A Blikk névvel és fotóval hozta le Kundrák Norberttel kapcsolatban, hogy idézem a címet: „Pépesre verte a szomszédját a Honvéd focistája: súlyos testi sértés miatt börtönre ítélték a játékost – fotók”
Klasszikus bulváros cím. A lakosság kevésbé immunis része természetesen azonnal kattint, hiszen mégis pépesre verek valakit, ráadásul börtönt kapott érte az ismert klub labdarúgója.
És természetesen kattintottunk mi is, mert Honvéd.
Azt írja a lap, hogy
Az édesanyjuk lefogott hátulról [a sértettet – a szerk.], jöttek hárman a két testvérével, és körülbelül egy perc alatt úgy lerendeztek (…)
(…) a focistát és családtagjait súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében jogerősen el is ítélték.
– A Miskolci Járási Bíróság az ügyben az egyik férfi elkövetőt 1 év 6 hónap, a többieket 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, amit 2 év próbaidőre felfüggesztett. A döntés 2023. december 18-án a negyedrendű vádlott ítéletével bezárólag jogerőre emelkedett – árulta el lapunknak dr. Jogg Zsolt ügyészségi szóvivő.
(megjegyzés: Kundrák két testvére is komoly eredményeket felmutató ketrecharcos.)
Mivel fogalmunk sincs az évek jelentéséről és a büntetőjogi szabályokról, ezért megkérdeztünk egy szakirányú végzettséggel rendelkező ismerőst, mégis hogyan kell értelmezni a sajtóban megjelenteket?
A lényeg nagyjából annyi, hogy ha a vád súlyos testi sértés és csoportos garázdaság, akkor mindkét cselekménynek 3 év a teteje, ami azért fontos, mert a cikk nem egyértelmű megfogalmazása alapján halmazati büntetésről lehet szó. Ilyen esetekben a súlyosabb bűncselekmény felső határát megemelik a felével, vagyis a bíró 3 helyett legfeljebb 4 év 6 hónap szabadságvesztést szabhat ki. Az 1 év 6 hónap és az 1 év 2 hónap azt jelentheti, a bíró úgy ítélte meg a körülményeket, hogy végül a büntetés bement 2 év alá (legfeljebb 2 éves ítélet esetén lehet felfüggeszteni), ami pedig arra utalhat, hogy egy vagy több enyhítő körülményt vehetett figyelembe.
A kétgyermekes családapa azóta el is költözött, mert nem szeretett volna ott lakni, ahol majdnem halálra verték.
Még véletlenül se szeretnénk relativizálni a történteket, illetve megkérdőjelezni a cikkben szereplő közlő szavahihetőségét, azonban felhívnánk a figyelmet a hivatkozott anyag egy másik mondatára: „(…) majdnem halálra verték”, valamint az újságíró felelősségére. A „majdnem halálra verés” ugyanis nem garázdaság és/vagy súlyos testi sértés, hanem életveszélyt okozó testi sértés lenne, aminek a büntetési tételei is jóval magasabbak, illetve szóba se jöhet a büntetés felfüggesztése. Mindettől függetlenül a sértett, kiváltképp ha életében nem verekedett korábban, érezhette úgy, hogy veszélyben volt az élete. Nagyon sokat számít a pontos fogalmazás. (Itt ugyan csak ezt az egy apróságot emeltük ki, azonban a cikkben több olyan ki nem fejtett részletet találni, amelyek könnyen módosíthatják az eset utólagos lakossági megítélését.)
Nem feladatunk megállapítani, hogy pontosan mi történhetett a miskolci cukrászda előtt, azonban kérdésként felmerül bennünk, hogy
- a játékos tájékoztatta tavaly nyáron a klubot, hogy bírósági eljárás van vele szemben erőszakos bűncselekmény gyanúja miatt?
- a játékos tájékoztatta a klubot tavaly decemberben, hogy jogerős és elmarasztaló bírósági ítélet született ellene?
- egyáltalán a klub, amikor szerződni kíván egy játékossal, nem tesz fel bizonyos kérdéseket, hogy még idejében kiderüljön, nem egy időzített bombára húzza rá a mezt?
A klub a Blikknek egy sablonválaszt küldött, mégpedig annyit, hogy belső vizsgálatot indított az ügyben. Azt azonban nem részletezték, pontosan mit is jelent esetükben ez a belső vizsgálat.
Baromira nem lehet egyszerű ezt a Honvédot vezetni, és legfőképp baromira nem lehet egyszerű ezt a Honvédot a szélesebb közönség előtt lekommunikálni.
Vajon létezik a Honvédnál belső etikai kódex (nyilván nem), ami alapján egyértelműen megállapítható lenne a klub álláspontja a játékossal szemben?
Kundrák a 2023/24-es szezonban 7 meccsen lépett pályára, ezeken összesen 191 percet játszott, és 0 gólja, valamint 0 gólpassza van.
A posztot a Blikk cikkének 09:12 GMT (10:12) időpontban elérhető állapota alapján írtuk. A pontos állapotot az archive.org oldalon rögzítettük.
A címlapképet a Microsoft Copilot AI képgenerátorával készítettük.
🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Általában ha csontváz esik ki a szekrényből, az számlát tart a kezében. Itt legalább fizetni nem kell. Viszont a szerződését jogszerűen nem lehet felmondani, mert akkor fizetni kellene, persze minden van csak pénz nincs. Erre meg pláne.
Én már azt szeretném látni, hogy a szekrényből egy hozzáértő új tulajdonos bukjon ki, aki visszajuttat minket az Nb1-be!
Gyakorlatilag az van amit mondtam a Honvéd közleménye után . Nem tudtak az esetről , őket is meglepetésként érte, viszont szerződés nincs jól megírva így nem tudnak mit tenni, nem tudják erre hivatkozva felbontani a szerződést és így fizetni kéne, ezért minden megy tovább. Lezártnak tekintik így senki meg ne merje mégegyszer felhozni az ügyet.
off: Igencsak jó hangulat lehet a Bozsikban, Wekerlén a csukott ablakon keresztül is lehet hallani a dobot, nyitott ablaknál pedig az szurkolást is : )
Legalább az öltözőben rend van, lehet pontosan tudtak mindenről, és ezért szerződtették .. hol a gond? :D
ha nem rólunk lenne szó, fetrengve röhögnék
egyelőre csak lemondóan ingatom a fejem
De legalább jól játszik és ontja a gólokat…
Szemétlerakó lettünk, kukázunk, nincs pénzünk, szar emberek gyűjtőhelye vezetői, középvezetői és most már játékos szinten is… tisztelet a kivételnek /remélem még mindig többen vannak, de egy kis szar is tönkretehet egy ünnepi vacsorát:( /
Ahogy nagyképességű, töketlen idióta ügyvédeinket és vezetőinket ismerem, kirúgjuk (ami teljesen jogos) és fizethetünk neki kártérítést, nehogy az UEFA-hoz forduljon
Tisztelt vezetők, politikusok, játékos ügynökök, marketingesek, és mindenki akinek ehez az egészhez köze van #MENJETEKMINDAPICSÁBA
Sztem hat borda törése, arccsont törés, légmell és pár nap intenzív után megbocsátható, ha felindulásból azt mondja hogy majdnem halálra vertek…
Azért érdekes lehet ez a Kundrák família. Két ketrecharcos, amazon természetű anyuka…Miskolc….
szomorú ez az egész. Még mindig azt mondom, hogy halgassuk meg a másik felet is. a Honvéd meg határolódjon el az esettől.
A bíróság meghallgata :)
kundrák is minek van
azért jött, mert akkor még nem jött Bobál