Mastodon

A magyar poptörténet méltán elfeledett pillanata

Honvéd – BVSC @ Bozsik, 17h

volt, amikor B. Tóth László és D. Nagy Lajos duettet énekelt a Pop-Tari-Top: Sikerlista ’88 válogatáslemezre Jó reggelt, Magyarország címmel. Mutatjuk:

Igen, jól értetted, ebben a dalban elhangzik a következő verze, miközben a klipben teljesen indokolatlan bokszkesztyűs-bikinis hölgyek vonaglanak:

Ha üres a zacskó, ha cukros a pénzed
ez megszokott dolog.
Nekem tele a csákóm [zsákom],
de nem épp a pénzes.
Válaszként csak annyit mondok:
kevés a cukor és sok itt a másik
hova lett a cukros bácsi?

Nyolc évesen hallottam először a dalt, mert fater megvette az említett bakelitet, és azóta, ha nagy ritkán eszembe jut még mindig elgondolkodom: mégis miről szólhat a szöveg?

Szerencsére a dalhoz készítet klipet is leközlő Popkorong néven futó műsor 1989. március 22-i adását megmentésre érdemesnek tartotta a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA), és így húsz percbe sűrítve láthatjuk, és érthetjük meg könnyedén, miért volt történelmi szükségszerűség összeomlania a magyarországi szocialista kísérletnek. Legyen elég annyi, hogy a műsor a Manfred Mann Do Wah Diddy Diddy című 1964-es dalának Dolly Roll-féle feldolgozásával indult, amit gyorsan követett a Záray-Vámosi duó Papsajt című slágere, a klipjében egy teljesen indokolatlan ágyjelenettel.

A Popkorongot a BBC szakmai irányelvei szerint szerkesztett magyar köztelevízió 2014-ben ismétlésként újra műsorára tűzte.

Kapcsolódó minijátékunk:

Soroljunk fel további betű pont tucatnév keresztnév néven futó híres embert, és töltsük meg az ábécét A-tól Z-ig. Például D. Tóth Kriszta szintén betűnevű ember, azonban a D. már foglalt, mert D. Nagy Lajos előbb érkezett. (V. Iljics Lenin és I. Béla király nem ér, mert utóbbiról pontosan tudjuk, hogy az I. Illést jelent!)

  • A. Gergely András – engem még tanított a nemrég elhunyt antropológus
  • B. Tóth László – rádiós műsorvezető, lemezlovas
  • C.
    • Ch. Gáll András – újságíró, versenyen kívül
  • D. Nagy Lajos – a Bikini zenekar énekese
  • E.
    • É. Szabó Márta – televíziós műsorvezető
  • F. Nagy Angéla -a Nők Lapja egykori újságírója, Örkény István második felesége
  • G. Nagyné dr. Maczó Ágnes – az MDF és Kisgazdapárt egykori parlamenti képviselője
  • H. Bóna Márta – meteorológus
  • I.
  • J.
  • K.
  • L. Simon László – kultúrpolitikus, a Nemzeti Múzeum nemrég menesztett igazgatója
  • M. Nagy József – a Mindent vagy semmit c. vetélkedő első majdnem győztese
  • N.
  • O.
  • P. Nagy László – a Tatabányai Bányász legendája
  • Q.
  • R. Kárpáti Péter – a Barátok közt c. sorozat egyik főszereplője
  • S. Nagy István – dalszerző
  • T.
  • U.
  • V. Naszályi Márta – Budapest I. kerület polgármestere
  • W.
  • Z. Kárpát Dániel – parlamenti képviselő

Mindezt azért, mert

a Kispest-BVSC is egy méltán elfeledett klasszikus. A 96-os kupadöntő visszavágóját leszámítva, talán a 98 őszi hazai 1-5-ös megaláztatás jut csak eszembe, hogy oda-vissza kikaptunk tőlük, pedig év végén simán kiestek, valamint a Fradi elleni szintén 96-os bajnoki döntő a Népstadionból, ami a 45 ezer nézőjével a legnézettebb magyar bajnoki volt tizenhárom évvel az 1983-as Honvéd-Vasas 2-0 és Újpest-Fradi 1-2 kettős meccs 45 ezer nézője után. Előtte önálló meccsként legutóbb 1970-ben(!!!) egy Fradi-Dózsa 1-1-en voltak többen: 60 ezren.

Aztán az is megvan még róluk, hogy egy időben tele voltak pénzzel, és vittek mindenkit, akire rámutatott Mezey Gyuri bácsi, vagy aki éppen a szakmai vonalat vitte. Aranyos, Bognár György, Détári, Dárdai, Komlósi, Koszta, Marozsán, Bükszegi, Potemkin, Csábi Jocó, Vincze Pilu, Bondarenko, Aubel Zsolt, Farkasházy, Nikiforov, Borgulya, Urbányi, Disztl Peti, Csillag (később MTK), Forrai Rambó, Bérczy Balázs, Negrau, Molnár Monyó, Orosz Feri, pár meccsen a Belgiumból hazatérő Garaba, akik most hirtelen eszembe jutnak. Előttem van a pillanat, ahogy Finidi próbálja átfűzni magát Füzi Ákoson, vagy Zováth megállítani Jarnit a Szőnyi úti BVSC-Real Betis KEK-meccsen, 1000 néző előtt. Solozabál, Alfonso, Usvat, bakker, most hogy olvasom a neveket.

Köszönjük szépen Tichyt, Vezért, az Újpest Törőcsiket, de amúgy semmi szükség a teremtésben Kispest/Honvéd-BVSC meccsekre. Nincs azzal semmi bajom, ha valamiféle nevelőegyesületként elbohóckodnak az NB-s szinteken, felőlem, ha összeáll egy jó eresztés, akkor akár az NB I-ben is, nem velük van a baj, nem ők a hibásak azért, hogy ma Honvéd-BVSC-t rendeznek.

A fenti példánál maradva, mi vagyunk D. Nagy Lajos, a korábban szebb napokat látott sztár, a BVSC pedig B. Tóth László, aki a sztárok farvizén, azok felkonferálásával lett ismert, és most éneklünk egy duettet, azonban a klipünkben nem bikinis lányok fognak vonaglani, hanem Nikola Mitrovic és Holman Dávid.


címlapkép: egy másik elfeledett pillanat a magyar popzene történetéből: a pusztavacsi Békefesztivál helyszíne a tömegoszlatást követően (1984). fotó: Fortepan / Fortepan/Album028

🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||