- labdabiztos // vérfarkas kollega megírta odaát a Balhátvéd keringőt Hemingwayre és nyilatkozatokra. Olvassuk hát együtt.
- index // kis összefoglaló a szezon előtti esélylatolgatás jegyében. Rólunk nyilván két mondat mindösszesen. „A nyolcadik helyezett Honvédnál (24 pont) a már szokásos jövés-menés volt, télen hatan mentek, hárman jöttek. Meglepő lenne, ha a középmezőnynél előrébb végezne Marco Rossi csapata.” A szokásos jövés-menés durva benézésén túl sajnos alapvetően igaz a verdikt, de sokszor az ilyen, alapból tájékozatlan, generalizált vélemény-nyilvánítások után kívánom, hogy mégis legyünk dobogósok… A teljes cikk, ha valakit még érdekel ezután, itten vala. (RW)
Szerző: vh
Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz Blueskyon, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor Signalon vagy Telegramon keress. ||
Vajon bevállalja Rossi tavaszra az ötvédős rendszert?
Ugye a felkészülés másról sem szólt, mint az ötvédős rendszer próbálgatásáról és egy balhátvéd felhajtásáról, ami valójában nem két, egymástól független dolog, hanem Boti középre tolásából és az új hadrendből következik. Folyománya pedig, hogy az egy középcsatáros, két szélsős 4-3-3-at hanyagolni tervezzük.
„Vajon bevállalja Rossi tavaszra az ötvédős rendszert?” bővebben
Napikispest 2016.02.06.
- edzőmeccs // egytől a centeren játszunk a Sopronnal.
- Kabangu-matek // Kabangu január 18-án írt alá, ám ugye ekkor már sérült. A hírek eleinte 2-3 hetes kihagyásról szóltak (január végi visszatérést feltételezve), majd ez módosult az utolsó felkészülési meccsre, de legkésőbb a Haladás elleni szezonrajtra (február 13., ekkor tartanánk egy hónapnál). A tegnapi cseten érkezett az újabb határidő, és a harmadik-negyedik forduló belengetése, ami testvérek között is március eleje, tehát közel két hónap. Ha ezt tartani tudjuk, akkor is marad kilenc-tíz meccse a rövid tavaszból.
Napikispest 2016.02.05.
- Hajdú Ádámot // visszarendelte az MTK – derül ki a tulajdonossal folytatott videócsetből.
- játékoskeringő összesítés // a honlap összefoglalta a dolgokat, az egyetlen újdonság Dékány távozása
- érkezett // Eppel, Kabangu Kadima John’s (!!!), Nagy Sándor
- kölcsönből visszatért // Constantinescu, Palmes
- távozott // Délczeg, Fejes, Kapacina, Kristi, Szemerédi, Ihrig-Farkas, Dékány
- kölcsönbe került // Lőrinczy, Tóth Barna, Vajda Dani
- marad // Prosser
- mennyi időre szerződtettük Nagyot és Kabangu Zolit? //
- a csetből kiderült, hogy „vannak olyan opcióink, amik engedik azt, hogy ha mi megkívánjuk őket tartani, akkor hosszabb időre a mieink legyenek” (…) „a részletekről nem kívánok beszélni, az nem lenne a klub érdeke.”
- ez vajon mit jelenthet? Fél év plusz opció? Ha elmondanánk, és beválnának, akkor ne legyen belőlük Martínez, akiről menet közben derült ki, hogy nem 2+fél, hanem fél+2?
Napikispest 2016.02.04.
- Faragó Lajos a Kispesti Futball Házban // pénteken, öttől. A közönségtalálkozón az ötvenes évek legendás kapusa mellett részt vesz Kemenes Szabi is, jelentkezni pedig itt lehet.
- Cset 2.0 // egy hét csúszással újra nekifutnak a videós csetelésnek. Szintén péntek, csak kicsit korábban. Tizenegytől lehet kérdezni, és déltől élőszóban válaszol az Öreg.