Mastodon

Egy csomót számoltunk a szinte semmiért

Négy edzőt is megnéztünk, és sajnáltuk kidobni a posztot, mert hátha ti többet olvastok ki belőle.

Most, hogy mindkét mesternek ugyanúgy 12-12 meccse volt, érdemes lenne pár összevetést grafikonon is ábrázolni. Például rögtön az

előnyben-hátrányban perceket,

vagyis azt, hogy összeszámoltuk az összes olyan játékpercet, amikor a csapat előnyben focizott, amikor hátrányban, és amikor egyikben sem, tehát praktikusan döntetlenre állt a meccs.

Ami változás történt, az szinte jelentéktelen:

  • Valamennyivel kevesebbet (-26 perc) játszunk előnyben, és
  • kábé ugyanennyivel (-18 perc) kevesebbet hátrányban, cserébe
  • valamennyivel többet (+44 perc) várakozva, hogy merre billen a vége.

A 26 perc előny egyébként annyit jelent, hogy Courts 12 meccsen 13, Klafuric 12 meccsen 12 pontot szerzett, és innen nézve a váltás nem jól sült el.

Sokkal érdekesebb viszont, hogy

mikor dőltek el a meccsek,

vagyis keressük azt a percet, amikor gyakorlatilag kialakult egy meccs végkimenetele. Például egy 0-0-ás meccs végkimenetele az 1. percben dőlt el, egy 3-0-é pedig az első gól percében, miközben a végeredmény a harmadik gól percében alakult ki.

  • Courts esetében a meccseink átlagosan a 37 perc után eldőltek, és az 52. percre a végeredmény is kialakult,
  • Klafuricnál az eldőlés átlagos perce 49, a végeredményé pedig 63,

ami azt jelenti a mi nézőpontunkból, hogy Klafuric kitolta azt az időt, amíg a csapat hatással van a mérkőzés kimenetelére, amit az is jól mutat, hogy

  • az első 60 perc alapján Courts 11, Klafuric 16 pontot szerzett volna,
  • miközben csak az utolsó 30 percet nézve Courts 17, Klafuric 10 pontot,

és hangozzék ez bármilyen furán, a lényeg, hogy az utolsó 30 percre Courtsnél már rég eldőltek a meccsek, tehát akkor is kapott 1 pontot, ha mondjuk a csapata a 60 percben ugyanúgy 0-1-re állt, mint a lefújáskor, hiszen abban a 30 percben hozott egy 0-0-át.

Az egyetlen meccs, ahol Courts idején az utolsó 30 percben módosítani tudtunk a kimenetelen, az idegenbeli Vasas volt, ahol Lukic a 65. percben lőtte a győztes gólunkat. Igen, Courtsnél szinte lényegtelen volt az utolsó fél óra, mert addigra egy kivételével(!) minden meccse eldőlt.

Klafuricnál viszont:

  • Vasas: 84. és 88. percben lőtt gólokkal 0-0 után 2-0 (+2 pont)
  • Újpest: A 60. percben még vezettünk, majd a 76. percben kapott góllal kaptunk ki 2-1-re. (-3 pont)
  • Kisvárda: a 74. percben mentették 1-1-re. (-2 pont)
  • Debrecen: a 71. percben még vezettünk, a vége 2-3. (-3 pont)
  • Felcsút: az 57. perctől rúgtunk 3 gólt, a vége 3-1. (+2 pont)

Courtsnél 12/1, Klafuricnál 12/5 az utolsó 30 percben eldőlt meccsek száma, azonban az eredő pontszáma Coursnek +2 volt, Klafuricnak viszont -4.

H: Honvéd győzelem, E: ellenfél győzelme, x: döntetlen. 60. perc: állás a 60. percben, vége: végkimenetel.

Így azért nehéz azt mondani, amit állítani szerettünk volna, hogy

Klafuricnál mintha jobban kontroll alatt tartanánk a meccseket, mint korábban.

Vagy ha nem is kifejezetten kontroll alatt, azonban azt érezni, hogy több beleszólásunk van a végeredménybe, mint korábban volt, még ha a szerzett pontok nem is feltétlen igazolják.

össze-összevetés

Tavaly is két edzőnk volt, nézzük, hátha az ő számaik kontextusba helyezik a mostani teljesítményeket:

névppmppm60diffmeldőltvége
Horváth1,111,44-0,33185972
Vignjevic1,21,53-0,33154657
Courts1,080,92+0,16123752
Klafuric11,33-0,33124963
ppm: pont per meccs, ppm60: pont per meccs a 60. percben, diff: eltérés a 60. és a vége között, m: mérkőzés; eldőlt: perc (átlag), ami után nem változott a végkimenetel, vége: perc (átlag), ami után nem változott a végeredmény.

Jól látható, hogy Ferinél kontrolláltuk leginkább a meccseket, azonban sajnálatos módon csak ritkán a saját javunkra, köszönhetően a sok, és az átlagokat rendesen megnyomó utolsó utáni perces vereségnek.

Annyi mindenképp látszik, hogy amíg Feri extrém kilógott fölfelé, addig Courts lefelé - és azt is sejteni véljük, hogy egyik sem feltétlen jó nekünk. Lefordítva:

  • nem jó, ha a meccseink nagyon korán eldőlnek (Courtsnél már az első félidőben!),
  • és az sem jó, ha sokáig tartjuk magunkat, aztán a végén esünk pofára,

és mielőtt azt gondolnánk, hogy Klafuric a horváthi modellt követi, tegyük gyorsan hozzá, hogy nála két pozitív kimenetelre három negatív jut, Ferinél viszont két pozitívra hét(!) negatív jutott, és utóbbi az összes meccsének közel a 40 százaléka.

Apró érdekesség, hogy a legutóbbi négyből három edzőnk is meccsenként átlagosan 0,33 pontot veszített a 60. perc után.

Ötletem sincs, hogy ez miért lehet: erőnlét, koncentráció, karma, vagy mi a tosz?

fotó: Fortepan / Fortepan

ennyi karakter, és a végére

jócskán belezavarodtunk, ezért inkább nem merünk állítani semmit.


címlapkép: Fortepan / Kereki Sándor

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||