A helyzet továbbra is változatlan: ahhoz, hogy értelme legyen számolgatnunk, nyernünk kell. Illetve, létezik egy speciális eset, ha hármat nyerünk, mert akkor nem kell számolgatnunk, ellenben a három győzelemhez ugyanúgy nyernünk kell Debrecenben, mint a számolgatáshoz.
Tényleg ennyire egyszerű.
Mindegy, hogy kik játszanak, mindegy, hogy mi a taktika, mindössze egyetlen cél létezhet: a győzelem. Ha kell, akkor Enninnel, bár nehezen tudom elképzelni hogyan, és ha kell, akkor Plakushchenkóval, hiába esik a játszatása kívül az ép ésszel befogható értelmezési tartományok mindegyikén.
És az sem zavarna, sőt!, ha Kerezsi harmadszor. Verjük be, és csá.
Tényleg ennyi a poszt. Megint.
Ja, azért a címről pár mondat.
Berci nagy Kecskemét-drukker, és úgy áll a helyzet, idén a csapata játssza a 17-es Honvédot. Elég jó szerep, mi is szívesen újráznánk. Csodálatos év volt, azon belül is egy, ha lehet még csodálatosabb tavasszal. A föld fölött jártunk méterekkel, és ahogy közeledett a vége, azt vettük észre, egyre többen szurkoltak nekünk.
Akkor úgy voltam vele, ezt át kell élnie mindenkinek, aki szurkoló. Mi huszonnégy évet vártunk, és abból a huszonnégyből alsó hangon tizenöt szörnyű volt, kieséssel, kilátástalansággal, minden szarral. A Honvéd a lét és nemlét határán táncolt, azonban kitartottunk, végigcsináltuk, és jött a jutalom. Meg persze felnőttünk közben.
Most a Kecsón a sor.
Múlt héten vertük őket, talán kissé megnehezítve a dolgukat, azonban ha nyerünk Debrecenben, akkor beütne a bónusz. Az idei meccseink alapján valószínűleg elégedettek lettek volna a Bozsikban egy döntetlennel, ehhez képest a vereség mínusz egy pont. Azonban a debreceni győzelmünk máris plusz kettőt csinálna belőle, és mindössze pár napot kellett várni rá.
És ezt a két pontot szeretném Bercinek küldeni szülinapjára, hogy mondhassam utána: szívesen!
Most olvasom nb1.hun hogy a Vasasnál mekkora a gond. Ne legyenek illuzioink, nálunk is hasonloan katasztrofális lenne a helyzet ha kiesunk. Isten ovd meg a Honvédoskát!
Ahhoz képest, hogy 3:0ás vereséggel számoltam, örülni kellene. Ahhoz képest, hogy a meccs legnagyobb helyzetét Kerezsi kihagyta (Megyeri védte), bosszankodok. Az egy pont is számít, de nem elég. Szurkolhatunk a Paksnak, hogy ma verje rommá, demoralizálja a Kövesdet. Ugyanis enélkül nem fogjuk őket megelőzni. Ezzel az összeállítással és játékkal a jövő héten sem fogunk tudni nyerni (5-4-1 Enninnel?? Az akkor 5-4-0!). A Fradit meg láttuk Kecskeméten este: langyos szar. A Kövesdtől is kikaphatnak, mert nekik már mindegy.
A MOL 7-9 pontot hoz az utolsó három fordulóban. Nekünk már csak legföljebb 7 lehet. Tehát a Kövesd az ellenfél a kiesés elleni harcban.
Meccs közben végig azon gondolkodtam, hogy tényleg nincs az akadémián egyetlen csatár sem, aki ennél többre képes, mint Ennin. Mert az elég aggasztó. Aztán Átrok beállásával nagyjából választ kaptam, aki bár nem szerencsétlenkedett annyit, ellenben legalább teljesen észrevehetetlen volt. Persze értem, hogy még fiatal, fejlődik stb. de jelen pillanatban semmivel nem jobb. Mondjuk nem tudom, hogy neki egyáltalán ez- e az igazi posztja, de a kérdés akkor is ugyanaz. Tényleg nincs az utánpótlásunkban ilyen szintü csatár?
A meccsről talán annyi, hogy szerintem ezzel az 1 ponttal nem vagyunk sem előrébb sem hátrébb, bár meccs előtt biztosra vettem, hogy kikapunk dícséretes volt, hogy kibekkeltük. Jövő héten viszont kötelező nyerni, és ahogy a zöldek lèlektelen játékát láttam lehet, hogy felcsúton is.
Új értelmezést kapott volna a légiós kontra saját fiatal kérdés? Csak akkor játsszon a 17 éves fiatal, ha jobb, mint az amúgy tök profi légiós és nem fordítva?
A kérdésem nem az volt, hogy a légiós játszon vagy a fiatal. Természetesen ne, pláne nem Ennin. Én azt kérdezem miért nincs egy olyan fiatal csatár az akadémián, aki meg tudja ugrani az Ennin által nem túl magasra tett lécet. Vagy ha van miért nincs a keretben sem? Ki lesz a következő Lukács vagy Németh Dániel, akit hagyunk elkallódni, hogy aztán majd máshol rúgdossák a gólokat.
Szerintem nincs olyan, aki ne ugorná meg. Hogy miért Ennin játszik mégis, arról van elképzelésem, de nem akarok sértőt írni, vagy olyat, amit rágalmazásnak is lehet venni.
Nagy küzdelem után 10 emberrel is (enin kuka) sikerült egy pontot szerezni Debrecenben, ami a mi helyzetünkben mindenképpen örvendetes, főként úgy, hogy tuti vereséget vártam. Holnap estére kiderül, hogy ez a pont ér -e valamit. Bízom abban, hogy holnap a Paks ráhajt a dobogóra!
Mindig reménykedek, hogy végre összejön valami Richie-nek, aztán… Ok, talán egy jó passz össze is jött neki. Pedig végre nem játszottunk volna emberhátrányban (Mitró, Plaku, sőt, védekezésben Lukettó). A helyére beállt Átroknak több jó megmozdulása volt abban a kis időben, pedig akkor már annyira sem volt nálunk a labda, mint addig.
Borzasztó alárendelt szerepet játszottunk, de biztos vagyok benne, hogy ha a mai csapat (persze Richie nélkül) játszotta volna végig a bajnokságot, több pontunk lenne.
Pontosan ezt mondtam én is a meccs után. Biztos, hogy nem itt állnánk, hanem a dobogó közelében!
Kicsit összezavart, hogy egy kiesés elől menekülő csapat úgy dönt, hogy nem a legerősebb csapatát küldi pályára, úgyhogy elmondaná valaki, hogy akkor ennek az 1 pontnak most örülni kell?
Lukic nagyon kell majd a Kövesd ellen, X, kell ennél több?
Szerintem a terv teljesítve.
Holnap szurkolók a csutnak!
Értem. És ha neadjisten holnap nyer a Kövesd és a Vidi is? Onnantól már az is lehet, hogy hiába verjük a Kövesdet… Kaptunk ajándékba egy Dzsudzsi nélküli fogalmatlan Lokit, ezzel lehetett volna élni…
😂😂😂
Neked látom biliben lóg a kezed.
Ülj le fiam. Egyes
A kövesd kivel is játszik az uccsó körben, és a fidesz??? Ezek tudatában válaszolj.
A Fidesz? Az tök mindegy, mindig nyer. :)
Ezt a Fardit meg bárki verheti (rajtunk kívül), főleg így, hogy már nem is fontos nekik.
(Mire ezt leírom, közben 2-0 a Kecsónak.)
Meccs alatt én is végig erre gondoltam, mit érünk a döntetlennel, ha holnap nyer a Kövesd. Ugyanakkor ha megpróbálunk támadni, azzal jobban növeltük volna a gól kapási esélyeinket, mint a góllövésit, sajnos ez az igazság.
Nem volt jó megoldás, nem kellett volna ilyen helyzetbe kerülnünk.
Azt gondolom, a fagyi az uccsó hazai meccsén odateszi magát, nem is kérdés.
A Vasas meg… A vergődő, sarokbaszorított kutya a legveszélyesebb.
Nem vagyunk jó helyzetben, de ha ütjük a kövesdet akkor nincs gond…, ha véletlen X, vagy nem is írom le, na akkor van vagy baj.
Ezt most mire véljem? Kizárt, hogy nyerjenek? Ha ezt a mait és a Kövesdet behúztuk volna, az utolsó fordulót már bentmaradóként várjuk. Így meg lehet, hogy egy Kövesd elleni győzelemmel sem a mi kezünkben lesz a sorsunk az utolsó fordulóban. Vagy valamit rosszul számolok?
Mondom, nézd meg az ellenfeleiket először. Kövesd biztos nullázik és a fidesz se biztosan 3 pontos ott.
Persze mindkét csapat megtáltosodhat, sőt, mi is.
Ez sajnos csak feltételezés. Akár az ellenkezője is bejöhet és akkor nekünk reszeltek.
Ja értem, szóval inkább a többiekben bízunk, hogy bent tartanak minket. :D mondjuk jogos…
Az a baj, hogy hülyeséget beszélsz és tetézed is azzal, hogy csak mondod, mondod… Nézd meg kik az ellenfeleik.
Nyilván van igazság abban amit mondasz, de ez a mai Honvéd ennyit tud. Pont. Én előre Null pontot adtam mára.
Bocsánat, az idény végéig többet nem szólalok meg. :)
Inkább nézd meg kivel játszanak, még mielőtt kicsit is elismered, hogy van ebben is valami.
Azért ez a Loki még így is elég messze volt a fogalmatlantól! Szapin múlt, hogy nem rúgtak egy hármast.
Valami hasonlót gondoltam, nem tudom mi a jó. Ugyan én nem számoltam ponttal (mint sokan mások sem szerintem) Debrecenben, de ez az 1 pont kb ugyan annyit ért sajnos, hiszen a létfontosságú győzelmi számunk nem nagyon növekedett (megjegyzem, a csapat a fiatalokkal együtt most 5-ös volt, így remélem legalább lélektanilag dob egy nagyot ez a semmi 1 pont).
Na mindegy, már látom, hogy megint felcsúton fog minden eldőlni, és pedig ezt igazán rühellem
Könyörgöm hozzuk be Tujvelt középcsatárnak! :) Messze többet tudna tenni ott elől mint Ennin Richárd!
Lukić kimaradt, hogy ne sárgázza ki magát a Kövesd elleni meccsre. Így már jobb az x, igaz nem sokra megyünk vele. Imádkozzunk a csúti és paksi sikerért.
Az összeállítást tekintve, ezt a meccset elengedtük úgy tűnik pl. Lukic helyett Ennin (miközben persze a fiataljaink száma magasabb) …
Múlt héten is volt egy kis szerencsénk a kecskeméti eltiltottakkal, most Dzsudzsákot kellene pótolniuk a debrecenieknek, az sem tűnik egyszerű feladatnak… A lokista blog sem sejti, mi lenne a megoldás, ellenben azt írja a srác, hogy velünk szimpatizál leginkább a budapesti csapatok közül… :)
https://lokomotivblog.hu/archives/2023/05/12/vajon-tudunk-a-honved-ellen-normalis-meccset-jatszani/
Berci!
Sansztalannak gondolom a mai győzelmünket Debrecenben. Igaz a múlt heti Kecsó ellenit is annak gondoltam. A legrosszabb viszont, hogy a riválisok közül a mi meccsünk az első (időrendben). Az utánunk jövők tudják az eredményünket. Ideértve a Paksot, a Felcsútot, a MOL-t és a Kövesdet is. A Loki viszont nem tudja mit fog játszani a Paks, vagy a Kecskemét. Kb. 3:0-ra kapunk ki. Babunszki, Mancze, Bódi.
Bárány !
Én azt gondolom, ennek van egy másik olvasata is. Ha itt nem kapunk ki, adott esetben valami bravúr folytán még a 3 pont is a miénk lesz, akkor az inkább a fehérvárnak és Mezőkövesdnek lesz nyomás. Nekünk más dolgunk nincsen, mint azt már előttem olyan jól megfogalmazták, nyernünk kell, így csak saját magunkkal foglalkozni.