Az 1909.hu szurkolói blogon jelent meg minap egy válaszcikk, amiben – az egyéb tartalmakhoz kapcsolódóan – érvként előjött a legendás kispesti profiper kérdésköre, mint a szurkolói öndefiníciónk egyik sarokpontja, a sosemlett alternatív történelmünk origója. Idézem:
Lehetett volna nagy csapat Kispesten már a húszas években is (egy MK serleget azért begyűjtöttünk a kommunistának éppen nem nevezhető időszakban), de miközben a szomszédkerületekben tiltott módon pénzért fociztak, addig nálunk az egyébként előző évben az élvonalban második helyen végzett Kispest játékosai elfogadtak némi ruhaneműt. Ez szúrta az akkori élcsapatok szemét, és ha már a pályán nem mindig tudtak elintézni, a tőke és a döntéshozók gyorsan melléjük álltak. Az már csak hab volt a tortán, hogy az eltiltott legjobbjainkat az élcsapatnak számító két klub azon nyomban le is igazolhatta…
Talán kevesen ismerik a történet hátterét, így itt az alkalom, megpróbáljuk kellően körüljárni a témát.
Ahhoz, hogy igazán megérthessük a dolog súlyát, érdemes előbb átnézni, milyen környezetben értük el ezt a hatalmas, és utólag tőlünk adminisztratív és nem kicsit álszent módon elvett sikert. Főbb pontjaink lesznek az 1920-as év kontextusba helyezéséhez a következők:
- Kispest település rövid története az első világháború végéig
- A Kispesti AC története a háború végéig
- A korszak többi csapatának bemutatása
- Az amatőr, álamatőr és profi szavak értelmezése
- Az 1919/20-as bajnokság eseményei
- A játékosok és a csapat utóélete
- Az elszalasztott lehetőség
Kispest a világháború után
Az 1869-ben létrejött telep 1871-ben nyeri el a községi rangot, és igen hamar, már 1922-ben (alig ötven évvel az alapítása után) beemelik a városok sorába. Vélhetően jogosan, hiszen a fiatal település lakosainak száma ekkorra már elérte az ötvenezer főt, iskolákkal rendelkezett, megnyílt az első mozija, templomai, rendőrsége, saját tűzoltósága volt, az Üllői úton pedig a századfordulótól villamos is közlekedett.
A gyors népességnövekedéssel párhuzamosan a lakosságnak munkahelyeket biztosító ipar is hamar megjelent Kispesten. A Hofherr-Schrantz traktorgyár, a malom és a Hungária Jacquardszövőgyár mellett több kisebb üzem is itt telepedett le, Kispest pedig fokozatosan lépegetni kezdett előre az ország városainak termelési ranglistáján. Érdekesség, hogy a valamivel korábban startoló Újpest ekkora már az élmezőnyben, a negyedik helyen található, a hasonló utat bejáró szomszédvár Pestszenterzsébetet viszont sikerült lehagyni.
Az akkori Budapest környékén tehát kezdtek megjelenni az egyre inkább izmosodó elővárosok. A vidékről felköltözők ekkoriban mind szívesebben választották ezeket a településeket a főváros helyett, jórészt az olcsóbb ingatlanok és az új gyárakban létrejött munkahelyek miatt. (Kispestet, Erzsébetet, Lőrincet, Soroksárt valamint a mai peremkerületek egy részét 1950-ben csatolják Budapesthez.)
A Kispesti AC a háború végéig
A Kispesti AC-t (a Bp. Honvéd jogelődjét) 1909-ben alapították, és az MLSZ még abban az évben fel is vette tagegyesületei sorába. Első megmérettetésünk az ún. Pestkörnyéki Bajnokság keretein belül zajlott le, ahol a három induló között az igen előkelő második helyet szereztük meg, megelőzve a Monort és elmaradva az erzsébeti ETC mögött. Mivel ennek a bajnokságnak igazán nem volt értelme, és közben Budapesten is egyre több futballozni vágyó csapat jelent meg, ezért a szövetség (története során először) kiírta a IV. osztályú bajnokságot, ahová a pestkörnyéki csapatokat is átsorolták.
Ha már így alakultak a dolgok, a Kispest azonnal a harmadik, feljutó helyen végzett, ráadásul nem is kis nevek, hanem a BTK és a MÁV Gépgyár mögött. Egy év középmezőnyös lét következett ezután a harmadik vonalban, majd az 1912/13-as bajnokságot sikeresen abszolváljuk, és az első helyet megszerezve kvalifikáljuk magunkat a másodosztályba. Ezt azonban nem nézték jó szemmel a szorosabban vett budapesti csapatok, és a korábbi Pestkörnyéki Bajnokságból érkezetteket egyszerűen kipaterolták maguk közül. Hiába jutottunk fel a másodosztályba, ott már nem indulhattunk el, helyette amolyan pótlékként a Pestkörnyéki Serlegért mérkőztünk, és maradtunk alul ismét az ETC-vel szemben.
1914-ben átadásra került a Sárkány utcában az első állandó stadionunk (pályánk), ami nem kicsit dobta meg a lobbierőnket a belvárosi, és így általában pálya nélküli csapatokkal szemben. Az MLSZ nem tudott mit tenni, visszasorolt minket a másodosztályba, de a nyáron kitört háború miatt újfent nem sikerült elindulnunk. (Érdekesség, hogy bár a második vonalba kétszer is feljutottunk, mégis csak nyolcvan évvel később, 2003-ban, egy szomorú kiesést követően szerepelhettünk ott először.)
Ugyanebben az évben történt, hogy a két nagy, körlépcsős, sok néző befogadására alkalmas stadionnal rendelkező egyesület, az FTC és az MTK összekapott egymással Schlosser átigazolásán, és a háború miatt amúgy is elmaradó bajnokság pótlására külön-külön írtak ki kupákat. A Kispest a Fradi által szervezett Auguszta-serlegért folyó küzdelemben vett részt és szerezte meg a kváziélvonalnak számító sorozat negyedik helyét. Érdemes elmerengeni kicsit azon a tényen, hogy a tavaszt még a Pestkörnyéki Bajnokságban töltő egyesület egy fél évvel később már a Ferencváros és a BTC után, csak gólkülönbséggel elmaradva a III. kerülettől (az MTK és a Törekvés távolmaradása mellett) lett negyedik. Vajon milyen játékerőt képviselhettünk ekkor, az alapításunkat követő ötödik évben?
Az 1915-ös hadibajnokságban még ezt a teljesítményünket is sikerült felülmúlnunk, és az MTK, Törekvés, FTC hármasa mögött végeztünk a negyedik helyen. A háború további éveire az MLSZ már kiírta a teljes, kétfordulós bajnokságokat, és az induló 12 csapatos első osztályban helyet biztosított a Kispestnek is. A korábbi évek eredményeit ugyan nem sikerült megismételni, és – ha csak utolsó előttiként is – a Kispest mindvégig megőrizte élvnalbeli tagságát.
A többi csapat
Húsz évvel járunk a magyar labdarúgás 1901-es intézményesülése után. Az első két bajnokságot megnyerő BTC a végnapjait éli, a bajnokságokat és az MLSZ-t is a két nagy, a Ferencváros és az MTK uralja. (1905-ben a Postás lett a bajnok, de játékoscsábítással vádolják meg, pontokat vonnak le tőle, mire ők beszüntetik a működésüket, a bajnoki címet pedig utólag az FTC-nek ítélik oda.)
1905-ben jelenik meg a porondon az Újpest, amely egy 1911-es kiesést követően azonnal visszajut, és azóta megszakítás nélkül, máig tagja az első osztálynak. Jelentősebb eredményei ugyan még nincsenek, de a háború végén megcsíp két harmadik helyet, stadiont kezd építeni magának, és a húszas évek közepétől egyértelműen fellép a két nagy mellé/mögé.
Erős csapatnak számít továbbá ekkoriban a MÁV Északi Járműjavítójának egyesülete a Törekvés, amely néha-néha képes elcsípni az FTC és az MTK mellett egy-egy második-harmadik helyet, valamint a háborús körülmények miatt szintén a hadibajnokságba átsorolt, és stabilan a negyedik hely környékén végző Vasas.
Nagyjából így néznek ki a háborút követően a magyar futball erőviszonyai. Fontos megjegyezni, hogy két évvel a trianoni béketárgyalások előtt járunk, a később elcsatolt országrészekről még nem indult meg a játékosátvándorlás, valamint a magyar játékosok sem indultak még el tömegével jobb megélhetést keresve a külföldi bajnokságokba. (Erről bővebben Szegedi Péter remek, A magyar futball európai expanziója c. tanulmányában lehet olvasni.)
Profi vagy amatőr, esetleg álamatőr?
A magyar bajnokságot egészen 1926-ig amatőr alapokon szervezték. Vagyis a csapatok nem fizethettek a játékosaiknak, legfeljebb a költségeiket téríthették meg (villamosjegy, étkezés, stb.). Ez volt a helyzet papíron, ezzel szemben a valóság teljesen máshogy működött.
A játékosokat fizették. Nem volt kimondva, hogy profizmus van, de a kispesti ügyig (és utána is) mindenki fizetett valamilyen úton-módon. Iskolai költségtérítés, bújtatott állások, a jegybevétel százaléka, ingyen- vagy értékesíthető jegyek átadása, ruhák, cipők vásárlása és hasonlók. Sőt, voltak akik egyenesen heti, havi pénzért játszottak, igaz, a klubok mindezt nem szerepeltették a könyvelésükben, hanem kiügyeskedték egyéb forrásokból.
Ezért fontos szétválasztani a három fogalmat:
- amatőr: A játékos egy egyesület tagja, esetleg tagdíjat is fizet, a klubja pedig legfeljebb a mérkőzéshez kapcsolódó kölségeit téríti meg.
- álamatőr: A játékos papíron amatőr, a klubja mégis fizeti valamilyen formában.
- profi: Olyan játékos, aki szerződéses viszonyban áll a csapatával, a játékáért pénzt fogad el. Fontos tudni, hogy a korszakban érvényben lévő szabályozás szerint, az a játékos, aki profi labdarúgóval játszott egy csapatban, szintén profinak minősült.
A magyar futballban ekkoriban totális álamatőrség uralkodott minden szinten. Az MLSZ mereven és elég sokáig elzárkózott a nyílt profizmus bevezetésétől, és csak 1926-ban lépi meg, amikorra már az összes környező ország megtette, és sorra szipkázta el a legjobb magyar játékosokat.
Az 1919/20-as bajnokság
Varga – Saguly (Krebsz), Tury – Budai, Blasnik (Tóth), Stallmach – Boldok (Norik), Kiszely (Csontos), Jeszmás, Eisenhoffer, Jeny. Ezzel a csapattal futott neki a Kispest az 1919/20-as bajnokságnak, és bár ősszel rövid ideig vezetett is, végül a második helyen végzett.
A kapuban Varga Péter szerepelt, a Kispest első olyan labdarúgója, aki bemutatkozhatott a magyar válogatottban. Rajta kívül a csatársor érdemel még külön említést, hiszen Puskásék feltűnéséig ez az ötösfogat tekinthető a klub addigi történetében a legjobbnak. A profiper kirobbanása után, a klubtól elkerülve közülük négyen is komoly karriert futottak be későbbi egyesületeiknél. Kiemelkedik talán Jeny Rudolf, aki az MTK aranylánc néven illetett legendás támadósorának (Braun, Molnár, Orth, Opata, Jeny) lett a balszélsője, majd 1924-ben az év játékosa Magyarországon. Kispestiként ötszörös, összesen húszszoros válogatott. Eisenhoffer József a Ferencvároshoz került, majd Csehszlovákiába, Ausztriába, az Egyesült Államokba és végül Franciaországba, az Olympique Marseille-hez. Nyolcszoros (kispestiként egyszeres) válogatott. Jeszmás József egy rövid csehszlovákiai kitérő után került az Újpesthez, amelynek színeiben 1923/24-ben a bajnokság gólkirálya lesz. Négyszeres válogatott, de egyszer sem kispestiként. Csontos Kálmán szintén az Újpesthez került, ahonnan kétszer hívják be a válogatottba.
A bajnokságot végül a korszak igazi sztárcsapata, az MTK nyerte, tíz ponttal előzve meg minket. Harmadik a Fradi, akire viszont mi vertünk hármat. 28 mérkőzésen elért 19 győzelmünk parádés statisztika, és a négy vereségből is kettő az MTK ellen jött össze, egy otthon a III. kerülettől, egy pedig a Magyar AC pályáján (vélhetően a Millenárison). Érdekesség, hogy a mindössze három vereséget elszenvedő FTC mind a hármat otthon szedte össze, köztük épp tőlünk, valamint az MTK-tól és a BTC-től. A góllövőlista élmezőnyében is találunk kispesti játékost, Eisenhoffer 19 góljával harmadik lett Orth (28) és Winkler (MTK, 24) mögött.
A bajnokság zárómérkőzése épp az MTK-KAC találkozó volt, amelyről így emlékezett meg a sportlap (részlet, a további történések elolvashatók a huszadikszazad.hu oldalon):
A szezon végére maradt a bajnoki lista vezető helyén álló két csapat mérkőzése. Ez a meccs volt hivatva eldönteni, hogy egyrészt megérdemelten jut-e a kék-fehérek csapata a bajnoki címhez, másrészt hogy tényleg a technikai tudásnak és játékképességnek köszönheti-e a kispesti csapat eddigi sorozatos győzelmeit.
Bár az MTK ma nem játszotta ki az utolsó három mérkőzésen mutatott formáját és keserves küzdelemmel érte el győzelmét, mégis dokumentálta nagy fölényét a KAC és így a vele egy osztályban játszó többi csapat felett. Mai játékában lényegesen hátráltatta a csapatot Nyúl középfedezet hiánya, akit az ezen a helyen már rég nem játszó Kertész III. nem tudott kellően pótolni. Nyúl óriási előnye, hogy nagyszerűen tudja irányítani a halfsor együttesét., a csatársorral való összjátékban. […]
A bajnokság utóélete
Tagadhatatlan ténnyé vált, hogy a Kispest egyre komolyabb játékerőt kezdett képviselni. Csatársora válogatott szintű játékosokból állt, a védelme stabil (a harmadik legkevesebb gólt kapta az idényben), saját sporttelepe van, amely nagyjából 6000 nézőt képes befogadni. Ezek így együtt nagy dolognak számítottak akkoriban.
Fontos tudni, hogy az igazán komoly törésvonalat a saját stadion megléte jelentette az egyesületek között. Akinek volt, az tudott (jegy)bevételt termelni, és abból fizetni az amúgy amatőr, de mint tudjuk valójában álamatőr játékosait. A Fradi és az MTK még 1911-12-ben felhúzta stadionjának első darabjait, majd egy megegyezés keretében elérik, hogy hosszú éveken át a válogatott mérkőzéseket is ezekben rendezhessék meg, még tovább duzzasztva ezáltal a klubkasszát.
A belvárosi egyesületek ekkora kezdtek teljesen körön kívülre kerülni, hiszen saját stadionja egynek sem volt, jórészt a Margitszigeten, a Millenárison, az Erzsébet királyné útján és egyéb kisebb pályákon játszottak – bérlőként. Velük szemben ekkor indult a peremvárosok csapatainak megerősödése, ahol még volt terület és akarat építkezni. Az Újpest és a Kispest stabil, a Soroksár, az Erzsébet, valamint a III. kerület pedig rendszeres résztvevője lett a bajnokságnak.
Foglaljuk össze, hol tart 1920-ban a Kispesti AC:
- Erős csapat: válogatott kapussal, csatárokkal.
- Saját stadion: bővíthető, igaz, egyelőre még fából, szemben a nagyok kő- és vasbetonszerkezetes megoldásaival.
- Jó közlekedés: a stadionig villamosjárat közlekedik. (Ekkoriban a Hungária körúti és az Üllői úti pályákra a Blaha Lujza térről időszakos villamosok közlekedtek M, illetve F jelzéssel a meccsek előtt és után.)
- Álamatőr játékosok: a csapat sztárjai – hasonlóan a többi csapathoz – keresettel rendelkeztek.
- Gazdaság: kérdéses, hogy Kispest gazdasága mikén heveri ki a háborút.
És ekkor robbant a bomba.
A profivád
(befejezetlen kézirat)
