Vajon mi járt Klafuric fejében, ha egyáltalán az ő fejéről beszélünk, amikor összerakta a kezdőt? Mutatok pár számot a kérdés jogosságának megértéséhez:
- A meccs előtt a tabellán előállítható összes lehetséges végkimenetelek 65,21 százalékában volt bennmaradó a Honvéd.
- Ha nyerünk Debrecenben, akkor a vasárnapi meccsek előtt(!) a nekünk kedvező esetek száma 82,79 százalékra (+17,58) ugrott volna fel,
- döntetlen esetén némi visszaesés 62,68 (-2,53) százalékra, és
- vereség esetén viszont valamivel nagyobb visszaesés: 53,29 (-11,92) százalékra.
Döntetlen lett.
A poszt írásakor még nem játszott sem a Videoton, sem a Mezőkövesd, a meccseik után frissítjük majd a számokat.
frissítés // Mezőkövesd-Paks
- az 51. percben 4-0-ra vezet a Mezőkövesd a Paks ellen, vagyis nagy valószínűséggel behúzza. Ezzel 36 pontjuk, és legalább mínusz 6-os gólkülönbségük lesz, míg mi maradunk 33 ponton és mínusz 15-ön. Fontos, hogy pontegyenlőség esetén a gólkülönbség dönt.
- 4-0-nál, feltételezve a kövesdi győzelmet, a Videoton meccse előtt a lehetséges kimentelek 54,6 százalékában bentmaradó már csak a Honvéd. A forduló előtt 65,21 százalékon álltunk.
- 6-1 a vége, a százalékok nem változtak, azonban a gólkülönbségük mínusz 5-re javult. Ami azt jelenti, hogy ha előzni szeretnénk őket jövő héten, akkor legalább 5 góllal kell verni őket, mert a több győzelem, majd a gólkülönbség és a több lőtt gól után az egymás elleni eredmény rangsorol (2-2, 0-0). Ha legalább 6 góllal nyerünk, akkor pedig a gólkülönbség tisztán.
- egy esetleges Videoton-győzelem esetén 31,9 százalékra zuhanhat a számunkra kedvező esetek aránya.
frissítés // a bentmaradási esélyek kronológiája
- Debrecen előtt: 65,21%
- A debreceni 0-0 után: 62,68%
- A Mezőkövesd-Paks 6-1 után: 54,6%
- A Felcsút-Videoton 2-1 után: 70,63%
Részletek a hét elején, a szokásos kiesőmatek posztunkban.
Érthetetlen
Nagyvonalúan azt is mondhatnánk, Klafuric reális döntést hozott azzal, hogy a négy sárgánál tartó játékosokat padra ültette (Bocskay, Lukic, Prenga), majd utólagos állítása szerint
(…) ezúttal megpróbáltuk magunkra húzni a Debrecent, szűkítve a területet, és a mögöttük adódó helyeket kihasználva gyors kontrajátékkal bonthassunk a széleken.
Magyarul hiába küldött fel a pályára több támadót (Ennin, Kerezsi, Kocsis, de ide sorolhatjuk Zsótért, és a balszélen az előrejátékban inkább erősebb Tamást is), az fel sem merült benne, hogy mi legyünk hatással a történésekre. Vagy felmerült, azonban akkor a látottak alapján csúnyán elbuktunk.
Mondjuk az álláspont valahol jogos, hiszen nem sok olyan meccset tudnánk felsorolni a közelmúltból, ahol a mi mindent elsöprő akaratunk uralkodott volna, és ami alapján nem csak sejtenénk, hogy nagyjából mit szeretne játszani a Kispest, hanem hosszabb időn keresztül be is mutatta.
Debrecenben a terv valójában annyi volt, hogy ne kapjunk gólt, aztán vagy találunk egyet, vagy nem, bár itt a találás rögtön neccessé vált Ennin középcsatárban szerepeltetésével. Hatvanhét percet kapott, és talán ha egyszer tudta értelmesen megtartani és megjátszani a valahogy hozzá kerülő labdát.
Nagyon úgy tűnt, hogy a null-nullért megyünk, mintha a helyzetünkben az jó lenne nekünk. Érthetetlen, pláne úgy, hogy az egy pont és a vereség között jóval kisebb a veszteség a bennmaradás szempontjából, mint egy esetleges győzelem esetén a nyereség.
Így viszont maradt az, hogy vasárnap délelőtt – a vesztett pontok alapján – újra kieső helyen állunk, és újra maradt az imádkozás a többiek meccseit nézve, hátha szerencséset dob a gép.
Mindent egy lapra
Tényleg az a legnagyobb bajom, hogy meg sem próbáltuk. És a meg sem próbálás nem annyiban merült ki, hogy a padra ültették Lukicot, vagy mondjuk Prengát, mert a személyük sem garancia a gólra, ahogy a Kövesd ellen sem lesz az.
Egyébként felmerül kérdésként, mi az a helyzet, amikor becserélte volna valamelyiküket Klafuric? Mondom, a vereség és a döntetlen között alig van különbség számunkra, miközben egy esetleges győzelemmel hatalmasat léptünk volna előre. Ha utóbbiért nem hozza be mondjuk Lukettót, akkor mondjuk mínusz egynél miért tette volna?
Aztán iszonyatosan zavart az a beszarisággal vegyes ötlettelenség, amit kivittünk a pályára. Gyakorlatilag az összes helyzetszerűségünk abból alakult ki, hogy Eördögh beadott/belőtt egy labdát a tizenhatoson belülre, hátha valaki eléri. Hogy is mondta szigorúan utólag a mester?
(…) ezúttal megpróbáltuk magunkra húzni a Debrecent, szűkítve a területet, és a mögöttük adódó helyeket kihasználva gyors kontrajátékkal bonthassunk a széleken.
Azt, bzmg, láttuk. Főleg a bontásokat.
Tényleg nem tudom mi történt, és miért éri meg tudatosan kiengedni a döntést a kezünkből, majd mindent feltenni egy, legfeljebb két lapra?
Viszont
382 percet volt pályán huszonegy év alatti saját nevelés egy olyan csapat ellen idegenben, amelyik épp a dobogóért hajt, és amelyik idén két meccsen hét gólt rúgott nekünk. Nem állítom, hogy annyira kurva félelmetes egy Debrecen, azonban mégis felmerül kérdésként, hogy ha most közel negyven százalék volt a fiatalok játékperce a meccsen, akkor mi szól a méregdrágán padozó légiósok mellett? Amíg a saját nevelésű játékosokban benne van a fejlődés lehetősége, és igen, lehetnek szar meccseik, akár bukhatunk is miattuk, azonban egy légióssal szemben legyen már az elvárás, hogy instant segítség legyen, és ne csak a padot melegítse egész évben.
Amíg az igazolásaink nem jobbak klasszisokkal a kéznél lévőkénél, addig egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem a sajátjainknak adunk perspektívát? (Tavasszal, pár erősen megkérdőjelezhető döntés mellett látszik valamiféle akarat, és reméljük, nem arról van szó, hogy ennyi idő kellett rájönni, mekkora trógereket sikerült összeigazolni.)
A 382 perc rekord ebben az idényben. A kisvárdai 1-0-ás győzelem 348 fiatalpercét lökte a második helyre.
Szappanos
Köszi! Ismét.
Osztályozókönyv
