Meki bemutatásában nem is maga Meki az igazán érdekes, hanem a vele kezet fogó úriember

Név szerint Kun Gábor.

fotó: honvedfc.hu

A Mekivel kezet fogó úriemberről a kép megjelenéséig hivatalosan semmit sem tudtunk, pedig éppen egy sálat ad át az új igazolásnak, vagyis egyértelműen a Honvédot képviseli.

  • Sanninót egy fotóval és egy kisvideóval mutatták be,
  • Moutari tenyerébe Lóránth Zoltán csapott, és
  • Lefkovitsnak is csak egy fotó jutott.

Feltételezhető tehát, figyelembe véve a hagyományokat, miszerint korábban Gács Pál (ügyvezető igazgatóként) és Lóránth (szintén ügyvezető igazgatóként) volt a kézfogó ember, így a képen látható úriember is valami hasonló rangba érkezett.

És igen, tényleg ügyvezetőnek – írja közben a klubhonlap.

Read more

Ez Kispest

Bp. Honvéd – Videoton 1-2

Szomorúan indultam hazafelé. Egy ideig még ücsörögtem a kiürülő lelátón, nem is tudom, bambultam valahová, ezeknek az ünneplését se figyeltem, gondolom, valami volt azért a távolban.

A Liget felé sétálva, át az aluljárón, a négyszázadik állítsukmegabevándorlást plakát mellett elhaladva, sörözgető kispestiek, van minek örülni. A NER bajnokságában még egy utolsót lehelt egy outsider: majdnem megvolt a kupadöntő. Olyan ez az egész, mintha valaki valós pénzzel és valós emberekkel fifázna a magyar futballban, és először vette volna észre a multiplayer menüpontot, ahol rögtön ott talált minket, és nem, az istennek se tudott mit kezdeni velünk. Hagyta inkább a multit, keresett egy csalást az interneten – és bedarált minket is. Ha nem lehet megtörni, akkor a képünkre kell formálni.

Mindegy – mondtam magamnak, felesleges ezredszer is belemenni, mi is része lettünk, ez a kupadöntő ugyan még a múlt volt, valóban, hagyjuk, naponta leírhatnánk, felesleges. Majd lesz másik téma.

“Ez Kispest” bővebben

Eljött értünk is a nagy fekete Volga

Bp. Honvéd – Videoton @ Hungária, 19:30

Péntek este fél kilenckor adta hírül a Közmédia (szigorúan nagy K-val!), hogy az Öreg eladta a klubot a metALCOM Zrt.-hez közeli cégcsoportnak. Ha a Közmédia úgy tudja, akkor annak úgy is kell lennie. Sok mindenben tévednek, de a NER-hez nagyon értenek, és ha vesznek minket, annak nagy valószínűséggel NER-nek kell lennie.

Gondolom azért nincs bejelentés, hogy ne zavarjuk össze a fejeket a nagyon fontos Videoton elleni mérkőzés előtt. Vagy valami ilyesmi bla-bla.

Mivel az adásvétel nincs megerősítve, így ez a poszt sem lesz több, mint egy játék a lehetőségekkel.

“Eljött értünk is a nagy fekete Volga” bővebben

Halkan mondom, hogy egészen megkedveltem Kövesdre meccsre járni, pedig nem kéne

Mezőkövesd – Bp. Honvéd // 13:45 tv: M4 Sport

Nem lehet egyszerű másodvonalbeli NER-csapatnak lenni. Ugye azzal a szöveggel lett tizenkét csapatos az NB I, hogy az ország a piac képtelen eltartani ennél többet. Azóta a csőd felé menetel az értelmetlenség egyik csimborasszója, a Balmazújváros; miközben a Haladás hatalmasat sprintelve próbálja meg utolérni. Bognár György szavaival élve: a zuhanást nem kell tanítani, az megy magától is.

Egyébként a két csapatot azon túl, hogy NER, hogy új stadion, hogy NB I., még Horvát Feri személye is összeköti, hogy még az is láthassa az összefüggéseket, aki egyáltalán nem szeretné látni.

Mellékesen ma Kövesdre utazunk, ami dettó NER, viszont.

“Halkan mondom, hogy egészen megkedveltem Kövesdre meccsre járni, pedig nem kéne” bővebben

Egyszerű történelmi tapasztalat, hogy hiába állatorvosi ló a mezőkövesdi, egy Kispest zsebre vágott kézzel, dalolászva, kényelmesen sétálva is állva hagyja

Mezőkövesd – Bp. Honvéd @ Mezőkövesd, 19:00 tv: m4sport.hu

Az megvolt, hogy a matyó, vagyis a piros, sárga, zöld, alapvetően a rózsák köré épülő hímzés csak alig kétszáz éve különült el az akkori Magyarországra jellemző egyéb hímezgetésektől? Mondjuk azt el kell ismerni, hogy a kellően harsány, a maga módján még iszonyatosan menő szín- és formavilágon hamar megakad az ember szeme.

Talán nem véletlen, hogy a dualizmus korában, amikor hirtelen igény támadt a modern magyar(ság fogalmának) kitalálására, akkor a sok apró és bonyolult, egymással kölcsönhatásban létező, egymásra reagáló helyi kultúrák szövetének egy leegyszerűsített, könnyen bemutatható, könnyen kommunikálható, kifelé mindenképp egyedinek tűnő formája adja magát alapnak. Például a matyó népviselet. Innen kicsit visszaveszünk, ezt a formát megtartjuk, áthelyezzük valami más ruhára és máris kész a modern magyar népviselet, ami kellően népi, kellően magyar, lehet vele parádézni az Operában, a casinókban, a mindenhol.

Sajnos a matyó hímzés, a matyó formavilág is megsínylette a tömegtermelés, a kommunizmus és a tömegkultúra együttes hatását, és mára gyakorlatilag visszahúzódott az iskolás csoportok által látogatott múzeumok világába. Élt és virágzott alig 100-150 évet, hogy manapság kulturális örökségnek hívjuk.

“Egyszerű történelmi tapasztalat, hogy hiába állatorvosi ló a mezőkövesdi, egy Kispest zsebre vágott kézzel, dalolászva, kényelmesen sétálva is állva hagyja” bővebben

Most lefogadom, hogy erre az újításra csípőből vágja majd rá a magyar futball: nálunk már rég megvalósult, Európa csak kullog utánunk

Majd titkolózik tovább.

Az Európai Labdarúgó Szövetség döntésének értelmében a kluboknak a jövőben nyilvánosságra kell hozniuk éves költségvetésüket, beleértve a játékosok fizetését és a menedzsereknek kifizetett jutalékokat.

Az UEFA végrehajtó bizottsága csütörtöki, kijevi ülésén a klublicenc, valamint a pénzügyi fair playre vonatkozó szabályok teljes és átfogó felülvizsgálatát is napirendre tűzte. Az UEFA az átláthatóságot szolgáló változtatástól azt reméli, hogy növelik az egyesületek pénzügyi fegyelmezettségét.

Egyes klubokat a tőzsdei szabályok vagy a nemzeti bajnokságok előírásai már eddig is kötelezték, hogy gazdálkodásuk részleteit közzétegyék, az UEFA szabályváltoztatásának hatására viszont sok egyesületnél először kell majd nyilvánosságra hozni ezeket a pénzügyi adatokat.

Az európai labdarúgásban az elmúlt években egyre több beszédtémát adott az átigazolási összegek kapcsán a menedzsereknek, ügynököknek kifizetett jutalék. Az új szabály lehetővé teszi az UEFA számára, hogy az átigazolási időszak végén azonnal vizsgálatot tudjon indítani a klubok kiadásáról, és nem kell feltétlenül megvárni a szezon vagy a gazdasági év végét.
via mti/csakfoci

Ennyi a hír, majd jöhet a nagy kérdés: vajon az egyes béreket, vagy a bértömeget, tehát az összes, bérekre fordított összeget kell majd megjeleníteni a licence-kérelmekben?

“Most lefogadom, hogy erre az újításra csípőből vágja majd rá a magyar futball: nálunk már rég megvalósult, Európa csak kullog utánunk” bővebben