Mastodon

Becsüljünk létszámot

És vonjunk le mindenféle következtetéseket.

A Szeged elleni meccs hivatalos nézőszáma 2692 fő. Volt már ennél jobb, azonban így is a nyolcadik helyre elég az NB II. idei nézettségi listáján, ráadásul, ha azt nézzük, hogy egy kiesés elől menekülő csapat hozta össze, akkor egyáltalán nem rossz.

Vagy úgy is nézhetjük, hogy az új Bozsik 46 bajnokijából a 28. legnézettebb, tehát teljesen átlagos. Komolyabban kiugró számot (~7300) a tavaly tavaszi, Mezőkövesd elleni, kiesésről döntő meccs, illetve az azt megelőző hazaik (Újpest 6284, Kecskemét 5003) hoztak. Az új Bozsik átlaga egyébként 3160 néző.

Ezekhez az értékekhez kell mérni a tüntetést, illetve a jelenlévők létszámát. Amikor nagy volt a córesz, akkor sikerült elérni az embereket, és kijöttek a stadionba.

Éppen ezért érdekes, mennyien képtelenek felülemelkedni azon, hogy baj csak a pályán létezhet, baj csak az eredményesség lehet, míg minden más le van szarva.

_darabra

Nagyon csalóka a pub előtti terület. A címlapképen látható módon négy részre bontottuk a rendezvény helyszínét, majd a Google Earth Pro segítségével megnéztük, hogy az egyes területek hány négyzetméteresek:

  • fehér: nagyobb sűrűség
  • sárga és zöld: kisebb sűrűség
  • egyéb: az ezeken kívül eső területek

Nézzünk két szélső becslést az ismert tömegbecslő alkalmazások számaival:

_kisebb sűrűség

m2fő/m2összesen
nagyobb sűrűség3161,5474
kisebb sűrűség S1060,884,8
kisebb sűrűség Z1670,8133,6
egyéb100
összesen792,4

_nagyobb sűrűség

m2fő/m2összesen
nagyobb sűrűség3162632
kisebb sűrűség S1061106
kisebb sűrűség Z1671167
egyéb100
összesen1005

A becslés alapján 800-1000 fő lehetett jelen a rendezvényen.

Vagyis a mérkőzés nézőszámával összevetve 2700 vs 800-1000, a közönség mintegy harmada volt kíváncsi a közösség megmozdulására.

A rendezvény, bár nem volt ilyesmi célja, mégis felhívta arra a figyelmet, hogy a közösséget és a közönséget érdemes két külön fogalomként kezelni Kispesten.

Az elmúlt napokban nagyon sokat gondolkodtam a kérdésen, hogy érdemes újradefiniálni a szurkolóság értelmezését, vagy sem. Végül arra jutottam, hogy a közösség és közönség szavak mentén talán jobban meg lehet közelíteni a klubhoz való kapcsolat erősségét.

Amikor a Kövesd ellen kellett, akkor megjelentek a népek. Az, hogy a Kövesdig eljutottunk, egyáltalán nem érdekelte őket, hiszen a korábbi meccsekre nem jöttek ki. Az az egy, vagy kettő, amikor valóban nagy volt a tét, akkor elindultak a stadion felé.

Aztán ott vannak a felcsúti, utolsó fordulós meccsek. Olyan emberek hőbörögtek jegyekért, vörös fejjel artikulálatlanul ordibálva, akiket életünkben nem láttunk. Mert ott akartak lenni.

Ők valószínűleg valamilyen formában mind szurkolói ennek a klubnak, azonban addig már nem hajlandók elmenni, hogy a szürke hétköznapokban, a nem direkt tétre menő meccseken is kitartsanak mellette.

Arra pedig végképp nem hajlandóak, hogy a közösség részévé váljanak, vagy legalább alkalomadtán támogassák a közösséget. Nekik mi semmit sem jelentünk a hétköznapokban, azonban amikor végre kieszi őket a fene, utólag kismillió szelfi kíséretében kispesti dalokból idézgetnek az interneteken, vagy éppen mindent telesírnak, hogy nem vol a hangulat.

_aminek örülni kell

Az elmúlt években volt pár, a közösség számára meghirdetett rendezvény, azonban rendre ugyanaz a pár tucat ember jelent meg rajtuk. Ezzel szemben most, amikor fontos volt, akkor a fenti becslés alapján 800-1000 körüli létszám jött össze. (Itt jegyezném meg, emlékszem mennyire ment a sírás, amikor egy semmit sem jelentő oroszlánszobor avatására nem hívtak meg mindenkit, azonban most, amikor lehetett volna jönni, sok akkori rinyáló meg sem mozdult.)

Bevallom többet vártam, de sokat gondolkodva a körülményeken, arra jutottam, hogy ebben ennyi van. Ha egy bajnoki cím ünneplését szerveztük volna ugyanoda, akkor lehet, többen megjelennek, azonban amikor a klub és a közösség sorsa a fontos, akkor ennyi a maximum.

Mindennek van jelzésértéke.

Viszont fel lehet tenni a kérdést azoknak, akik nem jöttek el, akik csak a fényre járnak, ők mit tesznek azért, hogy valaha jobb legyen a helyzet? Komolyan? Azzal, hogy távol maradnak mindentől, mit fejeznek ki? Ha mindenki ugyanazt csinálná, akkor valóban észbe kapna játékos, vezetőség és tulajdonos, majd hirtelen kilőne a Honvéd? Vagy még jobban szarnának bele, hiszen még az a heti kilencven perc is eltűnik az életükből, ami kellemetlennek nevezhető?

Az évszázados tapasztalat márpedig az, hogy aki távol marad, az vagy nem része az egésznek, vagy azt lehet csinálni vele, amit a hatalmon lévők akarnak.

Örülni kell, mert lett egy érték, amivel innentől számolni lehet, és lett egy másik, akikkel egyáltalán nem érdemes.

Valahogy így néz ki a jelenlegi helyzet mobilizálhatóság szempontjából:

  • 50-100 fő – aki minden megmozduláson jelen van.
  • 250-400 fő – aki vidékre is mindig elkíséri a csapatot.
  • 800-1200 fő – akivel lehet számolni alkalmilag nagyobb rendezvényeken.
  • 2500-3000 fő – az új Bozsikban jó idő esetén megjelenő nézők száma.
  • 5000-6500 fő – ha egyetlen bajnoki meccs eredménye dönt valami fontosról, akkor megjelennek a stadionban.
  • 7000-12000 fő – kupadöntő, bajnoki döntő.

Valahogy így néz ki grafikusan az előbbi becslés.

Ha abból indulunk ki, hogy a Kispest hagyományos nézőszáma, amikor a környék adta, akkor két-háromezer körül alakult a két háború között, vagyis most nagyjából ugyanott tartunk, ahonnan az egész indult. A klub különböző rendezvényein akkoriban is ötven-száz ember vett részt, ahogy ismerünk olyan túrabeszámolókat, amikor a maihoz hasonló számban indultak vidékre a kispestiek.

Gyakorlatilag visszataláltunk a gyökereinkhez,

viszont van egy olyan, hogy Honvéd, amit eddig kifelejtettünk az egyenletből.

A Honvéd által einstandolt Kispest egy országos ismertségű klub lett, ráadásul pont erre a korszakra tehető a klub két legfényesebb időszaka is. A honvédosokkal mindenképp számolni kell, amikor Kispestről beszélünk.

A sok viszont után egy újabb, hogy bonyolítsuk a helyzetet: a honvédosság érzésre eltűnőben van az eredményesség hiányával. Mintha a honvédosok jelennének meg nagyobb tömegben akkor, amikor valami címért megyünk. Ami persze logikus, hiszen kényszeredetten nekik kell jelentiük a passzív tömeg nagy részét.

Vagyis érzésre simán lehet olyasmit állítani, hogy a

  • klub közössége inkább Kispest, míg
  • a klub közönsége inkább Honvéd.

Nem fogunk most hasra ütve belemenni számokban, hogy a közösség ilyen és ilyen, a közönség meg olyan arányokban ez vagy az, azonban mint érzetet le merjük írni.

_summa

A rendezvényből egyelőre azt a következetést merem levonni, hogy létezik egy közösség, akinek mindentől függetlenül fontos a klub sorsa. És pár áttételen keresztül azt is érezni vélem, bár lehet csak belemagyarázás, hogy ennek a közösségnek a klub inkább Kispest, mint Honvéd, de

leginkább Kispest-Honvéd.


🗣️ a hozzászólás // előmoderált.
✉️ kapcsolat // itt írhatsz egyenesen nekünk.
💳 támogatni // pedig így tudod a munkánkat.

Szerző: vh

Egy lőrinci kispesti Kőbányáról. Megtalálsz a Twitteren, emailt itt tudsz írni nekem, ha pedig üzennél, akkor a Telegramon keress. ||