Lassan a fordított is sima lesz?

Attól félek, sokáig emlékezni fogok erre a meccsre. Persze, nyilván nem azért, mert fordítottunk, az ilyesmi lassan elvárás lesz felénk, hanem mert olyan piszokmód fájt a jobb lábam egész nap, hogy sírni tudtam volna. (Nagyon rosszul viselem a fájdalmat.) Rossz volt állni, rossz volt sétálni, ülni se jobb, ráadásul gyakorlatilag lehetetlen, annyira tömött a lelátó. Mindenhol máshol kellemes füves placc, azonban a világos vászonnadrágomnak valószínűleg a végét jelentette volna, ha ott táborozok le. Ebből szenvedés lesz.

Mondom, tényleg picsaszar volt, alig tudtam egyáltalán figyelni a meccsre. Pedig még sört sem ittam. Illetve egy Pilsner lecsúszott odafelé a kocsiban, és egy Lobkowicz (hermelinnel) Pécsett, valamint a meccsen is a kezembe nyomtak valami rettenetet, amibe ugyan párat belekortyoltam, azonban be kell valljam, kicsit később továbbadtam valakinek. Régi címkés Soproni? Tényleg? Inkább iszom valami cukrosat. Majd hazafelé egy újabb Pilsner. Akad abból még a hűtőtáskában.

Nincs Simon, Somogyi a másik fiatal. Nincs Pekár, családi tragédia, innen is őszinte részvétünk. Pauljevic rögtön az elején megsérült, bár mi egészen sokáig azt hittük, egy korai ivószünetet látunk, aztán egyszer csak feltűnt Kállai a szélen. Tehát akkor cserélni kellett. Pinte a középcsatár, Kállai a jobboldali szélsővédő, Somogyi a másik szűrő – ennyi a változás az előző két fordulóhoz képest. Ja, és Medgyes visszatért az eltiltásából.

Aztán, hogy a helyzetet némiképp súlyosbítsa, a meccs hevében, és egyékbént közel negyven celsius fokban Pisti lenyúlta a fejemről a sapkám. Kabala, nem érted, kabala? Bazmeg, mi lesz, ha ezen fog múlni? A póló és a sapka fix volt az előző két meccsen, kétszer 3–0, itt is be fog jönni. Be kell jönnie, mert évtizedes rutinommal pontosan tudom, az ilyen apróságokon múlnak a meccsek. A fehér mez nem elég, a szurkolás, hiába emelte ki még Waltner is a sajttájon, hogy hazai pályát teremtett nekünk (pedig daltanítás is volt), hiába minden, koránt sem biztos, hogy elég. Mindenkitől a maximum kell. Tőlem most a működő póló és a sapka.

1–1-nél csapta a fejére mámorában, és rohant be vele a tömegbe. Én meg szó szerint elkezdtem parázni.

Gecire fájt a lábam (utólag azt mondták a többiek, hogy csalánban álltam mezténláb, bár ebből semmit nem éreztem) (vastagabb lehet a bőr a talpamon, mint Fórizsnak a pofáján), kerestem a pózt, ahogy a legkevésbé érzem, szomjas voltam, a nyakamba csavart törülköző már rég átázott, tényleg minden szar volt, és még a sapkám sincs nálam. Ebből nem lesz győzelem.

Gumó közben folyamatosan mondja a magáét, néha figyelek, néha nem. Amikor nagyon fáj, akkor nem. Nem akarom megsérteni, néha visszamormogok valamit, nem zúdítom rá, hogy nekem most igencsak rossz, és nem vele van bajom, hanem magammal. A hetvendik perc környékén azonban elkapom a szavait: „figyeld meg, ebből lesz a gól. Az első félidőben is mondtam, elfáradnak, kihagynak, nálunk nem lesz ilyen probléma. Csak be kell küldeni a bedobást a kapu elé, és ott a gól. Figyelni kell, olvasni az ellenfél szurkolóit, onnan tudom, hogy fáradni fognak.”

Ott van, bazmeg, ott van. Megmondta. Tényleg megmondta.

Azonban ennyitől sem nyugszom meg. A 85. perc után mondom is valakinek mellettem, hogy tipikusan az ilyen meccsek szoktak a végén döntetlenre végződni. A semmiből rúg valaki egy gólt, és az általában az épp vesztésre álló csapat, mert a futball olyan, hogy nagyon sokszor igazságtalan. Hat perc a hosszabbítás. Anyád! Beállítom az órámon, mert a szabályzat valamiért tiltja, hogy a hosszabbítás alatt fusson az óra az eredményjelzőkön. Fáj, izgulok, fáj, izgulok, fáj – és így tovább. Közben nézem a stoppert. Aki énekel, tombol, vagy csak úgy általában boldog, annak gyorsan, nekem viszont irtózatosan lassan telik az idő.

Vége.

Lehet ünnepelni.

_sms

Valamikor a második félidőben egy gólya szállt el a pálya felett, és pihent meg az egyik kandaláber tetején. Nem szokásom, de gondoltam lefotózom, annyira aranyos a jelenet. Ahogy kinyitottam a telefonom, látom, húgom írt:

Ebben a hőségben nem csoda, hogy lagymatag a tempó. Érdekes ez a szentlőrinci pálya, van itt minden, az a fura, hogy itt a korlátnak támaszkodhatnak a szurkolók, rám meg a Bozsikba ezért 2x is szóltak, hogy menjek üljek le

Kijött belőle a jó korzós, aki rögtön meglátja a lényeget: meccset korlátnak támaszkodva van értelme nézni. Ahol viszont jelenleg korlát van az új Bozsikban (a kijáratok felett), onnan elhajtanak. Mondjuk pont senkit sem zavarsz, nem állod el a menekülőutat, hiszen a lépcsőről fellépni ezekre az irgalmatlan nagy platókra amúgy is csak egy-egy embert tudna egyszerre, azoknak meg mindegy, ha ácsorog valaki tőlük három-öt méterre. A kilátást sem takarod ki, ezért tényleg nem értjük: miért nem lehet ott állni? Gondolom mert a katasztrófavédelem, vagy valamelyik hatóság, meg néhány rendező kicsit túlgondolja a szerepét.

A fotó persze nem sikerült.

_megint fordítottunk

Amióta Feczkó itt van, a hatodik meccsünket sikerül megfordítani. A tizenegy győzelmének ez több, mint a fele. Lefordítva: eddig több meccset nyertünk vele úgy, hogy az ellenfél rúgta az első gólt, mint amikor nekünk sikerült.

• 02.16. Tatabánya: 0-1-ről 4–1
• 03.09. Soroksár: 1–2-ről 3-2
• 03.30. Csákvár: 0–1-ről 2–1
• 04.06. BVSC: 0–1-ről 2–1
• 04.14. Gyirmót: 0–1-ről 2–1
• 08.10. Szentlőrinc: 0–1-ről 2–1

Csak, hogy érezzétek, mennyire ritka az ilyesmi mifelénk, elmondanám, ha minden igaz, akkor Feczkó előtt utoljára még az NB I-ben, Klafuriccsal fordítottunk meg egy mecset: 2023.03.05. Honvéd–Felcsút 3–1.

_U20 percek

• 90 Somogyi Ádám
• 90 Szamosi Ádám

_osztályozókönyv

címlapkép:

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése