Majd később lehet, hogy lesz rendes poszt, azonban most csak pár szóra és egy osztályozókönyvre van időm.
egy. // Somogyi Tamás lett a legfiatalabb akadémistánk, aki bemutatkozhatott a felnőtt csapatban. A játékjogosultság elméleti minimuma a szabályok szerint a 16. születésnap, ami a szökőnapokkal is számolva legalább 16*365+3=5843 napos életkor lehet. Eddig a rekordot Keresztes Noel tartotta a maga 5893, tehát +50 napjával, amit most az augusztus 19-én született Somogyival sikerült letornázni 5885, tehát +42 napra. Mellékesen augusztus 17-én és 24-én is játszottunk, ha a történet tisztán a rekordokról szólna. Az előbbi még nem lett volna jó, az utóbbi, vagyis a Csákvár elleni meccsel viszont a +5 napját utólag nagyon nehéz lenne megdönteni.
öszehasonlításképp. // Puskás például viszonylag idősen, 6092 vagyis +249 naposan mutatkozott be, a legfiatalabb pedig valószínűleg Jenni (Jeny) Rudolf volt, akinek az első ismert meccse 1917. március 4-én egy Fővárosi TK elleni 1:1. Az 1901. március 2-án született Jenni ekkor minddössze két nappal volt túl a 16. születésnapján (4846 nap).
frissítés // a tizenhat legfiatalabban bemutatkozott játékosunk (tízenegyen az NB I-ben, öten az NB II-ben):
név | nap | született | bemutatkozás | |
---|---|---|---|---|
1 | Jenni (Jeny) Rudolf | 5846 | 1901.03.02. | 1917.03.04. |
2 | Somogyi Tamás | 5885 | 2009.08.19. | 2025.09.29. |
3 | Keresztes Noel | 5893 | 2004.09.16. | 2020.11.04. |
4 | Liziczay Zsombor | 5913 | 2009.02.17. | 2025.04.27. |
5 | Zalai László | 5924 | 1918.08.23. | 1934.11.11. |
6 | Kovács Erik | 5955 | 2008.12.16. | 2025.04.06. |
7 | Vólent Roland | 6061 | 1992.09.23. | 2009.04.28. |
8 | Puskás Ferenc | 6092 | 1927.04.01. | 1943.12.05. |
9 | Bobál Gergely | 6093 | 1995.08.31. | 2012.05.06. |
10 | Kocsis Ferenc | 6150 | 1989.01.31. | 2005.12.03. |
11 | Szűcs Tamás | 6153 | 2005.01.16. | 2021.11.21. |
12 | Somogyi Ádám | 6212 | 2007.11.23. | 2024.11.25. |
13 | Ujvári Ferenc | 6231 | 2008.08.26. | 2025.09.17. |
14 | Németh Dániel | 6232 | 2003.10.09. | 2020.10.31. |
15 | Debreceni András | 6238 | 1989.04.21. | 2006.05.20. |
16 | Lukács István | 6252 | 1913.01.04. | 1930.02.16. |
tíz. // Somogyi Feczkó tizedik debütálója volt. Sorrendben: Szamosi Ádám, Szabó Ákos, Kovács Erik, Petrók Viktor, Liziczay Zsombor, Megyeri Gábor, Pintér Máté, Nyers Ádám és Ujváry Ferenc. Érdekesség, hogy a legfiatalbb mellett Megyerivel a második legidősebb debütálő is Feczkó nevéhez kötődik. A 8189 napos Megyerinél csak a 8853 napos Kundráknak sikerült később.
nyolcvan. // Somogyi az MFA 80. játékosa a Honvéd felnőtt csapatában bajnoki mérkőzésen. És külön érdekesség, hogy
Somogyi még nem is élt akkor, amikor Vólent első akadémistaként pályára lépett 2009. április 28-án.
tripla dupla. // kicsit örülük, hogy Feczkó lekapta Kántort, mert ha Zuigeber és Csontos. után még ő is duplázott volna, akkor nagy szarban vagyok, hogy megtaláljam az utolsó meccset, ahol legalább három játékosunk csinált hasonlót. (Hirtelenjében 2001-ig pörgettem vissza az adatbázisaimat, és ezidő alatt mindössze egy mecccsen rúgtunk legalább hat gólt, hogy megfeleljen a feltételeknek: 2007. március 3-án, a felújított régi Bozsik első meccsén a Vác ellen. Viszont ott csak Szabó Tibi duplázott.)
Gyurcsó. // vajon hol fog játszani Gyurcsó, ha felépül? – tettük fel a kérdést a legutóbbi podcastben. Most megkaptuk a választ: ha kell, akkor Hangyát helyettesíti balhátvédben. Megoldotta.
osztályozókönyv.
címlapkép: a frissen bemutatkozott Somogyi az ünneplők között. fotó: 1909foto
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
Szuper volt a hangulat, még ha nem is voltunk kimondottan sokan hétfő este és TV-s meccs lévén, jó volt az ellenfél, illetve minden respect a karcagi szurkereknek is, azaz le a kalappal előttük. Fasza volt, na :)