Az első félidő egészen pofásra sikeredett. Jó, az elején az MTK megcsíphetett volna minket, és akkor nagyon nehéz. Kihagyták a helyzeteiket, mi pedig kiegyenesedtünk, mentünk előre, csináltuk, és nem csak hajtottunk, hanem segítettük is egymást, érezni lehetett, hogy mindenki tényleg odateszi magát.
Érdekes módon, a futballozásnak hamar meglett az eredménye: lőttünk két gólt, helyzeteink voltak. Az MTK padlón.
Félidő.
A félidőket nem szeretjük. Mutatom:
Igen, jól látjátok: az első félidők alapján közel kétszer ennyi pontunk lenne, és egyértelműen az élmezőnyhöz tartoznánk.
Talán még a hatvanadik perc környékén is, azonban ott történik valami, mert az utolsó fél órát a totális összeomlás jellemzi:
A félidei gólkülönbségünk 10-6, még a 60. percben is 11-7, onnantól viszont az utolsó félórában összehozunk egy 5-12-őt (utolsó negyedóra: 2-7), ami konkrétan vállalhatatlan. Meccsenként fixen kapunk gólt az utolsó fél órában. Nagyon nehéz így pontot szerezni.
Ha az utolsó félórás teljesítményt összevetjük a standard cserékkel, akkor feltűnik, hogy nem igazán tudunk érdemben belenyúlni a meccsekbe. Traorénak elsült a feje a Videoton ellen, de közben a srác plusz/mínusz-mutatója (vagyis amikor a pályán van, akkor mennyi a gólkülönbségünk) mínusz három. Pont, mint a részmunkaidős Kesztyűsnek, akivel ugyanúgy frissítenénk, és ugyanúgy negatív hatással van az eredményességünkre.
A plusz/mínusz-mutató és a játszott percek hányadosa néhány játékosnál (összes: 1080 perc):
- -64 Traoré (193 perc, -3 gól)
- -95 Kesztyűs (286 perc, -3 gól)
- -138 László Dávid (275 perc, -2 gól)
- -145 Ugrai (436 perc, -3 gól)
- 0 Kocsis Dominik (191 perc, 0 gól)
- 0 Bocskay (525 perc, 0 gól)
- +1 Szendrei (538 perc, 1 gól)
(Lefordítom: a becserélt Traoré, Kesztyűs, etc inkább árt, mert ha 0 (nulla) lenne mutatója, akkor az azt jelentené, hogy nem változott az eredmény azt követően, hogy pályára lépett. A -3 ilyen időtávon ezért egy kifejezetten rossz mutató: ha bejöttek, akkor nekünk nagy valószínűséggel rosszabb lett.)
Az MTK ellen is beütött a második félidő.
Osztályozókönyv //
címlapkép: honvedfc.hu
Én pesszimista vagyok, de azért edzőre gondoltam. Olyanra aki páros lábbal rúgja ki azt aki nem húz. Pisont ettől fény évekre van.
Vajon ez mit jelent?
A kiszemelt nem vállalta?
Nem tudtak megegyezni?
Nem is nézelődtek?
Esetleg a kiszemelt megkérdezte Bódogot, ő pedig neki nem vetített, mint a dajtótájakon?
Nem akarom a vezetőség hozzáértését negatív jelzővel illetni, de szerintem arról van szó, hogy rohadtul nem volt B-opció előkészítve, így amíg megtalálják a megfelelő utódot (remélhetőleg a téli szünetig) Pisontot bízták meg újra.
Szerintem kicsit komolytalan is lett volna, ha ez az elhibázott nyilvános ultimátum után, másnap reggel kinevezik az új edzőt. Az azt sugallta volna a közvéleménynek, hogy előre el volt döntve (pedig szerintem el volt).
Ez is igaz. Mindegy, mozduljunk el a kieső zónától a hátralévő meccseken, aztán jöjjön valami komoly arc.
Legutolsó, nem kell kapkodni, hisz ott a Trezi
életszerűnek gondolod, hogy 1 Rossi vagy Dolcetti kaliberű edzőt lehet hónapokig talonban tartani, hogy majd, esetleg, ha úgy alakul…stb. akkor jössz hozzánk !?
:-D ezt komolyan gondolod, hogy majd Dolcetti a Juventus után az nb1 be jön?????? :-D Ti komolyan ennyire naivak vagytok?? Még a fagyi, összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetöségekkel is csak a leépülö kijevböl tudott edzöt hozni. Mi meg majd a juveböl. :-D nekunk Trezi, Kuttor, Horváth Feri marad.
nem gondolom, csak a többség fikáz mindenkit, aki elérhetőnek tűnik!
te is megkérdőjelezed Trezi munkáját…
én nem fikázom, mert remélem, hogy kimozdítja a csapatot.
hogy hosszabb távon mi/ki lenne a megoldás, azt nem tudom.
Nb3 ban mit bizonyított? Amíg az A csapatnál volt, mit bizonyított? BT stábtagjaként mit bizonyított? Nekem nem Pisonttal van bajom. Irtam már itt, rajta nöttem fel, tisztelem a focitudását. De ö nem megoldás semmire, hidd el. Egy ujabb gesztus a szurkolók felé.
meglátjuk.
Ettöl félek. Meg attól, hogy most a négy gyengébb csapat ellen szerzünk 9 pontot, és véglegesítik.
ha négyből 3at megnyerünk, az nem jó eredmény elmozduláshoz ?
Ha a kupagyőzelem után nem véglegesítették és most sem „véglegesen” nevezték ki, szerintem azt jelenti, hogy ők sem látnak sok fantáziát benne. Egyébként meg, ha most szárnyakat kap a csapat vele és sorra nyerjük a meccseket, tőlem maradhat is.
Nem, erről van szó!?
Nem hiszem, hogy nem nézelődtek volna…
Nyilván az első félidőt megvettük, de a másodikra már nem fizettünk eleget, vagy ott tényleg edzőt buktattak legjobbjaink. Gazdag levserélésekor oda se nézett Bódogra… akkor a király a srác, kb. azt hiszi ő maga Messi… kurva messzi van tőle, mi den szempontból, Ugrai, meccs után ott nevetgélt Pintér haverjával…
Romokban az öltözőnk!!!
Romokban az öltöző? Lehet, de erről az én olvasatomban elsősorban a tulajok tehetnek. Rebrov is azért lehetett sikeres és csinálhatott jó csapatot, mert a tulajok biztosították azt a mennyiségű kb egyforma képességű játékost, akik mellett ha valaki elszállt és nem azt csinálta amit ő mond, akkor simán tarcsiba tehette fegyelmezésből, a csapat meg se érezte. Pl Lanza esete..
Itt ezt hol tudod megtenni? Így aztán ha olyat váraz el ami a játékosoknak nem tetszik..,
Nagy kérdés, hogy Pisont mihez tud kezdeni a meglévő gondok nyomása alatt…
A két félidő közötti különbség okai lehetnek külön-külön is problémás „alapgondok”: 1. a gyenge erőnlét 2. rossz minőségű cserék 3. rossz mentalitás 4. tudatos játék hiánya
Ezek mind a vezetőedző hibáit mutatják. A vírus erre ráerősített.
Ezek miatt a második félidőre a területet átadva magunkra húzzuk az ellenfelet, majd mivel leoktatott játék nélkül prosztó módra arra rúgják a labdát amerre állnak. A passzok pontatlanok, labda nélkül nem mozognak a játékosok, így könnyen védekeznek ellenük. Vicc és egyben végtelenül szomorú, hogy a meccs végére térden csúszunk, miközben kontrára sem marad erőnk.
ha megint elkezde eröltetni a negy vedös jatekot, akkor valtozas nem lesz, söt…
Szerintem a 2 es kifejezetten nem, az 1,3 ba pedig bőven más is szerephez juthat!!
Pisont érkezik
https://honvedfc.hu/hirek/pisont-istvan-a-kispadon/2020-12-07
vajon Ö lesz az uj Szuri ba’?
Pont ez jutott eszembe. Nem megalázó ez kicsit rá nézve? Sose kap végleges szerződést. Mindig csak bedobják pár meccsre, amíg megtalálják az új edzőt.
Én hagynám ezt az edző dolgot, tök értelmetlen. Három havonta úgy is kirúgjuk, csak felesleges indulatokat kelt.
Nagy Geri státusa remélem így megváltozik! Szerényen, de határozottan csökkenteném a létszámot: Ugrai, Kálnoki, Horváth, Aliji, Uzoma és Kesztyűs szerintem nincs a csapat hasznára. Velük csak többen vagyunk, bármennyire is szimpatikus némelyik!
Uzomát sajnálnám, én őt nagyon bírtam, mindig alázatosan zakatolt. Belső kp-n is egészen tűrhető volt, mikor kényszerből ott játszott. Tamás „cseréjének” maradhatna. Kesztyűs is elfér, annyira nem ügyetlen és 4 tüdeje van.
Kezd ez az egész történet az Izaura TV szintjére silányulni. Ármány, intrika, szerelem, munkahelyi ellentétek (szervuszüdvözöllek a szemébe – elmész te a … a háta mögött), stb.
No Comment….gratutálok a vezetőségnek, tényleg a klubbért dolgoztok!
Pisont sajnos a kupadöntő ellenére is csak egy középszerű edző. Bizonyította az nb3-ban évekig. Nagy taktikai újításokat nem várok tőle. Pályaedzőként is ott volt, tehát nem lesz szerintem semmi extra a kalapban, de a játékosok vírus utáni erőnléte és a hozzáállása változhat. Az ellenfelek sem az élcsapatok lesznek, így kicsit jobb mérkőzésekre számítok, de nem tartom megfelelő megoldásnak bármennyire szimpatikus a legnagyobb király!
Az új Szuri bá. Nem irigylem szegényt.
Pisont. Meg vagyunk mentve. Ez ám a koncepció.
Mi van Urbányi ? Nem mersz hozni egy belevaló edzőt ?
Én azt is csodálom, hogy nem saját magát nevezte ki.
Beszarás Trezi kinevezve. Megérte akkor ütvefuroval közlekedni a klubházban
Tisztelet!!!
A legnagyobb királyról beszéllsz…
VéIenényem Iehet azért nem papa?
Láttad te őt játszani?
Gazdag a cipőjét nem tisztíthatná!!!
Nem az edzői képességeit méltatom, hanem az ilyen jellegű tiszteletlenség vele szemben!
Láttam persze oriási játékos volt . De ha a fele igaz a furós sztorinak akkor emberileg nulla. Tisztelet? Kezdd azzal hogy nekem megadod a minimálisat
??
Nyelvtan óra!
köszi
wtf, milyen fúrós sztori? :D
Tisztelni a játékospályafutását kell. Mást még nem nagyon. Elözö edzö stábjában volt. Vajon mindig a legjobb tudása szerint járt el?
gondolod, hogy mondta a védőnek, hogy ne fuss már olyan gyorsan, mert soha nem tűnik el BT?
nemtom…lehet hogy hülyeség volt a sátbban hagyni, de nem feltételezem nála, hogy alattomos lenne.
Akkor ne feltételezd. Jogod van rá. Én azt gondolom, hogy jóban van azokkal a jaltékosokkal, akikkel BT nem. És ez nem feltételezés. Ha szerinted ö lesz a megmentö, minimum az új Rossi, az is a te véleményed. Én akceptálom.
de ő már akkor is „jóban volt” ezekkel a játékosokkal, amikor BT idekerült, nem azért lett jó a kapcsolat, mert együtt fúrták BTt.
szerintem nem megmentő, csak 1 elmozdulást várok az irányítása alatt és nézhető játékot.
senki sem mondta, hogy Rossi kaliber, szinte semmiben sem hasonlítanak 1másra.
csak olyan erősnek érzem nehol a várakozást, hogy annak csak 1 Rossi, de min. Dolcetti kaliberrel tudna megfelelni a vezetés.
Miért lenne megmentő? Ideiglenesen nevezték ki, amíg megtalálják az utódját. Ha nincs meg a végleges edző, te kit tettél volna oda ideiglenesen? Az Urbányit?
Szerinted ki fog igy iranyitani? Pisont? Segítek: nem.
Most persze, hogy így a kedvenc szakmai igazgatónk bele fog pofázni mindenbe. Itt az a nagy kérdés, hogy ki lesz majd a végleges edző és hogy ki választja ki. Akkor lenne remény komolyabb előre lépésre, ha egy komolyabb edző jönne, aki hozhatja a stábját és nem engedné, hogy beleszóljanak a dolgaiba. Én személy szerint azért örülök kicsit ennek a helyzetnek, mert így talán Horváth Ferit megúsztuk. Gondolom, ha őt akarták volna, akkor kinevezik most.
Még csak fogalmazzák az apróhirdetést a Szabad Földnek az új edzőről, 90 karakter, okosan kell megírni, Azurák izzad?
Igazad van, ezt a csapatot mar csak Bendi tudna kihuzni a gödörböl, es maskepen sosem talalnak meg :)
Szeretnél sikeres lenni?
Vágyod a hosszútávú munkát?
Barátságos, nyugodt munkahelyre vágysz?
Akkor nem téged keresünk!
Nagy múltú budapesti focicsapat edzőt keres.
Pályázatokat a „mazochistavagyok” jeligére kérjük elküldeni
NAPKOMMENTYE!
Nyilvánvaló, hogy az utolsó fél óra edzőbuktatás volt.
Szet lehetne bontani ezt a statisztikat a Covid elötti, Covid, Covid utanira? talan latszana, hogy milyen hatassal volt az egeszre a virus.
Ebből látszik,hogy nem bírták a kiképzést amit Bódog tartott nekik….
COVID miatt át kellene állni az egyfélidős lebonyolításra. Cs. Sándor szerintem támogatná, hiszen olyan előremutató, fontos intézkedéseket is hoztak, mint pl. zártkapus MTK elleni hazai meccs a Szuszában legyen.
szerintem ez a félidei táblázat tök jól mutatja, hogy sokkal több van a csapatban és van mire építeni.
miközben a diók meg a kövesd stabilan xar az egész meccseken, nálunk „csak” a 2, félidőket kéne megfogni. „csak” elemezni kell és megfelelő irányba mozdítani a csapatot mentálisan és fizikailag is, hogy ne bukjuk el a pontokat a végén… persze tudom, némelyek szerint ez túl optimista és nem elég kritikus… és persze egyszerűbb ironikusnak és viccesnek gondolt „okosságokat” idevetni, de más szemszögből látunk dolgokat, más habitussal, más információs mennyiséggel…szóval nem vagyunk egyformák, szerencsére.
a lényeg, hogy CSAK a csapat jöjjön ki ebből a xarból végre.
Lehet külön értékelni az első és a második félidőt?