Mastodon

Teljesült a minimumprogram: kilenc fordulót követően végre nem állunk kieső helyen

Honvéd – ZTE 1-0

Kocsis valami elképesztőt megy tavasszal. A hétből öt meccsen kezdett, és játszott 60-75 perceket, és ennyi is elég volt ahhoz, hogy nyolc (8!) sárgásat fújjanak ellene (tegnap hármat, az idényben összesen tizenkettőt), valamint végre meglőtte a régen várt első gólját. Az a testcsel, beszarás, zseniális.


A tavasszal eddig összekapart kilenc pontunk (1,29 ppm) nem tűnik soknak, azonban az őszihez képest (1 ppm) komoly előrelépés a plusz 0,29 pont meccsenként. Sőt, amíg ősszel meccsenként pont 1 gól lőttünk, miközben 1,69-et kaptunk, addig tavasszal 1,43-at lövünk és 1,29-et kapunk. Mindkét mutatóban 0,4 gólnyit léptünk a helyes irányba. Meccsenként!

Mindezek ellenére, pont az elmúlt éveink alapján egyelőre mégsem merem kimondani, hogy alakulás van. Viszont reménykedem benne.


A 88. perc környékén kezdtünk el először izgulni a meccsen. Addigra már túl voltunk a feladáson (a 71. percben Lukic és Kocsis le, Ennin és Jonsson be), azonban az idő teltével egyre inkább úgy tűnt, meglehet a meccs. A Zete gyenge, kapura teljesen veszélytelen.

Erre felállnak hárman a cserepadnál: Átrok, Bocskay és Plakushchenko, miközben addigra már hármat cseréltünk (a megsérülő Capant Cirkovic váltotta). Nézünk egymásra: ennyire hülye nem lehet a Klágenfurt mester, nem baszhatja el egy ilyen hülyeséggel a simán nyert meccset. A percek mennek, a három játékos továbbra is mezben a pad előtt. Minden bedobásnál, minden játékmegszakításnál rettegünk. Majd jön a csere – és Bocskay leül a padra. Huhh, ezt is megúsztuk.

A budiláncot végül elő sem kellett vennem.


Amúgy Klafuric nagy forma, mert képtelenség megmondani, hogy

  • miért az elmúlt meccseken mellőzött Cirkovicot hozta be Capan helyett, és miért nem Szabó Alexet?
  • hogy miért kapta elő az általa korábban egyáltalán nem használt Ennint középcsatárnak? (Tavasszal összesen 53 percet játszott.)
  • hogy miért kapta elő ugyanígy Jonssont?
  • aztán a végén Plakuschenkónak is adott egy percet. Miért?

Talán a fizetési listákkal játszik? Kellenek hozzá a percek?

Vagy már pihentet a Videotonra, mert megtehetjük?

A nagy váltás egyébként a 71. percben történt, amikor lekapta a jegyzőkönyvre is veszélyes Kocsist, valamint a tegnap középszar, azonban egy hatalmas gólpasszt adó Lukicot, és úgy gondolta, hogy a Domingues, Ennin, valamint az egy sorral előrébb lépő Samperio majd megoldja a támadásokat.

Valamit nyilván ki kell próbálni, mert nem lehet egy egész idényt az egy szem Lukicra építeni, még akkor sem, ha ezt a tavaszt kifejezetten erős formában kezdte: négy gól (egy tiziből) és három gólpassz, a hét meccsből haton szerzett kanadai pontot, a tíz lőtt gólunkból hétben benne volt. (Domingues öt gólban, az se rossz.)

Szóval valamit kell nézni, ha nem menne Lukicnak a játék, vagy csak gyenge napot fogna ki. Azt korábban is tudtuk, hogy nem Ennin lesz a megoldás, és Klafuric talán csak elfelejtette, ezért megnézte tegnap, hogy hátha. Korábban próbálkoztunk Kocsissal, Kerezsivel és Samperióval is középcsatárban (valamint Traoréval), azonban egyik sem bizonyult tartós megoldásnak. Elképesztően ki vagyunk szolgáltatva Lukicnak, és a kénye-kedvének, hogy mikor szándékozik őfelsége játszani egy jót.

Hatalmas szerencsénkre azonban Domingues is elkapta a fonalat, és talán, egy nagyon halvány talán, Kocsis Dominik szintén. Ha öt meccsen nyolc sárgásat fújnak ellened, az azt jelenti, hogy bevállalod a párharcokat, hogy olyan területekre lépsz be a labdával, és olyan sebességgel, hogy nincs jobb ötlet, mint felrúgni. Talán nem véletlen, hogy a második legtöbbet – négyet – pont a másik szélsőnk, Domingues ellen adják.

Egész ősszel alig történt hasonló velünk, mármint olyasmi, hogy ha egzakt támadójátékról nem is, azonban fokozott gólszerzési képességről végre elkezdhetünk beszélni. Baromira nem lehet egyszerű ellenünk játszani, és miközben már az alapunk, a két szélsőnk nehezen kezelhető, akkor még ott van a sansz, hogy Lukettónak éppen olyan kedve van.


A többi apróság csak címszavakban:

  • Gomisnak lehetett volna egy fejese üres kapura, azonban ahogy mellettünk megállapították: alacsonyabbra ugrott fel, mint amilyen magas. Ettől függetlenül elég jó napja volt neki is tegnap.
  • Ez a győzelem akkor ér valóban és igazán nagyon sokat, ha el tudnánk kapni jövő szombaton a Videotont Videotonban. Egy esetleges győzelem azt jelentené, hogy a válogatott szünet előtt a Videoton négy pontra, azaz legalább két meccsre szakadna le mögöttünk.
  • A Freed from desire még mindig működik, ha tele a pub és percekkel korábban győztünk, azonban pár órával és pár sörrel később a Made in Hungaria legalább annyira. Újra meg kell tanulnunk ünnepelni.
  • Lovric megint kidumált magának egy sárgát. Értem, hogy végre valaki védi az érdekeinket, és fontos is tartom, hogy ne álljunk mulyán a pályán, azonban nem az első ilyen lapja volt idén. Jó lenne, ha a többi halvérű csatlakoznak hozzá, hogy ne egyedül, hanem csoportosan rohanjuk le a sporikat, vagy az ellenfelek játékosait.

Osztályozókönyv

(Apró segítség és némi befolyásolási kísérlet: ha nem Kocsis nyeri a hetet, akkor felszámoljuk a műfajt, mert semmi értelme.)


címlapkép: fb/honvedfc

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||