Mély megvetéssel és nagy adag undorral

Az ember már csak úgy van, hogy állandóan reménykedik. A reménykedés a létezésünk egyik alapja. A reménykedéssel pótoljuk a ráhatás lehetőségének és/vagy képességének hiányát. Hogy majd tőlünk függetlenül lesz lesz jó nekünk.

Én például őszintén reménykedtem abban, hogy mire visszatérünk az NB I-be, a Felcsút már nem lesz itt. Vagy ha mégis, akkor legfeljebb egy évet kell valahogy kibírni velük, aztán ott tűnnek el ahová valók, a történelem szemétdombján, mint a NER szoborparkja, ahová le lehet vinni minden gusztustalan szarságot, amivel elcsúfították a köztereinket, amivel mérgezték mentális egészségünket. Felőlem legyenek utánpótlásbázis, pont az, amit nekünk szántak 2000-ben, énekeljen nekik naphosszat Zsülike, olvassák hozzá a Régi Jó 0rigót, Szöllősi György pedig minden nap vasalja ki a Nemzeti Sport a főnöknek, mert főszerkesztőség ide vagy oda, vannak örök érvényű szervilizmusok.

Felcsúttal, a surmóság fővárosával amúgy nem az a gondom, hogy ott estünk ki, nem is ez jut eszembe róluk először, mert helyileg estünk már ki Zalaegerszegen is, és ott sem magával az azóta elbontott lelátóval volt a gond, hanem helyi, egerszegiségnek csúfolt vidéki fradizmussal, az ország egyik legkínosabb lelátói jelenségével.

Felcsúton a kiesés csupán hab volt a tortán. Az egész történet a problémás, ahogy létrejöttek, ahogy léteztek és ahogy léteznek. Gondolom mennyire kéjesen vigyorgott 2023. május 27-én a Legújabb Arisztokrácia felcsúti szárnya, hogy mi, és hogy pont náluk, a hátsó kertben. Fokozatosan fosztottak ki minket és hazudtak hamis, kreált történelmet hozzá, majd amikor látták, hogy sehogy sem akarunk megtörni, egyszerűen einstandolták a klubot, megbízható káderekkel totálisan a földbe döngölték, és végül Fórizs ölébe taszítottak minket.

Nehéz szavakban önteni, hogy mit tettek, vagy mit próbáltak megtenni velünk, hogy miként beszéltek és beszélnek rólunk. Ha valamire lehet használni az újgazdag igénytelenség fogalmának kora kilencvenes évek eleji értelmezését, ami jól látszik a korszak építészetében, öltözködésében, vizuális kultúrájában, akkor valami hasonló semmiből feltörésből építkező urizálási kényszerrel találkozhatunk, amit erősített a maguk alá gyűrt közhatalom évtizedes korlátlansága. A kispesti/honvédos egy lenézett, megvetett ember a szemükben, akár a létező szocializmusban a káderértelmiség szemében a korábbi generációk szakmaisága. És megvolt a hatalmuk hozzá, hogy folyamatosan keresztbe tegyenek nekünk.

Vad II. vajon miért nem ment ki visszanézni Szolnoki kezezését, Iványi vajon miért nem hívta ki, ha már percekig vizsgálták. Mindenki számára egyértelmű volt, még az azóta érthetetlen okból posztján hagyott Hanacsek is elismerte, hogy egy bajnokság utolsó tíz percében a bírói kar játszott döntőbírót, és választott kiesőt a Kispest–Videoton–Felcsút háromszögben. Buknunk kellett. Egy olyan rendszerben éltünk, ahol teljesen normális volt arra gondolni, a Kedves Vezető mit szeretne inkább látni? Nem sugallok semmit, hiszen tényleg ilyen világban éltünk. Az emberek önként és tömegesen mondtak le bármiről, akár a saját érdekükkel szemben, pusztán a vak, vagy a franc tudja milyen hit miatt.

A Felcsút egy kibaszott címerállata a NER-nek. Nem az egyetlen, hanem sokból az egyik. Egy undorító, fekélyes kinövés a magyarschág habtestén. Mementója annak, hogy bármit, de tényleg bármit meg lehet tenni velünk, ha az egy Kedves Vezető kénye-kedve szerint való. Márpedig ezt alattvalói létnek hívják.

Ennyi belefért, hiszen annyi jót tettek amúgy – hallani sokszor a mentegetőzést. Egy kis rossz belefér, mások is hibáztak, mások is loptak, senki sem tökéletes. Ugyebár. Ennyi belefért. Meg ennyi, meg még ez is, jó, az is, meg az is, igen, az is, sőt, rendben, az is, ne is mondd, az is, (…), az is, hahahaha, tényleg, az is, meg az is, mondom belefért, mert amúgy sok jót csináltak. Igen, az is belefért. Az összképet kell nézni.

Azt nézem: Felcsútra megyünk. Nekem Felcsút szinte mindennek a tagadása, amiben hiszek. Pedig a Kedves és Fokozatosan Kikerekedő Vezető (body shaming, igen) tényleg szereti a focit, és tényleg szeretné, hogy jó foci legyen Magyarországon, és azt is szeretné, ha a nevéhez kapcsolódna az az örökség, amikor Magyarország visszatért a futballnagyhatalmak közé. Respektálható célok, valami ilyesmit szeretnék én is. Mert ugye, a nagyságunk, a hagyományunk, miazmás predesztinál.

Csak épp Felcsútnak semmi köze semmiféle hagyományhoz, a neve is lopás, szemérmetlen lopás, egy hagyomány totális tagadása. Az egész magyar futball melegágya lett a felelőtlen pénzszórásnak, a nepotizmusnak, a lopásnak, a túlárazásnak, a mindennek, amire egy rendes államnak tilos lenne akár egy forintot is adnia. Ebből nem lesz jó magyar foci. Ebből parazitizmus lesz, központtól való függőség, hűbéri rendszer és mindennek a feladása amit valaha képviselni próbált bárki és bármi. Maradhat a tiszta behódolás, és a reménykedés, hogy elég közel tudod nyalni magad a tűzhöz, hátha bevesznek a Nagyok Játékába.

A sport, a labdarúgás nem szabad, hogy erről szóljon. A sport lényege a belépési esélyegyenlőség, majd következik a kiválasztódás, és profi szinten az ügyesség a napi működés megteremtésében. Olyan nincs, hogy átugrunk bizonyos elemeket. Infrastruktúrában lehet, de az a legkisebb változó a rendszerben. Európában szinte minden, Magyarországnál szegényebb ország (igen, van még pár ilyen) kibocsátása komolyabb volumennel bír a miénknél, miközben az infrastruktúrájuk meg sem közelíti az itthonit. És a magyar infrastruktúra egy része már régóta áll, legalább két generáció kifuthatott volna belőle, mégsem látjuk, mire ment el többszázmilliárd forint. Cserébe megjelentek a kivételezettek, akik minden előnyt megkaptak, és ha az sem volt elég, akkor a kedvükért utólag módosították a szabályokat. Építkezésre adtuk, játékosra költötted? Nincs azzal baj. Miért is lenne.

A szemünk előtt torzították el végtelenségig a rendszert, ölték ki a játékból a játékot, és elvárták, hogy tapsoljunk hozzá.

Rossz volt látni, hogy amúgy rendes, tisztességes emberek mennyire kivetkőztek magukból, ha védeni kellett ezt az egész szarságot, miközben hétről-hétre ott voltak a meccseken, és ilyenkor valami fura okból nem foglalkoztak azzal, hogy folyamatosan megalázták, szembe köpték őket. Szurkolóként megélni a NER-t rettenetesen nehéz volt. Mármint fociszurkolóként, kivéve talán (biztos) a kubatovfradizmus képviselőit.

Viszont balliberális sorosista örökszarista ellenzékiként legalább a Felcsút, vagy felcsútok nem okoztak kognitív disszonanciát. Nem kellett semmit elnyomni magunkban. Jó, orbánozni nem lehetett (illett), mert voltak, vannak hívei, és ők voltak éppen hatalmon, nagyon hatalmon, azonban bazmeg, Felcsúton nem orbánozni? Kibaszott 1984, ahol még rágondolni is gondolatbűn.

Ez lesz az első Felcsút–Kispest ezen a néven, és ez lesz az első, amit nem a NER idején rendeznek. A teremtésben az ilyesminek nincsen, nem szabadna helye legyen, ahogy nem szabadna annyi minden másnak. Azonban pont a nem szabadna, a nem szükségszerű tesz minket emberré. Olyasmit, ami a legelemibb érdekünkkel is ellentétes, olyasmit csak azt emberiség tud teremteni. És a legfurcsább, ami végleg kiemeli az állatvilágból az, hogy büszke ezekre a teremtményeire, sőt, egyenesen csodálókat gyűjt hozzá.

Felcsút, Felcsút, kis hely, nagy játék.

Három évig nem kellett direkt módon foglalkozni a létezésükkel, most viszont dolgunk van ott. Már a tudat, hogy hamarosan nekivágunk Felcsútnak, már maga a tudat erős undort szül bennem. Magamban próbálom az egészet, ahogy az elején említettem, egy NER-szoborparkként elképzelni, egy mementóként, amibe ma belesűrítek mindent, amit felejtenék, amivel egyáltalán nem akarok szembesülni, hiába volt az életünk része hosszú éveken át. A mély megvetésemet viszem ma le Felcsútra.

Sajnálom, ha valakinek túl sok volt ez a poszt, mert hitt bennük. Sajnálom.

Sajnálom, hogy el kell fogadni, mások is élnek ebben az országban, akiknek nem tetszett az, ami történt. Pláne nem kispestiként.

Bocs, ha nem tapsoltam/tapsoltuk véresre a tenyerünket. Van ilyen, együtt lehet élni vele. Másoknak meg a korábbi rezsimmel kellett együtt élniük. Ilyen ez a világ.

Közben kijött minden oldalon (itt az egyik például), hogy

Szijjártó nem lehet a Honvéd elnöke,

sem a többi díszpinty más klubok elnöke. Nyugi van. Tényleg. Kubatov vagy Deutsch valóban elnöke a klubjának, ott van a cégbíróságon bejegyezve, név, anyja neve, egyéb adatok: elnök. Szijjártó viszont semminek sem az elnöke. Legjobb tudomásom szerint nincs olyan jogi személy, aminek köze lenne a Kispesthez vagy a Honvéd FC Kft-hez és annak bármilyen tisztségviselője lenne.

Mivel eleve nem elnöke semminek, nincs is honnan eltávolítani. Bohózat az egész. Legyünk végre túl rajta.

Ez pontosan a Die Hardból ismert Stockholm-szindróma (Finnország fővárosa). Nem tudjuk elengedni a korábbi fogvatartónkat. Miért nem segíthet valaki mezei szurkolóként a kedvenc klubján? Miért kell ahhoz elnöknek lenni? Pláne tartalom és valódi pozíció nélküli elnöknek? Röhej.

✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése