A posztot érintetlenül hagyjuk, azonban frissítjük az FC Ajka megkeresésünkre küldött válaszával. Előbb a frissítés, utána pedig az eredeti poszt.
_válasz
- Az ETO elleni meccs egyszeri, külön engedélyezett alkalom volt.
- Az ajkai stadion 2500 főre van hitelesítve. (megjegyzés: ebben az esetben 1000 főnyi lelátóval kellett bővíteni az ETO ellen, miközben csak 800 vendégjegyet adtak, tehát a matek azt dobja, hogy a hazaiak is többen mehettek be, mint a maximális kapacitás.)
- A hatályos Infrastruktúra szabályzat 6.§ (4) a) 3) pontja szerint: „A létesítmény befogadóképességének legkevesebb 5 %-át biztosítani kell kizárólag a vendégszurkolók számára a nézőtér elkülönített területén.” (megjegyzés: ez egy valós és létező ellentmondás a posztban idézett jegyértékesítési szabályzattal, ami viszont 10%-ot ír elő. Az Infrastruktúra szabályzatot legutóbb 2024. december 2-án módosították, a 2024. július 1-én keletkezett eggyel korábbi verzió még 10%-ot tartalmazott. Természetesen a módosításból nem volt hír, pedig erősen érinti a szurkolókat.)
- Az Ajka szerint a vendégszektor a kötelező 5%-kal szemben 250 fő számára biztonságos, ezért ennyi jegyet biztosít.
Az MLSZ-től természetesen kikértük azt a listát, hogy az NB I-és NB II-es stadionokat adott mérkőzéskategóriák szerintem mekkorára hitelesítették.
_eredeti poszt
(3) A szervező és a vendég sportszervezet feladatai a jegyértékesítés
MLSZ ELN-35/2022 (03.22.) számú határozat, közkeletű nevén a hatályos Jegyértékesítési szabályzat
megkezdése előtt
d) 1. A mérkőzésekre a biztonsági kapacitás szerinti férőhelyek legalább 10%-át a vendégnézők számára kell elérhetővé tenni.
Ismerve a szektort, objektív akadálya nem nagyon létezik annak, hogy a hazai sportszervezet tisztességesen átengedje a stadion biztonsági kapacitásának 10%-át számunkra. Ehhez képest az Ajka mindössze 250 jegyet biztosít a Honvéd szurkolóinak.
Ami már csak azért is érdekes, mert tavaly májusban az ETO itt ünnepelte a feljutását, mégpedig az Ajka saját közlése szerint 3500 néző előtt. A 3500-nak márpedig a tíz százaléka nem 250, hanem 350. Ráadásul az Ajka nem ennyi, hanem 800 jegyet biztosított a győrieknek, ami mind el is ment. Mellékes téma, azonban érdekes, hogy az a mérkőzés kiemeltnek számított, mi viszont nem.
Sajnos azt nem tudjuk, hogy az ajkai stadion pontosan mekkora, mekkorára van hitelesítve (érthetetlen módon se a szövetség, se a hitelesítő hatóságok nem közlik ezeket az adatokat Magyarországon), azonban azt tudjuk, hogy tavaly májusban a vendégszektor még elbírt 800 nézőt. Valószínűtlen, hogy azóta komolyabb állapotromlást következett volna be a létesítményben, vagyis nyugodtan feltételezhetjük, hogy a szektor továbbra is képes ugyanannyi nézőt befogadni.
Ezért nem kérünk mást, mint a szabályzatok értelmében számunkra járó 10%-ot! Az ETO elleni meccsre az Ajka 3500 nézőt mondott, vagyis feltételezhetjük, hogy ennél valamivel nagyobb a létesítménye, tehát a
400 jegy alap lenne, de inkább az 500.
Bár az Ajka teltházas meccsről ír az ETO ellen, vagyis ha valóban 3500 a maximum, akkor a győrieknek nem 10, hanem közel 25 százaléknyi jegyet adtak. A teltházat azonban nyugodtan tekinthetjük szerzői túlzásnak, bizonyítéknak pedig itt van az ETO galériája a meccsről.
Az Ajka által – egyébként szimpatikus módon – Pestre felküldött 250 jegyet a következő helyeken és időpontokban vásárolhatjátok meg, természetesen a készlet erejéig: (via honvedfc.hu)
- szerdán a Honvéd Shopban a stadionnál 14 és 19 óra között,
- amennyiben marad, akkor csütörtökön a Futball házban 16 és 20 óra között,
- és ha még mindig marad, akkor pénteken megint a Honvéd Shopban 14 és 19 óra között.
Ismét egy teljesen felesleges szívózást láthatunk egy klub részéről. Hasraütés-szerűen meghatároznak egy számot, akár a saját kommunikációjukkal, akár a bajnoki sorozat szabályaival szemben menve, pusztán azért, mert megtehetik. Mennyivel nagyobb kockázat 4-500 kispesti, mint 800 feljutást ünnepelni szándékozó győri?
Elképesztő, hogy mennyire zsigerből szurkolóellenes a magyarországi közeg. Tényleg nem értem, hogy így mi a francnak akarnak egyáltalán focit csinálni? Kinek, minek, miért?
Az FC Ajkának elküldtük levélben a kérdéseinket, amennyiben válasz érkezik, frissítjük a posztot.
Délután, mint rendezőt, a szövetséget is megkeressük.
címlapkép: facebook/etofcgyor
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Én eddig azt hittem, hogy minden kiscsapat vágya, hogy egy ilyen nagy múlttal és Táborral rendelkező ellenféllel játszhassanak.
Biztos, hogy ha lehetne, több Kispest fan lenne ott, mint hazai. Lenne jegy (de inkább büfé) bevétel.
A foci a szurkolókért van, miért nem láthatják?…
Kurvajó!!! Nekünk ez lett volna a meccs!!! Meg gondolom még sok duntántúli szurkolótársamnak. Majd elmagyarázom a 6 éves kisfiamnak, aki 2 hete Kispest sállal alszik, hogy ezt a család és szurkoló barát mlsz rendezése. Amikor 11 hónapos volt, nem akarták egerszegen beengedni az üveg cumisüveget, amiben a tápszere volt. Hát bazd meg mlsz!!!!! Fel kell vinni a gyereket a Bozsikba!
Valójában nincs jó döntés. Ha nem küldik fel a jegyeket, akkor meg azok nem lesznek ott, akik miatt hangulat van a vendégben, akik mindenhol ott vannak, és ami sokakat kivonzana. Ha felküldik, akkor viszont aki előbb odaér a pénztárhoz, az jut le.
Ez sajnos egy ilyen műfaj, nehéz vele mit kezdeni, mert minden az egyes klubok rugalmasságán múlik, és én személy szerint teljesen megértem, ha egy klub nem akarja, hogy hazai pályán vendégségben legyen, csak mert az ellenfelének több a nézője. Mi se szerettük, amikor a fél stadion fradista volt.
Csak azért fura, mert tavaly ott megvettük a jegyet, sőt a feleségemnek és a gyereknek fizetni se kellett. Beléptetésnél is normálisak voltak. Ha jól emlékszem be sem fértünk a szektorunkba. Akkor nekem kifejezetten szimpatikusak voltak.
Nem lehet, hogy az Ajka mint rivális a kiesés elleni harcban nem akar túl sok kispesti szurkolót?