegében a meccset.


Ja, és Ennin, de ezt a topikot inkább ne nyissuk ki újra.


Valamint a sporira hallottunk több panaszt. Majd visszanézzük ma a közvetítést, mert a helyszínen nem minden volt egyértelmű, vagy egyszerűen nem láttuk.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||