Mastodon

A bentmaradás aktuális kérdései #23

A tabella vége jelenleg így néz ki:

  1. Mezőkövesd 7 győzelem 28 pont
  2. ZTE 7 gy 27
  3. Újpest 7 gy 27
  4. Honvéd 6 gy 25
  5. Videoton 6 gy 24
  6. Vasas 3 gy 19

Tények:

  • 10 forduló van hátra, ahol
  • összesen 30 pont szerezhető.
  • (A Fradi 25 pontra van, szóval egy erős körbeverés esetén még bajnokok is lehetünk. Sőt, mindenki, kivéve tegnap óta a Vasast.)

Mondatok:

  • A Vasas 6 pontra van mögöttünk, viszont nekünk 6, nekik 3 győzelmük van, és bár a hátrány ledolgozható lenne két győzelemmel, a tabellán ekkor a több győzelem számítana, és az sehogy sem jön ki. Ebből következik, hogy a Vasas előtt legalább 7 ponttal vezetünk, ami alsó hangon három meccsen hozható csak be.
  • A hétvégén a Kövesd és a Zete is megérkezett a kieséstől veszélyeztetettek közé, vagyis a matek innentől nem Újpest, Vasas, Videoton, hanem velünk együtt hat szereplősre bővült.
  • A Mezőkövesd és a Honvéd között alig 3 pont van, viszont a mindenkinek eggyel több a győzelme. Az előrelépéshez tehát több meccsen kell pontot szereznünk, mint a körülöttünk állóknak. Legfőképp mondjuk pont ellenük, és mivel a mezőny közel feléről beszélünk, meg is van a bentmaradás receptje.
  • Ha hétvégén elkapnánk a Videotont, akkor 4 pont előnybe kerülnénk, ráadásul eggyel több győzelmünk lenne. Mindez azt jelenti, hogy kilenc meccsel a vége előtt két meccs előnyben vagyunk a jobbik kiesőhöz képest.
  • Elsőre soknak tűnhet a hátra lévő tíz meccs, azonban annyira kevés pontok vannak itt lent, és annyira kevés győzelem (a meccseik alig harmadát-negyedét nyerik a bentmaradásra hajtók), hogy két-három meccs hátrány nagyon nehezen ledolgozható.

Történelmi tapasztalat:

  • Jelenleg 1,09 pont per meccsen (ppm) állunk, amivel azért ki lehet esni. A tizenkét csapatos bajnokság eddigi tizennégy kiesőjéből legalább ekkora pontátlagot hozott négy csapat is (a hét jobbik kiesőnek több, mint a fele):
    • 2016/17 11. MTK 1,12
    • 2017/18 11. Balmazújváros 1,09
    • 2019/20 11. Debrecen 1,18
    • 2021/22 11. MTK 1,09

A 38 pontos cél:

A 38 pont (1,15 ppm) egyetlen kivétellel (Debrecen 2019/20, 11., 39 pont) minden korábbi idényben bentmaradást ért, és talán pont ezért az egyik legjobb célkövetési mutató az, ha megnézzük, hogy az egyes csapatoknak milyen pontátlagot kell hozniuk a hátra lévő meccseiken ahhoz, hogy elérjék (és mennyit hoztak eddig):

  1. Mezőkövesd 1 (1,22) // -0,22, vagyis kicsit akár ki is engedhetnek
  2. ZTE 1,1 (1,18) // -0,08
  3. Újpest 1,1 (1,18) // -0,08
  4. Honvéd 1,3 (1,09) // +0,21 (az őszi 1-es átlag után tavasszal egyelőre 1,29-en állunk, vagyis pont azon az értéken, amit ha tartani tudunk, akkor pöccre 38 pontunk lehet)
  5. Videoton 1,4 (1,04) // +0,26
  6. Vasas 1,9 (0,83) // +1,07, amire lassan bemondhatjuk a reménytelent.

megjegyzés: Előfordulhat, hogy idén valamivel kevesebb is elég lehet, ugyanis a 10. helyezett idén 1,09 ponton áll, miközben a korábbi évek átlaga 1,12, és ugyanez igaz a 11. helyezettre is: 1,04 most és 1,06 korábban. Viszont ha nem vesszük figyelembe az extrém 2019/20-as idényt, ahol a Debrecen horribilis ponttal esett ki, és mellette a Kaposvár rekordalacsony pontot hozott, akkor az idei szezon belesimul a korábbiak átlagába: 1,09 vs 1,10 és 1,04 vs 1,045, tehát a 35 pont is elég lehet. A Vasasnak ehhez is 1,6-os átlagot kéne hoznia, ami duplája lenne az eddigi teljesítményének.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||