Igenis külön lehet választani. Mármint Bozsik József szobrát, a kispesti klub és környéke emlékezetpolitikáját, illetve a szoborhoz kapcsolódó formai dolgokat, például az átadásának körülményeit.
Igenis, lehet úgy örülni egy szobornak, egy régen várt szobornak, hogy közben méltatlannak tartjuk a szobort sajtá dicsőségükként kezelők emlékezethez való viszonyát. Tényleg fel lehet úgy avatni egy Bozsik Józsefről készült szobrot, hogy a rendezvényen a szervező(!) Külgazdasági és Külügyminisztérium logója látható és nem a Kispesté, ahol Bozsik az egész pályafutását töltötte? Tényleg le lehet leplezni úgy egy szobrot, hogy Bozsik klubja, vagy a közösség nevében senki nem beszél egy szót sem, viszont a pont Budapesten tartózkodó, amúgy jó értelemben vett szuverenitáspárti Kaha Kaladze, korábbi labdarúgó, aki jelenleg Tbiliszi polgármestere viszont szót kap? Hogy történik mindez kedd reggel, és nem Bozsik születésnapján, vagy az ahhoz közeli utolsó hazai meccsnapon?
Bemutattak egy szobrot, amihez a Kispestnek/Honvédnak az égadta világon semmi köze, mindössze annyi, hogy a stadionja előtti téren lesz, és a klub egyik legnagyobb ikonját ábrázolja. A többi minden a Külügyminisztérium és/vagy személyesen a külügyminiszer, esetleg valami sportügynökség, mert a terület még hozzájuk tartozik. Egy rendezvény, ami nem a szobor tárgyáról (Bozsik József) szól, hanem a szobor finanszírozójáról (igen, szerintük a minisztérium a finanszírozó és nem az állampolgárok), a külügyminiszterről és még véletlenül sem a tiszteletről, a szerénységről, a klubhűségről és az alázatról. Vagyis Bozsik József erényeiről.
A külügyminiszter Facebook/Youtube-oldalán vissza lehet nézni a rendezvényt. Mindenki döntse el magában, hogy kiről szólt ez az egész? Bozsikról vagy inkább Szijjártóról? Tényleg normális, hogy csak azért tarthat valaki beszédet egy ilyen rendezvényen, mert pont Magyarországon tartózkodik, és pont jó elvtársa a szervezőnek? Komolyan, Szijjártó ismeretségén túl, mi köze a Kispesthez, Honvédhoz és legfőképpen Bozsikhoz? Ha mondjuk a csádi főváros (N’Djamena), vagy Bukarest polgármestere tartózkodna épp Budapesten, akkor ő beszélt volna? Bukarestnek például külön pikantériája lenne, hogy pont tegnap volt a román egyesülés évfordulója.
Nagyo úgy tűnik, egy buborékban élnek, amiben lébecolva komolyan elhiszik, jó és tiszteletteljes amit csinálnak. Pedig nagyon nem. Kifejezetten arrogáns és sértő.
Van egy szép és tisztelendő cél, mégpedig hogy Bozsik Józsefnek legyen egy méltó köztéri szobra a róla elnevezett stadion előtt, a gyerekkori barát Puskás Ferencről elnevezett utcában, nagyjából ott, ahol a gyerekéveit töltötte (az 1980-ra elbontott városi házak alig pár méterre álltak a szobor helyétől), azonban jelenleg Magyarországon egy ilyen kezdeményezés megvalósulásának, egyáltalán létezésének a legfőbb feltétele, hogy egy politikus személyes reputációját szolgálja. Csak úgy valami nem lesz a semmiből.
Most képzeljétek el, ha közadakozásból készült volna. Eleve sokmilliós, akár tízmilliókban mérhető tételről beszélünk már magának a szobornak az elkészítésével, és abban nincs benne a kiöntése, talapzat, világítás, felállítás, miazmás. Ezt kellett volna előbb összedobni, majd szobrászt találni hozzá, elkészíteni, és utána jöhet az engedélyeztetés hosszú folyamata, hol, hogyan satöbbi. Ha tavaly ilyenkor találta volna ki valaki, akkor mára nemhogy szobor nem lenne, vagy ha lenne is valami csoda folytán, biztos, hogy az engedélyeztetés állna. Avatásról tutira nem beszélhetnénk.
Mindegy, mert adakozás helyett közpénzből lett, ami igencsak meg tudja gyorsítani a folyamatokat. Erre van kitalálva egyébént is. Viszont onnan, hogy megjelenik benne a közpénz, onnantól jön a politikus is, aki sütkérezni szeretne a dicsfényben.
A szobor amúgy parádés, nekem remekül visszadja a bennem élő Bozsik-képet.
Eleve láthatóan egy kispestire hajazó mezben szerepel rajta, és nem honvédosban. Tetszenek az arányai, és mivel fémből van, nyugodtan beszélhetünk az arcéleiről is. Olyan bozsikos. Ez előtt a szobor előtt szívesen fogok elsétálni a következő évtizedekben. Soha nem leszegett fejjel, hanem mindig felnézve rá, kicsit elmeditálva azon, számomra mekkora megtiszteltetés ugyanahhoz a klubhoz tartozni, ahová Bozsik József is tartozott. Hogy számomra mennyivel könnyebb az élet, hogy én azért beszélhetek egyáltalán sikeres klubról, komoly történelemről, mert – többek között – volt egy Bozsikunk.
Egy szobornak erről kell szólnia: az emlékezetről.
Most ugyan rossz, mert valahol nagyon méltatlan az egész, ami történt körülötte, azonban pár év múlva már csak annyit fogunk látni, hogy ott egy szobor, egy jó szobor, egy jó ember szobra, aki miatt büszkék lehetünk a klubunkra – és magunkra. Nagy dolog ez.
Aztán majd legfeljebb folyamatosan figyelünk arra, hogy mindig legyen egy koszorú a lábainál, eltakarva azt a kis szépségfoltot, amit nyugodtan fel lehetett volna vésni a talapzat hátuljára is, ahogy azt máskor, más szobroknál egyébként is szokás, már ha feltétlen meg akarják jeleníteni az adományozót, mert anélkül értelmezhetetlen lenne a történet. Itt mondjuk simán, de ez van, Magyarországon élünk, ezt sose feledjük.
A politikusok és a rendszerek már csak ilyenek: jönnek és mennek. A szobrok viszont megőrzik a megőrzésre érdemes emlékezetet, és mi most gazdagabbak lettünk egy jó szoborral.
A közjó és a szolgálat
Az elmúlt pár évszázadban a valóban nagy vezetők, legyenek választottak vagy örökölt pozícióval rendelkezők, valójában nem is vezetők voltak, hanem szolgálók (service, l. pl. II. Erzsébet későbbi angol királynő még trónörökös korában megtartott beszéde). Vannak szerepek, amelyek betöltésére nem mindenki alkalmas. A szolgálói szerepben (vö.: II. Frigyes, II. József és a többiek, valamint az általuk elsők között képviselt az „állam első szolgája” gondolat) habár képviselsz egy értékrendet, valójában, mivel te vagy abban a pozícióban, hogy döntéseket hozz, hogy döntéseket megvalósíts, a szereped végső soron a közjó előmozdítása lenne, még akkor is, ha valamivel nem értesz egyet, ha valamitől feláll a szőr a hátadon. Ilyenkor nyelni kell, és megcsinálni (szolgálni). Senki sem helyezheti magát a többiek fölé, pláne nem választott/örökölt tisztségben.
Lefordítom: ha nem jó egy időpont neked, attól még az ünnepeltnek igen. Nem neked kötelező ott lenni, hanem a közjót figyelembe véve, az ünnepeltre emlékezőknek.
Szolgálni, szolgálni, szolgálni – ezt a szót kellene megérteni, és akkor talán nem süppedne rendszeresen ugyanabba a mocsárba ez az ország és ez a társadalom. Nem vezetők vannak és alattvalók, hanem pont fordítva, a nép (nemzet, lakosság, közösség) alattvalói a vezetőként megjelölt személyek. Legalábbis a működő világokban.
címlapkép: fb/kispest.varos
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.
A szobor-Bozsik testtartása és tekintete is tükröz némi rosszallást. „Tényleg nem tudtok rendesen felállítani egy szobrot?” :D
Remélem a bölcs utókor egyszer majd leflexeli azt a vésetet (szigorúan nem gerillában), vagy legalább elforgatja a talapzatot, hogy hátulra kerüljön, ahogy a szerző javasolja.
Azt meg bele kéne írni az alkotmányba (lehetőleg az egész világon, még az USA-ban is), hogy ha egy vezető nem szolgálatnak gondolja a szerepét, akkor azonnal húzzon a francba.
Amúgy a szobor nekem is tetszik. Gratula a művésznek, és köszönöm.
a szobor pompás, a köritést pedig a közelgő választásnak szól, minden x szamit most az mszmp.., ja bocs, a fidesznek