Szerintem igen. Mármint bennmaradásilag. Tudom, hogy ez a kijelentés kb. olyan felelőtlen és szélsőséges, mint amikor hetekkel ezelőtt sírtunk azon, hogy kész, kiestünk (arra nem is emlékszem, hogy konkrét posztban sírtunk-e, de élőszóban, egymás közt a korlátnál mondjuk biztos), tudom, elismerem, de valahogy én most nyugodtabb vagyok. Mondjuk ez nem az a kellemes nyugalom, inkább egy beletörődős fajta, beleszürkülős az utóbbi bő egy évünkbe, de akkor is valami nyugalom-féle, mert szerintem most már meglesz a bennmaradás. Hogy azután mi lesz, arról persze fogalmam sincs.
De most első körben jussunk el az addig-ig.
Én magamban úgy számoltam, hogy a Kecsó ellen iksz, Vidi, Fradi gyufa, majd Pápa ellen szoros siker, ez négy pont, és az elég lesz. Hanta e felvetésemre rögtön dugámba döntött a Gurigában meccs előtt, hogy négy pont semmire nem lesz elég, erről aztán parázs vitát folytattunk, később a lemeztektonikáról is amúgy, ha ez izgat bárkit is. Lényeg a lényeg, nekem így a mai győzelem bónusz volt, és mivel egy esetleges egy ponttal is pozitív szcenárióm esélyének továbbélését véltem volna megvalósulni, így meg pláne.
Mint minden győztes meccs után, persze az ember jóval pozitívabb, és csak a jóra akar emlékezni, nekem is az első beugró momentumok máról egy hétig azok lesznek, amint Gyula a leblokkoló kecsói védelem közepén a kapuba fejel (és sajnos az is, ahogy az üres kapu mellé oktalankodik), ahogy Filip szép szólóját góllal koronázza, ahogy Godoy kapufát heggeszt, ahogy Elez Baráth fejére rajzolt szabadrúgását a címzett Boti a léc alá fejelné, de Tujvel hárít. (Apropó Elez. A sokat szidott téli 9 igazolásból én eddig Punót dicsérgettem, de el kell ismerni, ez a Laziós gyerek hetek óta egész stabil partner Ignja mellett. Ha eleve ő jön Kosznics helyett, talán nem itt tartunk. Vagy igen, és túl engedékeny vagyok? Nem tudom… De Elezzel igazából hetek óta nincs bajom, sőt.) Meg Nagy Geri sorozatban remek teljesítménye középen, Botka Endi bizonyítása, hogy nem kell mással bohóckodni jobb-bekkben, Hidi biztos pontként való szereplése, és az, ahogy néha már a többieket izzítja. Na, ez elég szép csomag a jóból, az utóbbi hetekben úgyse dicsértem ennyit.
Nem ünneprontásból, de mondjuk egy Kecsó is kellett ehhez a szépre sikerült délutánhoz, azért azt ismerjük el. A narancsba öltözött vendégek nem nagyon rángatták az istrángot, amolyan “érjen mér véget ez a szezon” hangulatban csúszták végig a 90 percet, elkínzottabb állapotban, mint Salecz klubigazgatójuk zakója, amit a félidei riportadásakor csodálhattunk meg. Viszont tény, az ő fékezett habzásukkal szemben a mieink akartak (tudom, ez a minimum), és ennek most lett is következménye. Végre pozitív előjelű.
Ami magammal szemben inkább megijeszt, az viszont az alaphangulatom. A korlátnál állva kiégettebb érzések kerülgettek, mint a Megyeri úti stadion füve egy-egy kilencvenes évekbeli nyári kánikula idején. Már hetek óta megy ez a dolog, de ma valahogy csúcsosodott, hogy nem igazán izgulok. Illetve persze, dehogynem – megszokásból. De most épp nincs bennem az az idényvége-közelít-hangulat, hogy oké, ez nagyon tré év volt, de milyen lesz a következő szezon, kiket igazolunk, kik mennek el, kit érdemes tartani a keretben, melyik fiatalunk épül majd be jövőre. Miért lettem kiégett? Talán mert érzem, hogy a kérdéseimre úgyse kapnék választ, ha meg kapok, az mégannyira sem tetszene?
Nem tudom. Macron, Csepel, Rossi, ez lesz az új év, vagy nem, újdonságokat is hoz meg nem is, várós is (reflexből) meg nem is (tapasztalatból), de nagyon nincs most értelme jövő-tippelő elmélkedésnek, mert valahogy sose az lesz, amit best-case változatként kiötölnénk, és magának minek gerjesszen az ember fölös csalódásokat? Mint amikor anno a fórumon egymást ajzottuk föl kommentelők a Pini évek minden átigazolási időszakában, hogy na, most hozzuk haza Pisontot, na most jön vissza Pintér Zoltán meg Németh Norbi, aztán jó esetben Hornyák Vendelek, rossz esetben Arielek érkeztek. Mi meg hőzöngtünk. Pedig mit vártunk, ahogy tesó szokta mondani, meleg hógolyót?
Nem jó ilyen nihilsta cuccot írni, de mit tegyek, most ez van bennem. A csakblog pedig mindig is egy őszinte blog volt, azt írjuk, ami bennünk van, nem azt amit más látni szeretne, vagy amit pl. “illik” egy győzelem után… Mint a Metallica a ’90-es évek közepén, amikor még vállalták a változást. És hiába népszerűbb világszerte a 2008-as retro D.Magnetic lemez, én sokkal többre becsülöm a saját idejében őszinte spermafoltos lemezduót meg még az olajoshordós St.Angert is a mágnes-lemeznél. Ez van.
Szóval megvagyunk? Idénre szerintem karcosan igen. De hogy a nyár, s majd az ősz miket hoz nekünk, abba egyelőre nem nagyon szeretnék elmélyedni, még gondolatban sem.
Bőven elég lesz majd akkor.
És amúgy emberek… végre megvertük a Kecsót. Először az NB1-ben. El sem hiszem…