Mastodon

Dél-pesti focikalandok IV. – Szabadkikötő!

Nb3-on voltunk, hangulatkodni

Szombat este Kassai lefújta a meccset és persze az abisszikus mélységű kispesti önsajnálatunkban fetrengés épp tort ült a társaságon, mikor Ábel utolsó sörének zárókortyai között bedobta, hogy holnap a Bélával mennek BKV – III. kerületre, nem jövünk-e mi is, én pedig elgondolkoztam, mert BKV-meccsen utoljára 2014 tavaszán voltam, ahol Tischler óriásit hegesztett 40-ről a nyugdíjközeli Vezér Ádinak, utána magán a pályán pedig a Vérhódos MK-meccsünkön, az is 2014, csak ősz. Szóval már bólintottam volna egy feltételes igen-t, amikor Hanta szokás szerint teljesen más irányba nézve közölte, hogy ők Honvéd-Szabadkikötőre mennek Csepelre, ráadásul az utóbbi pályájára, ami viszont még ismeretlen stadionka, így mindannyiunkat felizgatott. Végül jött a vasárnap délután, és Ábel eltűnt az éterben (valszeg mégis BKV-ra ment), én azonban felkerekedtem, hogy Hantáék mellé társulva fedezhessek fel egy új sporttelepet és ránézzek a kadétjainkra, hogyan is állnak a nagy fejlődésben.

Egy órát szántam a Csepelre való kiérésre Wekerléről, hiba volt. Hiába, rég volt már a Hemyéra-kezdeti csepeli albérlet, elfelejtettem, hogy oda, ha nem autóval mész, a kijutás lassabb, mint Marito reakcióideje 2005 tavaszán. Ráadásul ez nem is a Béke tér… Késett a 148-as (leánykori nevén 48-as) buszom, hisz az megy át Wekerlén, hiába csodálkozott Hanta, hogy miért ezzel jöttem, amikor ő rutinrókaként 151-essel (leánykori nevén 51-es) porzott át Ó-Kispesten és Erzsébetfalván Csepel irányába – de hát nekem kimenni az 51-esig 15-20 perc az Északnyugat-Wekerléről, szóval mindegy is. A Szent Imre térre jó 35 perc alatt csalinkáztunk ki, ugyanis mikor, ha nem most MINDEN wekerlei megállóban (4 db volt hátra a felszállásom után még) volt utas, és ugyanezt a sorozatot ismételte egész Erzsébet, majd Csepel is. Szóval végre Szent Imre tér, a Juve drukkerek nyara (nem magyarázom meg, mert felgyújtotok) pedig a maga csodás apoteózisában ünnepli a szemem előtt az ősz minden szépségét, már barnult levelek a földön IS de még zöldell -ha már amolyan 1999 tavaszi Honvéd-féle fáradtságban is, de zöldell a lombkoronák többsége. Félve merem leírni, hogy az egyik lángosos kioszk melletti 2 nagyobb, ótvarabb platánlevélről és a mellettük lévő két kisebbről a Schultz, Dubecz, Zováth, Gabala középpálya jutott eszembe arról a bizonyos tavaszról, mert az tényleg szörnyű volt.

Szent Imre tér, a templom a háttérben bújik meg, a HÉV-megálló üvegén közben a macska-rezsibiztost keresik

A tér viszont nem volt az: az egykori sztálinbarokk tömbök megkopottan, felújítás alatt állva is egyfajta patinát adnak a szépen kitatarozott templom köré, az öreg fák árnyéka alatt pedig old csepeli czukkok múlatják sakkozással és kibiceléssel az időt a betonasztaloknál, tisztára, mint gyerekkorom Kós Károly tere, és még kis műanyagpoharakat is hoztak le a közösségi fröccsfogyasztást biztosítandó. Már szinte le is ragadtam e megkapó jelenetnél, de a toronyóra háromnegyed 4-et mutatott, így negyed órám maradt kezdésig, gyors telefonos segítségkérés Hantától, hogy hogyan tovább, aha, HÉV-vel egyet visszacsorgok a város felé, látom már a Szabadikikötőt, merre menjek le a töltésről, kérdem a szerktársat, a Duna felé vagy átellenben? „Mindenhol a Duna van” -közli Hanta, és ilyenkor fájón belém hasít, hogy mi a különbség a tekintetben, hogy ő szociológus, én pedig geográfus. Végül csak jön használható támpont: „indulj el a zebrán át egy murvás úton egy SZEMÉTTELEP MELLETT, aztán jön is a jegypénztár (értsd: egy faház)„.

…és tényleg a murvás út…!

Az IPÁ-k kispesti ajatollája végül is jól beszélt: a HÉV-megállóból lecsorogva tényleg volt zebra és tényleg volt murvás út, mellette illegális szemétlerakás nyoma, két kupacban is, egy monty pythonnnal szólva kiégett-aztán -beomlott épület, aztán 100 méter séta és kátyúkerülgetés után a kis faház. A 600 Ft-os, mai jegyármércével szinte baráti belépődíj kifizetése után a szekukhoz lépve tárom szét a karom, mire jön is a „pálinka, bor, kés, ólmosbot van-e benne?” kérdés a hátizsákomra nézve, hát, mondom, nincs, mire széles vigyor a biztonsági srácoktól: „akkor hogy jössz meccsre, itt ez a belépő„. Nem is klasszik szekuritádék ők, inkább a helyi lakótelep hrabali milliőjéből idepottyant rendezők, nem véleten baráti a hangulat.

Fókuszálni nem sikerült, de a cukor jegy a lényeg (az árnyékom legalább művészi).

A pályához sétálok, klasszikus, néhol sárgászöld foltocskákkal tarkított szép megyei gyep, gondosan kék-fehérre mázolt korlátok között, egy ideiglenes lelátócska az egyik, és egy 3 soros, kb 15 üléses tákolmányka a másik oldalon (utóbbi inkább a sarokban, lekerítve, ez a „vendégszektor”). Ez meglehetősen üres, így a „főlelátó” felé tartok, ahol ismerős nuku, ellenben a leghátsó sarokban, az egyetlen árnyékos helyen Hanta és kollegája, a kispesti szurkolói szcéna egyik megkerülhetetlen kultuszfigurája állnak: igazán tisztes társaságban élvezhetem végig a találkozót, örvendezek, ráadásul még táskatartót is kapok, hisz mögöttünk egy kivágott nyárfa tönkjére halmozott rönkdarabok egész polcrendszert biztosítanak nekem.

Ez is a lelátó :) – mögötte teniszklub.

Apropó nyárfák. Az utóbbi években, mióta végre meg tudom különböztetni a nyírtől, az egyik kedvencem, nyáron, őszelőn imádom hallgatni, amikor egy-egy nagyobb csoportjukon szinte koncsertót játszik a szél. Mivel itt a „hazai” oldalon egyész nyárfasor jelentette a lelátó mgötti élőfalat, a szél olyan felszerelést kapott ezzel, mint mondjuk a Mastodonos Brann Dailor dobszettje az ütősök világában. A légmozgás pedig élt is a lehetőséggel, olyan kellemes relaxációs háttérmuzsikát adva a meccsnézéshez, hogy már csak egy gyömbéres rooibos tea hiányzott volna a tökéletességhez. Hantáékat mindenestre még nem érte el ez a mindness-beborulás, és ütemesen fogyasztották a dobozos Pilsnereket, kedvenc szerkesztőnk 2-2 doboz közt ezeket 1-1 narancsos Dreherrel lazította föl „nagyon másnapos vagyok” sóhajok közepette.

Nyárfasor.

A csapat, amely a hírek és a statisztikák szerint idén meglehetősen halvány etapot futott eddig a szezonban, az NB3-mas tabellán valamivel előtte álló Szabadkikötő ellen amúgy elég határozottan kezdett. Visszajátszót ezúttal nem sokat találtam, a szombatról kimaradók vagy keveset játszók rutinosabbjainak híre-hamva sem volt (mondjuk most be sem ugrik, itt, az Nb3-ban lehetnek egyáltalán légiósok?), pályára lépett viszont az első keretből, vagy annak pereméről Cipf, Hegedűs és Lukács a támadósorban, Szendrei középen, Kovács Nikolasz a jobbhátvéd helyén, Temesvári hátul toronykodva, és Berla. És először láttam, Zvarát, Irmiást, Pisont Patrickot, Darabontot élőben, majd a második félidőben Nagyot és Komiszárt. Már régi adósságot törlesztettem ezzel. (Amikor Komiszár pályára lépett a második 45 perc derekán, Hanta elsütötte az aznapi brutálpoénját: „Lukács-Komiszár duó elöl? Ez a páros már 100 éve is nagyot ment.”)

Mivel félidőben már 0-6 volt, összességében pedig 0-11, nem mondhatom, hogy sok következtetést vonhattam le a tegnap alapján a fiatalságról, pedig ez is volt az egyik célja a kirándulásomnak. Cipf néha varázsolt ezen a szinten, nagyon kilógva; Hegedűs verte a gólokat; Temesvári magabiztosan irányította a védelmet és uralta a levegőt – ilyen adottságokkal persze ez alap is kell legyen; Darabont jó beadásokkal és szerelésekkel vétette észre magát; Lukács nagyon szép gólt (meg egy alapot) lőtt; Berlának kétszer kellett mindössze védenie, de akkor észnél volt. Ez így tök biztató, csak hát ez az ellenfél, khm, még egy rossz napot kifogó ESMTK-t sem ért el színvonalban. A kapus hőzöngésileg próbálta hozni legalább az NB2-es nívót, de se a bírót, se csatárainkat nem sikerült megfélemlítenie, ellenben elérte, hogy Hegedűs egy ízben a hasa alatt fejeljen gólt, Hanta nagy örömére: ugyanis párducugrással átesett Hege földrefejelt labdáján. (A kapusról beszélek természesen, nem Hantáról bár a rendezők létszáma miatt akár be is osonkodhatott volna Fanta a 16-osra).

A grillterasz mellett játszótéri hinta, még vasból, az EU-konformitás itt úri huncutság.

Szünetben tehát 6 ide, Hanta kollegája malajziai mixet sejt a háttérben pikírtül, majd azon tanakodunk, mikor láthattunk-láthattak élőben ennyi gólt a csapatunktól. Legutóbb Bőnyben- konkludál Hanta, aztán a saját rekordjainkat keressük, a kollega sajnos verhetetlen, még Hantánál is, de ami még fájóbb, MÉG NÁLAM IS nagyobb lexikon, emlékszem is, még anno az első Kispest-Honvéd-sztorim résznél itt a blogon is a sok dicsérő komment között pont tőle kaptam egy olyan oltást, hogy „az X meccs döntetlen volt, nem győzelem, ne legyetek ennyire igénytelenek, hogy nem néztek utána”: nem hatotta meg, hogy emlékezetből próbálkoztam, hehe. Szóval repkedtek a 7-0-ák meg 8-1-ek, mire végre én is versenybe szálltam egy Honvéd-Celik 9-0-lal, ami legalább nekem jutott eszembe, úgyhogy ha még a régi vagyok, biztos ittam volna erre én is egy pilseni 12-est. Persze ez utóbbi ügyben is annyira kiestem már a gyakorlatból, hogy amikor kérdeztem Hantát, hogy milyen sör van, és Pilsner volt a válasz, kérdeztem is: „csapolt?!”, mire Hanta teljes joggal kiröhögött a büfé (zánkai úttörőtáborból ideteleportált) faépületére mutatva: „persze, tanksör, egyenesen a gyárból… hol élsz?„.

A grillterasz.

Büféépület. Bocsánat, álljunk meg egy szóra. Nemhogy büféépület, egész büfé komplexum, szabadtéri grillezőplaccal (de nem ám a gigerli, fancy grillterasz, bakker, hanem egy farönkökkel és régi téglasánccal körberakott bográcsozóhely és egy olyan grillrács, amire akkor száradhatott rá az utolsó mustáros tarjapác, amikor Pető Tamás kiszakadt a hordágyunkból az Újpest ellen még ’98 őszén), fedett büférészleg, mögötte 200 fős hodály folyosóétterem, mellette tekepálya, 1991-es világbajnoki pályacsúcsok kifüggesztett mementóival! Nem bowlig, hangsúlyozom, teke. Sírtam. A belül rommálambériázott helyiség falaiból amúgy árad az elmúlt 30 év kisütött bécsiszeleteinek és rósejbnijének illatorgiája, ami persze penetráns, de ez a gyerekkor, nem tudok fintorogni. Kinn a kis viaszkosvászon abroszos asztalkák és a kötelező bajor sörpadok, nem is tudunk rögvest visszamenni a pályához a szünetből, ülni kell egy kicsit a távolabbi sporttelep-határ jegenyéi fölött áttűző vakító napfényben.

Mészáros József és Kovácsné pályacsúcsa örök mementó – akkor gurították, amikor az első Kispestem bajnok lett!

A második félidő is sima, még berámolunk 5-öt, Hantáék előbb meghatódnak, hogy még ennyit nem rúgott nekik a Kispest soha, pedig ők ketten aztán minden Nb3-mon IS kint vannak (ezt már olyan tisztelettel írom le, mint ahogy azokra a fazonokra néztem, akik a 2002-es sziget utolsó napján, miközben én már hőmérővel a hónom alatt sírtam magzatpózban a hálózsákomban, már lázasan, egy hét metalkezelés után még elmentek levezetni a Tilos Rádió deatmetal sátrába, valami üzekedő vadkan vokalizálással színezett magyar kultgrind bandára -talán Fostartály). A meghatódást aztán a kötelező évődés követte, gyalázatos arc vagyok, hogy egy évben egyszer jövök el NB3-mat nézni, akkor is rögvest gálát kapok, rohadjak meg. Mondjuk, valahol, igazuk van.

Bajor sörpadok és kockásterítő, örömében sír a bennem alvó kispolgár.

Mögöttünk amúgy a kis mini-vendéglelátócskán ott üldögélt Recsenti úr és Vlada Avramov, örvendek, hogy csekkolják a játékosokat, még egy-egy „good job Luki” is érkezett tőlük a pályára. Kettejük közt egy új csoktár is feszített, akiről aztán megállapítottuk, hogy nem új, hanem az a barbadosi, vagy milyen skac lesz az, az utánpótlás környékéről.

Ezek a székek – könnyezek. Lehet, hogy valaha ezeken ült Ács, Tyukodi, Dr. Szieben és Váczi Dénes?

A találkozó végén még bekísértem a két öreg Nb3-mas vándort egy búcsúpilsnerre, miközben az öltözőablakon kiszűrődött, ahogy a csapat győzelmi mámorban csapágyasra hallgat valami kisgrofóklón-szerű „muzsikát”, ezt szűk 10 percig bírtuk, aztán inkább hazaindultunk a továbbra is ipari mennyiségben ömlő koraőszi alkonyi napsugárözönben (otthagyva egyúttal a mérkőzés végével láthatósági mellényüket leadó rendezőinket, akik szintén 1-1 korsó pilsnerrel öblítették le a 0-11 keserűségét).

Ez lett a Freeportból. Fancy office az egykori lepukkant művház helyén.

A HÉV-re szállás előtt még átnéztünk az egykori Freeport klub helyére épült új irodaépületet szemügyre venni, hogy jöjjenek elő a régi emlékek régi koncertekről, nekem konkrétan a 2002-es Nevergreen lemezbemutatóról, amit ugyanazon év őszén meg is ismételtek, én pedig még a nagy negyedéves regtud- és teleptud-vizsgákra készültem mértéktelen izgalommal, a banda pedig épp megpróbált elpoposodni, ahogy mindenki teszi a pályafutása közepén, hogy akkor mindenki szidja őket, aztán a visszakeményedés után mindenki rájöjjön, hogy azért jó volt az a nyálas korszak is, csak senki se meri bevallani. Mire ezt végiggondoltam, jött is a HÉV, búcsúzkodás, majd a közben szépen, finoman, fokozatosan szürkébe váltó csepeli és erzsébeti estében hazabuszozás Kispestre a 48-assal, ezúttal Hanta is azzal jön, mert elment az 51-es, úgyhogy még 20 percig hallgathatom, hogy elképesztően sokat kanyarog ez a 48-as, furcsa járat, elképesztő.

Elképesztő, mint ahogy minden év szeptembere is az, ami mindig hoz egy ilyen csodás hrabali vasárnapot, mint amilyen ez is volt.

58 hozzászólás
Gabor Boldizsar
Gabor Boldizsar
6 éve

Köszi az írást! Nagyon hangulatos volt! Szívesen ott lettem volna!

Kermon
Kermon
6 éve

Heffler Tibi testvércsapatunknál, az Ajkánál folytatja. Ezek szerint sikerült békében elválni.

Laszka
Laszka
6 éve
Reply to  Kermon

vajon mihez kezd most Andrea a megnyert kispesti berlettel? :) (Persze lehet, hogy a nyertes Heffler Andrea nem azonos azzal az Andreaval)

Tibor Molnár
Tibor Molnár
6 éve

TLDR

Sanzi
Sanzi
6 éve
Reply to  Tibor Molnár

WTF

Sanzi
Sanzi
6 éve
Reply to  Sanzi

?

Tibor Molnár
Tibor Molnár
6 éve
Reply to  Sanzi

Egyébként elolvastam és ROTFLMAO, bírom az ilyen retro hangulatú kültelki pályákról szóló beszámolókat. Thx, RW!

Sanzi
Sanzi
6 éve
Reply to  Sanzi

Köszi, de a Wiki számomra se ismeretlen fogalom…

áfonya bácsi
áfonya bácsi
6 éve
Reply to  Tibor Molnár

Én azért nem olvastam végig, mert az elején belengette RW a III. Kerületet, majd végül mégsem rólunk volt szó… :(

RW
RW
6 éve
Reply to  áfonya bácsi

ami késik, nem múlik!

Sanzi
Sanzi
6 éve

Vignjevic rendesen kifakadt Zsótérre… most simán meg lehetne szerezni Donátunkat!!!

„Általában nem szoktam egy-egy játékosról külön beszélni, de ezúttal kivételt teszek – mondta az Újpest szakvezetője Zsótér Donátról. – Nyugodtan utána lehet nézni, milyen eredményeket érünk el, ha ő a csapatban van, és milyeneket nélküle. Amikor kikapunk, a szurkolók és az újságírók vagy a védelmünket kritizálják, vagy a csatárainkat. Sohasem azt nézik, hogy ki volt például az a játékos, aki nem látta el maradéktalanul saját posztjának feladatait. Számomra a fegyelem és az összpontosítás a legfontosabb a futballban. Donát viszont olyan játékos, aki gyakran elveszíti a koncentrációját, és olyan dolgokat tesz, amelyek nem szolgálják a csapat javát.

Nem is könnyű meghatározni az ő pozícióját a pályán, elvileg ő a tízesünk, de nehéz megtalálni az igazi helyét. Méghozzá azért, mert sokszor nem ott tartózkodik, ahol a pozíciója szerint lennie kellene. Az edzéseken gyakran felhívom erre a figyelmét, próbálom megértetni vele, hogy tartózkodjon a pozíciójában. A futball nagyon egyszerű játék: a játékosnak adott helyen kell lennie adott időben. Ő azonban a hangulatért focizik, nem az eredmény érdekli elsősorban, nem eredményorientált futballista, sokkal jobban szereti az extrém szituációkat. Kifejezetten showman típus. A Mezőkövesd elleni gólja után úgy tett, mintha mindent tudna már a futballból, túlságosan magabiztossá vált. Sokszor elfelejti vagy figyelmen kívül hagyja, amit mondok, csak a show érdekli. Meg tudja ragadni az euforikus hangulatot, de ezekben a pillanatokban sem szabad elfelejtenie, hogy neki mindenekelőtt a csapatért kell futballoznia, nem önmagáért. Nem a szurkolóknak kell mutogatni magunkat. Góljai után körbe-körbe rohangál a pályán – nincs erre semmi szükség. Tény, hogy nagyon karakteres játékos, kiváló lövőtechnikával és technikai tudással van felvértezve, de ezt sokszor nem használja ki. Egy ilyen atmoszférájú mérkőzésen, mint amilyennek a mostani is ígérkezett, és amilyen lett is, ő ebben a hangulatban valószínűleg problémákat okozott volna a csapatnak. Az Újpest nem engedhet meg magának drága játékosokat, ezért fiatal, tehetséges, de mindenekelőtt áldozatkész játékosokra van szükségem.”

pppalika
pppalika
6 éve
Reply to  Sanzi

Lehet még igazolni?

Sanzi
Sanzi
6 éve
Reply to  pppalika

Előszerződni lehet…
Szerződéstbontani lehet…

Zoli74
Zoli74
6 éve

Jó kis írás volt, köszi! ;)
36 évig laktam Csepelen, rengeteget utaztam/utazok a 148-as ill. 151-es buszokkal, mivel még időnként visszajárok a családhoz.
De most már kispesti lakos vagyok ezerrel 2010 óta, ez az igazi otthonom már.
Valóban borzalom a 148-as, szerintem egyik buszjárat sem tekereg annyit, mint ez, úgyhogy inkább a 151-est szoktam én is preferálni.
Jó kis meccs lehetett ez élőben. :)

Hidy
Hidy
6 éve

Good job Rob! :)

Kertész Péter
Kertész Péter
6 éve

Kellemes kis olvasmány volt ez (is), köszi ?

Kermon
Kermon
6 éve

OFF: Siófok-Budaörs 2-0; Bognár Gyuri szerint „Egy felnőtt férfi NB II-es mérkőzést hiba központilag lebutítani.”.
Mire gondolhatott a mester? Feltételezem erre. Játékvezető: Kulcsár Katalin. Ez a pali nem tudja eléggé alulmúlni magát. Lehet ő akármennyire jó, szép focit játszató edző, ha emberileg nulla.

Furikáta
Furikáta
6 éve
Reply to  Kermon

Ő a félkarú rablók ásza, ezt senki nem veheti el tőle ? Egyébiránt egy paprikajancsi. Freeport pályához: évekig játszottunk minden héten negyedpályán ott baráti meccseket, és néha utána egy radler is belefért a lugasban. Egyszerű, de számomra fantasztikus hangulatú pálya, a régi időkből. Mindenkinek érdemes legalább egyszer megnézni..

Lacus
Lacus
6 éve
Reply to  Kermon

Ahol női játékvezetők megjelentek eddig a futballban, egy-két kivételtől eltekintve mindig galibát okoztak. Elég Gaál Gyöngyire gondolni.
Sajnos, ez az igazság.

Kermon
Kermon
6 éve
Reply to  Lacus

Pár napja hallottam egy podcastben, hogy Mo-n egyre kevesebben mennek játékvezetőnek. Egyre problémásabb a helyzet az alacsonyabb osztályokban. Megoldást jelenthet, ha a nők számára is vonzóvá tudnák tenni a játékvezetői munkát. Ezt persze nem igazán segítik az olyan macsók mint Bognár. Ha nem adsz a női bíróknak nehéz meccseket, akkor fejlődni sem tudnak. Kulcsár párjának, Kassainak, is több galibája ismert. Pedig ő felnőtt férfi játékvezető.

Lacus
Lacus
6 éve
Reply to  Kermon

Nem vagyok a női és férfi sportok vegyítőinek a híve.
Megye egyes férfi csapatok vernének el simán női első osztályú csapatokat. Nem a teljesítményalapú jutalmazást segíti elő ez (nemcsak a sportban).

Kermon
Kermon
6 éve
Reply to  Lacus

Itt most nem a női és férfi labdarúgás színvonalbeli összevetéséről van szó. Ezzel az amerikai hisztivel, ami a díjazást illeti, én sem értek egyet. A kérdés az, hogy ha fizikailag és szakmailag is felkészült egy női bíró, akkor miért nem vezethet férfi meccset. (a színvonalat leszámítva ugyanaz a játék, ugyanaz a szabálykönyv vonatkozik a férfi és női focira)
Női kézilabda meccset is vezethet férfi bíró. Ezek szerint ott meg ezt kellene tiltani.

Kermon
Kermon
6 éve
Reply to  Lacus

Simán lenyomott? ;)

Timby
Timby
6 éve
Reply to  Kermon

Az előbbiekhez hozzátève zöld öves judos vagyok ès mentem öt danos nővel, aki a danokat Japánban kapta. Az ötödik másodpercben röptettem egy makikomival…

prison miki
prison miki
6 éve
Reply to  Lacus

ugyanazt a képzést kapják, ugyanúgy le tudnak vezetni egy meccset, mint egy férfi. a magyar játékvezetőknél nem olimpiai szintű atlétákról van szó, hogy a fizikai különbségekről beszéljünk.

Lacus
Lacus
6 éve
Reply to  prison miki

Én véleményem:

Egyrészt mindenkinek joga van a saját identitását megőrízni és bárhogyan is szóljon a propaganda, sokan szeretnék megőrízni a saját kis férfi köreiket is, a saját kis férfi szubkultúrájukat. Márpedig a sport, különösen a foci és a küzdősportok ilyenek voltak mindig is.

Kicsit furcsa ez a multikulti, mintha pont arról szólna egyre radikálisabban, hogyan lehet egy nagy olvasztótégellyé elváltoztatni az embereket, a nőket férfiasítani, a férfiakat elnőiesíteni. (és erre jönnek szépen rá a különféle ideológiák (pl. genderfasizmus).
De az ideológiák mögött az államok és a nagy cégek pénzügyi érdekei simán ott állnak.

Soha nem volt igénye a férfiaknak a női szereplőkre ezekben a sportágakban, ez eredetileg nem egy alulról jött igény. Jelentős részt a finanszírozás miatt próbálják kiterjeszteni a nőkre is, a FIFA vezérletével.

Másrészt lehetnek nőknek eredetileg más reakcióik, amelyek miatt egy-egy helyzetet akár másképpen is ítélnek meg. Az, hogy ugyanúgy képesek megítélni helyzeteket, az a te állításod. Sajnos, a női játékvezetők eddigi botrányai nem ezt mutatják.

prison miki
prison miki
6 éve
Reply to  Lacus

a férfi játékvezetőknek is vannak botrányai, ahogy a nők között is van olyan, aki tökéletesen végzi a dolgát. van olyan statisztika, hogy a női játékvezetőknek több botránya van? ha van egy nő, aki jobban végezné a dolgát, mint egy férfi nb1-es játékvezető, akkor a szimpla szexizmuson kívül (tartsuk meg férfi köreinket) milyen érv szól amellett, hogy kizárjuk? engem nem érdekel, hogy mi van a lába között, ha jól teljesít. az, hogy ki milyen helyzetre hogyan reagál pedig inkább a vérmérsékletétől és a személyiségétől függ, nem a nemétől (nemek szerint lehetnek minták, arányok, de az egyes személyekre bontva simán lehet egy adott nő tisztelet parncsolóbb, mint egy adott férfi).

Lacus
Lacus
6 éve
Reply to  prison miki

„engem nem érdekel, hogy mi van a lába között, ha jól teljesít”

Értem. Tehát akkor te is a női sportok mesterséges pénzügyi felpumpálása ellen vagy.

prison miki
prison miki
6 éve
Reply to  Lacus

Igen, ebben egyet ertunk.

Becki
Becki
6 éve
Reply to  prison miki

Szexizmus és teljesítmény összefüggenek. Volt erre valami kísérlet is, ha a férfiaknak nők között kellett dolgozniuk, tanulniuk, gyengébben teljesítettek, mint amikor egymás között voltak.

Sanzi
Sanzi
6 éve
Reply to  Lacus

De jól összefoglaltad! Szép és sovinizmusmentes fogalmazás!

Kertész Péter
Kertész Péter
6 éve
Reply to  prison miki

Osztom a véleményed

áfonya bácsi
áfonya bácsi
6 éve
Reply to  Lacus

Bár ezzel kicsit elkanyarodtunk a témától, de nekem is volt hasonló élményem kosárpályán. Egy ideig jártam egy helyre, ahol játszott egy olyan csupa izom, robbanékony, szuperül dobó, és a játékot is értő 25 év körüli hölgy, amilyet még tévében sem nagyon láttam hazai szinten. Mikor kérdezgettem a múltjáról, egyből kiderült, hogy ifi korában az összes korosztályban év játékosa volt, első felnőtt évében év újonca címet nyert, majd pedig 19 éves korában behívták a felnőtt válogatott keretbe, ahol az első edzésén úgy belenyúltak a szemébe, hogy a sportorvos élete végéig eltiltotta a versenysportról. Az a csaj állítom, hogy női mezőnyben nb1 top szintű játékos lett volna még akkor „fél szemmel” is, de ebben a társaságban voltak olyan fizikumú nb2-es (az nálunk a harmadik vonalnak felel meg) srácok, akik ellen még a kosárra dobásig eljutni sem nagyon volt esélye…

Lacus
Lacus
6 éve
Reply to  áfonya bácsi

Egyébként még ha lett is volna esélye és jobbak is lennének a nők bármilyen sportágban, hadd maradjunk már férfiak, ha akarunk meg magunk között, kérem

Nem ennek a lehetőségnek az elvételétől lesz jobb a világ, sőt.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  áfonya bácsi

és valószínű ezért próbálkoznak a csajok inkább sakkban a férfiak ellen…
ui…. :)))

Tajti Sandor
Tajti Sandor
6 éve
Reply to  Pelso

ez hülyeség. Esélytelenek. Másképp műxik az agy. A nőknek rosszabb a térlátása (ezért tévednek el könnyebben). Ez pedig nagy hátrány. A férfiak térben gondolkodnak (ezért nem találják meg a hűtőben a tejet). Ez nagy előny.
Ezzel nem azt mondom, hogy a egyik jobb/rosszabb a másiknál, csak annyit, hogy máshogy műxik. Másban jó.

Pelso
Pelso
6 éve
Reply to  Tajti Sandor

lehet h nem hülyeség csak vicces akart lenni…bocs, biztos a feladóban volt a hiba :)

Tajti Sandor
Tajti Sandor
6 éve
Reply to  Pelso

akkor bocsi! :D Egy vigyor jellel lehet nekem is leesett volna :D

prison miki
prison miki
6 éve
Reply to  Tajti Sandor

a játékvezetők értékelése (alap esetben) objektív mérőszámokon alapszik, ha egy női játékvezető jó értékeléseket kap, tehát eltalálja a faultokat, jól fegyelmez, akkor valószínűleg jól lát a pályán. enélkül pedig nem lenne amúgy se esélye országos bajnokságban működni.

Tajti Sandor
Tajti Sandor
6 éve
Reply to  prison miki

én a sakkra írtam, hogy miért esélytelenek a férfiakkal szemben. Amit Te írsz, az más. Simán lehet jó játékvezető egy nő, és lehet pocsék is, ugyanúgy, mint egy férfi. Az egyetlen kérdés, hogy a pályán elfogadják-e.

jevgenyij
jevgenyij
6 éve
Reply to  áfonya bácsi

https://abcnews.go.com/Sports/chris-paul-criticizes-female-referee/story?id=28767649

Itt egy kosaras botrány, természetesen azonnal előkapták a szexizmus vádját.

áfonya bácsi
áfonya bácsi
6 éve
Reply to  jevgenyij

Pedig Chris mindenkivel bunkó, nem csak a nőkre pikkel. :)

Kertész Péter
Kertész Péter
6 éve
Reply to  Lacus

Részéről vagy részedről? ?

Sanzi
Sanzi
6 éve
Reply to  Lacus

Ez mókás!!! ;D
comment image

trágártábornok
trágártábornok
6 éve
Reply to  Sanzi

iszonyatos az a dübörgő feminizmus, ami kiirtja a maszkulinitást a férfidivatból:(comment image

Döme Sanya
Döme Sanya
6 éve
Reply to  Lacus

Az egyenjogúság hirdetése ugyan akkora baromság, mint a rasszizmus és egyébb liberális, haszonszerzésből elkövetett kitalálmány.

István Hereb
István Hereb
6 éve
Reply to  Kermon

Nem macsó, prosztó

prison miki
prison miki
6 éve
Reply to  Lacus

egyébként ebben a videóban pontosan mit is csinált rosszul G.Gy., mi a galiba amit „okozott”?

áfonya bácsi
áfonya bácsi
6 éve
Reply to  prison miki

Ez nem G.Gy., egy másik sztorira utalt Lacus. :)

Kermon
Kermon
6 éve
Reply to  prison miki

Ez a hölgy Bibiana Steinhaus, 15 Bundesliga meccsen fújt eddig. Egyébként civilben rendőrnő.

prison miki
prison miki
6 éve
Reply to  Kermon

így már értem, köszi

photon
photon
6 éve
Reply to  Lacus

akkor szaladhatsz Bognár Gyurihoz, és menjetek a Váci utcán kézen fogva!

medvepuszi
medvepuszi
6 éve
Reply to  Lacus

Gondolom, arra célzol, amikor nagyvonalúan túllépett azon, hogy egy védő az ötösnél két kezébe kapta a labdát, aztán eldobta. Talán vb-meccs volt?
Amúgy asszem Bibi is sztár íróval él együtt, de ez mellékes.
Neki is sok galibája volt már, és bár nem feltétlenül az ő hibájából (pl. véletlenül a mellét tapizták), szerintem is jobb lenne maradni a férfi jvezetőknél.

nethool
nethool
6 éve
Reply to  Kermon

Pedig ez a nő biztos érti a szakmát. Ha jól emlékszem ő kassai spori barátnője, közvetlenül szívta magába a tudást

obviusz kapitány
obviusz kapitány
6 éve

Húúúú. Kedvem lett egy ilyen meccshez. Még szerencse, hogy a hétvégén Dunaharasztiban pont lesz egy ilyen. :) Mindenki Dunaharasztiba!

Egyébként érti valaki, hogy egy kupaforduló miatt miért áldoz be az mlsz egy hétvégét?

Kermon
Kermon
6 éve

Tudni remélem. Vidéki foci felé egy tiszteletadás. Hogy futballünnepként élhessék meg az MK-t. Szerdán délben nem olyan érzés fogadni egy-egy nagy csapatot. Így lehet sör, virsli, vurstli, falunap és miegymás. Egy évben egy hétvége belefér. Az időpont is egyértelmű, mert az NB I-es klubok most csatlakoznak be a sorozatba.

László Szilágyi
László Szilágyi
6 éve

Akkor jólértem, hogy összejött a több gól, mint sör ????

trackback

[…] Szombat este Kassai lefújta a meccset és persze az abisszikus mélységű kispesti önsajnálatunkban fetrengés épp tort ült a társaságon, mikor Ábel utolsó sörének zárókortyai között bedobta, hogy holnap a Bélával mennek BKV – III. kerületre, nem jövünk-e mi is, én pedig elgondolkoztam, mert BKV-meccsen utoljára 2014 tavaszán voltam, ahol Tischler…Dél-pesti focikalandok IV. – Szabadkikötő! […]