Nem lehet csak úgy ártatlanul kattintgatni az interneten. Most például sikerült belefutni pár 150-250 éves térképbe Kőbánya, Kispest és Pestszentlőrinc környékéről, és kicsit elmélázva felettük, egy csomó érdekes dolgot találtunk.
Igazából az érdekelt minket, hogy a környék mióta lakott, hogy a települések előtt mi volt errefelé? Mocsár? Szántó? Mezőgazdaság? Állattartás? Miazmás?
Aztán addig nézegettük a térképeket, amíg feltűnt egy név: Melonenberg.
1775
Valamikor a középkorban Pusztaszentlőrinc lakott település volt, azonban az idők során elnéptelenedett, és a környéken évszázadokon át egy mocsaras, erdős, homokdombos terület lett, amit néhány földút szelt át a város felé tartva.
A képen is látható, hogy az utak megkerülték a dombokat, és az egyetlen dolog, aminek a nevét megőrizték a térképek, a mai Gloriett környékére eső Gansberg, vagyis Libahegy.
Ezen a képen, illetve a képaláírásban található linkre kattintva, és a megjelenő csúszkát állítgatva azt lehet megnézni, hogy a dombok és utak nagyjából hova estek a mai állapotokhoz képest.
A bal felső sarokból induló, és a képen keresztül haladó nagyobb egyenes az Üllői út közvetlen őse, még a vonalvezetése is nagyon hasonló. A sarokban belőle elágazó másik út az Ady Endre úté, egészen a mai Templom térig, ahol akkoriban még irányt változtatott. A lajosmizsei vasút későbbi nyomvonala is látható, ekkor még földútként, és ugyanúgy összefut a korai Adyval, mint manapság, igaz, akkor az átlósan haladó ős-Ady nem a mostani vasúti átjárónál találkozott a Hofherral, hanem a Nagykőrösi útnál – ami ekkoriban már szintén létezett földútként.
1810 körül
1810 körül két új név jelent meg a térképen:
- Weinberg, vagyis Borhegy, a mai Ötvenhatosok tere (Erzsébet tér) mögött, az Esze Tamás utca magasságában, és a
- Melonenberg, vagyis Dinnyehegy, a mai Bozsik stadion területén.
Mutatjuk ezt is áttetsző térképen:
Sajnos arra vonatkozólag egyelőre nem találtunk forrást, hogy miért pont ezeken a neveken illették az adott területeket, ahogy arra vonatkozólag sem, hogy pontosan mit is kellene Berg, vagyis hegy alatt értenünk. Feltételezéseink szerint homokos hordalékkúpok maradványai lehettek, azonban, hogy kik gazdálkodtak rajtuk, az homályos.
A borra még csak lenne annyi ötletünk, hogy a közeli Kőbánya Óhegy és Újhegy részén ekkoriban a városi szőlőföldek terültek el (a nyomuk is eltűnt a Csősztorony kivételével), vagyis a bor nem állt messze a környéktől, azonban a dinnye?
A névadás és a térképre kerülés azonban a korabeli térképészetben azt jelentette, hogy fontos tájékozódási pontok voltak ezek a halmok.
A korszak másik érdekessége a világháborúban elpusztult Gloriett kilátó, valamint az 1814-ben itt tartott vadászat és hadgyakorlat, ahol az osztrák és porosz császárok mellett megjelent az orosz cár is, és töltöttek el egy kellemes hetet a napóleoni háborúk végnapjaiban. Az időt többek között azzal múlatták, hogy nagyvonalúan felosztották egymás között Lengyelországot.
1836
1836-ban Kispestnek még se híre, se hamva, azonban Pusztaszentlőrinc egész rendezett formát kezd ölteni. Az Üllői útról a későbbi Kápolna, majd Rákóczi, majd manapság Margó Tivadar utca nyomvonalán lehetett megközelíteni a területet, ahol egy majorságnál valamivel nagyobb település esetleges kezdeményét, valamint egy 18. század végén épült, és máig álló kápolnát találhatott az utazó.
Az uradalmi major és a vadaskert 1848-49 körül elpusztult.
A Weinberg és a Melonenberg ezen a térképen is szerepel, azonban ahogy az előző térképen, itt sem fordítottak nagy figyelmet az útviszonyok ábrázolására. Persze az is lehet, hogy a korábban használt utak annyira elhasználódtak, hogy inkább elhagyták azokat.
1852
Másfél évtizeddel később Weinberg és Melonenberg még ott van a térképen, és megjelent a Szarvas Csárda, valamint a Határcsárda mellett, az Üllői út jobb oldalán pár épület. Utóbbiak valószínűleg a városba érkező fuvarosok kiszolgálására voltak hivatottak.
Idő közben a környék tulajdonviszonyai jelentősen átalakultak. A korábbi birtokos, a Grassalkovich hercegi család fiú örökös nélkül maradt, és a területet eladták gróf Héderváry-Viczay Károlynak, aki viszont egy év múlva továbbadta Sina Györgynek. 1864-ben Sina György fia, Simon is túladott a területen, és így került a brüsszeli Belga bank tulajdonába.
A bank először mezőgazdasággal próbálkozott a területen, azonban az nem jövedelmezett eléggé. Végül úgy döntöttek, hogy kisebb részekre bontva értékesítik az egészet. Pillanatok alatt találtak vevőket, és Pusztaszentlőrinc valamint környékén új tulajdonosok jelentek meg:
- Cséry Lajos 1800 hold,
- gróf Lónyay Menyhért miniszter 1200 hold,
- Herrich Károly 700 hold,
- Rózsa Lajos és Eggerth József 4-500 holdak.
Később szinte mindannyiuk nevét megtalálhatjuk a térképen: a Vas Gereben utca leánykori neve Rózsa utca volt, az Esze Tamásé Herrich utca, a József Attiláé Eggerth utca, és végül a Cséry-féle szeméttelep, a mai Nagykőrösi út, Vas Gereben és Hoffer utcák által határolt részén.
Az 1860-as évek végén Herrich Károly vetette fel azt az ötletet, hogy az Üllői út menti területet fel kellene parcellázni, és házhelyként értékesíteni. Élen járva a jó példával, a saját birtokán meg is tervezte a mai Kispest ősét, és miután engedélyt kapott rá, lakókat kezdett toborozni.
Megalakult Kispest
A szlőrinczi határban épülő Kis-Pest gyarmat idővel Pest egyik legszebb elővárosává válhatik; tervezete igen szép és czélszerü. A főutczák széle 12 öl, a keresztutczáké 9 öl, s derék szögletben metszik egymást. Eddig 400 házhely van eladva, s ha a házak épülni kezdenek, a közúti társaság pályája az üllői vámtól ez uj gyarmatig fog meghosszabbittatni.
Korabeli szóhasználat a Hon 1870. március 9-i számában: gyarmat. (forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)
Ezután Rózsa Lajos földbirtokos és társainak előterjesztése olvastatik fel, melyben előadják, hogy a sz.lőrinczi pusztán fekvő birtokaikon egy uj telepet szándékoznak létesíteni Kis-Pest név alatt, s ennek tervezetét benyújtva, kérik e tervükhöz a megye segélyét és pártfogását. A tervezet szerint az uj telep a sz.lőrinczi pusztán az üllői vámtól 2400, a lóverseny tértől 900 ölnyire fekszik az üllői ut mellett. A telepet két 12 ölnyi szélességű utcza metszi keresztben, mi által az 4 egyenlő részre osztatik; közepén egy 9 holdnyi tér van fentartva.
A megye a tervet, pártolja s segélyét is ígéri, de Bossányi László indítványára felkéri Rózsa Lajos urat, hogy az uj telepnek más nevet adjon mivel a nép Újpestet is rendesen csak Kispestnek nevezi, s igy két hasonló nevű község gyakori zavarokra nyújt alkalmat.
A Hon összefoglalója a pestmegyei közgyűlés 1870. március 17-i üléséről. (forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)
1870 körül
Ezen az 1870 körül készült térképen már jól látható Kispest településmagja, utcaszerkezete, illetve határa, amely nagyjából a mai Rákóczi utca – Üllői út – Jahn Ferenc utca (Rózsa utca) – Ady Endre út négyszöget öleli fel.
Az első utcák is ebben a korban kapták a nevüket, és többségük ma is ismerős lehet: Batthyány, Petőfi, Hunyadi, Fő utca, Kisfaludy, Nagy Sándor, Báthory vagy mondjuk Árpád. Az ősi Kispestet azóta nagyrészt elbontották, és a helyére tömbházakat építettek, azonban az utcanevek máig őrzik az alapításkori állapotokat.
Idő közben a Határcsárda környéke is fejlődésnek indult. A terület tulajdonosa, Török Ferenc után Törökfalvának nevezett részen az utazókra és fuvarosokra specializálódott vállalkozók mellett az állandó lakosok is megjelentek. Hamarosan a két településkezdemény összenőtt, és a Vecséstől függetlenedő Pusztaszentlőrinccel együtt alkották Kispest nagyközséget.
Sajnálatos azonban, hogy Melonenberg eltűnt a térképről, bár a helye még halványan látható.
1877 az első komolyabb említés
Kispestről először komolyabban Galgóczy Károly írt az 1877-ben megjelent Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült monographiájában:
Kis-Pest, vegyes népességű uj község, az osztrák államvasut közelében, annak jobb oldalán, (…) — Szent-Lőrincz pusztán van települve, a mely a hg Grassalkovich-féle gödölői uradalom feloszlatása után, mint ahoz tartozott puszta, több részre felosztva eladatván, Rózsa Lajos, Herrich Károly és Egert József, az abból vásárlótt részleteikből osztottak itt ki és adtak el egyeseknek házhelyeket, így kezdett a község 1871-ben alakulni. 1875-ben pedig már önálló nagy községkép szervezkedett, ekkor egy másik újabb telep is egyesült vele, melyet az előzőnek közvetlen közelében, Törökfalva név alatt Török Ferencz telepített. A törökfalvai rész Szent- Lőrincz puszta legfelső végén, mindjárt a pesti határ szélén, a határcsárdán kívül, a pest-szolnoki megyeút baloldalán, ez és a vasút közt, a tulajdonképeni Kis-Pest pedig kevéssel kijjebb, a jobb oldalon terül. Amaz mintegy 50, ez 800-nál több háztelket foglal, melyek többnyire 300 □ ölével mérettek ki. Törökfalvának két utszája párhuzamban megy az országúttal. Kis-Pest alakzata több egyenes és széles, hosszára és keresztbe menő utszával egészen szabályos, középütt egy nagy térrel, melyből a főutszák széljel sugárzanak. A fekvés egészen sík, kevés agyaggal vegyült homokos talajon, mely mindenütt egészséges és jó ivó vizet, és pedig nem nagyon mélyről szolgáltat. A házak eleje már sok helyen ákáczfával kiültetett. Épületeinek falanyaga többnyire kő és tégla, azután ezekkel vegyes vályog, de van kevés számban tiszta vályog és vertfal is. A tető ellenben tulnyomólag cserép, csak kisebb mértékben fazsindely. Az építési modor átalában városias, csinos, úgy hogy a mint kezdetben megindult, e községnek gyors és szép kifejlésre lehetett kilátása, s csakugyan a Budapest körül a pesti határon kívül mostanában keletkezett új telepek közül a legsikerültebbnek mutatkozott. (…) De azért a folyó 1877-ben r. kath. templomot kezdett épitni a község, s azt őszre tető alá is hozta, s már iskolája van.A Lakosszám most mintegy 1000 lélek, kevés híján mind r. kath., a kik leányegyházkép az ide 34 mire eső Soroksárhoz tartoznak.
Határa a községnek tulajdonképen nincs, vagyis csak addig terjed, a meddig a házhelyek. Mind a mellett a lakosok közül némelyek a körülfekvő szentlőrinczi pusztán és a pesti határon kisebbnagyobb mértékben földmiveléssel is foglalkoznak. De főrészben a lakosság mindenféle kézmivesből, majorosokból, tehenészekből, fuvarosokból, kertészekből, munkásokból, napszámosokból és kisebb vállalkozókból ál), akiknek nagy részük a fővárossal, azután Kőbányával közlekedik és dolgozik. Van egypár épületfa kereskedő, néhány szatócs és korcsmáros; van már kávéház is. Különösen a napszámosok egy része a vasútnál, a közel kavicsbányákban, a sertéshizlalóknál, a szentlőrinczi pusztán levő majorokban és a pesti határon keres és talál foglalkozást. A földesúri jogot az italmérési királyi kisebb jogtekintetében gróf Lónyay Menyhért gyakorolja, a ki a szentlőrinczi pusztán levő birtokával az egész pusztára kiterjedő italmérési jogot és a régi csárdát is megvette, s ez alól csak Törökfalván van egy kivételes birtok rész, a mely szintén a rajta levő regale-joggal vásároltatott meg. (…) A törökfalvai részszel szemközt az országút jobb oldalán, egész a kis-pesti részig húzódólag vannak a megbukott Cottage-társaság telkei, melyek új kiosztásra várnak, azonkívül Kis-Pesttel szemközt az országút baloldalán levő szántóföldek szintén alkalmasak még a kiosztásra, és a telep népességét a közvetlen közelében levő kisebb területű majorok is közvetlen szaporítják.
A teljes szöveg elolvasható a Arcanumon, ide csak azért idéztünk hosszabban, mert megjelentek a leírásban Cottage-társaság telkei, vagyis a későbbi Wekerle területe.
1886
Tizenpár évet ugorva, egy a korábbinál jóval részletszegényebb térképet találunk. Sehol a kispesti utcák jelölése, sehol a Törökfalva, és a domborzati viszonyokkal se foglalkoztak túlzottan. Először azt hihetnénk, hogy felcserélődött a két térkép, azonban tüzetesen megvizsgálva, amíg a korábbin csak a mai Nagyvárad tér magasságáig láthatunk az Üllői úton vaspályát, addig ezen nagyjából a régi lőrinci Fórum moziig.
Pest felé a következő épület a városhatár másik oldalán az 1600-as évek végén, vagy az 1700-as évek elején épült, lassan kétszáz éves Határcsárda. Fontos épület volt a település korai életében, mert az italmérési jogot (regale) a környéken ekkoriban a Lónyai család birtokolta és nem nagyközség, ezért legálisan sokáig csak itt lehetett italhoz jutni. Érdekesség, hogy az addigra erősen romos épületet csak az 1960-as évek közepén bontották el.
A másik irányba indulva észrevehető, hogy még nem épült ki a lajosmizsei vasútvonal (1889-ben adják át az első szakaszát), és Pestszentlőrinc sem volt sokkal több, mint pár ház a mai Gloriett környékén. A Szarvas csárda már megvolt, azonban az első parcellázásokra még pár évet várni kellett.
Viszont ezekben az években kezdte meg működését a lőrinci téglagyár, és hogy a termékeit el tudja juttatni a rohamtempóban fejlődő és elképesztő építőanyag igényű Budapestre, egy keskeny nyomtávú vasutat építettek ki, ami egészen a mai Nagyvárad tér környékéig tartott.
Pont időben, mert az idő közben lassulva növekvő Kispestnek súlyos problémát okozott, hogy a település lakóinak egy része csak nagy nehézségek árán tudott eljutni a városban lévő munkahelyére. Az ekkoriban még földes, kátyús, vízmosta Üllői úton ugyan jártak magánfuvarozók kocsijai és később omnibuszai, azonban vagy nagyon ritkán, vagy nagyon rossz időben, vagy egyszerűen elakadtak a sárban, és az utasok – a viteldíj ellenében – inkább tolták a járműveket, mintsem utaztak rajta.
Gondolt egy nagyot a község, és megkérte a téglagyárat, hogy az árufuvarozó szerelvényeikhez csapjanak hozzá egy-két személyszállító kocsit, amin szerény díjazás ellenében utazhatnak az emberek. Az ötlet hatalmas sikert aratott, és nem csak Kispest lakosságszáma növekedett újra erősödő ütemben, hanem idővel a téglagyár is felhagyott az árufuvarozással, és az idő közben a vármegye által megcsinált Üllői út mentén megindult a valódi személyszállítás. A vonalat később a meghosszabbították a Szarvas csárdáig, majd a Béke térig, alapjául szolgálva a mai 50-es villamosnak.
Amiről nem volt szó
Annyi mindent lehetne írni, és lehet, valamikor még fogunk, mert elképesztő dolgok történtek az alapítás környéki Kispesten. Például az 1870-es években útkaparót, vagyis útkarbantartót szeretnének felvenni, hogy a közlekedésre csak mérsékelten alkalmas Üllői utat használni lehessen. Pár kattintás, egy kis olvasgatás, és máris egy új világ nyílik ki az ember előtt, pedig csak arra volt kíváncsi, hogy mégis, mit csinált pontosan egy útkaparó?
Vagy a korai évek pénztelenségéről. Egy történet szerint annyira nem volt pénz a település kasszájában, hogy bár sikerült végre két tanárt alkalmazni, annyira adósak maradtak a bérükkel, hogy az egyik csendben lelépett. A másik maradt, azonban a tél közeledtével kilyukadt a csizmatalpa, és bement az elöljáróságra, hogy jó lenne fizetést kapni, mert meg fog fázni a fűtetlen lakásban, lyukas csizmában. Természetesen nem volt rá pénz, azonban adtak neki egy utalványt, hogy azzal vegyen magának csizmát bent a városban, és majd rendezik. Később, amikor a csizmát készítő iparos megjelent a pénzét követelve, ismét csak a karjukat tárták szét: nincs. Az iparos aztán addig járt a nyakukra, amíg rá nem jött, hogy többet költött utazásra, mint a csizma ára, és végül inkább feladta.
Aztán ott van a korai évek legendás orvosa (Biczó Béni), mert jobb szó híján ezt kell használnunk rá. A figura egész nap ült a kocsmában, és az volt a mondása a betegei felé, hogy nyugodtan vegye be az orvosságot, mert vagy meggyógyul tőle, vagy meghal, de beteg egész biztos nem marad.
Szóval megannyi érdekes sztori, amit vagy meg kéne írni, vagy legalább olyan módon végignézni a történetét, mint tettük most a Melonenberg dombocskával.
A cikkhez nagy segítséget nyújtott a Magyar városok monográfiájának 1937-ben megjelent 21. kötete, amely Kispesttel, Pestszentlőrinccel és Pestszentimrével foglalkozik. Különös tekintettel a következő fejezetekre: Herein Károly: Kispest megyei város és Zsemley Oszkár: A Kispesti Kézművesipar. A teljes kötet elérhető az Arcanum Digitális Tudománytáron.
A térképek értelmezéséhez az OpenStreetMap szolgáltatását használtuk. A képernyőképeket a Squoosh segítségével tömörítettük kezelhető méretűre.
