Lefocizni már tudunk, nyerni még nem

A Kecsó elleni meccsről egyszer már írtunk, és elmondtuk, hogy milyen érzeteink vannak, most viszont következzenek a kőkemény számok. Előre szólunk, a legtöbb adat minket igazol majd, ami

• egyrészt nyilvánvaló, mert látjuk a meccseinket,
• másrészt pedig nyilvánvaló, mert gondolkodunk a dolgokon.

Azt most hagyjuk, hogy a statisztika egy olyan műfaj, amit bárki a saját kedvére tud olvasni, terelni fogjuk a figyelmedet, és úgy vezetjük, hogy bizonyítsuk, nekünk van igazunk.

Ennyi. Minden mutatót viszünk. Birtokolunk, lövünk, találunk, belemegyünk a párharcokba, inkább mi nyerjük, miközben a Kecsó addig sem jut el, hogy lesen maradjon a kapunk előtt. (Milyen kontrajáték az, ahol egy olasz edzővel rendelkező csapat ellen még a lesek számát sem tudják felpörgetni???)

Sajnos hiába a remek számok (a remek itt: az ellenfélnél jelentősen jobb), ha mindez csak arra elég, hogy a 95. percben egyenlítsünk. A válasz valahol a következő táblázatban lesz, amiből majd jól kiderül, Vécsei nélkül egyszerűen kevesebbek vagyunk. Kell valaki a középpályára, vagy az egyik szélre, akiben van vállalkozókedv, késztetés arra, hogy lőjön, vagy csak húzzon valami váratlant, miközben úgy játszik előre, hogy megvan a fizikuma elnyomni a védőket.

Jelmagyarázat: InStat – InStat-index, lö – lövés, ka – lövés kapura, pp – pontos passz, pp% – pontos passzok százaléka, ph – nyer párharc, ph% – nyert párharcok százalékban, sz – szabálytalanság, sze – szabálytalanság ellene

[show-rjqc id=”1″]

MaxiKing, Lovric, Baráth, Alcibiade és előttük a szűrő Hidi. Öten együtt a 14 pályára lépő játékos 390 pontos passzának a 64%-át tudhatják magukénak, vagyis adja magát a következtetés, hogy a brutálisan betömörülő Kecskemét ellen mindenféle gondolat nélkül passzolgattunk hátul. Hidi rendre visszalépett a labdákért, és utána semmi, amit igazol a 82%-os passzhatékonysága is, vagyis marad a fix és a vissza, vagy ki oldalra, vonalban.

Ahogy megyünk előrébb, Job, Diarra és Daud még valamennyire játékban (Jobnak kellett volna valami fazont adnia a csapatnak, bár Rossi is elismeri, kényszer szülte megoldás volt), Perea és Vernes azonban csak szenvedett, labda nélkül vergődött elől.

Érdekesség, hogy a csereként beálló Holender képes volt megkavarni kicsit az állóvizet, és 32 perc alatt kétszer annyit rúgott kapura, mint Perea és Vernes 157 perc alatt együtt. Valószínűleg az van, hogy két középcsatár felesleges a hasonlóan bekkelő csapatok ellen, inkább futtatni kell a szélüket, kimozdítani őket az előre megásott rókalyukakból.

Ahogy például Alcibiade is csinálta. Rendre feltűnt a szélen, háromszor még lövőbe is került, aminek egyenes következménye lett, hogy passzhatékonysága a legrosszabb a védelmünkből, ráadásul elképesztő mennyiségű labdát szórt el. Pozitívum viszont, hogy úgy viselkedett, mint egy igazi szélsőhátvéd, néha még cifrázni is volt lehetősége, és rendre megjátszható maradt. A következmény pedig, hogy a baloldalunkon a legtöbb akció beadással, vagy lövéssel végződött.

Tisztességgel daráltuk a széleket, próbáltuk megbontani a Kecsó ötvédős játékrendszerét, de az tisztán látszik, hogy Pereáig már nem jutottak el a labdák, Daud és Vernes viszont nagyon távol került a kaputól, ahhoz, hogy igazán villanni tudjon.

Mivel Hidi rendre visszazárt és King vagy Alci előrejött, szinte 4-2-4-ben toltuk az egész meccset, Pereával és Vernessel középen, brutálisan megtámogatott szélekkel. Sajnos ilyenkor hiányzott egy Vécsei, aki pofátlanul képes akármennyiszer lőni, ha a kapu látótávolságban, és egy cseppnyi lehetősége van rá. Hatalmas hibaszázalékkal dolgozik, de legalább bevállalja, és most pont ez kellett volna. Job és Diarra kevés volt a középpályán, így nem véletlen, hogy Rossi Lőrinczyt küldte be a végére, akiből legalább kinézni valami váratlant, valami ötletszerűt a megfelelő helyen. (Egyelőre Lőrinczy sem megváltó, a posztjához sokkal, de sokkal több tapasztalat kellene.)

Kicsit elmerülve a meccsen történtekben merül fel igazán a kérdés, vajon Bekő mire gondolt, amikor arról beszélt, hogy végig ők irányították a játékot, és volt vagy tizenöt veszélyes kontrájuk? A félpályán alig jöttek át, összesen ha kétszer kerültek helyzetbe (abból az egyik valóban ziccerszagú volt), lőttek egy gólt (összehoztuk nekik csúnyán), és semmi más. Lehet érvelni bármi mellett, azonban a kemény számok mást mondanak. Sőt! A tévés összefoglaló is mást mond, mert abba sem nagyon sikerült bevágni az irányított meccsen felhalmozott temérdek lehetőség visszajátszását. Talán azért mert nem is léteztek? Vagy Bekőnél már az veszélyt jelent az ellenfél kapujára, ha náluk a labda és kettőt egymáshoz passzolnak véletlenül?