Mastodon

Elfogadom és megértem a Honvéd döntését, azonban rövidlátónak és kockázatosnak tartom

Véleményposzt.

_előzmények, összefoglalás

Reagált a Honvéd a Kundrák-ügyre. Röviden összefoglalva a lényeget: nem tudtak semmiről, mert a játékos nem jelezte sem a szerződéskötéskor, hogy ügye van folyamatban, sem az ítélet meghozatala után, hogy elítélték. Viszont mivel az ilyen esetekre nem tér a munkaszerződése, valamint mert a bíróságon vizsgált cselekmény nem a Honvéddal kötött szerződése idején történt, ezért a nyilvánosság felé elintézték annyival, hogy kijelentették: a játékos hibázott, mert nem szólt nekik semmiről. A többit majd házon belül.

Ez is egy megoldási lehetőség.

További következmény állítólag, hogy a jövőben felkészítik a klubot a hasonló esetek elkerülésére. Ami valószínűleg azt jelenti, hogy vagy a formaszerződésen változtatnak a klub védelmében, vagy a játékosokkal tetetnek egy nyilatkozatot a szerződéskötéskor.


_magánvélemény

Innentől magánvélemény következik, mivel elvi okokból nem értek egyet azzal, hogy Kundrák maradhatott a klubnál.

Kezdjük ott, ha formailag nem is hazudott a klubnak azzal, hogy eltitkolta mind az ügyét, mind az ítéletet, valójában egy időzített bombát játszott. A klubot ugyanis – ha nem lenne elég kínos ügye egyébként is – sikerült kellemetlen helyzetbe hoznia, valamint kérdés, a közeljövőben milyen egyéb erkölcsi károk érhetik a Honvédot, mert elítélt bűnözőt foglalkoztat. Igen, bűnözőt, mert a lakosság úgy működik, hogy a nagyobb médiavisszhang lecsengése után csak kulcsszavak maradnak meg az emlékezetében. Így lett Gyurcsányból szemkilövető, és így lesz Novákból pedofilbarát pár év múlva.

Ha a Honvédnak lenne egy következetes elképzelése a saját brandjéről, arról, hogy mit szeretne képviselni kifelé, akkor egyértelmű lenne, mi fér bele, és mi nem. Egy erőszakos bűncselekmény miatt frissen elítélt játékos keretben tartására például az esetek többségében azt gondolnám, hogy nem fér bele, azonban bizonyos feltételek teljesülése esetén el tudom fogadni, ha kivételt tesznek. Fontos, esetünkben nem arról van szó, hogy egy újságíró előszedett az egyik játékosról egy régi sztorit, aminek a büntetését már letöltötte, hanem arról, hogy a játékos eltitkolta az ügyben való érintettségét a klub előtt, valamint, hogy már a klub játékosaként ítélték el.

Tartom, az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ezért simán elfogadnám, ha a klub olyan játékosokat is alkalmazna, akiknek valamilyen ügye van folyamatban. Viszont nagyon fontos, hogy ezekről az ügyekről tudjon a klub, mert csak ebben az esetben tud mérlegelni az alkalmazás feltételeivel kapcsolatban.

A klub számára ugyanis komoly kockázat, mind anyagilag, mind erkölcsileg, mind sportszakmailag olyan játékossal szerződni, aki nem biztos, hogy ki tudja tölteni a szerződési idejét, és akár a legváratlanabb pillanatban kerülhet ki a rendelkezésre álló állományból. Vajon mi történt volna akkor, ha Kundrák esetében letöltendő büntetést szab ki a bíróság? (Nyilván, akkor másodfokra mentek volna, de ettől most tekintsünk el.)

Nem tudjuk Kundrák mennyi időre írt alá, azonban gondoljunk bele, ha mondjuk két évre, és a decemberi ítélet számára kedvezőtlen, akkor alig fél év után ugrik a szerződése. Egy olyan pillanatban, amikor a Honvéd (önhibájából) eleve nem igazolhat, ráadásul ezúttal a klubnak kellene perre mennie a játékosával, mert az egyoldalúan lépett ki a szerződéséből. Erkölcsi, anyagi és sportszakmai bukta egyszerre.

Kundrák a Sportal értesülése szerint végül 1 év 2 hónapot kapott 2 évre felfüggesztve, ami azt jelenti, hogy – semmit. Nem jelent semmit Kispesten. A játékos marad a keret tagja, és idézem a klub közleményét: „[a] hozzáállására nem volt panasz, sajnálatos sérülése alatt is végig azon volt, hogy újra egészséges legyen és olyan formában kerüljön, amellyel segíteni tudja a csapatot.”

Mindez nagyon szép és jó, valószínűleg igaz is, azonban pont a hozzáállásával van a probléma. Miközben azon dolgozik becsülettel, hogy visszatérjen a pályára, elhallgatott egy olyan dolgot, ami attól könnyedén távol tarthatta volna, és tette mindezt úgy, hogy a szerződése szerint „a klub hírnevéhez méltó magatartást kell tanúsítania”.

Hogy én mit csináltam volna a klub helyében? Először is mérlegeltem volna a tetteket. A játékos a Honvéddal kötött szerződése idején nem követett el semmit, ez igaz. Viszont a játékos úgy szerződött a Honvéddal, hogy eltitkolt előle egy olyan apróságot, amely adott estben a szerződés általa vállalt részének teljesítését lehetetlenné tehette volna. A játékos végig tudatában volt ennek. Kicsit olyan ez, mint tudni, hogy patkányjárta a lakásom, hogy a falak embermagasságig vizesednek, hogy az elektromos rendszer bármikor felgyulladhat, azonban mindezeket elhallgatva, patent kis kecóként adom el.

A klub helyében és a klub védelmében én megpróbáltam volna megegyezni Kundrákkal, és felbontani a szerződését. Nem azért, amiért elítélték, azért megbüntette a bíróság, semmi közöm hozzá, hanem azért, mert a vele kapcsolatos és a szerződését érintő tények elhallgatásával folytatólagosan és tudatosan legalább három fronton jelentett kockázatot a klubnak: anyagilag, erkölcsileg és sportszakmailag. Ráadásul abban sem vagyok biztos, hogy a közeljövőben a további erkölcsi károkozás nem valósul majd meg. Elég annyi hozzá, hogy egy rivális szurkolótábor készítsen egy látványos kiírást az üggyel kapcsolatban, arról fotók készüljenek, majd a képek éveken át virulensek legyenek az interneten. És vissza is kanyarodtunk a véleményem elejére: hosszú távon mi marad meg a Honvédról? Bognár, Borgulya, Gróf, Hercegfalvi, Lanzafame, Kundrák, Pomper – vagyis előszeretettel alkalmaz bűnözőket.


grayscale photography of three wise monkey figurines
fotó: George Becker/Pexels.com

_nem lesz szavazás

Ide betehetnék egy szavazást, és pár előre legyártott sablonválaszon keresztül megkérdezhetném, hogy ti mit csináltatok volna a klub helyében, azonban nem megyünk bele ebbe az utcába. Ne rendezzük le egyetlen gombnyomással a kérdést.

Azt megszokhattuk, hogy a Megasztárok idején a fél ország zenekritikussá változik, éppen ezért most, amikor a köztársasági elnököt is megbuktató pedofilsimogató ügy ezeket a zenekritikusokat mindenféle átképzés nélkül, szinte varázsütésre erkölcsi igazodási pontokká és jogászokká változtatta, a Kundrák-ügynek* igen is kell legyen valamiféle társadalmi lecsapódása. (* Értsd ez alatt a Honvéd és Kundrák közös ügyét, nem pedig a bíróságon is tárgyalt ügyet.)

Itt most nincs semmiféle kapaszkodó, Trombitás Kristóf nem áll egyik oldalra sem (amíg nem kap rá utasítást és hirdetési keretet), a túlmozgásos európéerek sem adnak ki sajtóközleményeket, szóval mindenkinek a saját értékrendjére van bízva, hogyan ítéli meg az ügyet.

Éppen ezért nem fogjuk lerendezni egyetlen gombnyomással. Ha ez a társadalom két hete képes vitatkozni a kegyelmi döntések jogi és erkölcsi hátterén, a szőnyeg alatt is felelősöket keresni, akkor Kundrák ügye meg sem fog kottyanni. Rutinmunka.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||