Mastodon

Miután lassan két hete bármelyik nap aláírhat Bobál, a

Nemzeti Sport megszellőztette, hogy valószínűleg ma van az a Nagy Nap, amikor végre tényleg aláír, bejelentik, azonban játszani legkorábban Dorogon, két hét múlva játszhat.

Nem megváltás, viszont legalább középcsatár, amiből nem nagyon van a keretben, miután Németh Barna nem kellett, Fábiánkovitsot pedig eladták a Szegednek. Igazából a poszton Kerezsivel, valamint a tizenhét éves Átrokkal és Simon Benedekkel futottunk neki az idénynek. Nem is tudom miben reménykedtünk.

A helyzet feloldására gyorsan érkezett Kundrák, és most majd fog Bobál, azonban nyilván egyikük sem garancia a feljutásra, sőt, talán az évi 10-15 gólra sem, azonban velük legalább érdemben javulhatnak a variációs lehetőségeink, és a meccsek végére, a kritikus utolsó negyvenöt percre maradhat értelmes cserénk.

“Miután lassan két hete bármelyik nap aláírhat Bobál, a” bővebben

Rossi keretet hirdetett az észtek és a bolgárok elleni meccsre

“Rossi keretet hirdetett az észtek és a bolgárok elleni meccsre” bővebben

Benczenleitner úgy indított, hogy abból akár válogatottság is lehet

Hopp, egy szó lemaradt: “akadémista mezőnyjátékos“, ugyanis kapusból többen is debütáltak 90 perccel: Czuczi, Szemerédi és Berla.

“Benczenleitner úgy indított, hogy abból akár válogatottság is lehet” bővebben

Válogatott, Kispest, 2022

Ha nem is volt olyan erős az idei év, mint a tavalyi, azért nem volt rossz az akadémiánk számára. Az újabb 14 válogatottsággal összesen már 83-nál tartunk, vagyis jövőre akár a 100 is meglehet.

évválogatottsággólnevek
201420Vécsei
2015
201610Botka
2017
201850Baráth, Botka, Holender
2019141Baráth, Gazdag, Holender
2020170Botka, Gazdag, Holender
2021305Botka, Gazdag, Holender, Schön, Vécsei
2022141Botka, Gazdag, Vécsei
Részletes adatok az MFA válogatottjait soroló oldalunkon.
“Válogatott, Kispest, 2022” bővebben

Rossi keretet hirdetett

A jelenlegi keretünkből Szappanos van ott (Dibusz és Tóth Balázs mellett), az akadémiáról pedig Botka, Gazdag és Vécsei.

“Rossi keretet hirdetett” bővebben

Remek évet zárt a kispesti akadémia a válogatottban

  • 2021.03.25. // az év első meccse az egyetlen, ahol nem lépett pályára kispesti akadémista: Magyarország – Lengyelország 3-3
  • 2021.06.08. // Schön Szabolcs az első olyan akadémista, aki nem a Honvéd játékosaként mutatkozott be a válogatottban.
  • 2021 nyár // a magyar válogatott EURO 2020-ra nevezett keretében négy akadémista szerepelt: Botka, Holender, Gazdag és Schön. Gazdag az Eb előtt megsérült, Holender pedig nem lépett pályára a tornán.
  • 2021.09.08. // a 64. és 73. perc között három kispesti akadémista és egy részben kispesti nevelés (Szalai Ádám) volt egyszerre a pályán. Az első gólt Szalai szerezte tizenegyesből, a másodikat Schön passzából Botka fejelte.
  • 2021.10.09. // a 70. és 82. perc között három kispesti akadémista volt egyszerre a pályán: Botka, Schön, Vécsei. Vécsei hét év(!!!) után szerepelt újra a válogatottban.
  • 2021.11.12. // négy(!) akadémista a kezdőben: Gazdag, Schön, Botka, Vécsei (plusz Szalai Ádám, Rossi). Magyarország – San Marino 4-0
    • ugyanitt // két akadémista gól egy meccsen: Gazdag, Vécsei.
“Remek évet zárt a kispesti akadémia a válogatottban” bővebben

Botka, Gazdag, Holender, Schön és Vécsei is Rossi keretében

Öten is az MFA-ról!

“Botka, Gazdag, Holender, Schön és Vécsei is Rossi keretében” bővebben

Hétentörtént nemisrégen

2012.06.01. // Debreceni a 95. kispesti játékos, aki debütált a válogatottban. Csehország-Magyarország 1-2, és Debi pont annyiszoros válogatott lett végül, ahány percet játszott: egy.

2013.06.01. // 1994 után először nyertünk bajnoki érmet: egy bronzot. Szombathelyről hazafelé megállított busz, ünneplés egy csornai benzinkúton, ünneplés a bábolnai mekinél. Feledhetetlen este. (címlapképünkön a megállított csapatbusz)

“Hétentörtént nemisrégen” bővebben

Napikispest 2019.12.29.

Vécsei, játékoskeringő

  • ezt nem értem // Vécsei stabilan játszott Svájcban, ez utóbbi években rendszeresen szerepelt az Európa-ligában, erre 26 évesen hazaigazol a Fradiba. Miért?
    • egyedül azt nem értettük, hogy korábbi edzője, Rossi miért nem próbálja ki a válogatottnál? Talán majd most, ugye.
    • egyébként lassan az ukránok után az exkispestiek alkotják a második legnagyobb csoportot a Fradi öltözőjében: Gróf, Botka, Vécsei, Szerető.

egyéb pletykák // minden meglepetés nélkül: