vh – Oldal 870 – Csak a Kispest!

Próbázók: első eresztés

Ismét tél, ismét alapozás és mi ismét jelentkezünk az utánamegyünk a próbázóknak, vagy legalább próbálunk utánamenni című sorozatunkkal. Magyarország és az NB1 szerencsétlen történelmi fejlődésének következtében messze került a világfutball húsosfazékjától, így nekünk sokszor csak a kutyáknak odavetett koloncok mócsingjai maradnak, esetleg egy jó Florin Batrinu.

Néha azonban mázlink van, és sikerül megszerezni egy-egy olyan játékost, aki vagy már eleve jó, vagy benne van a lehetőség, hogy felépítsük. Warzychát anno kész és bizonyított futballistaként hoztuk el Pécsről, Abraham, Diego és Benjamin fiatalon érkezett, majd került tovább francia csapatokhoz, és az új kedvenc, Danilo is belelendült az elmúlt fél évben.

A klubhonlap, amely kínosan ügyel arra, hogy csak tényeket közöljön (így messze az egyik leghitelesebb hírforrás a liga csapatainak oldalai közül) ezúttal négy játékos nevét dobta be már napokkal ezelőtt, mint lehetséges próbázókat januárra. Posztunkban megpróbáljuk bemutatni, hogy mit érdemes tudni róluk.

Willam Jebor

A 21 éves libériai csatár jelenleg Egyiptomban, a legutóbbi bajnokságban 15. helyen záró gizai Tersana FC-ben játszik, bár erről a klub angol nyelvű Wikipedia-oldala mélyen hallgat. A klubhonlap szerint Egyiptom előtt Szíriában játszott, de erre nem találtunk sehol bizonyítékot, viszont az kiderült a Facebook-adatlapjáról, hogy a futball mellett üzleti tanulmányokat folytat az A.M.E. nevű egyetemen.

Az arab világon országain kívül eddig még nem szerepelt más, európai csapatban, így a fransfermarkt.de oldal is csak annyit tud mondani róla, hogy középcsatár és egyszeres libériai válogatott tavaly óta.

Szerencsénkre azonban aktív közösségi életet él az online térben, így egy általa feltöltött videóból kiderül, hogy gyors, jól fejel, és a labdát is nagyjából megtartja, valamint, hogy a gólöröme parádés.

Francis Doe

Szintén libériai és szintén csatár a 27 éves Francis Doe. Neki valamivel veretesebb játékosmúltja van, mint kollegájának, hiszen amellett, hogy nyolcszoros válogatott (két góllal), szerepelt még Amerikában az MLS-ben, valamint Görögországban, az Atromitosz csapatában is, mielőtt szintén Egyiptomba szerződött volna.

Ami viszont nála érdekesebb, hogy személyes, valamint a libériai válogatott Wikipedia-oldala szerint is Malajziába igazolt a közelmúltban. Sajnos a Terengganu FA néven futó egyesületnek nem találtuk meg a honlapját, de egy maláj nyelvű szurkoló oldal webes fordítását átbogarászva úgy tűnik: igazuk van.

Kíváncsian várjuk, megjelenik-e a beharangozott próbajátékán a Bozsik-stadionban.

Jami Petteri Puustinen

A 189 centi magas finn csatár 1987. január 9-én született, tehát épp a felkészülésünk kezdetekor fogja ünnepelni 25. születésnapját. Szülővárosa, Espoo csapatában nevelkedett, majd 2003-ban a Manchester Unitedhez került, igaz, az jelenleg nem egyértelmű, hogy az angol csapat akadémiájára, vagy csak simán az egyik ificsapatához. 2006-ban visszaigazolt Finnországba és azóta az FC Honka csapatában játszik, ahol 123 mérkőzésen 38 gólt lőtt. Innen került be hazája U21-es válogatottjába is.

Az FC Honka ugyan nem a finn labdarúgás zászlóshajója, Puustinen azonban mégis a 10-es mezszámot viselhette, ami azért még így sem rossz pedigré. Annak fényében pedig különösen nem, hogy az elmúlt években két bajnoki és három kupaezüstöt gyűjtöttek be.

Puustinenről amúgy található az egyik videómegosztón egy hosszabb összeállítás, amiből kiderül, inkább egy robosztus és darabos középcsatárról van szó, mintsem egy Danilóra hasonlító könnyed mozgású játékosról. Ha szerződtetnénk, alapjaiban kellene újragondolni a támadójátékunkat, még úgy is, hogy játéka leginkább Sanyika stílusához áll közelebb.

Stefan Pötzl

A 26 éves osztrák jobbszélsőről akár mondhatnánk is, hogy nem ismeretlen számunkra, hiszen tavaly júniusban már szerepelt nálunk próbajátékon, de mivel a meccset Ausztriában rendezték, így vélhetően kevesen láthattuk élőben. (Érdekesség, hogy a mérkőzést követően a szintén próbázó Tchamit és Kostolanit 3-3 évre leigazoltuk.)

Pötzl az elmúlt években az osztrák harmadosztályú SC Ostbahn XI-ben (Horváth Feri társaságában) és a vélhetően még alsóbb ligában szereplő FC Mistelbachban játszott. Korábban megfordult még az SV Horn és az SV Sweachat csapataiban is, de a harmadosztálynál egyszer sem jutott feljebb, hiába nevelkedett a valamivel azért ismertebb Austira Wiennél.

Róla ennyit találtunk, ami különösen annak fényében érdekes, hogy a Vietnámba kölcsönbe kerülő Abasst kellene pótolnia a jobbszélen.

Játék #2

Ahogy ígértük, hasítunk tovább a játékok terén is, rejtvénykedvelő olvasóink így izzíthatják Honvéd-emlékeken edzett agyukat, a második felvonás következik!

Ezúttal az alábbi fejtvény helyes kitöltését kérjük, s a szürke megfejtés kapcsán még ne örüljön senki, az igazi megoldás ezzel kapcsolatban kerül terítékre!

Kérdésünk tehát: a megfejtésként körvonalazódó játékos mikor játszotta egyetlen bajnoki találkozóját színeinkben, illetve ezt követően melyik magyar klubban futott be viszonylag hosszas karriert? A nevét, egy idényt és az ellenfelet, illetve a minket követő legfőbb klubját kérjük hát az arcnak- azaz most sem vádolhattok a kegyes kérdésfelvevő ódiumával.

Meghatározások:

Vízszintesek. 1) A valaha volt legnagyobb lengyel Honvéd-irányító. 2) A blogszerkesztőség kollektív kedvence a 2011-es naptári év Kispest-keretéből. 3) Korszakos középpályás a ’80-asokból, örökös bajnokunk. 4) 3.14. 5) 1994 nyarán hozott újvidéki magyar csatárunk vezetéknevének utolsó két betűje. 6) Gács ügyvezető keresztnevének első betűje. 7) Szeptemberben szerződtetett afróink közül a wannabe-Ronaldinho vezetékneve. 8) U21-es VB bronzos védőnk egyik beceneve. 9) Diego … Rodrigues, a „Büszkeségeink” táblánk egyik lakója.

Függőlegesek: 1) Klubtulajunk szurkolói körökben közszájon forgó, unofficial beceneve. 2) RobW blogger kedvenc brit sörtípusa (már említve volt egy posztban). 3) Bárányos alternatívájának igazolt délszláv származású irányítószerűség 2008 tavaszáról (Veledar). 4) 2009-es kupagyőzelmünk mezmárkája.

A győztes jutalma ezúttal az 1990-91-es bajnokságot gyakorlatilag eldöntő 1-1 az Üllőin, 90 perc, ezúttal is DVD-n, a végén a megposszanó zöld szurkolók „Meneküljetek” kórusával. Hát mi pedig menekültünk is, egészen a bajnoki címig!

Apropó megfejtés: Bocis kollega ha jól tudom még nem jelentkezett a múltkori győzelmi díjért, amennyiben érdekli a trófeája, dobjon e-mailt nekünk!

Újévek

Mielőtt tovább folytatjuk blogunk szürke hétköznapjait és a megszokott posztokat, mielőtt visszasüppedünk a Kárpát-medencei csapatok elleni edzőmeccs-dömpingről való beszámolók ismerős nyomvonalába, még egy utolsó extra poszt azért befigyel ma. Itt az új év, a régi már 2 napja elköszönt, mint Supkamester Zelenkától – azonban az évkezdő hangulat itt van, nem kicsit, nagyon is. Ma még a nap is úgy süt, olyan évkezdősen, kicsit reménykedőn a hátamra, ahogy ezt a posztot írom, hát nem lehet elmenni mellette szó nélkül, úgyhogy kicsit még révedezek, kicsit még felkészülök a 2012-es blogfeladatokra, most még csak melegítsünk. Mondhatni, Morales mester most küldte el Csábi Józsit hozzám a kapu mögötti füvesre, hogy RobW, pörgesd meg, 1-2 gyors sprint, mert mindjárt beállsz. Melegítsünk tehát 2012-re…

…és mi lehet jobb melegítés, mint az újévi hangulatok megidézése az elmúlt évtizedekből, persze vörös-fekete lencséjű 3D-s szemüvegen keresztül. Merthogy az olyanféle, kispestbe beleszédülő-zuhanó-szerető-forduló arcnak, mint amilyen én is vagyok, bizony a gondolatai nagy többsége e körül a téma körül forog, mármint a Honvéd körül, a csapat körül és legyen bármilyen ünnep, évforduló, jeles nap, az is valahogy ehhez kötődik. És ilyen újévi hangulatokból volt itt bőven gyerek- és ifjúkorom évei alatt.

1991. december 31.
A gombfocit már sokszor említettem e lapokon is, most is megkerülhetetlen, ha a gyerekkorról van szó. Boldogult süldőkorszakomban tesómmal és a baráti társasággal a gombláz tetőfokára hágott és szilveszter estéken rendre meg is rendeztük az évzáró „szuperválogatott” gálamérkőzéseinket is, amolyan „All Star” jelleggel. ’91 évzáró jeles eseményén is, mint mindig, 2 csapat állt fel, az én 10 és tesóm 10 csapatának egy-egy kezdőtizenegybe és cserejátékosokba sűrített krémje. Pár éve pakoltam otthon, akkor találtam meg egy irattartóban a régi gomb-annaleseink gyűjteményét, és ott a ’91-es All Star kezdőmet. Hát így festett: Szentmihályi (Ú. Dózsa)- Csábi, Cseh, Csepregi- Csehi, Szalma (Tatabánya), Illés (Haladás), Pisont, Kovács Ervin- Mosztovoj (Benfica), Juran (Benfica). És persze tudjuk, ez csak játék volt, messze a valódi élettől, na de akkor is 6 kispesti a kezdőben, + egy leendő játékosunk. Azért ez szép.

1995. január
Már olyan ütemben szivárogtak a baljós hírek sajna 1994 decemberének végén is, mint a Krémer korszakban a békéscsabai ántitálentumok a Bozsikba. Belga tulaj el, Komora vissza, kulcsjátékosok szerződése évvégén lejár, Imre bá nem akar ennyi delláért hosszabbítani velük, ők se velünk, inkább felhozunk egy adag ifit, Hungler, KovácsBéla, Kabát, ezek meg kik? Valahogy az egész tavasz olyan bizonytalannak tetszett, mit a tavasz, az egész jövő, utolsó évemet tapostam az általánosban, ami eleve egy nagy váltás, fél év és jön a gimi, erre a hátországom, a Kispest is a bizonytalanság felé fordul? Amikor a homályba vesző és számos ismeretlen tényezőt tartogató jövőt fürkészve pont a KHFC kéne hogy szállítsa nekem az optimizmust? Randa egy január volt ez, és a neheze még csak utána jött…minden téren.

1997. január
Hát itt már kezdtünk hozzászokni. Hogy nagycsapat, az csak voltunk, Hogy ide igazi sztár nem is nagyon igazol. Elment már Warzycha, elmenőben Piroska, Bárányost a Fradi üldözi, 1 éve nem igazoltunk normális játékost, az MK-győztes csapatba is csak egy kapust hoztunk Kabáról, meg az ősz közepén Plókai Misit. Vékony ez. Az első hét hírei is azok voltak, mire aztán 6.-a körül az egyik reggel az NS-ben olvasom, hogy jön 2 új arc valószínűleg, egy Farkas András az ESMTK-tól és egy jó Cipf Zoli Kabáról. És be kell valljam, örültem. Hogy legalább valakik jönnek. Aztán aznap megúsztam egy fizikafelelést, ami olyan tuti karó lett volna, hogy a 2009-es Siófok játékosállománya kötésben megtehetette volna több kilóval – valami elkezdődött a Honvédnál is, és nálam is, úgy éreztem.

Aztán lett egy szar tavaszunk, fizikából meg majdnem meghúztak.

2003. január
Újabb reményteljes január, újabb pofon. Én akkor már nagyon kivoltam – a 2002-es ősz kicsinált. Úgy éreztem, ideje felnőni, és hagyni ezt a meccsrejárást a francba – hiszen 1997 óta szívunk, mi a jó ebben, és idén még a kiesést sem ússzuk meg… aztán Kovács Attila elkezdett igazolni, jött egy kisebbfajta (Bohóc)Liga-válogatott, Hrutka, Zombori, Mracskó, én meg 6 héttel később csak kiindultam a Bozsikba, hogy Sasu bemaradonázott góljánál ugráljak a korzón.

2007 január
Néha, ha minden összejön, minden sötét és minden kilátástalan, akkor valahogy csak segít a Kispest. Amikor minden oké, akkor szinte csak a pofonokat kapom a klubomtól, de ha nagy a gáz, mindig megrázzák magukat. 2007 telén nem volt rózsás a helyzetem. Egyre nehezedő meló, mellette fősuli, az is egyre keményedve a célhoz közelítve, mindez megfejelve némi szerelmi bonyodalmakkal – undorító egy január volt. Ami tartotta a lelket bennem, az a szépen épülgető csapat volt, ahova jöttek az itthon elismert nevek, egy Szmicsó, egy Szabó Tibi, majd hosszú évek után először a rádió is bemondta egy igazolásunkat, jön Bogdanovics a Lokitól, és ahogy ezt a hírt ontotta magából az autórádió, ahogy a lélekre nehezedő latyakos január kinnmaradt az ablakokon túl, a kocsi fűtése mellett a hír is melengette a lelkem, hogy ez végre egy jó év lehet…

MOST…
…most meg nem tudom mi lesz. Elég sok téren nagy a bizonytalanság körülöttem, ezt nem szeretem, és tessék, ilyenkor valahogy nem jön a jó Kispest-hír, úgy látszik nem olyan nagy a gond az én jövőmmel, mert ha az lenne, hát leigazolnánk a Koman Volit, de nem, itt csak az van, hogy Zeli megy, Sanyi és Dani is lehet, hogy lépnek, se a saját tavaszom, se a csapaté nem tudom milyen lesz, fogalmam sincs… A szilvesztert idén a főnökömnél töltöttem, főnök, ezt fura kimondani, mert fél éve a főnök csak ő, azelőtt 5 évig egy szobában toltuk, igazából többek is vagyunk mint mezei kollégák, már-már barátok. Szóval buli a „főnöknél”, elmentem, hát senkit nem ismertem, csak őt, jön az éjfél, Himnusz, majd kitalálják a vendégek, hogy értékeljünk mi is évet és mondjuk el a várakozásainkat 2012 felé. Gázul hangzik a dolog, de valahogy itt működött, szórakoztató volt hallgatni ezeket az arcokat, és akkor végül rám került a sor, hát nem is ismernek, mi a frászt mondjak, no majd valami általánosságot, csak rövid legyen, az is lett, aztán kérdik hogy mik az elvárásaim, és megint lózungolok, aztán pár másodperc csönd és valahogy azt mondtam, hogy jó lenne egy bronz a Honvéddal. És erre mindenki nevetett de valahogy nem kiröhögtek, hanem ebben valami kedves elismerés is volt mert a „főnöktől” tudják hogy én ilyen bekispestült figura vagyok, sőt az egyik vendég még tapsolt is, hát ez furcsa egy élmény volt.

* * *

Szóval ha vadidegen és antifutball emberek erre elismerően bólintottak, hát itt is felvállallom, hogy legyen egy jó bronz az idei fő célkitűzésem – a többit meg megtartom magamnak. És józan ésszel persze tudom, hogy e bronzra korlátos az esély, most úgy döntöttem, optimista leszek legalább egy pár napig. Úgyis olyan szépen süti a nap a monitort ahogy írom a posztot. Egy jó újévi napsütés. Legjobb.

Képforrás: tuz1.blog.nlcafe.hu

Meztörténet #2 – A tényleges sztori

A napokkal ezelőtti kis bevezetőnket követően a privát oldal után jöjjön a közösségi rész: némi áttekintés következik mezeink soráról. A poszt elsődlegesen az 1990 utáni állománnyal foglalkozik, a régebbi korszakokra inkább csak visszapillantunk, az elemezgetés a frissebb emlékekre korlátozódik.

Természetesen a kommentekben kíváncsian várjuk a véleményeiteket, hogy ki melyiket tartja máig ‘A MEZNEK„.

Mezeket vizsgálni, értékelgetni igazándiból a ’80-as évek óta érdemes hazai szinten – azt megelőzően az öltözék inkább kötelező elem, infrastrukturális háttér szerepkörben tündökölt csupán. A KAC időkben, gondolom, annak is örvendett a szegény agglomerációs kiscsapat vezetősége, ha össze tudta szedni a keretnek a 11+cserék számú piros-fekete kombinációjú öltözéket, design-olásról akkoriban max a hazai pesti nagycsapatok álmodhattak. Aztán az ’50-es években, Honvéddá avanzsálva ha nem is Real Madrid-mértékekkel, de megjelent a pénzmag az együttes mögött és mindez első igényes, jellegadó mezünket eredményezte, a máig legendás keresztcsíkos fehér szerkót, közepén a futó Honvéd rajzolatával terhelt címerrel. A’60-as, ’70-es években aztán a változatosság is megjelent, 1-2 idényenként került más és más kombinációjú, ám jobbára piros-fehér csíkos dressz a játékosokra. Sőt, az MK-sikert jegyző, Kispéter edző alatti alakulat piros-fekete csíkosban is gyakran futott ki a pályára…

A ’80as évek aranykorát a Puma tisztapiros hazai és tisztafehér vendég-, SKÁLA hirdetéssel díszített meze is máig emlékezetessé teszi. Ha a nemzetközi vintage-mezboltok kínálatában ez is megjelenne, gyanítom sok drukkertársunk robbanna rá az egérre és klikkolna a „kosárba” feliratra, kerül amibe kerül. Posztunk fókusza azonban mégis inkább recens témára irányul: én, aki a ’90-eseken focializálódtam, inkább tudok vekengeni az azóta a játékosainkon feszülő cuccokról, mint a korábbi kreációkról. A következőkben így is teszek.

Már többször említettem, hogy jómagam 1990 tavaszától váltam névleges szimpatizánsból igazi szurkolóvá Kispest téren, és 1990 őszétől már gondolataim nagy része a KLUB körül mozgott. Mez-ügyileg ebben a szezonban az egy évvel korábbi piros-fehér kombinációjú, szögletes számokkal operáló Hummel egy továbbfejlesztett változata volt a hivatalos dressz és mint az lenni szokott, az első könnyűzenei albummal/autóval/nővel stb. örök kedvenc maradt. Egyszerűségében rejlett a varázsa és persze a hozzá társított bajnoki menetelésben – azóta sem éltem át sajnos olyan magabiztos bajnokság-nyerést, az NB2-t leszámítva. Piros hazai, fehér vendég szerelés, obligát ‘KISPESTI ÁRUHÁZ’ így, ‘capsLock-kal’ hirdetés, finom, nem hivalkodó Hummel márkadíszítés a karon. Imádtam.

A következő szezon új klubnevet (KHFC) és új, profi vezetési stlust hozott a klub kormányánál. Jöttek Bálinték/De Vriesék, és velük az Adidas, aki bizony főmezként nem tucatdresszel szúrta ki a szemünket (mint pl. akkoriban a Vácnak, a Fradinak vagy a Békéscsabának, Lokinak). Nem a sima három nagy csíkos fölső és gatya kombó jött tehát, hanem egy remekbeszabott dressz (sajna a színárnyalatban ettől kissé elütő piros nadrág némileg rontott az összképen, de nem sokat). A váltómez már inkább átlagos volt, de amikor a fehér fölsőt a piros nadrággal kevertük, az a ritkasága és a Samp megcsapása miatt nálam szintén nagy etalon. Mindehhez remek mezreklám, kék FIAT felirat, szóval azt kell mondani, ez egy profi kollekció volt. Év végén mégis ment Adi Dasler egykori cége, és jött az angol Matchwinner.

Hát róluk én se azelőtt, se azóta nem hallottam, valaki egyszer mondta nekem hogy a Szigetországban azért ez egy respektált cég, mit mondjak, biztos. Nálunk 1 idényen át futott a vékonycsíkos, valahol a Milan ’60-as évekbeli, Gianni Riverás klasszikusára hajazó dressz, rajta a csöppnyi gyártó-logóval és az aranycsillagokkal körbeszórt, így giccsparádéba hajló KHFC címerrel. Hiába nyertünk vele nyögvenyelősen bajnoki címet, nekem valahogy ez sose volt nagy favorit.

Úgy fest a klubeveztésnek sem, hisz Diadorára váltottunk rövidesen, melynek első, 1993-94-es garintúrája már bőven vállalható volt. Mondjuk a fehér kontúrral kirajzolt, emberfejnyi címer kissé tán túl ütősre sikerült, de a gyártói embléma rendben van, jó a csík-vastagság is, és az év elején AXE, tavasszal pedig Gösser mezreklám is bíztatóan festett. A fekete csíkok mellé végre jól eltalált vörös árnyalat társult, szemben a messziről nagyon egybefolyó Matchwinnerrel, szóval ez egy profi szerkó volt a maga nemében. Hát még ami utána jött…

1994-95-re maradt a Diadora, ám új kollekcióval rukkolt ki a sportszergyártó és Kispest-szurkolásom legkirályabb mezét szállította le nekünk. A csíkokat megvastagították, és a vörös és fekete sávok közé vékony fehér választóvonalak kerültek. Mindehhez fehér gallér, rajta kis Gösseres badge-ek, a karon kis Diadora logócskák a piros sávban, továbbá fekete nadrág és zokni. És az akkoriban itthon egyáltalán nem bevett, klubszínidegen váltómez, a remek sárga megoldás! És egy Brocki-Hahn, Bánfi, Mátyus-Milinkovics,Forrai, Csehi T., Pisont, Illés-Sallói, Kovács Kálmán megjósolható kezdő az év elején.

Amikor a nyitányon rommá vertük a a bajnok Vácot a Bozsikban, úgy, hogy Csankék kb 20 perc elteltével kegyelemért könyörögtek a két fekete, hosszú hajú szűrőnk által dinamizált és Illés-Pisont kettőse által mozgatott középpályánk előtt esdekelve, ehhez a remek performanszhoz a csodás, erőt sugárzó, egyedi és gyönyörű kivitelezésű mez olyan szimfóniát varázsolt, hogy a meccs után mondtam is Öcsémnek, hogy ez a legjobb Honvéd amit valaha láttam. Annak a szezonnak bajnoki címmel kellett volna végződnie egy logikus világban, de a világ minden, csak nem logikus, félévkor megindult a sokéves lejtőn a klub, és nyáron szétszéledt a sikercsapat. A megújított, Piroskásított, Ghindásított, Wazychásított alakulatnak viszont maradt a Diadora, azzal a különbséggel, hogy az 1996 tavaszi kupagyőztes menetelésünkre a fekete gatyók és sportszárak mellé beérkezett a piros váltás. A frissítés jót tett a garnitúrának és a csapatot is felpörgethette, mert hiába ment el a kupadöntő előtt a lengyel agy Colombusba, a srácok behúzták a kupát a BVSC ellen. Az ünneplés, az eső és a rommáázott Diadora kollekció örök emlék, mint Plókai rémisztő piros textil bicajgatyája, miközben dobálja a levegőbe Török Petit.

Az MK-sikerrel megnövekvő ázsiónk és a Szendrei exDózsa-kapussal való kapcsolata a vezetésnek új mezszponzort hozott a ’96-’97-es idényre, a spanyol Jomá-t. A cég első hazai próbálkozása mi voltunk az NB1-ben, bár később Újpesten is feltűntek. A design maradt a vastag piros-fekete csíkos, ám a fehér válaszvonalak eltűntek. Jött helyette viszont a tipice Joma pikkelyes textúra, és a vastag fehér, Joma logókkal bőven meglocsolt díszsáv a karon. A nadrág-zokni kombó fekete volt, a váltómez fehér, piros díszfoszlányokkal. A mezen továbbra is Gösser, a csapat meg hozott egy halovány 7. helyes, és egy még haloványabb majdnem kiesős idényt. Utóbbi tavaszán már fehér fölső-fekete nadrág kombinációban toltuk leggyakrabban, a borzalmas „Mystery – Michael Jackson is ezt issza” energiaitallal mezreklámként.

Az ezt követő évek az amúgy jobb sorsra érdemes és alapvetően jó mezeket szállító UMBRO jegyében teltek. A cégtől sokat vártam és a koncepció (piros felső, fekete nadrág) nem is volt rossz, csak hát a megvalósítás… Mindezt a helyzetet az igénytelenül a mezekre kasserolt IBUSZ reklám sem segítette. Ugyan Komora érájának végén még volt egy elvetélt kísérlet az UMBRO-kalandon belül, a keresztcsíkos megoldással (jó igényesen üresen hagyva a mezreklámnak fenntartott fekete téglát a mez frontján), ám ez Váczi Zoli kispesti pályafutásához hasonlóan csak pár fordulót élt meg, pedig mindkettőben több volt.

Az igénytelenség korszakát aztán Konczék kispesti feltűnése, a stadion kifestése, a 10-es dressz visszavonultatása (Hail to Öcsi bácsi!) és a JAKO bedöcögése zárta. Jako…-morfondíroztam magamban- az meg mi? Újabb „igénykirály” névtelen mezgyártó? Nos nem lett igazam, max a névtelenséget tekintve. Hiába volt itthon ismeretlen focikörökben a cég, a Wilkinson mezreklámmal megtámogatott dresszkészletük, mind a 2 vendég (1-1 totál fekete és fehér), mind a hazai piros-fekete variáció, mely végre nem csíkos, de ennek ellenére ütős verzió lett, hát odacsapott. Az idény is, hisz nyögvenyelős kezdést egy szép tavaszi menetelés követett, melyhez a remek fölsők igényes körítést adtak. S bár a következő évekre a teljesítmény alászállt, a mezek színvonala nem. Ugyan a 2001-02-ben bejövő félcsíkos away mez megoldás és a tavaszi klasszik piros-fekete csíkos haza felső nem annyira jöttek be, a 2002-03-mas piros-fölső, fehér alsó, fekete zokni már nagyon is. Ki is estünk vele, de ahogy a múltkori bevezetőmben írtam, ez a mez már akkor is tetszett, és mivel ebből lett az első saját példány, máig nagy-nagy-nagy-nagy kedvenc!

A kiesést követő időszakban a főnixként feltámadó Kispestünk kb 2 hónap alatt építette újra magát hamvaiból, új címer, új keret, új mez. Az új, egyben a múltat tiszteletben tartó kezdethez a Diadora ideális megoldásnak tűnt, hisz egyrészt visszautalt a ’90-esek közepének sikerkorszakára, másrészt igen retróra vették a figurát. Az újra felvett Bp.Honvéd névhez az ’50-es éveket idéző hazai és a ’60-asok-’70-esek fordulóját idéző idegenbeli mez társult. Bár egyik se volt az az atomigényes megoldás (különösen a piros-fekete pizsamafelső), a címer is nyomtatva volt rájuk, nem pedig varrva, az anyag is pállós, semmint jól szellőző, funkcióját mégis betöltötte: megadta azt a külcsín-körítést, ami keretet teremtett, mégpedig méltó vizuális keretet a nagy Nb1B-s menetelésnek. A sztori folytatása aztán már felejtős. A mezekre is keveset szánó Pini még 1 évig játszatta az agyonmosott, már inkább rózsaszín-fekete keresztcsíkos fehér dresszben a csapatot, 2005 tavaszán már a Diadora leányvállalatát is behozva a képbe egy vállalhatatlan piros mezkreáció erejéig. (Meg kell említeni itt a Kanyar által a csapatnak a 2004-es MK-döntőre összedobott fekete, testhezállós ajándékmezt is, ami szép gesztus volt). Aztán jött a Macron.

Az itthon szintén viszonylag kevéssé kipróbált (ebből is látszik, mekkora mez-úttörők vagyunk) Macron összefonódott a Dolcetti-féle olasz focisuli emlékezetes őszével és felejthetőbb tavaszával. A se íze se bűze kerettel és játékkal terhelt 2006-os őszt követően pedig (hiába készült derék új mezekkel is a talján üzem) pár hónappal Aldo maestro távozása után a Macron is vette a kalapját és ádadta helyét a Diadora után egy újabb nagy visszatérőnek.

A dán Hummel ha lehet még nagyon comeback-er, mint az olasz cég, hisz utoljára bajnoki címet ünnepelhetünk dresszeikben 1991-ben. Nos, 2007 tavaszán fél év alatt szállították is az újabb trófeát, az MK-serleg képében. Remekül eltalált színárnyalatú csíkos hazai mezünk a fényes fehér nadrággal és az ezüst számokkal, a vendég fekete (Hemyngway trademarkos ötlete volt a fekete seregként az ellenfelet lelkileg is büntető öltözet), illetve az eleinte csak edzőpóló anyagban érkező, ám az MK-döntőre már mezként is elkészülő fehér változat mind-mind igényesek voltak és egy új korszak szellemével lengedeztették be a Bozsikot. Új tulaj, aki ad a külsőségekre is a stadion rendbetétele mellett, profi klubhoz profi díszletek és jelmezek dukálnak – örvendezhettünk. Aztán jött 2008 nyarán a Nike (előbb persze még a Hummel is megjátszotta a pirosgatyás mezvariálást), a bordósabb vörösével és vastagabb csíkozásával, no meg a jellegtelen fehér vendégszerkókkal. Némi felüdülést előbb a centenáriumi osztott mez, majd a Morales-év tiszta piros cucca hozott, ám megvételkor szembesültem vele, hogy „élőben” milyen tré is az a mez, mindenestere a téli focikra azért remek, mert bő mint Kris Bright melltérfogata és hosszú az ujja. Nike téren egyedül az idei ősz csíkosa hozott évek óta először elfogadató megoldást, kíváncsian várom, meddig marad ez a mez rajtunk.

Összegezve: voltak itt remek, jó és felejthető mezek is, vegyes az összkép. A nagy sikerekhez társult remekbeszabott jelmez (1990-91, 1994-1996, 2006-2008), vállalható megoldás (1994, 2003-04) és gyengébb eresztés is (1992-93, 2008-09). Máskor pedig 1-1 jól sikerült mez „mentett meg” idényeket, mint a ’96-os Joma vagy a Jako-ink 2000 és 2003 között, megint más esetekben a klub körüli nihil a dresszekben is manifesztálódott (1998-2000, 2004-2005). Kérdés mit hoz a jövő, de alapvető tanulság lehet a fenti eszmefuttatásból az: bár nem ez a döntő tényező egy klub életében, a profi működéshez elegáns tartozéknak minősül, ha a külsőségek is magas színvonalat sugároznak. Ez már nem egyszer nálunk is sikerült, legyen így még sokszor a jövőben is, hadd hordják olyan büszkén a drukkerek a mezeinket, mint ahogy én is teszem a mai napig is a kupagyőztes Hummel feketével, ami ráadásul kabalamezem volt éveken át. Most már elárulhatom, hogy én ezzel járultam hozzá a 2009-es Ábrahámos kupagyőzelemhez – ez volt rajtam ugyanis Győrben és ezért tudtam már indulás előtt is, hogy az esélytelenségünk ellenre megnyerjük majd a serleget.

Címkép:mommo.hu

Boldog Karácsonyt…

…kívánunk minden kedves olvasónknak, kommentelőnknek, Honvédosoknak és Kispestereknek, korzó-lakóknak és Kanyar-tagoknak, tribün-arcoknak és fotelszurkolóknak, egyszóval mindenkinek, akiket valaha is megérintett a főváros XIX. kerületének legendás klubja.

Az ünnepi szezon alatt mindenki pihenje ki magát, hogy kellően feltöltődve a bejgli- és töltöttkáposzta fejadagokból szerzett energiával veselkedjünk neki a hosszú január-február átvészelésének, hogy március másodikán erejünk teljében támogathassunk a csapatot a Fáy utcában. Halászlére tehát fel, s hogy ne unatkozzon senki a pihenőnapokon sem, hamarosan jelentkezünk ilyen és olyan posztokkal – szóval tartsatok velünk a szaloncukorfalatozás közepette is.

A csakblog szerkesztősége