Mastodon

ciki (főnév) szleng: kínos helyzet, zavarba ejtő viselkedés, mások előtt megalázó tárgy, körülmény, ügy.

Honvéd – BVSC 1-1

hideg

A. fejtette meg a meccs valódi lényegét: ha majd behúzzuk a tizenötödiket, akkor néhányan elmondhatjuk, mi ott voltunk 2023. december 3-án, a BVSC elleni fagyos hazai 1-1-en az NB II-ben. Természetesen már most biztosak lehetünk afelől, hogy a tegnapi papíron 1299-ből utólag simán lesz három-négyezer, és úgy fognak szaporodni a jelenlévők, mint a partizánok Magyarországon – 1945 után.

A fagypont körüli időjárás önmagában nem lett volna gond, a hideg ugyanis olyan, hogy öltözködéssel átmenetileg lehet védekezni ellene. Vastagabb talpú bélelt cipő, akár két zokni, aláöltöző (jégeralsó, -felső), meleg pulcsi, télikabát, sapka, sál, kesztyű, miazmás. Tüneti kezelésnek forró tea, forralt bor, gyakori mosdóhasználat, hogy a szervezetnek minél kevesebb hőt kelljen pazarolnia olyan fölösleges dolgokra, mint a felhalmozott vizelet fűtésére. Bőven vannak praktikák.

A mínusz kettő hőérzetben mínusz hét körül lehetett amikor ránéztem a rádiótelefonom időjárás alkalmazására. Ami viszont a hidegnél is jobban fájt, hogy valaki lenyúlta a sálamat a mérkőzés előtt az egyik kocsmában, és emiatt utólag maga hideg is fájt. Ilyenkor nem az érték a lényeg, hiszen a lábakélt sál ilyesmit pont nem képviselt, hanem az értékesség, ugyanis melegítette volna a nyakam és az arcom. A pulton volt, rajta a sapkámon, mi pedig mindekettőnek az egységsugarú környezetében. Induláskor a sapka megvolt, mi is darabra, egyedül a kinyúlt, ócska, azonban az ilyen időben felettébb hasznos csősálam tűnt el. Nyilván tévedés lehetett, tolvajunk felkapta az első, sajátjához hasonló sálat, hiszen népszerű darab, a stadionban minden második emberen hasonlót láttam. Majd – gondolom – a meccsen megtalálta a sajátját is a zsebében. Nekem mindeközben fázott a nyakam, mert hiába a kabát gombolható nyakrésze, a terv szerint a réseket ezzel a sállal töltöttem volna ki, vagyis fontos része volt a hideg elleni védekezési tervemnek.

mérkőzés

Minden meccsünket letöltöm, archiválom, azonban erre most egyszerűen sajnálom a 2,9 giga tárhelyet (-rw-r--r-- 1 hanta staff 2894154950 Dec 4 09:13 20231203_17_honved-bvsc_1-1.mp4), tolom inkább ki gyorsan valami külső meghajtóra, hogy még a jelenlétével se szennyezze a munkakörnyezetem.

Az egyetlen érdemben kiemelhető dolog annyi mindössze, hogy az összes pályára lépő játékosunk legalább részben az MFA nevelése.

És ez egyben a kritika is: egy több korosztályból merítő MFA-csapat képtelen volt hazai pályán megverni az NB II-ben a kiesés szélén táncoló BVSC-t. Módszertanból tudjuk, hogy egy meccs nem mérés, nem elég ahhoz, hogy komolyabb következtetéseket vonjunk le belőle, azonban ha már egyszer előállt hasonló a történetünk során, akkor itt lett volna a lehetőség és az ideális ellenfél megmutatni. Nem állítom, hogy nem próbálták meg, azonban olyan bűnszarok voltak a meccs nagy részében, hogy gyönyörűen elfedték mennyire szar a BVSC magától.

Szerencsénkre közben a Tiszekécske döntetlent játszott a Csákvárral, így a kiesés maradt öt pontra.

Igen, leírtam ezt a mondatot, mert 2023. december 4-én tényszerűen igaz, és ahogy elnézzük a klubot, különösen a klubtól a közösség felé érkező üzeneteket, egyszerűen képtelenek felfogni mennyire kellemetlen az, amit szorgos munkával összehoztak.

  1. szerencsére – hiszen semmi ráhatásunk nem volt a Tiszakécskére és a múlt héten hetet kapó Csákvár meccsére,
  2. a Haladás sem nyert – így legalább nem estünk vissza a tizenharmadik helyre, hanem csak a tizenkettedikre,
  3. Tiszakécske és Csákvár – még egyszer: ennek a két csapatnak a meccsére kellett figyelnünk, hogy
  4. a tizennyolc csapatos(!) NB II-ben ne közelítsük meg egy meccsre (három pontra) a kieső helyeket.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: a Bp. Honvéd nevű klubbal kapcsolatban fogalmaztunk meg igaz állítást. Hihetetlen, hogy egyedül mi érezzük kurvára cikinek ezt a helyzetet.

nekem ne mondja senki

És most átmegyek a világ demagógjába, hogy a

Csenterics
Májer G. Vinicius, Hesz O.
Csősz, Szilágyi M., Tóth K., Poór (Benkő-Bíró, 72.)
Vernes (Nagy J., 38.), Horváth R. (Balogh M. 72.), Tóth M. (Mitrovic, 79.)

összetételű BVSC olyan komoly játékerőt képvisel, hogy a

Dúzs
Eördögh, Szabó A., Kocsis G., Benczenleitner
Bocskay, Nyitrai, Lőrinczy (Simon B., 74.)
Kocsis D. (Kerezsi, 46.), Bobál G. (Kundrák, 46.), Krajcsovics

sorral felálló Honvéd számára lehetetlen a leküzdése. Az egész NB II-ből jó ha húsz ismert nevet lehet felsorolni, miközben nálunk a kezdő több, mint fele(!) az aktuális U21-es válogatott keretének tagja.

Tényleg nem megsértve a BVSC játékosait (kivéve a féreg Mitrovicot, és külön nem tetszett, hogy a pályán többen is köszöntek neki), de azt se magyarázza nekem senki, hogy egy felnőttként a III. ker TVE, Taksony, BVSC vonalon mozgó Szilágyi Máté, vagy a Budaörs és a BVSC között ingázó Tóth Keve, netán a világ összes alsóbb osztályú klubjában gólképtelen csatár, Horváth Roland olyan játékerőt képvisel, amit egyszerűen képtelenség leküzdenünk. Vagy talán Csenterics Hammad Dany Adrián kapustól szartunk ennyire be? Érthető lenne, hiszen a kapusedzője az MFA-n nevelkedett Szemerédi Norbert.

Nincs mit szépíteni, kurvaciki az egész, na. Külön emeljük ki, hogy a BVSC-hez hasonló játékosokból álló csapatok állnak előttünk a tabellán tömegével. A Nagy Honvéd sem anyagilag, sem játékban, sem játékosállományban, sem lehetőségeiben nem képes felvenni jelenleg a versenyt egy Kozármislennyel, Kazincbarcikával, Csákvárral ésatöbbivel. Vagyis pontosabban ezt kellene nekünk elhinni, ugyebár.

Még csak azt sem merem mondani, hogy valószínűleg elértük a mélypontot, nem, mert vasárnap még játszunk a bivalyerős Csákvárral.

2023 utolsó meccsét még megvárom, és

csak azután írom le, amit most elpszpojlerezek:

nekem elfogyott a türelmem,

és nem érdekelnek a kifogások, a sok sérülés, a pénzhiány, a mindenféle körülmények. NB II., féltávnál, 17 meccset követően 5 (öt!) győzelmünk van. Még azt sem mondhatjuk, hogy minden harmadik meccsünket megnyertük, mert nem.

Milyen türelemmel legyünk még, és legfőképp mire fel? És ne mondjuk azt, hogy tapasztalatlan játékosok, mert a BVSC ellen pályára lépők között talán ha háromnak nincs ötven felnőtt meccse NB-s szinten, miközben a többségnek NB I-es és NB II-es rutinja is van. Nincs hova tovább türelmesnek lenni velük szemben.

„Megkapjátok a bizalmat, a támogatást, de azt várjuk el, hogy lássuk, mindenki meghal a pályán Kispestért, a Honvédért, ez legyen az alap!“ – kapott csapatunk útravalót a Kispest-tábor vezetőitől, az Ajka elleni találkozó felvezetéseként.

2023. július 1., honvedfc.hu

Idény elején kaptak egy útravalót, megkapták a lehetőséget, azt a türelmet, ami nem sok keretnek járna hasonló kluboknál egy kiesés után, és tessék, ennyit sikerült kihozni belőle fél év alatt. Az előrelépésnek semmiféle szikráját sem lehet felfedezni, színtiszta vegetálás az őszünk a tabella második felében.

Nyugodtan mondhatom,

nekem elfogyott a türelmem.

A Csákvárt még tudjuk le, azonban jövőre nincs semmi ok arra, hogy visszafogjuk a jelzőhasználatot, és nyíltan beszéljünk egyesek szarunk bele magatartásáról, nagyképűségéről, esetleg képességhiányáról. Ha fél év nem volt elég összekapnia magát egy-egy játékosnak, nem fogta fel a klub helyzetét, akkor nem érdemel több türelmet, és itt Várhidi Péter szövetségi kapitányként mondott örökbecsűjét kell idézzem: „a kor nem érdem, hanem állapot”, tehát az önmagában nem lehet mentség, hogy valaki még fiatal (vö.: örök ígéret).


Osztályozókönyv //


címlapkép: ls -al és fb/honvedfc

🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||