Kurva jók vagyunk, vagy kurva jók vagyunk? – annyira csábító, hogy ezzel a felütéssel kezdjek, főként, miután Rossi mister is szokatlanul elégedett nyilatkozatot kürtölt bele a világba a meccs után, de azért én most próbálok két lábbal a talajon maradni. Nem lesz könnyű.
Mondjuk arra már nem is mondok semmit, hogy pont az utóbbi 10 év legnagyobb slusszpoénját hozó meccsünkön legyek olyan szarul, végig sápadozva a korlát mellett, hogy annál tipikusabb RW sorsot nehéz még kitalálni is, de még ez sem tudott teljesen meggátolni abban, hogy a végén boldogan mosolyogva ki a fejemből tapsoljak a tiszteletkört toló játékosoknak. Másra mondjuk nem is nagyon futotta az erőmből.
De hogy jutottunk el idáig, hogy lett ebből a meccsből katarzis a végén? (Mert az lett, tessék csak megnézni a beharang komment-szekcióját, rég volt ilyen feldobódott hangulat a blog törzsolvasói között…). A válasz: nehezen, és nem egyértelműen.
A meccs elején meglepetten láttam kisBobált a kezdőben, ezek szerint helyrejött, de Kamber is hátul, meg Lovresz is, Botka meg hol van? Eltiltott, tájékoztat kisBabar, yeah, akkor King hozza majd rám a meccsen a frászt – sóhajtok. Nem lett igazam. A csöppnyi Király nagyot ment ma, két ziccerszerűséget is összehozott (persze kingesen eltolva mindkettőt), de amennyit melózott hátul és oldalt, azért a sérülése utáni cseréjekor jogos volt az erős taps! Szóval King-Ivan-Bobál-Kambi…és Holender?? Mit variált össze Rossi a heti taktikai magánszeánszán? – kérdezzük egymást a többiekkel, és valóban, a klasszik Juve 5-3-2-t próbálná modellezni a tar mágus, hátul sikerrel (igaz, Filip nem egy Alex Sandro), elöl viszont elég fáradt eredménnyel.
Mondjuk csak annyira fáradttal, hogy csupán 1000 %-os helyzetek nem jönnek annyira, különben dominálunk. A meccs jó, magyar szinten szinte lüktet, a movemberes arcszőrzetével fiatalkori Waszlavik Gazemberként büntető Remili vezetésével lendületes a Vasas, de a középpályánk, mögötte pedig a 3 belső beton remekül szűri a támadásaikat, elől meg hol King lóg meg, hol Lanza emel (sajnos csak véleményes lesről) varázslatosat, hol a ma hiperaktív Gazdag lendül nagyokat. Nem rossz ez.
A második félidő ugyanezt a képet hozza. Öcs, aki alapból sokkal kevésbé izgatja magát a meccseinken, mint én, most tök ideg. „Sokkal jobbak vagyunk, győzelmet érdemelnénk, nem hiszem el”- szorong mellettem, miközben Ábel és Gyuri bő vérrel szidják a Vasast, a mai beharangom parafrázisaként, nyilván. Ábel különösen elemében van, szerinte Fidel távoztának napja nem is lehetne méltóbb egy Vasas-veréshez, elképesztő. Öcs szája aztán még lejjebb görbed: szokásos hátsó figyelmetlenségünkből ma csak egy van, de az gólt ér a Vasasnak, Pavlov lövi be a 0:1-et (adná magát a reflexes poén, de a srácok ma annyi saskabarés geget toltak el Hanta karmesterkedésével, hogy inkább nem állok be a sorba), a Lottós pufikabátban feszengő Schiffer Andrást most állítólag nélkülöző vendégtábor szétposszan örömében, mi pedig dühünkben.
A derék Rossi szokás szerint idegileg szétesik, elkezdi a kétségbeesett cseréket, lassan átállunk az „egy kapus négy védő hat csatár” felállásra (sarkítok, de csak jön be Zsótér meg Proszi, míg lemegy Bobál és Koszta). Nyomunk, de meddőn, Hidi nagyon mellé, Lanza nagyon kapusba lő, előtte meg ziccerben inkább passzol (imádom – és ez most nem irónia). Proszika remekül száll be, teli önbizalommal, rögvest szólóval kezdve, az még nem hoz sikert, nem úgy a pár perccel későbbi szöglete, amiből Nagy Gertrúd valami elképesztő mozdulattal bevédi a labdát, 1:1, minor hangrobbanás, óriási makink van, de kijárt az iksz.
Más is kijárna, gondolom magamban, nekem például egy ágy, a csapatnak meg a 3 pont, erre a középkezdésbe belealszunk, és már majdnem egy pont sincs, mert Graf Zeppelin lemeredve nézi, amint kapufát ver a Vasas. Megúsztuk.
A 90 perc letelik, órát néz mindenki. A sírból hoztuk vissza az egy pontot, mondhatjuk, de a FutballSors úgy dönt, a ’96-os MK-döntőt követően újból megajándékoz minket egy nagy emlékkel. P.Salvatore kollega percek óta mantrázza mögöttem, hogy mikor lőttünk mi utoljára győztes gólt 90. percben, mire mindannyian zsörtölődünk (igazából ő is), hogy kurva régen, ez a Kispest, ez nem az utsó perces örömök völgye. Talán Torghelle Pécs elleni „Sanyibebaszta” akciója ugrik be, de az is „csak” 1 pontot ért…. meg ez a BVSC elleni döntő rémlik fel… Nem ma volt… Mindenesetre szabadrúgás oldalról. Lanza ível be. 92. perc. És jön 2016 Árgyelánja, Eppel Marci, major hangrobbanás, MindenkitudjamárMarci berobban és beveri közelről, és pont, mint az idézett előd, rohan el az Ady felőli kapu mögött, ki balra a korzó felé, majd a kispadhoz, ott csattannak össze az odáig rohanó Lanzával, aki olyan extázisban üvöltve ölelgeti, hogy én most zártam végleg a szívembe az eddig is kedvenc Davidét. Sanyika hazahozatala óta nem volt ilyen jó szerzeményünk játéktudás/öltözőbeli vezérszerep kombó tekintetében. Marcinak meg annyira kellett ez a gól, mint nekem az új DT lemez évek óta.
Hát, így. Iványi le is fújja, a lelátó tombol, a játékosok egymás nyakában, Kaszás Kálmán Lanza nyakában, ezt a sapkája bánja, amit a vicces kedvű talján karmester megbugáz, King mosolyogva sántikál, Gróf olyan hévvel pacsizik, mint egy beamfetaminozott Egervári, Rossi szinte capoeirázik a gyepen, de ilyet még nem láttam: most örömében…
Nem marad más hátra, mint hazavánszorognom összeesni, de azért ez a koraeste valamelyest tán gyógyír lesz. A többiek pedig indulnak a Gurigába, ebből zárásig tartó fieszta lesz, remélem, éjjel kettő fele Hanta úr nem ránt magára megint valami dohányos bódét, mint pár éve egy Fradi elleni ünneplés után, Ábelnek meg örülök, hogy nem bringával jött. Egészségetekre srácok, meg a csapatnak is, óriási este lett ez!
Ui.: Gyirmóton azért, ha lehet, a hülye jóslatommal ellentétben NE balfaxkodjunk!
- Eppel és Oenning nyilatkozik az M4 Sportnak (“légyszíves idenézz!“)
- Nyugalom, már az M4 sem rak ki meccsvideót, szóval várni kell hétfőig.