Mastodon

Csak úgy léphetünk túl a saját árnyékunkon, ha legalább azt tudjuk, hogy merre keressük

Honvéd–BVSC @ Bozsik, vasárnap 17h

A héten szinte kizárólag az új sajtó/marketingosztály korlátozott képességein röhögtünk, szörnyülködtünk és a magunk stílusában próbáltunk segíteni nekik. Eredetileg nem szántunk volna rájuk ennyi posztot, azonban szorgosan ásták egyre mélyebbre magukat, és láttuk, ahogy folyamatosan tárul fel előttük egy új világ, mi pedig hű krónikásokként lelkesen követtük őket ezen az útjukon. Alapszintű digitális készségek hiánya, írástudatlanság, gyanús tartalomlopás, a labdarúgás nem ismerése, vagy a saját munkával szembeni mérhetetlen igénytelenség mind-mind egy csodálatos fejezet, és már most remegve várjuk a folytatást. Ezt a vonalat természetesen nem fogjuk elengedni, azonban

most inkább a csapatról ejtenénk pár gondolatot, pedig velük pont nem akarunk foglalkozni a héten. Mégis minek? Úgyis kint maradunk fél órát a meccs elején, felhívva a figyelmet a szánalmas teljesítményükre. Ilyen helyzetben miről írogassunk? Hogy sz*r minden? Az. Hogy elb*szta az új vezetés? El. Hogy emberi alkalmatlanság esete is fennforog? Fennforog.

NB II., 14. hely. Taps.

_pár szót azért

  • Bévárdi állítólag tartósan lesérült,
  • Hangya állítólag egyelőre legfeljebb hatvan perceket bír ebből az őrjítő tempóból, (vajon Benczenleitner felfogta, hogy két játékost is igazoltak a posztjára?)
  • Ene és Ihrig-Farkas állítólag sérült,
  • és ami a legnagyobb baj, hogy Kesztyűs is sérült állítólag,
  • Pekár eltiltott.

Ha ennyi védőnk hiányzik, akkor vajon visszatérünk Sándor Víziójához, a 4-4-2-höz, vagy mint a Kelen ellen, a két Szabó mellé csatlakozik az amúgy baloldali védő Kulbachuk, és vele lesz teljes a belsőhármas? Mondjuk akkor lemondunk a cserékről, hacsak nem kapják elő Kocsis Gergőt, aki a fakóban nem egyszer játszott már belsővédőt.

Egy sorral előrébb se jobb a helyzet. Amennyiben három középpályást tervez Laczkó mester, akkor abból az egyik Holman/Lőrinczy, a másik Keresztes, a harmadik pedig optimális esetben az isteni Kesza lenne, azonban így a Sigér, Csilus, Nyitrai, esetleg Kocsis Gergő hármasból-négyesből kell választani. Ha nekem kéne dönteni, akkor nyilván Nyitrai, mert a két nyári igazolástól feláll a szőr a hátamon, hogy hát, b*zmeg, ilyenek egyáltalán miért kerülhetnek Kispestre? Milyen fogyatékos hozta ide őket azzal a szöveggel, hogy még hasonló sincs az akadémiánkon? Egy Sigérnél? Ha kint felejtünk egy bóját a pályán bemelegítésnél, és kezdéskor ráhúzzuk a mezét, akkor az osztályozókönyvünkben még az is előfordulhat, hogy szavazatot kap a hasznos játékáért. Csak arra kell figyelni, hogy félidőben átvigyük a másik térfélre.

_a Holman vs Lőrinczy

azonban jóval nagyobb kérdés, mert rajtuk nagyon sok múlhat:

HolmanLőrinczy
összes perc467498
perc/meccs7871
gól11
gólpasssz01
pályán lőtt gólnál (%)33100
pályán kapott gólnál (%)7950
lőtt gól (perc)15655

Nagyjából azonos a percmutatója a két játékosnak, azonban a közvetett hatékonyságban már óriási különbségeket tapasztalhatunk:

  • amíg Lőrinczy az összes lőtt gólunknál (9) a pályán volt, addig Holman mindössze a harmadánál, miközben a kapott góljaink négyötödénél.
  • Holmannal a pályán 156, Lőrinczyvel 55 percenként lövünk gól!
  • ha csak a harminc percnél hosszabb pályán töltött időket nézzük, akkor Lőrinczyvel 11 pontunk lenne (néggyel több, mint jelenleg), Holmannal viszont csak 4 (hárommal kevesebb, mint jelenleg). Lőrinczyn kívül még Keresztes (8) és Meggyes (8) múlja felül a csapat teljesítményét.
  • szintén csak a legalább harminc perces szerepléseket nézve, a pályán Holmannak a legrosszabb a gólkülönbsége (-8), utána Pauljevic (-6) és Sigér (-6) következik. Viszont az értelmezhető játékosok közül egyedül Lőrinczyé pozitív (+2).
  • és egy másik mutató két véglete: Sigérrel 34, Lőriczyvel a pályán 71 percenként kapunk gólt. (Holman: 43)

Vajon az edzők miért Holmant játszatják, és miért nem Lőrinczyt? Akkora a különbség a pályán eltöltött idejük csapathatékonysága között, hogy elképzelhetetlennek tartom, hogy nem tűnjön fel a mesternek, vagy annak, aki épp az utasításokat adja Kispesten.


_alkalmas-o-meter

Béláim, szavazzunk!

Teljesen mindegy, hogy mi a cél, hogy hogyan értelmezed a kérdést. Az alkalmasság illetve az alkalmatlanság mostanában – hála a politikai kommunikációnak – úgysem jelent semmit. Kiemeltek két szót a magyar nyelvből, elhasználták, majd amikor minden jelentését elveszítette, eldobták.

Alkalmas? Mihez képest. Ha a klubkommunikációt így képzelte a vezetőség, akkor a jelenlegi stáb tökéletesen alkalmas a feladat ellátására. Ha NB II. alsóház a terv, akkor Sigér nyilvánvalóan alkalmas, Csilus szintén, Hangyát falból jó láttatni, hogy többet akarunk, szerencsére úgyis mindig sérült lesz. Egyedül Medgyes és Farkas gáz, mert ők tényleg jónak tűnnek.

Azt sem tudom megállapítani, hogy például egy klubvezetőnél (Séllei) vagy egy sportigazgatónál (Fórizs) mik az alkalmasság kritériumai? Biztos lenne szakmai és emberi oldala, ennyire azonban nem ismerem sem őket, se a betöltött posztjaikat. Egyáltalán ki a főnök Kispesten? Ki kinek a beosztottja? Fórizsról azt hallani, hogy Leisztinger haverja, viszont nem ő a cégvezető, hanem Séllei. Ki dönt például személyi kérdésekben? Meddig terjed egy sportigazgató hatásköre? És ha túllépi, akkor is a cégvezető tartja a hátát mindenért, hiszen a végén úgyis az ő aláírása lesz a papírokon? Nagyon sok mindent nem értek.

Amíg az ilyen apróságokat nem mondják el nekünk, addig a sötétben tapogatózunk, és felelősnek tekintünk mindenkit, különösen azt, aki a legnagyobb kussban van. (vö.: egy társaságban is, ha fingszag terjed, akkor általában vagy a leghangosabban reklamáló, vagy a legnagyobb sunyít volt a bűnös.) Egyelőre annyit látunk, hogy mindenféle átment nélkül rúgják ki sorra az embereket. Kitették a sajtót, mielőtt hoztak volna újakat, és biztosították volna az átmenetet. Kitették a női csapat szakágvezetőjét még azelőtt, hogy hoztak volna valakit a helyére (itt nyilván valamilyen Fórizs–Korozmán-ellentét lehet a háttérben, hiszen a női fociban éveken át egymás ellenfelei voltak). Felmondott Csertői, és fogalmuk sem volt kit ültessenek helyére a padra. És még sorolhatnánk. A látványos hibákat hatalmas hibákra halmozták, mi pedig kapkodjuk a fejünket: hülyék ezek? Normál esetben még csak hasonlót sem csinálunk, kivéve, ha olyan indok merül fel, ami miatt azonnal meg kell válni valakitől.

És még Nagy Laci is felfelé bukott. Állítólag. Ha megírná a Túlélés kézikönyvét, akkor nem csak Rambo vagy Robinson Crusoe, de még Berzi Sándor is őszinte rajgongóként állna sorban a dedikáláson. Pozsgay Imre előszavával.


címlapkép: Microsoft Designerrel AI-generált kép.

🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||