Bár Hanta is most jött ki az új kesergővel, mivel én is készítettem egyet az elmúlt fél órában, akkor már én is kiteszem, nem csak kommentbe toldom be – ki tudja, mikor lesz megint időm írni valamit… (RW)
Nem élünk szívderítő heteket Kispesten. Nem jó látni, ahogy az elmúlt 20 évben sokadjára megtörténik, hogy amint kezdünk felépíteni valamit, az szinte rögvest széthullik, amikor csak minimális lépések kellenének ahhoz, hogy hosszabb távon is a fejlődés címszó aggatódjon a Honvéd csapatára, mint állandó jelző, akkor pont azt a pár apró lépést nem teszi meg a vezetés. Nem jó ezt látni, mint ahogy nem jó a csöndben a nihilbe süllyedő lelátókat „érezni”, a tavasszal még a bronzért izguló ezrekből jó szokás szerint pár százra visszaolvadva a kánikulához méltóan nyomott hangulattalanságba.
Ennek ellenére nem akarok beállni az egyszerűen csak sárdobáló oldara. A magyar futballszurker, és ennek eklatáns példájaként a kispester hajlamos erre, nem is ritkán. Egekbe emelünk klubot/játékost, heteken át hozsannázva nevüket, hogy aztán egyik napról a másikra dehonesztált tárgyai legyenek a lelátói gyalázatnak. Most is ilyen hangulathullámvasúton ülünk, és a tavasszal istenített fiataljainkról derül ki, hogy rutintalan és csak a hajukkal foglalkozó kutyaütők – legalábbis a szurkolói verdiktek szerint. Pedig nem… ez ugyanaz a csapat mint tavsszal, csak amatőr módon lezongorázott átigazolási időszak eredményeként pont a gerincét vesztve.
Mert a gerinc bizony elveszett, vagy legalábbis szinte végletesen megtört. A tavaszunk sikerének letéteményese a bravúrkapus, a bohóc legjobb belső védőkettőse, és egy 2/3-részt kiemelkedő minőségű csatársor volt, amely alapokra ígéretesen csatlakozott a kiváló formát futó Vécsei, Baráth Boti, Vernes Ricsi, vagy a minutumokat kapó Holender és Lőrinczy. Ennyi volt a titok nyitja. No most a kapusunk formai gödörben, Ignjánál „problem inda head” (by Rossi), Tandia a lelátón ül és külön edz, de hogy miért, arról senki sem beszél, a két olasz csatár meg már messze jár. És hiába látjuk hogy Filip hosszabb távon pótolhatja Martinezt, ha most még a Kecsó/Pápa ellen is kevés a tapasztalat; hiába várjuk hogy egyik percről a másikra legyen ő húzóember Vernes Ricsivel, amikor még idő kell nekik. Vécsei tegnap remekül nyomta, de hetek óta most játszott először így: kell mellé alternatíva. Én is elszálltam bizony tavaly év végén, és idén a Celik meccsek idején, abban bízva, hogy már idén elég lesz (elég…egyenesen remek!) a Vécsei (Lőrinczy), Hidi, Nagy középpálya, a Vernes-Holender-Bobál támadósorral karöltve. De nem…még nem. Hiú ábránd volt azt hinni, hogy az évek rutinja, beépült izomtömege meccsek alatt felmegy ezekre a srácokra. Még Vécsei és Baráth vannak leginkább készen, de ők is, ha hirtelen húzniuk kéne a csapatot, nem csak fizikális teljesítményben, de szellemi vezérként, akkor még több a belső gát, mintsem az akadálytalan áramlása az önbizalomtól fűtött sikereknek…
Rossz ezt látni, hogy a tavalyi tavasz ’90-es éveket elejét idéző kis hadjárata és bronza után a stadionban tegnap már a ’90-es évek végi nihil jött elő a jól ismert kesernyés ízű foszlányokban. Ezt ne… és ugynaakkor most is mondom, elszállnunk sem kell. Nekem/nekünk, blogolóknak sem kellett volna nyáron, hogy akkor már a bab is hús, ahogy drágaemlékezetű edzősködése alatt Tornyi Barna mondotta volt – de ne essünk át a túloldalra se a vörös-fekete nyeregnek, és már vizionáljuk a kiesést meg a vészkorszak visszatértét. Ez a keret azért nem kieső. A colos futballista-imitátor Testardit felejtsük el, a kis puhos zoknihúzogató Juniort szintén, és gyorsan hozzunk 2-3 használható arcot, tőlem lehetnek eszkimók is, de azonnal bevethetők. Vagy ha nincsenek nagy igényeink, akkor egy rutinosabb védőt meg egy normálisabb csatárt amolyan Szili-vészigazolsáként. Persze ezek nem Hemingway-típusú forgatókönyvek, ezt belátom. Akkor viszont fogynak az ötleteim.
Újpesten nem jósolok sok előrelépést, aztán persze lehet, hogy a csikócsapat mégis megrázza a sörényét, mert az érthetetlen gyenge teljesítmények mellett sokszor a váratlan pozitívumok a jellemzői egy ilyen keretnek. Viszont nagyon kéne nekik a szurkolás is, hisz Vécseit is megértem, hogy nem érti, tavaly istenítettük őket, most meg kapják az ívet, noha a keret annyira nem változott. Persze sajnos az a baj, hogy pont annyira változott, azokon a pontokon, hogy épp baj legyen.
Hogy bajocska vagy tengernyi GOND, az augusztus végére kiderül. Remélem, a döntéshozóink is észlelik a recsegő eresztéteket és gyorsan lépnek. Máskülönben nehéz, nagyon nehéz évünk lesz- azt csak remélem, hogy nem taszítjuk magunkat az önsorsrontás gödrébe, lemondó Rossival, „a talján edző beteg ember, pszichiátriai eset” válaszbloggal, kapkodással. Mondjuk egy biztos, Hemingway kapkodni legalább nem szokott. De jó lenne, ha maga a kérdés – „kapkod? nem kapkod” – se merülne fel úgy egyáltalán.
Kusza poszt, kusza gondolatokkal a kusza jelenről. Most ez van.
Fotó: Lovi – 1909foto.hu.
