Mastodon Mastodon

Viszlát, zsírdisznó!

2021 őszén nagyon közel álltam ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjak egy Lukic feliratú mezen. Egyszerűen berobbant az életünkbe, és mivel évek óta egy hasonló, eredményes és kimagasló képességű támadóra vártunk, és ahogy szokták mondani, az éhség nagy úr, bármit képesek voltunk belelátni.

Aztán jött 2022, egy egész év – és azzal kellett szembesülni, hogy egy teljesen másik Lukicot látunk a pályán. Egy játékos, aki bár képes lenne, totálisan szarik a fejünkre, és ezt a mentalitást ki is viszi magával a pályára. Rohamtempóban gyűlöltem meg.

2022 nyarán már ott tartottam, hogy hátha viszik valahova az arabokhoz, vagy bárhova, mert innen nagyon nehéz lesz visszajönnie. Ősszel bizonyította, hogy nem is képes rá.

2023 tavaszán aztán újra megrázta magát pár hétig, gondolom rájött, ebből nem csak kiesés lehet, hanem van még egy év opció a szerződésében, tehát most kéne eladatni a magát. A megrázás hamar elmúlt, és az utolsó fordulókban inkább fék volt a csapatban, mintsem bármi haszna lett volna.

Nem tudom mikor és miért sértődött be, nem tudom mikor találta ki, hogy inkább nem akar focizni, azonban azt tudom, hogy valószínűleg vastagon fogott a klubvezetés ceruzája, amikor aláírtak vele, és ha valaki ennyi pénzért van itt, attól azért elvárható, hogy legalább a pályán megszakadjon.

Elképesztő disszonancia feszült a benne rejlő lehetőség és a mutatott játéka között. Márpedig ez nálam, és ahogy hallottam, elég sokaknál nem fért bele.

Néha úgy kóborolt a pályán a pocakjával, mint Németh Szilárd egy vegan streatfood fesztiválon.

Igen, meggyűlöltem, és ezt vállalom.

Örülök, hogy végre távozott, és már nem több, mint egy rossz emlék, akibe nagyon sokat akartam látni, és aki mérhetetlenül kicseszett velem. Márpedig az ilyen játékosokra nagyon dühös tudok lenni.


Nenad Lukic a kínai Csangcsun Jataj csapatához igazolt pénzért. (via honvedfc.hu)


Pusztítsa ott tovább a macskából készült édes-savanyú csevapot.


🇭🇺Nagyon köszönöm a Honvéd szurkolóknak a támogatást az évek során. A szenvedélyetek és hűségetek mindennél többet jelent számomra. Kispest, a Honvéd otthona különleges helyet foglal el a szívemben. Megtisztelő, hogy ilyen szurkolótábor előtt játszhattam.

🙏 Szeretném, hogy mindenki tudja, hogy örökké hálás leszek a támogatásotokért, és ígérem, hogy továbbra is követni fogom és szurkolni fogok a Honvédnak, hogy visszajusson a legmagasabb osztályba.

Mégegyszer, szívem mélyéről mondok nektek: Köszönöm, Csak a Kispest! Nagyon sok sikert kívánok a csapatnak és ennek a remek szurkolótábornak a továbbiakban!

ezekkel a szavakkal köszönt el Lukic az instagramon.

Felfordul a gyomrom, már bocsánat.


Ja, és inkább nem vitatkoznom Kun Gergely ügyvezetővel, pedig a következőt nyilatkozta róla, és annyira könnyű lenne beleállni:

Nenad Lukic ilyen futballista, góljaival, gólpasszaival, a játékával azon idegenlégiósok közé tartozott, akik hozzáadott a csapat teljesítményéhez.

Egy szót azért mégis: kiestünk.


Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Viszlát, zsírdisznó!” bejegyzéshez 37 hozzászólás

  1. Nemcxsak egy remek futballista, egy remek ember érkezik hozzátok – a Topolya valahogy így kommentálta, amikor bejelentettük.
    És igen, ahogy kell, bele is kezdett. Aztán elment mögüle Eppel, így totálisan konkurencia nélkül maradt (nem, mintha Marci nagyon kitúrta volna).
    Aztán jöhetett ide bármilyen edző, ő mindig kezdő volt, ha nem, akkor pedig még annyira sem ment a csapatnak, mint vele.
    Másrészt szerintem játszópajtása sem maradt, akivel tudott volna focizni. Sajnos a DLS (Domingues-Lukics-Samperio) csatártrió nem igazán tudta megmutatni, amire pedigréjük alapján képesek lennének, pedig szerintem ők hárman elég jól megértették egymást elől. A Courts-búcsúmeccs a Zete ellen és a kecskeméti 2-2, ami hirtelen eszembe jut, ahol nagyon jól muzsikáltak együtt. Ők hárman garantálhatták volna a legalább 2 gólt meccsenként.
    Annyira, de annyira szeretném tudni, hogy ez miért nem sikerült…

    1. Tegnap ki akartuk tenni külön anyagként, de elfelejtettem.
      Viszont belekerült abba a posztba, aminek a váza tegnap tévesen, a tisztázott része pedig most ment ki, és amibe már tegnap beleírtuk.

  2. Mielőtt Kínába érkezett volna, Lukić az interneten keresztül előzetesen tájékozódott a Changchun Yatai Football Clubról és a klub székhelyéről, Changchun városáról, és tudta, hogy a Changchun Yatai egy régi kínai Szuperliga-klub, amely már nyert Szuperliga-bajnoki címet.

    fordította a Deepl innen: http://www.yataifc.cn/ytzq_news/ytzq_dt/202307/t20230711_155090.htm

    Mindenképp szeretném kiemelni, hogy ekkora puskásozást is rég olvastam. „Már nagypapám is sokat mesélt a klubról, tudom, hogy itt játszott a legendás Puskás, tudom, hogy magasak az elvárások, és szeretnék megfelelni a szurkolóknak.”

    Tessék, Kínában leírják a valóságot: megnézte az interneten!

        1. A loong/lung tudtommal az a kínai sárkány, aminek oroszlán feje is szokott lenni, azok a hosszú bábok, amikkel táncolnak.

  3. Lukic anno beszállt, ahogy kell, aztán levette, hogy itt a fele-harmad teljesítményért is ugyanaz a pénz jár.
    Ráadásul a kispad környékén tapasztalható permanens futball-szakmai anarchia is a kezére játszott. (No name, futottak még edzők, teljesen vakon lévő vezetők.)
    Gyűlölhetjük őt, van is miért, de az, hogy ezt és így, büntetlenül megtehette, az első sorban a „szakmai stáb(ok)” és a „vezetőség” érdeme.
    Ő csak élt a lehetőséggel, mint egy jó lesipuskás.
    (Ettől még a krrrrvaanyját persze 😀)

  4. Amúgy meg, mekkora koponya már a dagadt!
    Eljátsza, hogy szolidalitásból hosszabít csak azért, hogy így pénzt kaphasson a klub az értékesítéséből. / Nem emlékszem, találkoztam e valaha ilyen jó lélekkel! ( i ) /
    Fenét jótékonykodott ez! Natur bebiztosította magát arra az esetre, ha mégsem kellene végül a kutyának sem megfelelő feltételek mellett, akkor egy szezonnyi vastag lóvéért még verheti az asztalt Kispesten

  5. SZÉGYEN…

    …hogy ezt a posztot nem én írtam meg!

    :)

  6. Hány, de hány olyan játékos volt az elmúlt években akik sokkalta többet is tudtak volna de valamiért mégsem. Mindegy miért. (Személyes „kedvencem” Machach akiben százszor nagyobb tehetség volt mint akarat).
    Lukic egy volt ezek közül. Két év múlva nem fogok egy momentumara sem emlékezni. Kár érte is.
    Ennyi.

    1. Én míg élek, emlékezni fogok a zsírbüfére! Pont olyan, mint Hatira!
      Tartom; utóbbi hathatós közremüködésével kupadöntőt buktunk, ezzel a tetűvel az élen pedig kiestünk!
      Inkább nézem az xlábú, szemtengelyferdülés miatt egyik szeme leragasztott, lúdtalpas Kovácsjancsikát Honvéd mezben / ha már erre vagyunk kárhoztatva /, mint az említett két zsoldos által képviselt/prezentált mentalitást

  7. A bejegyzés tartalmával egyet tudok érteni, a címével nem! Fuck body shaming!

    1. Azért egy profi sportoló esetében hadd legyenek már elvárásaink a testalkatát illetően. Még ha ő így boldog is. 😀

      1. Nyilvánvalóan ezt a dolgot mi nem egyformán látjuk :)

  8. És őt sokan Lanzafaméhoz hasonlították, a cipőjét nem vihetné utána véleményem szerint.

  9. Az is szép, hogy volt játékosok klubhűségét kérdőjelezik meg, mert úgy hallják, ” keveslik a fizut amit kínál nekik a klub, ezért nem jönnek vissza és akkor ugye, ennyit a nagy Kispestiségükről, hűségükről, mert ha azok lennének, akkor jönnének a kevésért is segíteni! ”
    Ezeknek a jóembereknek az a verzió miért nem jut eszükbe, hogy az a sok zseni zsoldos / aki sokszorosát tette zsebre a fiatalok fizujához képest és akik miatt kiestünk /, vállalja -hazai minimálbérért- a következő szezont Kispesten, segíteni visszahelyezni azt arra a térképre, ahonnan ők törölték le! Ilyen formában is a két szezonjuk -a múlt és a következő- díjjazását átlagolva is többszöröse maradna a zsebükben, mint a gyerekeknek ill. amennyi 6-8 új magyar „megmentő” bérezése lesz az nb2-es szezonban!
    Ráadásul a légiósok játszatása miatt elbukott mlsz pénz sem fájna annyira, hisz’ gyakorlatilag ingyen vállalnák a szezont!
    Mekkora már, hogy Baráthék kapják be, amiért esetleg nem jönnének -állítólag a kevés miatt- segíteni, míg a sztár Gumisok, Domingesek, Zsírbűfek agyában meg sem fordul valami fentebb említett szándék, pedig ugye nem Baráthék miatt estünk ki

    1. Ha meg is fordult, akkor is lemondana róluk, mármint a légiósokról a klub, mert a játszatásukkal komoly bevételtől esne el az MLSZ felől.

      1. Mennyi lenne az MLSZ bukta, 3-400 millió?
        Ha, a semmirekellők gyakorlatilag ingyen vállalnák bűnbánásdiból / és még így is bőven több maradna a zsebükben 2 évet átlagolva, mint a gyerekeknek / az nb2-t, akkor nem kellene 6-8 lutri Adorjánt hozni kb 2 milliórét/hó ért!
        Persze, ha szegényház van / márpedig vastagon az van / ott a támogatás és a megtakarítás közötti mondjuk 150 millió mínusz is fájdalmas de, az ember úgy gondolja, hogy ezekkel a zsenikkel mégiscsak nagyobb az esély egyből feljutni, ami elméletileg megérne 150 M buktát!
        Persze, ez csak egy napszúrás utáni gondolatmenet részemről! Nincsenek is már itt, meg a fene sem vágyik arra, hogy az nb2-ben is nézzem a léhűtő képüket!

    1. Egyébként az volt, közönségkedvenc.

      Igazából sajnálom, hogy a belelátott képességek és lehetőségek felülírták sokaknál a klubért végzett valódi munkáját, és többet elnéztek neki, mint ami járt volna. Az ő fizetési kategóriájában a minden meccsen megszakadás az alap, és nem az egy éven át tartó lébecolás és besértődés.
      De ilyen a szurkoló, ettől még simán lehet közönségkedvenc. (Még akkor is, ha látványosan és ugyanúgy szarik az őt istenítők fejére, mint mindenki máséra.)

  10. Amikor még futballoztam soha nem veszekedtem csapattársakkal nem szóltam be…. ha ennyit tud… ennyit tud.
    De aki sokkal jobb volt annál mint amit mutatott annak beugattam h9gy tegye oda magát.
    A dagi tipik ilyen volt. Rúghatott volna egy szezonban 25 gólt is ha fogy 6-8 kg-ot és akar játszani.
    Magam példájából kiindulva amíg 70-74 kg között voltam a saját szintemen blsz 2-3 tarthatatlan voltam, ha felhíztam 83-84 – re a csapatba nem fértem be csak ha nem voltunk meg.
    Kispályán dettó.
    Szóval egy lusta köcsög volt amiért sokan megénekeltek itt ha kimondtam.

  11. Ha nem estünk volna ki, akkor meg maradt volna.
    Ha meg jobban nyonta volna akkor meg még mindig Kun 1 lenne az üig.
    Mi meg a 6 vagy 8. helyen, zsótérostúl.
    Jól van ez így, pár év múlva senki sem emlékszik majd rá.
    Osztályt csatárt cserélhetsz, klubbot soha.

  12. Remélem az érte kapott tételből jól tudnak majd sáfárkodni a közeljövőben

  13. Szevasztok,
    Az a Lukics, akit éveken át vártam a szerb ligát (leginkább Topolyát) követve, megérkegett hozzánk. Az ottani formája sosem mutatkozott meg nálunk, gondolok itt a nagy átlövés góljaira, de mégis jól robbant be.
    Az a Lukics, aki Sálas Feri távozása után maradt Kispesten, az már sajna 1 másik Lukettó volt.

  14. Nem akarom szítani a hangulatot, nyilvánvaló volt, hogy el lesz adva. Én had legyek annyiban elfogult, hogy a fiamnak a Kecskemét elleni meccs végén odaadta a mezét, miközben mindenki levonult, ő nem,odajött. Ettől még kiestünk, ha nincsenek a góljai, akkor nem az utolsó fordulóban. Meglátjuk Dominik mennyit lő be a ziccereiből idén, és én fogok a legjobban örülni, ha így sikerül pótolni.

    1. Mitrovic is kiment hajtani az embereket a Fáyban, miután lecserélték. Minden a PR, én meg majdnem leköptem.

      1. Mitrovictól végképp vállalhatatlan provokáció volt, Lukicnak legalább voltak jobbacska meccsei. Ezzel együtt a kispesti tartózkodása (majdnem pályafutást írtam) értékelésével egyetértek.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.