Tudjátok hogy szól a legrégebbi kispesti bölcsesség? Így:
Minél reménytelenebb egy helyzet, annál inkább mellettünk szól

Egy éve vagyunk bajnokok. Napra. Címvédők, regnálók, aktuálisak, szóval bajnokok. Meg tudnám szokni.

A tény továbbra is tény, valóban bajnokok vagyunk, azonban az érzés az ősz eleje óta valahogy nem az igazi. Nagyjából szeptember-október környékén már nyilvánvaló volt, hogy azzal a játékkal, azzal a csapattal, azzal a szerkezettel, azzal úgy egyben esélytelen lesz a duplázás. És amilyen hülye játék a futball, matematikailag egészen a 27. fordulóig, vagyis április 21-ig húztuk, hogy végleg lemondhassunk róla.

És közben bajnokok voltunk, vagyunk. Néhány hónap a csúcson, majd néhány hónap papíron. Mindegy, amilyen semmiből jött, annyira tökéletes volt. Ha valaki azt mondja nekem az elmúlt évtizedekben, hogy Hanta, itt van három nap, amíg bajnok lehetsz, de aztán kuss egy életre, akkor könnyen lehet, aláírom. Tudom, az ördöggel kötött alkuk sosem kedveznek a mindkét szerződő félnek, de három nap azért mégis három nap.

Helyette kaptunk legalább egy évet.

Ha ma szerencsésen alakulnak az eredmények, akkor még egy hetet. 365 vagy 372 nap lesz a vége, és sajnálhatjuk, hogy idén nincs olimpia, mert akkor szökőév, és elve 366-ról indul. Sebaj.

Egy történelmi év végére értünk. Nem csak azért, mert napra így jön ki, hanem mert reális az esély arra, hogy estétől más lesz a címvédő.

2016/17 bajnoka a Bp. Honvéd: az almanachokban ennyi marad. Biff (Vissza a jövőbe II.) nem hinne a szemének, ha meglátná 2015-ben. Pár fogadás, és csicskáztatná Bill Gates-et.

2016/17 bajnoka a Bp. Honvéd, és elnézve az azóta mind tovább rohadó közeget, ez maga a csoda. Az MTK-nak esélye sem volt az ellene elcsalt 39/40-es bajnokság után, hogy majd egy következőben megmutassa; ahogy a Fradi 48/49-es bajnokcsapata se futhatta ki magát, mert jött valami egészen más; esetleg a Videoton és Müncz bíró találkozása 76-ban. A futball és a nem futball keresztezése, direkt kapcsolódása sosem szerencsés, nekünk mégis sikerült a közel lehetetlen, ami annyi, de annyi csapatnak nem. Ki merem jelenteni, hogy tavaly hősök születtek.

Valamikor le kellett már mindezt írnom, hiszen tavaly óta egyetlen szót sem szóltam a bajnoki címünkről. Visszakerestem direkt, tényleg, egy büdös szót nem írtam arról, hogy mit jelentett nekem a bajnokság, hogy mi volt tavaly május 27-én, 28-án, akkoriban, azóta.

A két háború között örökre belevésték talán a magyar futballba, hogy három nagycsapat van, mégpedig az FTC, az MTK és az Újpest. Akkoriban is hárman voltak, mert hármuknak volt stadionja, és mert megegyeztek egymással, így náluk játszott a válogatott, náluk rendezték az egyéb, soknézős meccseket, a bevételt pedig szétosztották. Másnak esélyt sem adtak. Tartott ez az állapot egy jó húsz évig, mégpedig a magyar futball történetének második húsz évében. 1945-ig az FTC 16, az MTK 15, az Újpest pedig 5 bajnokságot nyert, miközben mindenki más összesen még 5-öt. Van kérdés?

Nyilvánvaló, hogy a társadalom totális átalakítását becélzó kommunisták a kénytelenek voltak a régi bázisokhoz nyúlni, gyurmázni velük egy kicsit, aztán attól függően, hogy Moszkvának vagy a hétvégi telkeknek kellett elszámolni, hol erősebben szóltak bele a dolgokba, hol pedig hagyták a picsába, játszadozzanak el vele, akik akarnak. Ha épp egy szocialista gyáros, akkor egy gyáros, ha pedig valaki, aki a belügynél vagy a honvédségnél fekszik jól, akkor ő. A lényeg, hogy egymás között, minden le van szarva, csak pöfögjön a Trabi, legyen zöldség a kiskertben, és egy újabb aranylánc az ágyneműtartóban. Aki nincs ellenünk, az már szinte velünk.

A magyar futball felvett egy merev szerkezetet, és jöjjön bármilyen rendszer, a merev rendszer merev rendszer maradt. Amikor igazán belenyúltak, annak talán egy hosszabb távú hatása lett, ha nagyon megerőszakolom a történelmet, találok egy olyan nézőpontot, hogy mi, és mondjuk a Vasas. Halkan mondom, mert a három nagy mellett pont mi voltunk a fix kicsi, mindenki más cserélődött, vagyis a létünk lét volt és nem kérdés.

Néha van egy olyan érzésem, hogy amiért szidjuk az ötvenes évek futballját, az újra itt van, bebújt a kertek alatt, észleljük ugyan, de tenni nem tudunk ellene semmit. Ahogy az ötvenes években még nagyobb divat lett a Fradinak szurkolni, úgy tavaly, a bajnoki döntőn szinte egy ország lett kispesti, vagy most szerdán, és basszameg, tényleg itt tartunk: újpesti. A régi reflexek még élnek, a rájuk kényszerített kreatúrákból nem kérnek az emberek.

És én sajnálom valahol a Videotont. Sosem szerettem őket, mert mi szeretnivaló lenne rajtuk? Az ő történetük Müncz bíró, Májer gólja a Barnabeuban, és az ő történetük Gál László is, sőt, nekünk, akik a kilencvenes évek magyar futballján nőttek fel, nekünk igazából ez utóbbi a valódi Videoton. A kilátástalanság, a négyet gurítunk nekik, a szegényház, de büszkék az egy-két kiugró idényükre, esetleg némelyik tanultabb felhozza a 88/89-es bajnokságot, amit minden normális számítás szerint megnyertek volna, kivéve akkor, kivéve úgy, és kivéve ott.

Magyar futball, első osztály, 2018. Balmazújváros-Vasas, nézők nélkül egy annyira mini stadionban, ami alacsonyabb a kertvárosi házaknál is. pic.twitter.com/MQywlYW763

— Gazsó István (@cikoria) April 1, 2018

Na, erre a valamiféle gyökérrel ugyan rendelkező, de amúgy semmitmondó, teljesen átlagos vidéki klubra csaptak le, és emelték fel a semmiből. Nem helyi cégek, nem helyi vállalkozók, nem a helyi közösség, hanem csak úgy valaki, helyből. Mit tesz isten, van ilyen. ugye? Mással is előfordulhat, a Felcsútok, Mezőkövesdek, Balmazújvárosok, Kisvárdák országában a Videoton már szinte éket ver a Fradi-MTK-Újpest szent hármasába. Történelmet akarnak kreálni, mi röhögünk, de közben Felcsút. A Videoton ugyanaz a hamisítás, csak piros-kékben, és legalább valami saját múltra támaszkodva.

Miért nem Győr? Vagy Szombathely? Vagy mondjuk Miskolc, Békéscsaba, esetleg Pécs? Kaposvár, Szeged, Nyíregyháza csak vidéki fellegvár mindenféle jelentés nélkül, különböző klubjaikkal bepróbálkoztak az NB I-ben, ám még együtt se ütik meg mondjuk egy Haladás szintjét.

Szóval lett a semmiből egy Videotonunk, és véletlenül oda ment minden cég, aki érdekelt a közbeszerzésekben, vagy nagyrészt állami tulajdonban van. Új futballt kezdtek építeni a srácok maguknak, és most csodálkoznak, hogy egy 120 éve merev szerkezetben a kutya se kíváncsi rájuk, sőt, inkább ellenük szurkolnak. Nahát.

És itt jön a mesterterv biturbó, ameddig soha nem jutott el senki korábban: a Fradiból eredményes, de saját képünkre formált klubot kell csinálni. Hoppáka! Értitek a lényegét? Ha a Fradi eredményes, és közben valahol Videoton-szerű, akkor a Fradit is utálni fogják sokan, ebből következik, hogy ha ezek ketten mennek a bajnokságért, akkor mindkettőt sokan utálják, akik együtt kiteszik a teljes futballtársadalmat. Ilyenkor jöhet a legalább vidéki, legalább Fradi, legalább valamelyik menne pár kört Európában, a lényeg, hogy a saját utálatunkat meg kell osztani egy másik tömegbázissal, így máris kevésbé leszünk fókuszban. Mesteri, mondhatom mesteri.

A Videoton (és a Fradi) a szememben áldozatok. Lehet játszani az Antall Józsefet, alábukni és kibekkelni, de teljesen felesleges. A futball nem így működik. A futball az elvtelen kötődésen és a tiszta gyűlöleten alapul, legfeljebb az a vége, hogy betörünk, beletörődünk. Gondoltátok volna pár éve, hogy a kispesti többség inkább azt szeretné most már, hogy maradjon az Öreg, mint bármi mást, amit fel tud kínálni jelenleg számunkra a magyar futball? Így változnak az idők.

Tavaly belepiszkítottunk a nagyok játékába, forrhatott tőle sokak feje. Le volt zsírozva, ki volt vajazva, méretre volt szabva, erre jött egy nagy kövér hamburger és akkora kecsöpfoltot tolt ki magából, amekkorát még a világ nem látott a fehér abroszon. Sőt, a végén, amikor már kint volt a folt, amikor már megtörtént a baleset, fogta magát, és a koszos ujjával még jól bele is dolgozta az anyagba.

Az élet királyai voltunk.

Miközben a szurkolói szubkultúrák némelyike a modern futball ellen tüntet, addig nálunk a modern modern futballban sikerült megcsinálnunk az egyetlen értelmes visszalépést. A közeg, vagyis az első modern nagyja maradt, de közben a második modernre mértünk egy csapást.

Ennyit számít a tudás, a tapasztalat, a hagyomány, ennyit számít, hogy mi vagyunk a Kispest. Az örök negyedik, a se előre, se hátra, de aki néha megmutatja, mert ez a történelmi küldetése.

Mi nyugodtak lehetünk, ahogy mindig voltunk, úgy mindig leszünk. Minket nem kell megcsinálni, és amikor megtették, akkor is csak a sikereket aratták le más néven. Lehetünk kegyeltek, lehetünk megtűrtek, vagy lehetünk szinte ellenségek, valahogy mindig túlélünk. Ha nem lenne a rendszeresen kieső, majd visszakúszó Haladás, akkor mi lennénk az NB I. igazi csótányai. Ugyanúgy megélünk a pálmafák árnyékában, mint atomreaktorok hűtővizében. Mindkettőben volt részünk, fel vagyunk készülve bármire.

Az egynyári slágerek azonban elmúlnak.

Mert így működik a világ, ez a rendje, ez ellen tenni nem lehet, és nem is érdemes.

Ha mégis kérnél egy szeletet, akkor keményen meg kell érte dolgoznod, évtizedeket beletenni, valami többletet mutatni saját erőből, és akkor, talán akkor megkaphatod az elfogadottság egy morzsáját. Érdemes végignézni a világfutballon. A lapok évszázada leosztva, a szerkezet merev, ha nem lenne a végtelen ázsiai piac, akkor képtelenség lenne belenyúlni, és még így is csak kicsit sikerült.

Egyetlen erő és egyetlen akarat még sehol a világon nem csinált más futballt. A történelem azért szép, mert nem csak egy példatár, hanem maga a bizonyíték, hogy az ilyen újítók mindig és kötelezően elbuknak, majd sokkal rosszabb állapotokat hagynak maguk után, mint amilyet átvettek. Plusz egy mentálisan megnyomorított (futball)társadalmat, amit még a romoknál is nehezebb lesz feltakarítani.

Az emberek elfordulnak az NB I-től, miközben a sikerpropagandát tolják a fülükbe, agyukba, hogy mennyi néző van a tévék előtt, hogy az új stadionok majd bevonzzák, és nézzük meg a …, ja, ne is őt, hanem a …, mégsem, de a Haladásnál most tényleg többen vannak – mint Sopronban. A magyar futball hagyományos bázisának legyilkolása zajlik épp a szemünk előtt.

Ki a franc kíváncsi Mezőkövesdekre meg Kisvárdákra, ha heti két meccset adnak a hatból? Helyben se érdekelnek senkit, nemhogy országosan. Így, nullához közeli embertömegen akarunk új bázist építeni, miközben előre megmondjuk, hogy kik között dőlhet el a bajnokság, és ha nem dől el időben, akkor majd eldöntjük mi a végén. (Vajon miért kellett az utolsó pillanatokban megcserélni az ötös Videotont a fél nyolcas Fradival? Érdekes, hogy a Videoton tavaly is végig később játszhatott az utolsó fordulókban.)

Bocsi, hogy ezt a posztot nevezem beharangozónak. Elfáradtam az elmúlt évben, és mit tegyek, ha közben egy-kettő-pár év feszültsége, tehetetlensége felhalmozódik az emberben? Mi (én) nem ilyen futballt szeretnénk, hanem valamiféle versenyt, hiszen a pályán mégiscsak egy sportesemény zajlik. Döngetjük a mellünket az olimpiai múltunkra, a sportnemzeti nagyságunkra, miközben megmutatjuk a valódi emberi nagyságunkat: akkora, amekkorát még Eperjes is simán megszült volna a Legényanyában.

Ma ott kell lenni Felcsúton. Egyrészt (nagyrészt), mert játszik a Kispest, másrészt, mert meg kell mutatni, hogy léteznek még az Örök Értékek, és léteznek még az Örök Értékeknek képviselői.

Egészen fura az a világ, amelyikben egy kispesti tábor küldetése belemanőverezni magát az Értékek Védőjének szerepébe, és köszönöm, hogy megteszi, mert alkalmas rá, és hogy hétről-hétre ott lehetek, érezhetem, nincs még minden veszve. El kell jönnie a mi időnknek (credo quia absurdum), amikor a futball újra futball lehet, vagy legalább kicsit futballabb, mint mostanság. Sokaknak már ennyi is egy kis levegőt jelentene.

Nyolc és fél éve kapargatjuk ezt a blogot, iderittyentettem bőven kétezer feletti posztot, most nagyjából összefoglaltam amolyan sorvezetőként az egészet. Nagyon meglepődnék, ha meglepő sorokra, vagy új, friss gondolatokra akadna bárki a szövegben, de talán megértitek, hogy mit jelentett nekem bajnoknak lenni az elmúlt évben.

Hiszek a történelemben (Magyarország elmúlt százhúsz évének történelme leírható a magyar futball történelmén keresztül), hiszek bizonyos törvényszerűségekben, és bár eleinte érdeklődve figyeltem az újabb erőszakos társadalomátformáló kísérletet, mostanra nagyjából elegem lett a nézelődésből, következhetne valami egészen más.

Köszönöm srácok az elmúlt egy évet, nem is tudjátok mennyire.

Amúgy fél 8-kor Videoton-Honvéd Felcsúton, ahol ha nyer a Videoton, mindenképp bajnok. Nálunk a válogatott kerettag (de jó ezt leírni) Gazdag öt sárgája miatt eltiltott (ezt már nem annyira), sérültjeink is biztos vannak, szóval nyugodtak lehetünk, mert

minél reménytelenebb a helyzet, annál inkább mellettünk szól.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. || vh összes bejegyzése