vh – Oldal 915 – Csak a Kispest!

Osztályozókönyv – DVSC-Kispest

A tegnapi találkozó kapcsán elkészítettük a szokásos osztályozókönyvünket is. Nem meglepően a tegnapi elszánt védekezés eredményeképp elsősorban a defenzív részleg mutathat fel magasabb osztályzatokat – a támadószekciónk ezúttal harmatosabb volt. Érdemjegyek, dicséreték, szurkolói szemmel való siránkozás a tovább után.

KEMENES: Végre visszatért a gólvonal elé – ám hova tűnt az őszi Kemenes Szabi? A második gólnál elkésett a kijövetellel és Salami majdnem másodjára is megtréfálta… reméljük, csak átmeneti formaingadozást láttunk 4.

LOVRICS: Hozta azt, amit az utóbbi meccseken is. Így tovább! 5.5

DEBRECENI: Magabiztos volt hátul – többnyire. A Szalámi-gólnál az egész védelem elmarasztalható, viszont többször is jól mentett, gólja meg a legjobbkor jött. 6. Sport TV-s meccslegjobbi díja megérdemelt.

BOTIS: Ma is tolta sallangmentes játékát, a Cicó-gól előtti szabálytalanság sajna szükséges volt. Nem sokszor cifrázta hátul, nem lehet rá sok rossz szavam. 5.5

HAJDÚ: Zakatolt fel s alá, gólt is vállalt, fontos tagja a keretnek. Nem írom le n+1. alkalommal, hogy mennyivel értelmesebb volna egy sorral előrébb tenni (mégis leírtam). Talán ha a sérültek felgyógyulásával kiegyenesedik a keret…? 6

AKASSOU: Az első félidőben nem ismertem rá. A tavaly a Bohócliga legjobb szűrői közé magát beküzdő elefántcsontparti arc hihetetlen mélyrepülést mutat, alibizik, ténfereg. Remélem sürgősen összekapja magát és nem a jól ismert „afrikai játékos beszürkül Kispesten” pályaívet futja be. 3.5. Cseréje, Hidi szimpatikus srác, de nagyon kéne bele némi spiritusz és robbanékonyság, ez így kevés lesz. 4

HORVÁTH ADRIÁN: Szerelni, rombolni úgy-ahogy okés, és ma többnyire ez kellett. Ha viszont passzjáték, támadásépítés kellene… „Passzain” tegnap is csöndben sírdogáltam a Loki kapu mögött. Még nagyobb gond, hogy jelenleg sajna mindhárom szűrőnk (Hidi, Adri, Aka) nagyjából ilyen kategóriájú. 4

NAGY GERGŐ: Nem megy Gergőnek egyelőre, nem akar összejönni az áttörés, amit különösen sajnálok, hiszen a felkészülés és a tavaly év végi meccsek során úgy tűnt: nagy durranás is lehet belőle. Leírni azonban nem szabad, ne kövessük el ezt a hibát! De bátrabban, Gergő, bátrabban! Tegnap ez csak 4. Cseréje, Sadjo inkább taktikai jellegű váltás volt, félig időhúzó, félig a Dombi érkezésével orrnehézzé váló DVSC-jobboldal megregulázását szolgáló jelleggel (-).

ZELENKA: Fáradtan mozgott ma, bár próbálkozott játékba avatkozni, tehát nem látom rajta a Macko-féle alibi jeleit. Az idő eldönti, hogy nagy reményeimet beváltja-e. Ez most csak 4 volt. Cseréje, Moreira is hozta a standard 4-est…voltak elfutásai amik végén rendre összeesett vagy elpasszolta magát, de hát ismerjük. Még ideírom sokadszor is hogy „legalább hajtott”, de ez nem sokunkat boldogít.

IVANCSICS: 1-2 olyan mozdulata volt ami régi önmagát idézte, de továbbra is olyan leeresztettség érzés lengi körül. Küzdött is, faragták is, de a régebben nálunk és Siófokon is védjegyszerű improvizatív baloldali játéka nem nagyon villogott – igaz alig támadtunk. 4.

DANILO: Megtartja a labdát: pozitívum. Simán pályázhatna államtitkári pozícióra a Monthy Python féle „Furcsa Járások Minisztériumába” – ez vicces, de focipályán inkább negatívum. Crouch is kreténül mozog de veri a gólokat – Dani sokszor labdát se tud kezelni. Néha vannak remek momentumai, elfutásai – aztán jön az egy darab csele, ami után labdavesztés, kontra. 4.

Fotók: Lovi (honvedfc.hu)

Kiszenvedtük… – DVSC-Kispest beszámoló

Kétszer három órát vezetni azért, hogy nagy valószínűséggel egy méretes parasztlengőt helyezzenek el az ember naiv orcáján, hát nem egy nagy deal. A Kispest-szurkolók kábé ilyen életérzésnek vannak kitéve az elmúlt 15 évben -kisebb-nagyobb szüneteket leszámítva. Hogy miért éri meg mégis a (z ezúttal Debrecenbe történő) túra? Mindjárt kifejtjük.

A hétvége végre az igazi kora tavaszt is meghozta, így szemben az elmúlt hetek lelátói korlátokhoz fagyást eredményező időszakával, végre tényleg a hamisíthatatlan március-áprilisi, párolgó földszaggal- friss fű- és megfáradt szotyi-illattal telt stadionok várták a 19. fordulóra kilátogatókat országszerte (bár Debrecenben a kapu mögött még fagyott foltokat is találtam a sártenger közepén). E körülmények összességében jóval vonzóbb körítést kínáltak a meccsnek, kíváncsian vártam hát milyen derbi sül ki a Hemingway éra elejét leszámítva általában egyesélyes DVSC-Kispest párosításból (manapság ugye nem mi vagyunk egy debreceni meccs favoritjai, míg a boldog ’90-esek elején rendszeresen gyaláztuk a cíviseket).

A találkozó első harmada a várakozásokat igazolta: a mostanság megfáradóban lévő Debrecen úgy-ahogy nyomott, mi úgy-ahogy álltuk a sarat. A gyenge színvonalú meccsen a Lokiból Szakály próbálkozott a szélen jobb megoldásokkal, de halvány volt, ahogy szerencsére a Dolcetti alatt a Bozsikban egyszerűen 12 éves menekültnek nézett, azóta NB1-es sztárjátékossá fejlődő Yannick is. Kabát Warrior szétvarrt alkarját is igénybe vevő bírófenyegető hőzöngésén túl nem mutatott sokat, szóval úgy nézett ki: tartjuk magunkat.

De még hogy! A 20. perc táján első valamirevaló beívelésünkbe Debrő piszkált bele elöl, 0:1. Remekül kezdtek alakulni a dolgok. A derék cívisek megposszantak a lelátón, a saját játékosaikat betaláló beszólások már-már a korzónkat idézték. Mi nem sok veszélyt jelentettünk elöl (Danilo a 10-ből 9-szer előjövő gyenge napját fogta ki, Zelenka mesternek pedig Presser nyugodtan dúdolhatta volna a Sose halunk meg c. film főcímdalát: „Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál”), de a lassan beidegeskedő DVSC ellen most ez is elégnek tűnt. A 45. percig. Botis hozott össze egy szabadrúgást a 16-osunk előtt, Czvitkovics kapura lőtt, a sorfalunk felállása kimerítette a „necces” fogalmát, Kemenes mozdulni sem tudott a löketre (1:1).

A szünetben azon polemizáltunk a fotós kollegával, hogy szokás szerint a legidiótább pillanatban bekapott gól mennyire vet minket vissza. Úgy festett: nagyon. A Loki úgy gondolta rövidre zárja a bulit, és a frissen becserélt, évek múltán jó eséllyel Bohócliga név-nívódíjas Eugene Salami szalámizta fel a védelmünket és ért el közelről gólt (2:1). Nettó 3 perc alatt omlott össze az addigi talmi kártyavár. Ekkor jó eséllyel egy nagy vereség is kinézett. Közben az indiszponált Akassout már lekapta Supka, s ekkor Zelenka helyére Moreira állt be – nem sok jót ígért mindez a záró fél órára.

Ám ez a Loki már nem az a Loki. A debreceniek visszavettek, mi meg felálltunk a padlóról, szédelegve bár még a beszedett két gyomrostól, azért tétován mégis megpróbáltunk fel-felcirkálni a Loki 16-osáig…. sőt, a félidő közepén, váratlanul a cívis állcsúcsra is sikerült elhelyezni egy szép csapottat: Hajdú lövése valakin megpattanva vánszorgott a szerb DVSC-portás hálójába! 2:2!

A Debrecen megpróbált újfent felpörögni (kíváncsi vagyok, a visszaállásuk az évad eleje óta tartó punnyadásuk jele, vagy Scasny bá taktikázta el magát…-ha az utóbbi verzió igaz, vendégem egy csapolt Moravské Sklepny-re), de Salami kapufáját leszámítva (amikor is Kemenes mellett az én tarkómon is kicsapódott a jeges veríték) már nem nagyon volt puskaporuk.

Az előzmények ismeretében és a meccs alakulását tekintve egyaránt meglepő a pontszerzésünk, jól jöttünk ki az adok kapokból. Az igazi az lenne, ha ez kicsit megdobná a csapat csorbult önbizalmát és a következő fordulókban ill. a Vidi elleni keddi kupameccsen már a játék tudatossága is javulna ennek eredményeként. Nincs könnyű dolga mindenesetre Supkának, a kispadunk nagyon rövid, és azzal hogy láthatóan ő is szembesül a használhatatlan arcokkal (Rouani pl. hogy eltűnt a szűk keretből 2 meccs óta), egyre fájóbb a szűk variációs lehetőségek köre. A találkozó végi sajtótájon a szakvezető mindenesetre nem volt szomorú a debreceni pontszerzés után, jó lenne ha Fehérvárott is vidáman beszélgethetnénk.

A kaland végén hazaérve, szerencsére a Kós Károly téri közértet még 1 perccel zárás előtt elcsíptem, így sörökkel bőven feltankolva értem haza. Kellett is a komlóbevitel – elvileg „ünnepi” az alkalom, első tavaszi pontjaink megvannak… még inkább sarkallt azonban a tény, hogy a kispesti kollégák melletti egész napos absztinens sofőrködést követően végre én is megbonthattam a magam jól megérdemelt palackjait. Nem mondom, hogy rosszul esett a wekerlei éjszakában.

Fotó: Lovi (honvedfc.hu)

Nyerünk Debrecenben, és kész!

A holnapi napon végre harmadik állomásához érkezik a múlt vasárnapi Fradi-meccsel indult, majd szerdán a listavezető Fehérvár vendégjátékával folytatódott „játsszuk le egymás után a gázos csörtéket, majd nyalogassuk a sebeinket egész tavasszal” című sorozatunk. Szombaton ugyanis a címvédő Loksi otthonába látogatunk, az esélyeket a hajtás után latolgatjuk.

Érdemes leszögezni az elején, hogy Debrecen a lehető legnegatívabb helyszín aranylábúink számára a 21. században, hiszen egészen 2001 tavaszáig kell visszapörgetnünk képzeletbeli statisztikánkat ahhoz, hogy kispesti győzelmet tudjunk felidézni a Hajdúság fővárosából, azóta tulajdonképpen csak asszisztálgatunk a vendéglátóink hol kisebb, hol nagyobb különbségű sikereihez.

Mostanra azonban eljött a mi időnk és ezt többféleképpen bizonyíthatjuk!

1. Az első és talán legfontosabb szempont a számmisztika. Mint ismeretes, tavaszunkat kétgólos vereséggel kezdtük a nyóckerben, a zöldek és a Vidi ellen viszont folyamatosan redukáltuk a különbséget ellenfeleinkkel szemben, így a DVSC ellen már egygólos sikernek kell következnie! Ez a legerősebb érv, amiben hihetünk, kudarc esetén már nem fogadjuk el Supi bácsitól a „nem volt szerencsénk” frázist. Ezt a meccset – statisztikailag – be kell húzni!

2. Racionálisabb, de talán kevésbé erős indok, hogy az eredményekkel együtt a csapat által mutatott pörformansz is némi fejlődésen ment át az elmúlt hetekben. A Hungária elleni, majdhogynem értékelhetetlen, helyenként lötyögésként is leírható produkció után Prukiék ellen már egy félidő erejéig, míg a listavezetővel szemben – ahogy a Mester is említette – hetven percig játszottunk tűrhetően, így (szintén a számmisztikát alapul véve) Debrecenben már össze kell jönnie egy teljesen végighajtott meccsnek, de csak ha a fiúk is így akarják. Bár sérültjeink igen lassan lábadoznak, közülük igazán csak Hercegfalvi Zoli kreativitása hiányzik igazán, őt azonban pótolhatja a rohadt lassú fizikailag még láthatóan nem tökéletes Zelenka, aki a napokban megkapta a Demjén Rózsi becenevet, lengyel nemzetiségű blogger-riporterünk szerint pedig „nagy kedvenc lehet” a morva skac.

3. Végül érdemes egy kicsit ellenfelünk formájával is foglalkozni, mert az utóbbi hetekben ott is beütött valami Kispest-faktor-szerűség. Az mindenesetre biztos, hogy ha a derék Zdenek mesternek megmutatják a kecskeméti katlan képét, esetleg Szivics edző egyik visszafogottan elegáns portréját, a cseh úriember fénysebességgel katapultál a legközelebbi ágy alá, vagy egyik játékosa öltözőszekrényébe. A DVSC sorozatban háromszor szenvedett vereséget a Széktói Stadionban, a végén már tényleg rossz volt nézni, hogy egy hazai szögletből úgy lett gól, hogy támadójátékos a labda tíz méteres körzetében nem leledzett. Bács-Kiskun vármegyéből kiszabadulva aztán nagy nehezen begyűjtötték a három pontot a dobogós (piff) Paks ellen, de csak a Fradi által már megannyiszor alkalmazott öngól+tizi kombóval, hátrányból.

Remélem, a tárgyilagos esélylatolgató poszttal sikerült felspannolni mindenkit, akinek tehát van szabadideje, pattanjon fel a vonatra és lepje meg a csapatot a debreceni mobilaréna vendégszektorában!

(Az elmúlt évek eredményeit ezúttal – az optimizmusunk megőrzése végett – nem közöljük.)
Fotók: Jómagam.

Supka Attila a mérkőzésről – mi pedig egy boxeralsóról

A találkozót követően vezetőedzőnk értékelte a látottakat és némi előretekintésre is vállalkozott a cívisvárosi mérkőzésünk kapcsán, illetve a csapat összeállásának folyamatáról.

Az utolsó kérdés kapcsán megkerülhetetlen annak a felvetése: a hazai játékvezetői és asszisztensi körben hogy vagyunk képesek összevadászni ennyi sült brokkolit. A meccs jelentéhez ugyanis a 2. játékrész közepén értünk el, mikor is Vólent helyére Supka edző Brightot akarta beküldeni. Nos a cserénk 5 percig húzódott mert a túlbuzgó partbíró a stoplik ellenőrzése után a kiwi srác nacija alá is bekukkantott majd intett hogy bukó van, itten nem lesz beállás és elfutott szöglethez lengetni. A kispad 5 percen át könyörgött neki hogy jöjjön vissza megnézni még 1X az esetet de egyáltalán kideríteni hogy mi a problema?! Partjelzőnk azonban csak peckesen integetett hogy ő a maga részéről lezárta az esetet. Végül érkezett SzabóZsé és ő is belesve a Bright-i gatya alá végül engedélyt adott a cserére. Interjúnkból kiderül, hogy az epikus szenvedés oka prózai volt, én meg azon gondolkozom, az ilyen (szereplés-orientált, az hagyján de a szabályzathoz is tufa) csókákat mint a derék vonalbíró, honnan szerzi be ilyen nagy tételben az MLSZ?

Hihetetlen.

Fotó ismét Babar.

Még nem dőlt el semmi (?) – Kispest-Vidi MK beszámoló

Az utolsókat rúgó tél egy hideg, fogvacogtató estével kedveskedett a Bozsikot szerdán úti célul választó kispesti és fehérvári szurkolóknak az aktuális kupafordulóban. MK meccsre került hát sor kedvenc stadionunkban és bizony nem a párharc esélyeseiként készülhettünk a kezdő sípszóra – dicső MK-s közelmúlt ide vagy oda. Supka azért olyan eredményt célzott be a meccs előtt mellyel még élne a remény a jövő keddi visszavágóra, lehetőleg kapott gól nélkül – ezt a vágyálmot kisebb defektusokkal (már amennyire a bekapott gól kicsi) azért kvázi hoztuk.

A Fradi elleni derbihez képest jóval szellősebb lelátók előtt került sor a mérkőzésre. A Vidi „B jellegű” csapattal érkezett, főleg támadószekcióban, nálunk pedig egy amolyan „a lehetőségekhez képesti vegyes” futott ki a gyepre. A védelem pl. abszolút első soros volt, ám lehetőséget kapott a gólvonalon Kemenes, szűrőben pedig az inkább tartaléknak minősülő H. Adri és Hidi, elöl pedig az ifjú tehetség, a Sisa alatt anno az NB1 mélyvízében már megmártózó Vólent.

A találkozó álmos kupa jelleget mutatott kezdéskor, nekem a két évvel ezelőtti, Kecsó elleni hazai MK meccsre emlékeztető módon. Sokáig nem történt semmi érdemleges, majd szép lassan elkezdtük átvenni az irányítást. E pálfordulás hamar eredményt hozott: azt hiszem Zelenka indította Lovricsot, a horvát bekk jól osonkodott el a jobbszélen, centerezését pedig a Danilóra mozduló Bozovics mellett Zelenka belsőzte a kapuba! A korzón csak Pelenkaként emlegetett irányítónk tehát második meccsén már be is köszönt, várjuk a folytatást! (Ahhoz viszont no comment hogy egy-egy rosszabb passza alkalmával már jött is jól megszokott ordenáré szidás egy-két torokból „ez is minek kell nekünk” felütéssel. Én kérek elnézést.) A félidő hátralevő részében a játék képe már nem nagyon változott, belőlünk sajna hiányzott a 2. gólhoz kellő plusz, ami majd a 70. perc után meg is bosszulja magát.

A szünetben határozottan jó kedvvel tekintettem a II. félidő elé és a kiürült műanyagkorsó fenekére – uraltuk a meccset, a Vidinek alig volt momentuma. Egy + gól azonban nagyon hiányzott a nyugodt visszavágó fogalmához.

A II. játékrész első harmadában aztán 2 hatalmas ziccert is rontottunk – ekkor nem sok hiányzott a Vidi megregulázásához. Ám ami hiányzott az hiánycikk is maradt, a Dottore cserélt, jött a már szünetben bevetett Nikolics és Polonkai mellé Gosztonyi is, a Fehérvár ritmust váltott – jött is az egalizákló találat. Védelmünk egyszer hagyott ki, a 2 cserejátékos által behülyített hátsó alakzatunk csak leste Nikolics találatát. NAGY KÁR VOLT EZÉRT! Félek, sokba kerül majd nekünk ez a Nemanja-gombóc. Percekkel később Kemenes egy remek kijövetellel akadályozott meg egy újabb találatot egyúttal -remélem- jelezve a kispad felé hogy kivel kezdjünk szombaton. Meleg lett a pite. A végére aztán védelmünk úgy-ahogy helyreállította önnön stabilitását elöl azonban már impotensek voltunk, ezúttal sem Azevedo, sem Bright nem tudott sokat hozzátenni az attakokhoz.

1:1. Sajnálatos a kapott gól, nem is kicsit… Azért az eredmény nem egy vészesen rossz kiindulási alap a fehérvári túrához – bár nagy kérdés, a sóstóiak játszanak-e még egyszer íly ötlettelenül mint ezen az estén.

A sajtótájon jó hangulat uralkodott, Mezey voluntarista gesztusroham részeként dícsérte a „masszív Honvédot” és a „remek színvonalú, élvezetes kupatalálkozót”. A Dottore kissé régi gombfocis önmagamra emlékeztet. Én is ha győztem vagy iksz lett, nagyvonalú szóvirágokkal dícsértem az ellenfelem, modoros, egykori Népsportot idéző közhelyeim helyből pofont értek volna. Viszont ha kikaptam, az egész világ hibás volt… emlékezhetünk, a Moraleses fehérváris siker után minden voltunk csak masszívv, szimpi csapat nem – ellenben bekkelős förmedvények Mezey szerint.

Hazafele a 42-esről lecsúszva gyalogolhattam végig az Adyn hazáig. A wekerlei estében épp a főtéren rongyolva át a kivilágított, regionális operatív programból kistafírozott kulisszák látványától elérzékenyülve magamhoz képest ultrameglepő módon optimista hullám kapott el: lassan itt a tavasz, mi meg elkapjuk a Vidit a visszavágón? Aztán bekanyarodva a sötét Mészáros Lőrinc utcába egy alattomos kátyúba lépve 1 dupla cukaharát idéző performansszal zuhantam majdnem az árokba, ami azért visszarántott a realitás talajára. Jó lenne ha a jövő kedd nem ezt tenné velem -velünk.

Jó: Kemenes, Debreceni, Botis, Lovric, Zelenka, Vólent.

Fotó: Babar.