Vannak napok, amikor semmi sem jön össze és vannak, amikor minden klappol, minden összeáll, minden fogaskerék úgy kapcsolódik egymásba, mint egy időben a Csank-Vass edzőpáros a Bohóc kispadjain. A tegnap szerencsére ilyen nap volt Honvéd téren, a meccs fel- és levezetésében, és legfőképpen magában a 90 percben. Egy nap, amiről jó beszámolót írni, illetve mindezt majd évek múltán visszaolvasni: ja, amikor a Fradit ütöttük 2012-ben, jaja, jó kis kaland volt. De hogy is történt mindez?
Fradival játszani: azért az egy más kategória, ezt tudjuk. Az Üllőin való meccsek ezeken belül is külön kaszt. Meg kell adni a módját. Adjuk hát meg, gondoltam koradélután, és facebook chat-ünk közben feldobtam a két blogszerkesztőségi kollégának, hogy idei cseh körutazásaimról visszatérve ha már tele a spájz kintről hazamentett sörzetekkel, nem akarják-e hogy behűtsek hármat magunknak a nagy nyári melegben és a Fradiverésre való előzetes áldomásivásra? Akarták. Behűtöttem. Fél négykor pedig már a Határ úton csorogtak le a nagy, hideg Starobrno kortyok a torkunkon. A jó, cseh mércével felső-középkategóriás becsületes ipari Starók, amiket még manapság is nagy tömegben exportálnak Bécsbe, a császárvárosi sörisszák pedig nem ma kezdték az ipart, tudják, mit rendelnek, szóval ez is mutatja, hogy nem egy gyengusz főzetről van szó. Hanta és Babar sűrű hümmögései is ezt támasztják alá a kötelező indító évődés [„Hát, majdnem mint az Ászok”] után.
Sör be, indulás az Üllőire. Metró hamar odaröpít, viszonylag gyorsan megy a bejutás is. A csapolt sörről a tavalyi szörnyű élmény után lemondunk, ráadásul a meccs is kezdődik, helyünket gyorsan elfoglaljuk, indulhat a dolog. Az Anzsi ellen megismert fekete főmezünkben toljuk, szegény Döme, ha még itt lenne állásban, szidna minket, hogy fekete gatya, fekete sportszár, ilyen a világon nincsen uraim. Nekem közben kezd bejönni ez a mezünk, de csak kezd, azért nem vagyok vele egészen kibékülve, az a hülye nagy pipa rajta, meg hát kevés a vörös, na. A kezdőnkben nincs meglepetés, Vernes visszakerült a múlt heti parádéja után a tizenegybe, Diaby nincs, nem is baj, a gyorsabb Vernes ide jobb lehet, lomha ez a Fradi védelem. Sajnos Vécsei megint csak pados. Hátul meg Czuczi Marci.
Czuczi Marci, akit pár perc után felavat a Fradi, nagy lövés jön, de helyezetlen, szép vetődéssel ki is kapja az ifjú hálóőr a zsugát a léc alól. Táborunk rá is kezd a CZU-CZI MAR-CI-ra, ez szép dolog és a srác minden védésénél ismétlődik, örült is neki az akadémiás kapus-sarj. Merthogy még voltak védései, bizony, egy remek kifutás, cáfolva Hanta „Czuczi borzalmasan vonalkapus” tézisét, majd egy Kemit idéző ösztönreflexes lábbal mentés a félidő végén. Good job.
Az már kevésbé örömteli, hogy az első fél óra jó játéka és pofás támadáskezdeményei után beülünk, a Fradi percei jönnek, Somalia futja szét a védelmünket többször is, ha pontosabban lő nagy a baj. Jók a Fradi indítások, nálunk ma haloványabb a kreatív részleg. Akit nagyban dicsérhetünk megint, az a hihetetlenül érett játékot toló Baráth Boti, jó nézni azt az eleganciát és fegyelmezettséget ahogy takarít és ment hátul, ami eszembe jut szó, az a professzionalitás. Remek nevelés, lássuk még sokáig Kispesten!
Czuczi és Baráth parádé itt, Jova betli ott. Egy indításunkra jámbor képű FTC kapus nem is értem, hogy fut ki, aztán vissza, Vernest Délczeget közben Klein és egy másik védő földre viszi, míg Jova kint kambodzsázik a messzeségben és üres a kapu. Iványi végre bátor és befújja, tizi, piros lap a legjobb Fradi-védőnek, ez igen. Újpest 2009 rémlik fel. Sajnos a folytatásban is. Gege, a friss cséká vállalja a büntetőt, gyenge lövését Jova üti ki. Öntökönszúrás, ez felhozhatja az előbb még atomjaira hulló zöld önbizalmat, aggódunk, de pár perc múlva Gege Vernes szögletéről mindenki lemarad csak Csámikánk nem, aki tesóm telefonja szerint kőkeményen nem nézte hova rúg csak rúgott, de gól, de Csámikánkat ezért szeretjük, ő ne gondolkozzon, abból csak baj van, most meg, hát, vezetünk mégis az Üllőin az utóbbi percek borzalmai után.
A szünet ezzel el is jön, mi pedig tovább hallgatjuk a hangosbeszélő srác ámokfutását. A szpíker az első félidőben többször is próbált humorizálni, finoman –vagy durvábban- vendégszektort alázni, voltunk itt mi „piroskák” és „messzi földről érkezett Kispestiek”, valami hihetetlenül fensőbbséges, gúnyos hanggal előadva mindezt, rendesen hergelve mind a mi táborunkat, és gerjesztve a hazaiakat. Még ha a felszólalás indokolt is, a stílusra egy ilyen poszton trónoló klubalkalmazottnak figyelni kellene szerintem. Röviden csak annyit lehet erre mondani: gáz. (Mindezt a meccs végén barátunk megkoronázza egy szólóban előadott Fradi áriával, miután a hármas sípszót követően előbb hangja egy játékát vesztett kiskamaszra hajaz, majd 2 másodperc múlva már száll érces énekszava a szélben. Szürreális élmény.)
A második félidőt konkrétan nem értjük. Jómagam eddig azért dicsértem Rossi mestert, mert nyoma sincs nála a Morales-féle színészkedős-defenzív játékképnek. A 60. perc táján ha gond van, rendre támadókat dob fel, a Diós és a Paks ellen az utóbbi évek legjobb játékai közé sorolható pörformanszokat hoztunk. Az első félidőben is voltak most jelek arra, hogy valami jó is kisülhet itt játékilag. Erre 11 emberrel 10 ellen a második félidőt … mondjuk ki, átbunkerezzük. Illetve nem is ez a jó szó, hiszen nem eszetlenül labdát vagdosunk ki és ellenfelet aprítunk, nem, hanem… Inkább az egész csapat bealszik. A Fradi rá is érez a kispesti vérszagra, sebzett az oroszlán, vagy inkább túlette magát az első félidőben… jönnek is futószalagon a zöld lehetőségek, lövőhelyzetek, Somalia betörés, majd mindennek a csúcsa: Böde, aki már Czuczi mellett is elviszi a labdát, majd lő, a háló rezzen, ez gól, elrontottuk, kész, ilyet… de mi ez? Czuczi kirúgáshoz készül? Az egész stadion meredten néz, mindenki bent látta, én is, de most már csöndben vigyorgok, nem, nem is vigyorgok, őszintén szólva félek, mert még 10 perc hátra.
És hogy is kezdtük a posztot? Vannak napok, amikor minden bejön. Védekezünk, védekezünk, aztán Fagyi és Vécsei is a pályán, előbbi Csámikánk, utóbbi az indiszponált Ivancsics helyén, és bár ma nekik se megy annyira, gyorsulunk valamelyest, aztán a 93. percben a Fradi elkeseredett nyomása megtörik, labdát vesztenek, Milán végre felnéz, hát Dél üresen, kapja is, tuti les, nem, nem les? Dettó mint a Paks ellen. És Dél megindul a kapu felé, ő is 3-szor hátranéz, mehetek, Spori? Alászolgája, fiam, menjen, nem volt les, hát Dél megy, mi Győrben érezzük magunkat az MK-döntőn 2009-ben, Abraham szólójánál, és Dél odaér Jovához, és igen, megcsinálja a cselt, Jova verve, Fradi verve, háló kipúpozva, lehet menni az ultrák elé, na ez a slusszpoén, ez a lezárás, itt már nem érdekel az etikett és felugrok a sajtóasztal mellől, hiába néznek rám furcsán, nyertünk, az Üllőin, és most már kit érdekel a gyenge második félidő, az eredménylajstromokat biztos nem, az annaleseket biztos nem, az tuti, ott csak a három pontunk lesz bekaristolva ha évek múltán visszakeressük.
Tetszenek az utóbbi szezonok Kispest-FTC ügyileg. Valahol visszajöttek a jó 20 évvel ezelőtti időszak érzései. Mióta a Fradi visszajutott -de jó ezt kimondani-, általában győzni jövünk ide, max ponthullajtás lehet, de az is csak döntetlenig. Otthon 1 vereség, még a Sztanics-szabadrúgásos, de jellemzően ott is behúzzuk, amit be kell. Ja, közben az NB1 a béka ülepe alá esett színvonalban, a félelmes Üllői úti katlan most 4500 nézős stadion volt, nálunk is alig vagyunk 1000-1500-an a kispesti sorompó túloldalán az átlagmeccseken. 1990-ben is sokat szidtuk a magyarfocit, azóta, hát nem lett jobb a helyzet – és mégis, ez a fura nosztalgia most elkap, megint a ’80asok-’90esek fordulóján vagyunk, 3 pontért jöttünk az Üllőire. S ha jöttünk, el vittük, mint a jó Starobrno a szombati ebéd utóízét.
A pressroom fele menet el a tábor előtt, ott a többi újságíróval együtt mi is megkapjuk a „na mi van, média, ne sírjatok, hogy kikapott a Fradi”, hát én nem sírok, annyi szent. A sajtótájon Rossi higgadt, mint mindig, nekünk is pár szóban összegez, szimpatikus a figura, kezd ez az egész túl szép lenni, nem tudom, mikor jön majd a tipikus Honvédos fordulat a mostani meseregényben.
Zárásként laza séta a revitalizált Ferencvároson át (a legyőzött birodalomban grasszálni…felemelő érzés), egy új SOTE kampusz mellett, ami Hanta tájékoztatása szerint már vagy 5 éve itt van, nekem még nem tűnt fel, fel kellene éleszteni az urbanista sétáimat, basszus, teljesen leépül a szakmai énem, morfondírozok, de nem sokáig, mert jön a Beer Beer, ma Oktoberfest-es Paulaner a csapon 6%-kal, jó indítás, jó a csapatra üríteni a korsót, ez egy ilyen hely úgy látszik, itt csak ünnepelek, legutóbb az EL-be kijutásunkat májusban egy angol ale-lel. Most egy szolidabb német ivósörrel folytatjuk, egy sörre ugrottunk be, de ebből 4 lett, jó az este, aztán befut a Fradi blog, elbeszélgetünk, most ők vannak letörve, mi meg szárnyalunk, legközelebb fordítva lesz, hol fent, hol lent… majd egy másik kedves régi ismerős, pécsi bolgger, akivel megint megvitatjuk a náchodi Primátor gyár 24-es extrakttartalmú Double-jének áldásos tulajdonságait. Jó sör, jó hely, jó este – JÓ MECCSÉLMÉNY után.
Na ilyen egy kerek nap, emberek.
Képek: Babar-1909foto.hu; beerdrinking.wordpress.com;benekeith.com.