- egyetlen forduló után sem álltunk feljutó helyen, és most már nem is történhet velünk ilyesmi.
- egyetlen forduló után sem álltunk kieső helyen, viszont még megtörténhet.
_alsóházi csapat lettünk az NB II-ben
Mivel hat forduló maradt a bajnokságból, így a legjobb esetben is legfeljebb döntetlenre menthetjük ezt a mutatót.
Következmény: nyugodtan lehet a Honvédról, mint alsóházi csapatról beszélni.
_korábban unalmasnak nevezett szezon
Mármint az NB I-ben az ilyen szezonokat neveztük unalmasnak. Se föl, se le, beszélgessünk receptekről.
- a Vasas a 28. forduló után áll először feljutó helyen.
- az ETO a 28. fordulót követően áll először nem feljutó helyen.
- mindössze négy csapat állt az idény során feljutó helyen.
- mindössze hat csapat nem állt az idény során kieső helyen.
- az összes kieső helyezés (28x4=112) közel háromnegyedét (80) adja az Ajka (13), a Tiszakécske (16), a Siófok (24) és a Mosonmagyaróvár (27).
- a Szeged, a Kozármisleny, a Soroksár és a Honvéd se feljutó, se kieső helyen nem állt az idény során.
_elképesztő távolságban a feljutás
Az idény jelentős részében háromnál magasabb pontátlagra lett volna szükségünk ahhoz, hogy feljutásról beszélhessünk. A szomorú az, hogy a bajnoki versenykiírás szerint (megnéztük!), egy meccsen legfeljebb három pont szerezhető. Jelenleg 1,29 pontos átlagon állunk, vagyis nem sok hiányzott.
Gyakorlatilag egy éve a kiesés szélén táncolunk, és hat pontnál messzebb mindössze egyetlen fordulót követően sikerült eltávolodnunk a vonaltól. Cserébe a feljutás már a 10. fordulót követően legalább tíz pont távolságra került.
A kiesés átlagosan 4,4, a feljutás pedig 11,6 pont távolságra volt eddig az idény során.
Amennyiben a böngésződ nem jelenítené meg a grafikonokat, ide kattintva eléred őket képként: első, második, harmadik, negyedik.