Mastodon Mastodon

Becsüljünk létszámot

És vonjunk le mindenféle következtetéseket.

A Szeged elleni meccs hivatalos nézőszáma 2692 fő. Volt már ennél jobb, azonban így is a nyolcadik helyre elég az NB II. idei nézettségi listáján, ráadásul, ha azt nézzük, hogy egy kiesés elől menekülő csapat hozta össze, akkor egyáltalán nem rossz.

Vagy úgy is nézhetjük, hogy az új Bozsik 46 bajnokijából a 28. legnézettebb, tehát teljesen átlagos. Komolyabban kiugró számot (~7300) a tavaly tavaszi, Mezőkövesd elleni, kiesésről döntő meccs, illetve az azt megelőző hazaik (Újpest 6284, Kecskemét 5003) hoztak. Az új Bozsik átlaga egyébként 3160 néző.

Ezekhez az értékekhez kell mérni a tüntetést, illetve a jelenlévők létszámát. Amikor nagy volt a córesz, akkor sikerült elérni az embereket, és kijöttek a stadionba.

Éppen ezért érdekes, mennyien képtelenek felülemelkedni azon, hogy baj csak a pályán létezhet, baj csak az eredményesség lehet, míg minden más le van szarva.

_darabra

Nagyon csalóka a pub előtti terület. A címlapképen látható módon négy részre bontottuk a rendezvény helyszínét, majd a Google Earth Pro segítségével megnéztük, hogy az egyes területek hány négyzetméteresek:

  • fehér: nagyobb sűrűség
  • sárga és zöld: kisebb sűrűség
  • egyéb: az ezeken kívül eső területek

Nézzünk két szélső becslést az ismert tömegbecslő alkalmazások számaival:

_kisebb sűrűség

m2fő/m2összesen
nagyobb sűrűség3161,5474
kisebb sűrűség S1060,884,8
kisebb sűrűség Z1670,8133,6
egyéb100
összesen792,4

_nagyobb sűrűség

m2fő/m2összesen
nagyobb sűrűség3162632
kisebb sűrűség S1061106
kisebb sűrűség Z1671167
egyéb100
összesen1005

A becslés alapján 800-1000 fő lehetett jelen a rendezvényen.

Vagyis a mérkőzés nézőszámával összevetve 2700 vs 800-1000, a közönség mintegy harmada volt kíváncsi a közösség megmozdulására.

A rendezvény, bár nem volt ilyesmi célja, mégis felhívta arra a figyelmet, hogy a közösséget és a közönséget érdemes két külön fogalomként kezelni Kispesten.

Az elmúlt napokban nagyon sokat gondolkodtam a kérdésen, hogy érdemes újradefiniálni a szurkolóság értelmezését, vagy sem. Végül arra jutottam, hogy a közösség és közönség szavak mentén talán jobban meg lehet közelíteni a klubhoz való kapcsolat erősségét.

Amikor a Kövesd ellen kellett, akkor megjelentek a népek. Az, hogy a Kövesdig eljutottunk, egyáltalán nem érdekelte őket, hiszen a korábbi meccsekre nem jöttek ki. Az az egy, vagy kettő, amikor valóban nagy volt a tét, akkor elindultak a stadion felé.

Aztán ott vannak a felcsúti, utolsó fordulós meccsek. Olyan emberek hőbörögtek jegyekért, vörös fejjel artikulálatlanul ordibálva, akiket életünkben nem láttunk. Mert ott akartak lenni.

Ők valószínűleg valamilyen formában mind szurkolói ennek a klubnak, azonban addig már nem hajlandók elmenni, hogy a szürke hétköznapokban, a nem direkt tétre menő meccseken is kitartsanak mellette.

Arra pedig végképp nem hajlandóak, hogy a közösség részévé váljanak, vagy legalább alkalomadtán támogassák a közösséget. Nekik mi semmit sem jelentünk a hétköznapokban, azonban amikor végre kieszi őket a fene, utólag kismillió szelfi kíséretében kispesti dalokból idézgetnek az interneteken, vagy éppen mindent telesírnak, hogy nem vol a hangulat.

_aminek örülni kell

Az elmúlt években volt pár, a közösség számára meghirdetett rendezvény, azonban rendre ugyanaz a pár tucat ember jelent meg rajtuk. Ezzel szemben most, amikor fontos volt, akkor a fenti becslés alapján 800-1000 körüli létszám jött össze. (Itt jegyezném meg, emlékszem mennyire ment a sírás, amikor egy semmit sem jelentő oroszlánszobor avatására nem hívtak meg mindenkit, azonban most, amikor lehetett volna jönni, sok akkori rinyáló meg sem mozdult.)

Bevallom többet vártam, de sokat gondolkodva a körülményeken, arra jutottam, hogy ebben ennyi van. Ha egy bajnoki cím ünneplését szerveztük volna ugyanoda, akkor lehet, többen megjelennek, azonban amikor a klub és a közösség sorsa a fontos, akkor ennyi a maximum.

Mindennek van jelzésértéke.

Viszont fel lehet tenni a kérdést azoknak, akik nem jöttek el, akik csak a fényre járnak, ők mit tesznek azért, hogy valaha jobb legyen a helyzet? Komolyan? Azzal, hogy távol maradnak mindentől, mit fejeznek ki? Ha mindenki ugyanazt csinálná, akkor valóban észbe kapna játékos, vezetőség és tulajdonos, majd hirtelen kilőne a Honvéd? Vagy még jobban szarnának bele, hiszen még az a heti kilencven perc is eltűnik az életükből, ami kellemetlennek nevezhető?

Az évszázados tapasztalat márpedig az, hogy aki távol marad, az vagy nem része az egésznek, vagy azt lehet csinálni vele, amit a hatalmon lévők akarnak.

Örülni kell, mert lett egy érték, amivel innentől számolni lehet, és lett egy másik, akikkel egyáltalán nem érdemes.

Valahogy így néz ki a jelenlegi helyzet mobilizálhatóság szempontjából:

  • 50-100 fő – aki minden megmozduláson jelen van.
  • 250-400 fő – aki vidékre is mindig elkíséri a csapatot.
  • 800-1200 fő – akivel lehet számolni alkalmilag nagyobb rendezvényeken.
  • 2500-3000 fő – az új Bozsikban jó idő esetén megjelenő nézők száma.
  • 5000-6500 fő – ha egyetlen bajnoki meccs eredménye dönt valami fontosról, akkor megjelennek a stadionban.
  • 7000-12000 fő – kupadöntő, bajnoki döntő.

Valahogy így néz ki grafikusan az előbbi becslés.

Ha abból indulunk ki, hogy a Kispest hagyományos nézőszáma, amikor a környék adta, akkor két-háromezer körül alakult a két háború között, vagyis most nagyjából ugyanott tartunk, ahonnan az egész indult. A klub különböző rendezvényein akkoriban is ötven-száz ember vett részt, ahogy ismerünk olyan túrabeszámolókat, amikor a maihoz hasonló számban indultak vidékre a kispestiek.

Gyakorlatilag visszataláltunk a gyökereinkhez,

viszont van egy olyan, hogy Honvéd, amit eddig kifelejtettünk az egyenletből.

A Honvéd által einstandolt Kispest egy országos ismertségű klub lett, ráadásul pont erre a korszakra tehető a klub két legfényesebb időszaka is. A honvédosokkal mindenképp számolni kell, amikor Kispestről beszélünk.

A sok viszont után egy újabb, hogy bonyolítsuk a helyzetet: a honvédosság érzésre eltűnőben van az eredményesség hiányával. Mintha a honvédosok jelennének meg nagyobb tömegben akkor, amikor valami címért megyünk. Ami persze logikus, hiszen kényszeredetten nekik kell jelentiük a passzív tömeg nagy részét.

Vagyis érzésre simán lehet olyasmit állítani, hogy a

  • klub közössége inkább Kispest, míg
  • a klub közönsége inkább Honvéd.

Nem fogunk most hasra ütve belemenni számokban, hogy a közösség ilyen és ilyen, a közönség meg olyan arányokban ez vagy az, azonban mint érzetet le merjük írni.

_summa

A rendezvényből egyelőre azt a következetést merem levonni, hogy létezik egy közösség, akinek mindentől függetlenül fontos a klub sorsa. És pár áttételen keresztül azt is érezni vélem, bár lehet csak belemagyarázás, hogy ennek a közösségnek a klub inkább Kispest, mint Honvéd, de

leginkább Kispest-Honvéd.


✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||

“Becsüljünk létszámot” bejegyzéshez 15 hozzászólás

    1. lehet, neki is tenisztornája volt, pedig ez a kibaszott Bp Honvéd

  1. A 12,000-es felso korlat hogyan jott ki?

  2. Én mentem a gyerekkel és hoztam magammal két barátomat, akiknek nem a foci a mindene, de érdekelte őket a hangulat, a tüntetés, a téma. Egyikük felvette a régi, népköztársaságos címeres fűzős Puskás 10 piros válogatott mezét, hogy alkalomhoz illő legyen. A meccsre nem jöttek már be, de amikor már mindenki bement a stadionba, ők beültek a Liptákba fogyasztani. Meccs után mesélték nekem, hogy eközben odalépett hozzájuk egy közösségünkbéli és mivel neki nem tetszett a címer, ezért le akarta vetetni a barátomról a Puskás mezt, akik ezek után a balhé elkerülése és a nyugalom megtartása okán inkább távoztak. Egy célért mentünk mindannyian, csak van akit az ideológia továbbképzett.

    1. Sajnos az van, hogy az a puskásos mez Szöllősi-féle termék. Lehet, hogy nem volt túl képzett a reklamáló kolléga, és a címeren akadt ki, azonban meg kell jegyezni, hogy ilyesmit tényleg nem veszünk fel a Kispest eseményeire. És nem a címer, hanem a gyártó miatt.

  3. En parszor voltam meg ket elettel ezelott szurkolok altal szervezett demonstraciokon, es ezeket mindig sokkal eroszakosabbnak / turhobbnek eltem meg, mint amilyen kozosseghez tevolegesen tartozo kivanok lenni.

      1. Oszinten biztos vagyok benne hogy jobb, mert minden jobb mint 20 eve volt, de csak le akartak vetetni a nokri haverjarol mezt mert nem tudta az iratlan szabalyokat.

  4. „Itt jegyezném meg, emlékszem mennyire ment a sírás, amikor egy semmit sem jelentő oroszlánszobor avatására nem hívtak meg mindenkit, azonban most, amikor lehetett volna jönni, sok akkori rinyáló meg sem mozdult.”

    nem bírom megállni, hogy ne szóljak hozzá ehhez a kettős mércéhez. Egyszer (sokszor) élvezed, hogy a szűk, bennfentes körhöz tartozol, infókhoz hozzáférve, történések ütőerén tartva a kezed, részeként a szurkolói felső tízezernek (esetünkben felső 30-nak) aki egy más kategória, mint a talpasok, és természetes, hogy egy ilyen avatón a szűk kör van ott (amiért teszel is, szó se róla, de amikor ezt valaki felhozza, akkor megy az eltartott kisujjas értetlenkedés, hogy miért fáj ez az oroszlános ügy bárkinek) –
    – majd amikor a tüntetésen „csak” 1000-ren/1500-an vagyunk, akkor rohadjanak meg a fotelek… :)

    MINDEN klub körüli MINDEN szurkolói társadalom rétegzett. Ha egyszer van egy kifejezetten összezáró élcsapat, a saját útja, törvényei szerint, aki nem is szívesen hígul (miért tenné? saját társaságuk megvan, nem munkájuk az, főállású Kispest-animátorként hogy mindenkivel kedélyesen elbeszélgessenek), akkor utána miért kell hepciáskodni azon, hogy nem jött 8000 ember egy ilyen felhívásra?

    Ez van. Lépjünk rajta túl, ettől nem leszünk legközelebb 10.000-ren. Jól sikerült a rendezvény, örüljünk ennek, de szerintem felesleges megsértődnünk másokra. Én is így kezdtem a 90-esekben, évi 2 meccsre „ett ki a fene” Apuval és Andrissal, aztán évi többre, de masszívan (majdnem) minden meccsen azóta vagyok ott, mióta lett értelmezhető társaságom hozzá.

    Igen, a Kanyar sokat tesz a klubért, és a közösségért (főleg annak egy szűkebb részéért, sőt, az ilyen szervezésekkel mint ez a mostani tüntetés, ennek a munkás megszervezése, vagy a 2017es vonatúttal Debrecenbe jóval több embernek is). Igen, a blogon keresztül te is sokat teszel. De most mi kellett volna történjen, odajáruljon 5000 zarándok térdenállva ezt megköszönni? Nem így működik a világ. Szerintem hatalmas dolog hogy ezt az 1500 arcot kihoztátok, sok klubnál (az Újpestet, a zöld mételyt és Diósgyőrt leszámítva, esetleg szegény Vasast) ennyi se lenne.

    De megint azt érzem hogy mennek a kiszólások azok felé a divatarcok felé, akik nem olvassák amúgy ezt a felületet, aki pedig otthon van a kicsi babájával mint Andris, vagy alig bír már járni , mint Fater azok szégyellik magukat ilyenkor otthon, meg számos olvasó, akit nem kellene érintsen. Na mindegy, szerintem engedd el…

    1. Igen, azok akik nem jöttek el, nem olvasnak „csakblogot”. Viszont azok közül akik mentünk volna a szoboravatásra, sokan ott voltunk. Ja, és volt aki nem. Ezen el kéne gondolkodni VH-nak!

    2. Szerintem most belefér, hogy letisztázzuk a viszonyokat, és ha ehhez ki kell szólni, akkor ki kell szólni. Azt hiszem, az elmúlt időszakban sokat gondolt a közösség a saját erejéről, és most volt egy olyan pillanat, amikor megmutathatta magát, és ennyire voltunk képesek.

      Itt jegyezném meg, hogy a szoboravatásra ÉN/MI sem voltunk meghívva, véletlenül tudtuk meg, hogy lesz, és igen, odamentünk, bár az igazsághoz tartozik, hogy szemben, az utca túloldalán, a virágboltnál sörözgettünk páran, mert nem értettünk egyet a rendezvény lebonyolításával. (Az más kérdés, hogy nekem már maga az oroszlán érthetetlen, de az mellékes.) Egyébként ezt akkoriban is jeleztem, és most lusta voltam előkeresni a vonatkozó posztot, hogy belinkeljem, de tessék: https://csak.taccs.hu/2021/07/06/azert-nem-foglalkozunk-a-stadion-elotti-oroszlanszobor-tegnapi-leleplezesevel/

      A rétegzettségről, és az animátorságról: nagyon fontos, amit írsz, mert az is kiderült, hogy vannak hiányosságok még az amúgy meglehetősen szélesre tárt kapukban. Többnek gondoltuk ezt is, mint ami.

      Amúgy nem a megköszönni volt a lényeg, nem erről szólt az elmúlt napok két posztja, hanem az értetlenségről, a saját magunk egyfajta hitegetéséről. Nem várt senki semmit, konkrétan a hátunk közepére kívántuk az egészet, mégis meg kellett csinálni, mert úgy éreztük, ez a klub és a közösség érdeke is. Most van miről beszélgetni legalább, mert azt gondoltuk, nagyon sokan azt gondoltuk, hogy több embert sikerül megmozdítani valami közös cél érdekében. Hát nem, ebben ennyi van. Ebből kiindulva kell a közeljövőben gondolkodni, és együtt tartani ezt a tömeget, valamint lehetőleg bővíteni. Igazából azt sajnálom, hogy nincs másik, harmadik, n-edik közeg, ami hasonlóval próbálkozna, vagy legalább csírája lenne valami jövőbeli kezdeményezésnek. Jó lenne, ha kialakulna valamiféle ökumeniálé, amit szerintem most felvállalt a közösség azzal, hogy a rendezvényen szélesre nyitotta a megszólalók kategóriáját. Kanyar, ultras, korzó, tribün, régi játékos, online tér, szurkolói egyesület – jelenleg ennyi van, ezt kellene bővíteni.

      Andrisra kitérve: értem a példád, azonban egy 6-7000 karakteres posztba nem mehet kismillió lábjegyzet az összes kivételre, ami nyilván az érthető indokok kategóriája.

      Összességében, bármilyen hülye és ormótlan is a stílusom, mindamellett, hogy igen, valahol csalódást keltő a hétvégi létszám, én sikeresnek tartom a rendezvényt, mert legalább láthatóvá vált, hogy adott helyzetben nagyjából mivel és kivel lehet számolni.

      De mondom, teljesen valid amit írsz, azonban a pontosítás erősen feszegette volna egy olvasható hosszúságú poszt kereteit, még úgy is, hogy két részletben sikerült kiírni magamból.

    3. Nos, én azért alapvetően egyetértek a szerzővel. Mégis mikor várná el az ember az együtt mozdulást, ha nem most? És az elmúlt hónapokban mást sem olvastam, hogy a Tábor csináljon már valamit mert eddig egy rossz szavuk sem volt a tulajokra (ami nyilván nem igaz). És nem pont azokról van szó, akik otthon babáznak, vagy nem bírnak járni, hanem volt kb 900 ember, aki kiment a tüntetésre és volt 1400-1600, aki kiment a meccsre, de a tüntetésre valamiért nem.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.